új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fiatal svéd klímaaktivista erőteljes kritikát fogalmazott meg arról, ahogyan a vakcinákat világszerte elosztják.

    A nemzetközi közösségnek többet kell tennie annak a tragédiának a megoldása érdekében, amelyet a vakcinaegyenlőtlenség jelent

    – nyilatkozta

    Emellett azt is hangsúlyozta, hogy a járvány annyiban hasonlít a klímaválsághoz, hogy ebben az esetben is azokon kell először segíteni, akik a leginkább rászorulnak. Ennek jegyében pedig aztán elítélte a „vakcinanacionalizmust”.

    Greta Thunberg arra reagált így, hogy egy kimutatás szerint a világ gazdagabb országaiban már minden negyedik embert beoltottak,

    míg az elmaradott országokban csak minden ötszázadik ember juthatott védőoltáshoz. 

    Thunberg egyébként a saját alapítványa révén százezer eurót ajánlott fel az elmaradott országok támogatására a COVAX-program keretében. 

  • Közfelháborodást váltott ki Hollandiában az a szombatra tervezett tízezer fős tesztparti, amellyel azt akarták megállapítani, hogy mennyire biztonságosak az ilyen nagyszabású rendezvények a koronavírus-járvány idején. Breda város önkormányzata hétfőn visszavonta a rendezvényre adott engedélyét, mondván nem lehet biztonságosan megtartani azt – írja az MTI.

    Korábban orvosok, ápolók, vendéglátósók, kutatók szólítottak fel a tesztparti lemondására.

    Az általuk kezdeményezett felhívást már több mint 350 ezren írták alá.

    A népszerű 538 Rádió kapott engedélyt arra, hogy az ország déli részén lévő Bredában megszervezze a rendezvényt, amely része lenne a Fieldlab kutatóprogramnak a biztonságos rendezvényszervezésről. Eddig ebben a programban rendeztek már konferenciát, színházi előadást, futballmeccset és popkoncertet. A résztvevőknek negatív koronavírustesztet kellett volna felmutatniuk.

    Bár kutatási célból szervezték a rendezvényt, az orvosokat felháborította a kezdeményezés. „Tízezer fős partit rendezni 400 méterre egy Covid-19-ben szenvedőkkel teli kórháztól, a betegek és a kórházi személyzet arculcsapását jelenti” – hangoztatták.

     Tudósok is megkérdőjelezték egy ilyen kutatás tudományos előnyeit. Politikusok arra hívták fel a figyelmet, hogy lehetetlen több ezer bulizót ellenőrzés alatt tartani.

    Hollandiában december közepe óta szigorú korlátozásokkal próbálják feltartóztatni a koronavírus-járvány terjedését, de az esetszámok még mindig magasak, a kórházak és az intenzív osztályok túlterheltek. A százezer emberre jutó fertőzöttek száma a közelmúltban majdnem elérte a 300-at egy hét alatt.

  • Több mint 15 millióan kapták már meg a koronavírus elleni első vakcinadózist a 60 milliós Olaszországban az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint, miközben a Szputnyik V-vel oltó San Marino Köztársaságban az utóbbi 24 óra alatt egyetlen új beteget sem regisztráltak – írja az MTI. 

    A második dózist 4,5 millióan kapták meg. December vége óta Olaszországba 17,3 millió adag érkezett a különböző oltóanyagokból, amelyeket majdnem teljes egészében felhasználtak.

    A több mint 14 millió hatvanöt év felettiből mostanáig 10,7 millióan kaptak már oltást. A nyolcvan év felettiek oltását egyedül Marche tartomány fejezte be.

    Az aktív betegek száma karácsony óta most először csökkent félmillió alá,

    egy nap alatt 316 beteg halt meg, így a halottak száma 117 ezer fölé emelkedett.

    A járványkorlátozások április 26-tól bejelentett részleges feloldására várva az utóbbi négy nap alatt 33 százalékkal emelkedett a nyári idegenforgalmi foglalások száma.

    A kormány tervei szerint első lépésben a szabadtéri terasszal bíró bárok és éttermek nyithatnak meg egész napra: a vendéglátósok szerint így hátrány éri a terasz nélküli helyeket. A firenzei étteremtulajdonosok hétfőn a városhoz közeli A1-es autósztrádán tüntettek, ami az észak és dél közötti forgalom többórás megbénításához vezetett.

    A Cerved adatfeldolgozó kutatóközpont szerint a több mint egy éve tartó járvány miatti gazdasági válság 17 százalékra emelheti a munkanélküliséget, amely jelenleg 10 százalék körüli.

    A San Marino Köztársaság által közölt adatok szerint ősz óta először egyetlen új beteget sem szűrtek ki az elvégzett huszonkét teszten az utóbbi egy nap alatt. Egy beteg halt meg, egy 92 éves nő. Az aktív betegek száma 192, huszonketten vannak kórházban, négyen lélegeztetőgépen.

    A 34 ezer lakosú államban közel 22 ezren kaptak már védőoltást, közöttük több mint nyolcezren második adagban is részesültek. A köztársaság lakosainak jelentős többsége Szputnyik V orosz vakcinát kapott, miután a többi oltóanyag késve érkezett.

    San Marinóban már megnyitottak a bárok és az éttermek, de a városállam utcáin még alig látni turistát.

  • A megállapodás szerint 2022 végéig érkeznek Izraelbe az újabb, több millió dózist tartalmazó vakcinaszállítmányok, melyekért Izrael egymilliárd-másfél milliárd sékelt (100-150 milliárd forintot) fizet.

    Sem a koronavírus elleni oltóanyagok pontos számát, sem az értük fizetett összeget nem hozta nyilvánosságra közösen kiadott közleményében a miniszterelnöki hivatal és az egészségügyi minisztérium.

    Az új oltások már az újabb koronavírus-változatok ellen is védenek majd, és a megállapodásban a jövendő igények szerint esetleges további, szintén több milliós vásárlás lehetőségét is rögzítették.

    Úgy tűnik nyugvópontra jutott az a vita Jeruzsálem és a Pfizer között, aminek nyomán a gyógyszercég lebanánköztársaságozta a zsidó államot. 

    Néhány száz veszélyeztetett gyermek kivételével mindeddig csak a 16 évnél idősebbeket oltották Izraelben, de ha az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezi a Pfizer vakcináját a 12 év fölöttiek számára, akkor a tervek szerint beoltják majd a 12-16 éves korosztályt is – adta hírül az MTI. 

  • Vizsgálatot indít a madridi III. Károly egészségügyi kutatóintézet a koronavírus elleni két különböző típusú vakcina oltási kombinálhatóságának felmérésére  jelentette be Raquel Yotti, az intézmény igazgatója hétfőn.

    A legkésőbb jövő hét elején kezdődő, CombivacS elnevezésű projektben 600 önkéntes vesz részt azon 60 év alattiak közül, akiket több mint nyolc héttel ezelőtt oltottak be az AstraZeneca gyógyszergyár vektorvakcinájával. Második oltásként ezúttal a Pfizer/BioNTech hírvivő RNS-en (mRNS) alapuló védőoltását kapják meg.

    A kutatók a kombináció hatékonyságát és biztonságosságát kívánják igazolni a vizsgálattal, amelynek első eredményeit május közepére ígérik. A résztvevők utánkövetése egy évig tart majd.

    A tanulmány célja továbbá, hogy tudományos eredményekre alapozott döntés születhessen arról, milyen vakcinával fejezzék be több mint 2,5 millió ember oltását, akik egy dózist már megkaptak az AstraZeneca védőoltásából.

    Spanyolország másfél hete ugyanis megváltoztatta az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását, és már kizárólag a 60-69 év közötti korosztály immunizálására használja, míg korábban csak a 65 év alattiakat oltotta vele. A kormány a módosítást a nagyon ritkán előforduló vérrögképződéses esetekkel indokolta, amelyek a 60 év alatti korosztályban jelentkeztek.

    A katalán Hipra gyógyszergyár júniusban kezdi meg az új típusú koronavírus elleni saját fejlesztésű oltóanyagának klinikai vizsgálati fázisát egy barcelonai és egy gironai kórházban - erről Elia Torroella kutatási igazgató nyilatkozott a Rac1 rádiónak hétfőn.

    Elmondta: a már használatban lévő oltóanyagoktól eltérően úgynevezett rekombináns fehérjén alapuló, két dózisú vakcináról van szó, amely a tervek szerint az év végére készülhet el. Az igazgató hangsúlyozta: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyének megszerzését követően 2022-ben 400 millió adagot tudnának belőle gyártani.  

    Az egészségügyi minisztérium legfrissebb jelentése szerint Spanyolország eddig 13,7 millió adagot kapott az európai engedéllyel rendelkező vakcinákból. Mindkét dózissal 3,41 millió embert oltottak be, ami a teljes lakosság 7,2 százalékát, a felnőtt oltandó lakosság 8,5 százalékát jelenti.

    A hétvégén 21 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, míg az elmúlt 24 órában több mint kétezer esetet diagnosztizáltak. A járvány kezdete óta kiszűrt fertőzések száma meghaladja a 3,42 milliót. Az utóbbi egy hétben 240-en hunytak el, a járvány halálos áldozatainak száma 77 102.

        Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója hétfő esti sajtótájékoztatóján megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a szaktárca közegészségügyi bizottsága tanulmányozza annak lehetőségét, hogy az RNS-vakcinák két dózisa közötti időt megnövelje a gyártó által ajánlott 21 napon túl.

  • Indiában eddig elsősorban azt a 300 millió állampolgárt próbálták beoltani, akiket a leginkább veszélyeztetettnek tartanak. A közeljövőben azonban minden 18 év feletti állampolgár részére lehetővé teszik az oltás felvételét.

    A kormány azért döntött az oltási stratégia módosítása mellett, mert az utóbbi időben ugrásszerűen növekedett a fertőzöttek száma az országban. Vasárnap 275 ezer új fertőzöttet regisztráltak és 1600-an meghaltak a betegség miatt.

    Az országban eddig az AstraZeneca vakcináját, valamint a Bharat Biotech hazai fejlesztésű oltóanyagát, a Covaxint használják. A múlt héten azonban már a Szputnyik V vészhelyzeti felhasználását is engedélyezték, valamint más oltóanyagot is engedélyeztetni terveznek a közeljövőben. 

    Mindeközben a súlyos járványhelyzet ellenére az emberek – sok esetben – továbbra sem tartják be az egészségügyi korlátozásokat. 

  • Valamennyi 16 éves és annál idősebb állampolgár jogosulttá vált az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett védőoltásra az Egyesült Államokban. 

    Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) ajánlása szerint elsőként azoknak a 16 éves és ennél idősebb embereknek kell felajánlani a lehetőséget, akik olyan alapbetegséggel élnek, amely növeli a Covid-19 okozta súlyos, életveszélyes szövődmények kockázatát.

    000 9889J3
    Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

    A Fehér Ház hétfőn bejelentette: médiakampányt indítanak, hogy felhívják a lakosság figyelmet az április 19-től érvényes új szabályokra és ezzel növeljék az eddig habozó emberek hajlandóságát az oltások elfogadására. Az adminisztráció egyik tisztviselője az Axios nevű amerikai hírportálnak azt mondta: a kampány részeként több mint 30 interjút adnak majd helyi televíziókban és rádiókban, s ezzel elsősorban a vidéki, afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta választókerületeket célozzák meg – írja az MTI. 

  • Az a legfontosabb, hogy az emberek megértsék: az oltással életeket lehet megmenteni, és az kövezi ki az utat a normális kerékvágásba történő visszatérésbe – mondta Barack Obama volt amerikai elnök a Shaquille O'neal és Charles Barkley NBA-legendákkal közösen tartott videóbeszélgetésben az NBC televízió műsorában. 

    Forrás:BarackObama,Twitter
    Forrás:BarackObama,Twitter

    A beszélgetésben kifejezetten a fekete és más kisebbségi közösségeket biztatták arra, hogy oltassák be magukat. Barkley is nyomatékosította, minden fekete ismerősének azt mondja: felejtsd el mi volt a múltban.

    Erre Obama kapcsolt is, sejtette, hogy Barkley a fekete közösségek körében az oltással szembeni gyanakvásnak alapot adó Tuskegee-szifiliszkísérletre gondolhatott. Ebben az emberkísérletben az amerikai kormány tudtával évtizedeken át vizsgálták a szifilisz élettani hatásait szegény fekete földműveseken Alabamában. A volt amerikai elnök emlékeztetett, hogy akkor az volt a baj, hogy a fekete férfiaknak nem adták oda a már rendelkezésre álló gyógyszert (penicillin-oltást), most viszont az a helyzet, hogy senkitől sem vonják meg.

    Ha a gazdagok is sorban állnak az oltásért, talán megéri beszerezni – tette hozzá Obama. 

  • Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában – közölte hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg 24 óra alatt a Covid-19 betegségben.

  • Felháborodást váltott ki Hollandiában az a szombatra tervezett tízezer fős tesztparti, amellyel azt akarják megállapítani, hogy mennyire biztonságosak az ilyen nagyszabású rendezvények a koronavírus-járvány idején.

    Orvosok, ápolók, vendéglátósók, kutatók a rendezvény lemondására szólítottak fel. Az általuk kezdeményezett felhívást már több mint 350 ezren írták alá - adta hírül az MTI. 

     A népszerű 538 Rádió kapott engedélyt arra, hogy az ország déli részén lévő Bredában megszervezze a rendezvényt, amely része lenne a Fieldlab kutatóprogramnak a biztonságos rendezvényszervezésről. Eddig ebben a programban rendeztek már konferenciát, színházi előadást, futballmeccset és popkoncertet. A résztvevőknek negatív koronavírustesztet kellett felmutatniuk és magatartásukat megfigyelték ezen rendezvények alatt.

    Bár kutatási célból szervezik a rendezvényt, az orvosokat felháborította a kezdeményezés. "Tízezer fős partit rendezni 400 méterre egy Covid-19 betegségben szenvedőkkel teli kórháztól, a betegek és a kórházi személyzet arculcsapását jelenti" - hangoztatták.

    Tudósok is megkérdőjelezték egy ilyen kutatás tudományos előnyeit. Politikusok arra hívták fel a figyelmet hogy lehetetlen többezer bulizót ellenőrzés alatt tartani. A helyi önkormányzat hétfő este dönt arról, megtarthatják-e a rendezényt.

    Hollandiában december közepe óta szigorú korlátozásokkal próbálják feltartóztatni a koronavírus-járvány terjedését, de az esetszámok még mindig magasak, a kórházak és az intenzív osztályok túlterheltek. A százezer emberre jutó fertőzöttek száma a közelmúltban majdnem elérte a 300-at egy hét alatt.

  • Pozitív koronavírus-tesztet produkáltak egy amerikai állatkert vidrái, amelyeket vélhetően az egyik gondozó fertőzött meg. Hasonló tüneteket tapasztaltak, mint az embereknél.

    A vidrák sorsáról itt olvashat bővebben. 

  • Ausztriában is elkezdődhet az oltás a Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával, amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyja az oltóanyagot – jelentette be Sebastian Kurz kancellár a Reuters szerint.

    A kancellár hangsúlyozta: bíznak abban, hogy az EMA mielőbb engedélyezteti a Szputnyikot, mert „minden vakcina életeket menthet". 

    Az osztrákok már hosszú ideje tárgyalnak az oroszokkal egymillió Szputnyik V megvásárlásáról, a szerződés megkötését azonban még nem jelentették be. 

    Európában eddig két állam, Magyarország és Szlovákia rendelt a Szputnyik V-ből, egyelőre azonban csak Magyarország kezdte meg vele az oltást. Az államok mellett viszont néhány nyugat-európai ország régiója és tartománya is rendelt már az orosz oltóanyagokból. 

  • A szövetségi kormány javaslatainál kevésbé szigorú előírásokkal egészíthetik ki Németországban az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) járványának megfékezését szolgáló szabályokat a szövetségi parlament (Bundestag) kormánypárti frakcióinak hétfőn kötött megállapodása révén.

  • Pozitív lett a vidrák koronavírus-tesztje egy állatkertben az amerikai Georgia államban.

    A Georgia Aquarium közlése szerint az állatoknál enyhe tüneteket észleltek. Ilyen például a tüsszögés, az orrfolyás, az enyhe letargia és a köhögés. De várhatóan teljesen felgyógyulnak a betegségből.

    Az ázsiai kiskarmú vidrákat, vagy törpevidrákat (Amblonyx cinereus) most nem láthatják az állatkert látogatói, külön gondoskodnak róluk az intézmény állategészségügyi szakemberei.

    Az állatkert nem közölte, pontosan hány egyedről van szó.

    Kiemelték, hogy a vidrákat valószínűleg egy tüneteket nem mutató gondozó fertőzhette meg. Az állatok semmilyen közvetlen kapcsolatba nem kerültek és kerülnek a látogatókkal.

  • Romániában az utóbbi 24 órában 1768 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak, így a nyilvántartott fertőzöttek száma 1 millió 31 ezer fölé emelkedett, 60 ezer alatt az aktívfertőzöttek száma. A részletekről bővebben itt írtunk. 

  • Svájcban április 19-én megkezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza: nyitnak az iskolák, újraindulhat a kulturális élet bizonyos megkötések mellett, amelyekről itt írtunk bővebben. 

  • Franciaországban tíznapos hatósági karantént írnak elő a Brazíliából, Argentínából, Chiléből vagy a Dél-afrikai Köztársaságból beutazóknak a koronavírus különböző mutánsai miatt. 

    Aki azonban megsérti a tíznapos elkülönítést, jobb, ha mélyen a pénztárcájába nyúl, ugyanis

    1500 eurós bírság vár az intézkedés megsértőire.

    Akik pedig többször is megsértik az immár kötelezővé tett karantént, azokat duplaekkora összegre, 3000 euróra büntethetik. 

    Franciaországban eddig önkéntes alapú volt a karantén, de a vírus fertőzőbb variánsaitól tartva Párizs kötelezővé tette az említett országokból beutazóknak. 

    A Franciaország és Brazília közötti közvetlen légi közlekedést a múlt héten legalább péntekig felfüggesztette a francia kormány, de Argentínából, Chiléből és a Dél-afrikai Köztársaságból továbbra is érkeznek járatok a francia repülőterekre. Ezeket elsősorban a hivatali, illetve üzleti ügyekben utazók veszik igénybe – írja az MTI. 

    Az iskolák és az óvodák április 16-tól nyitnak ki Franciaországban, s bár még a részletek nem ismertek, a tervek szerint május közepétől jön a nyitás következő szakasza. 

    Az ellenőrzött hatósági karantén fokozatosan lép életbe a héten, és a Francia Guyanáról beutazók számára is érvényes lesz. A franciaországi lakhellyel rendelkezők választhatják az otthonukat a tíznapos elkülönülésre, másoknak egy, a hatóságok által kijelölt hotelben kell karanténba vonulniuk.

  • Lengyelországban május 10-ig minden felnőtt kap elektronikus beutalót, amelynek alapján regisztrálhat a koronavírus elleni védőoltásra, jelentette be hétfőn Mateusz Morawiecki kormányfő, megerősítve, hogy 

    augusztus végéig a tervek szerint minden regisztrált igénylőt beoltanak.

    A kormányfő azt is elmondta, hogy a megnövelt uniós beszerzések keretében a második negyedévben Lengyelország a tervezettnél 4,3 millióval több BioNTech–Pfizer-vakcinát kap. Lengyelországban jelenleg csak az Európai Bizottság által jóváhagyott oltóanyagokat használják.

    Április elejétől regisztrálhatnak a 60 évnél fiatalabbak, mindennap egy-egy évfolyam számára nyitott a regisztrációs rendszer. Hétfőn az 1968-ban születettek jogosultak, a menetrend jelenleg április 24-ig van kidolgozva, amikor az 1973-as születésűek kerülnek sorra.

    A Covid–19 elleni védőoltásra jogosult mintegy 31 millió lengyel felnőtt közül hétfőig közel 8,9 milliót oltottak be, ezen belül közel 2,3 millió ember a második dózist is megkapta.

    A Rzeczpospolita napilapban múlt héten közölt, az IBRIS közvélemény-kutató által készített felmérés szerint a lengyelek 60 százaléka szándékozik beoltatni magát, 20 százalékuk viszont ellenzi az oltást.

    A nemrég ismertetett elemzések szerint a lengyelek több mint ötven százaléka szervezetében már ellenanyagok képződhettek, miután – akár tünetmentesen – átestek a koronavírus-fertőzésen.

  • A Pfizer és a BioNTech hétfőn közölte, hogy 100 millió dózissal több vakcinát fog gyártani 2021-ben az Európai Unió számára, így ebben az évben összesen 600 millió vakcinát fog szolgáltatni a két gyógyszergyártó cég az EU részére. 

    A megegyezés az Európai Bizottság azon döntése nyomán született, amely szerint az EU több mRNS-technológiával készült vakcinát rendelne az AstraZeneca és a Johnson & Johnson vakcinái helyett.

    Albert Bourla, a Pfizer ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a cég teljesítette az EU felé vállalt ellátási kötelezettségét, ami 2021 második negyedévében 250 millió dózisnyi oltóanyag beszállítását jelentette.

    Sean Marett, a BioNTech ügyvezető igazgatója pedig közölte, hogy az a 600 millió dózis, amit 2021-ben szolgáltatnak, az EU lakosságának kétharmadának lesz elég, írja a Politico.eu.

  • Ukrajnában a koronavírus halálos áldozatainak a száma a járvány tavaly tavaszi kezdete óta mostanra elérte a 40 ezret.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon az elhunytak száma 214-gyel nőtt, ez ezzel 40 ezerre emelkedett. Az Ukrajinszka Pravda hozzátette, hogy a halálos áldozatok száma a 30 ezret kevesebb mint egy hónapja, március 22-én haladta meg. 

    Az azonosított fertőzöttek száma 6506 új esettel 1 953 016-ra nőtt, ami csaknem négyezerrel kevesebb az előző napinál. Eddig 1 487 677-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont csaknem hétszázzal emelkedve 425 339-re nőtt.

    Kórházba az elmúlt napon a korábbinál jóval kevesebb, összesen 2387 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napokban négyezer fölötti volt. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása alapján több mint háromszázan kerültek vasárnap kórházba. 

    Közben megkezdték az oltásokat a Pfizer-vakcinákkal is, vasárnap még csak Kijevben, hétfőn már más régiókban is oltottak ezzel az oltóanyaggal – közölte Denisz Smihal miniszterelnök. Az első szállítmány, 117 ezer dózis Pfizer-vakcina pénteken érkezett meg az országba a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül. Azelőtt csak az AstraZeneca licence alapján Indiában Covishield néven gyártott vakcinával oltottak Ukrajnában.

  • Eltörölte Görögország a karanténkötelezettséget az Európai Unióból, a schengeni övezetből, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emirátusokból, Szerbiából és Izraelből érkezők számára – írja a The Guardian. Nekik karantén helyett dokumentummal kell igazolniuk, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, vagy hogy negatív PCR-tesztet produkáltak legfeljebb 72 órával Görögországba érkezésük előtt.

  • Egy hétre vesztegzárat rendeltek el India fővárosában, Újdelhiben. A hatóságok célja ezzel, hogy lassítsák a koronavírus-járványt, és a kórházak terhein enyhítsenek. A 20 millió fővárosban ágy- és oxigénhiánnyal küzdenek – tájékoztatott az MTI.

    A rendelkezés értelmében csak alapos indokkal lehet majd utazni, bezárnak a boltok, mozik, bevásárlóközpontok, éttermek, edzőtermek, szépségszalonok és a kormányhivatalok is. Esküvőn legfeljebb 50 fő, temetésen maximum 20 fő lehet. 

  • Hétfőtől újranyitották az iskolákat Izraelben, tegnap óta pedig nem kötelező kültéren maszkot viselni, beltéren azonban még kell. A lazítást azzal indokolták, hogy az országban kedvezőek a járványügyi adatok, illetve a lakosság 56 százalékát beoltották már.

    Az beoltott izraeliek és azok, akik átestek már a koronavírus-fertőzésen, egy úgynevezett zöld igazolványt kapnak, amellyel étterembe, szállodákba mehetnek, és különböző sport-, illetve vallási rendezvényeken is részt vehetnek – írta a New York Times.

  • Karanténkötelezettség nélkül engedik Új-Zélandra az ausztrálokat. A szigetországban megteltek a repülőterek, annyian utaznak. Az új-zélandiak már tavaly óta karantén nélkül utazhattak Ausztráliába, előbbibe eddig azért nem engedték a karanténmentes belépést, mert tartottak az itt-ott előforduló koronavírusos esetektől – írta az MTI.

    A karanténmentes utazást folyamatosan felül fogják vizsgálni. Ha felbukkan a betegség, az utasoknak fennakadásokra kell számítaniuk. Ausztrália és Új-Zéland is egyébként több mint egy éve korlátozta valamilyen módon a határátlépést azok számára, akik nem voltak az állampolgáraik vagy nem volt tartózkodási engedélyük. 

  • Szerbiában tízezer főt vizsgáltak meg az atomenergia használatáért felelős szerbiai intézet szakemberei (INEP), és arra a következtetésre jutottak, hogy a négy oltóanyag (Pfizer, Szputnyik V, Sinopharm, AstraZeneca) megfelelő védettséget ad a beoltottaknak – írta az MTI.

  • Az elmúlt 24 órában több mint 270 ezer új fertőzöttet azonosítottak Indiában – írja a The Guardian. Így most már 15 milliónál is több koronavírusos beteget tartanak nyilván az országban. 

    Az Egyesült Államok után Indiában a legrosszabb a járványhelyzet. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint hétfőre 1619-en, a járvány kezdete óta pedig összesen 178 769-en haltak meg.

  • Szövetségi egészségügyi dolgozókat mozgósít Kanada annak érdekében, hogy enyhítsék  a kritikus állapotokat Torontóban és Ontario tartomány többi részén – jelentette be Justin Trudeau miniszterelnök.  

    A Reuters írja, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bezártak a térségben az iskolák, leálltak az üzletek. Az ottawai kormány arra is törekszik, hogy a gyorstesztek számát fokozza.

    Kanadában több mint 48 millió adag koronavírus elleni vakcinát akarnak beadni június végéig, ez a teljes, valamivel kevesebb mint 38 milliós összlakosság egyszeri beoltásához elegendő lenne. Szeptember végéig összesen mintegy 100 millió dózist várnak.

  • Brit egészségügyi szakértők is vizsgálják az Indiában felfedezett dupla koronavírus-mutánst. Az indiai szakértők korábban azt nyilatkozták, hogy szerintük ez a dupla mutáció okozhatja a hirtelen megugrott esetszámokat Indiában. 

    Susan Hopkins, az angol közegészségügyi hivatal, a PHE vezető virológusa azt nyilatkozta BBC-nek, hogy a brit kutatóknak egyelőre nincs elég információjuk erről a variánsról ahhoz, hogy megállapíthassák, hogy mennyire veszélyes. Jelenleg is vizsgálják a variánst. 

    Ahhoz, hogy be tudjuk sorolni a veszélyessége szerint, tudnunk kell, hogy milyen gyorsan terjed, mennyire súlyos megbetegedést okoz, és hogy mennyire áll ellen a vakcinának

    – mondta Susan Hopkins. 

    A PHE adatbázisa szerint az Egyesült Királyságban eddig 77 esetben állapították meg az indiai mutáns jelenlétét – írja a Reuters.

  • 132 ezer dózis AstraZeneca-vakcinát és orvosi eszközöket küldött Moldovába Románia, korábban pedig már 72 ezret küldtek – írja a Főtér.

    A kolozsvári portál szerint Romániában olyan mértékű a brit–svéd oltóanyaggal szembeni bizalmatlanság, hogy regisztráció nélkül is hozzáférhető. Ironikusan megjegyzi továbbá, hogy a román kormány „önzetlensége” mögött valójában inkább befolyásszerzési kísérlet állhat.

    Maia Sandu moldovai államfő mindenesetre megköszönte az ajándékot.

  • A felnőttek fele megkapta már legalább az első, koronavírus elleni védőoltását az Egyesült Államokban – jelentette az Associated Press nyomán a The Guardian. Egyharmaduk már a második dózis vakcináját is megkapta.

    063 1311485857
    Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images Hungary

    Az amerikaiak nem sokkal azután tettek bejelentést erről, hogy kiderült, a koronavírus halálos áldozatainak száma átlépte a hárommilliót. Az Egyesült Államokban jelenleg száz főre 61,6 beadott oltás esik. Izraelben ez a szám 119,2.