új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük, hogy figyelemmel kísérték velünk a legfrissebb híreket.

    Vigyázzanak magukra, nyugodalmas jó éjszakát!

  • Franciaország túl van a koronavírus-járvány újabb hullámának tetőzésén, de a kormány még korainak tartaná a korlátozások enyhítését.

    Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Télégramme című regionális lapban kedden megjelent interjúban elmondta: öt napja megkezdődött a járvány visszahúzódása, a 40 ezret is meghaladó napi esetszám jelenleg átlagosan 33 ezerre, a reprodukciós ráta pedig 0,9 alá csökkent, azaz már nem minden fertőzött adja tovább a vírust.

    A tárcavezető ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a kórházban ápoltak számát illetően a „nagyon magas plató vége még nincs közel”, mert a napi esetszám csökkenése nem elég gyors. Véran szerint ezért a helyzet még „törékeny”.

    A legtöbb járványügyi szakember szerint még mindig túl sok a fertőzött ahhoz, hogy a vírus tényleges megfékezéséről lehessen beszélni, és attól is tartanak, hogy az iskolák jövő heti újranyitása miatt ismét megemelkedhet a napi esetszám.

    A miniszter mindenesetre arra kérte a franciákat, hogy továbbra is tegyenek meg minden erőfeszítést azért, hogy az egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozások, mindenekelőtt a tíz kilométeres körzeten túli lakhelyelhagyási és az éjszakai kijárási tilalom mielőbb meghozza a gyümölcsét.

    Olivier Véran ugyanakkor megerősítette, hogy a kormány előzetes bejelentésének megfelelően a kisiskolások 11 éves korig jövő hétfőn visszatérhetnek az iskolapadokba, a felsőbb osztályokba járóknak és a középiskolásoknak május 3-án indul újra az oktatás személyes jelenléttel.

  • Hollandiában jövő szerdától kezdve a kormány lazítja a korlátozó intézkedéseket, egyebek között megszűnik a három hónapja érvényben lévő kijárási tilalom és megnyitnak a vendéglátóipari egységek teraszai is.

    Az éttermek és bárok egyszerre legfeljebb 50 főt fogadhatnak teraszaikon, amelyek déltől este hatig maradhatnak nyitva, továbbá megnyílnak a nem alapvető árucikkeket kínáló boltok is.

  • Elengedhetetlen az AstraZeneca és a Janssen koronavírus elleni vakcinája a franciaországi oltási kampány céljainak eléréséhez – közölte a párizsi egészségügyi tárca, annak ellenére, hogy bizonyos ritka mellékhatások miatt felülvizsgálják a készítmények felhasználásának feltételeit.

    Nem aggódunk amiatt, hogy el tudjuk-e érni célunkat, vagyis május közepéig 20 millió ember beoltását legalább az első adaggal, majd június közepéig 30 millió emberét, mégpedig az AstraZeneca és a Janssen készítményeinek felhasználási szintjével kapcsolatos, többnyire óvatos hipotézisek figyelembevételével

    – biztosított a minisztérium szokásos heti sajtótájékoztatóján. A tárca szerint ha

    nem oltanak egyáltalán az AstraZenecával, és a városokban nem használnak Janssent a következő hetekben, megkérdőjelezhetők lesznek a kampány céljai.

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közölte, hogy rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson-csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV vállalat vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. A védőoltást március 11-én engedélyezték az Európai Unióban, de eddig még nem oltottak vele.

    A brit-svéd AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett oltás felhasználásával kapcsolatban sok a kérdőjel a vakcina iránti, elsősorban az oltópontokon megnyilvánuló viszonylagos közömbösség miatt.

    Nem akarjuk azt sejtetni, hogy Franciaország megengedhetné magának, hogy ne használja fel a már leszállított AstraZeneca-adagokat. A gyilkos vírussal szembeni versenyfutásban nem állíthatjuk le egy olyan vakcina kiszállítását, amely életeket menthet

    – közölte az egészségügyi minisztérium.

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti szerve április 7-én jelentette be, hogy a vérrögképződést a vakcina „igen ritka” mellékhatásának kell tekinteni, és úgy ítélte meg, hogy a védőoltás előnyei nagyobbak a kockázatoknál. A legtöbb uniós tagállamban korlátozzák a felhasználását (Franciaországban az 55 év felettieket oltják vele), Dánia pedig bejelentette, hogy végleg leállítja vele az oltást.

  • A Johnson & Johnson kedden bejelentette, hogy újrakezdi vakcinaszállításait az Európai Unióba, Norvégiába és Izlandra, miután az Európai Gyógyszerügynökség  (EMA) megállapította, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják annak kockázatait.

    Az EMA korábban megállapította, hogy lehetséges oksági kapcsolat az oltóanyag és a rendkívül ritka vérrögképződéses esetek között. Ezt fel kell tüntetni a vakcina tájékoztatójában.

    Múlt héten az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) átmenetileg felfüggesztette a vakcina alkalmazását, miután hat vérrögképződéses esetet jelentettek az országban. Ezek után a cég önkéntesen elhalasztotta az Európába történő szállításait.

  • Szlovéniában az érettségiző diákoknak mindössze a 17 százaléka kérte a koronavírus elleni oltást – közölte a helyi sajtó.

    Az oltás önkéntes, a diákoknak pedig hétfőn délig kellett jelentkezniük a lakhelyükhöz legközelebb lévő oltóközpontokban.

    A kormány a múlt héten döntött arról, hogy a diákok bekerültek az elsőbbséggel oltandók csoportjába. A 18. életévüket betöltő tanulókat az AstraZeneca, a 18 éven aluliakat pedig a Pfizer–BioNTech vakcinájával oltják be.

  • A koronavírus-járvány miatt ismét elhalasztják a téli európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF).

    A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának tájékoztatása szerint a finnországi Vuokattiban sorra kerülő eseményt 2022. március 20-25. között rendezik meg, a fiúk jégkorongtornáját viszont idén december 12-17. között bonyolítják le.

    A döntést az összes érdekelt fél, így a sportolók egészségének megőrzése, valamint a decemberihez képest optimálisabb hóviszonnyal indokolták, hiszen a skandináv országban márciusban jobbak a körülmények a síelők és a hódeszkások számára, illetve a szervezők a hóelőállítási költségen is spórolni tudnak.

    A 14-18 éves sportolók részvételével sorra kerülő EYOF-ot idén februárban rendezték volna, de tavaly szeptemberben bejelentették, hogy decemberre halasztják, most ez utóbbi dátum is módosult.

  • A brit kormány ősztől legalább két olyan gyógyszert szeretne forgalomba hozni, amelyek elejét veszik a koronavírus terjesztésének és felgyorsítják a fertőzöttek felépülését – mondta Boris Johnson miniszterelnök.

    Johnson a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormány külön munkacsoportot hoz létre annak felkutatására, hogy mely vírusellenes szerek bizonyulhatnak a legígéretesebbnek.

    A kormányfő szerint a munkacsoport feladata klinikai tesztprogramok kezdeményezése olyan vírusellenes megelőző szerek kifejlesztése végett, amelyek tabletta vagy kapszula formájában alkalmazhatók.

    Johnson elmondta: mindezekre azért van szükség, mert jóllehet a nagy-britanniai oltási program már eddig is nagyon sok ember életét megmentette, és nagyon nagy változást eredményezett a járvány dinamikájában, még mindig nincs azonban teljesen pontos kép arról, hogy az eddig kiépített védelem mennyire erőteljes.

    Hozzátette: a tudományos szakértők körében továbbra is többségben vannak azok, akik szerint valamikor az idei év folyamán számítani kell még egy koronavírus-fertőződési hullámra Nagy-Britanniában.

    Ezért meg kell tanulni együtt élni ezzel a vírussal, ugyanúgy, ahogy más betegségekkel is együtt él az ország - fogalmazott.

    Kapcsolódó

    Egy régi-új gyógyszer a Covid elleni küzdelemben

    A régi asztmára alkalmazott gyógyszertől nem csak asztmások remélhetnek javulást.

  • Romlott az elmúlt két-három hétben a koronavírus-járványhelyzet az orosz fővárosban – közölte Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester.

    Moszkva programot indított az idősebb korosztályok beoltásának ösztönzésére: a 60 évesnél idősebb fővárosiak a vakcina beadatását követően kedvezményekben részesülhetnek az üzletekben és a gyógyszertárakban. Szobjanyin szerint a moszkvai kereskedelmi kamara aggodalmát fejezte ki a város lezárásának lehetőségével kapcsolatban, ezért támogatja a kezdeményezést.

  • Jemenben is megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány, de csak azokon a területeken, amelyek a kormány befolyása alatt állnak. Az arab ország északi része a kormány ellen lázadó, Irán támogatását élvező húszik kezén van, akik tavaly május óta nem közöltek semmilyen járványadatot, és akkor is csupán elenyésző fertőzésszámot tudattak.

    Az arab országba három hete érkezett először oltóanyag: 360 ezer adag a brit-svéd fejlesztésű AstraZenecából. Jemen a Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszer révén idén várhatóan összesen 1,9 millió adagot kap.

  • Azoknak a hatvanöt év alatti svéd állampolgároknak, akik már megkapták az első dózist az AstraZeneca vakcinájából, második adagként egy másik mRNS-alapú oltóanyagot, Pfizert vagy Modernát fognak beadni – jelentette be a Svéd Egészségügyi Ügynökség.

    A hatvanöt év alattiak oltását folytatják az AstraZeneca vakcinájával.

  • Argentína kormánya bejelentette, hogy hétfőn megérkezett az országba 800 ezer adagnyi orosz Szputnyik V vakcina.

    A mostani szállítmánnyal az országba érkezett oltóanyagok száma csaknem elérte a kilencmilliót – közölte az argentin egészségügyi minisztérium.

  • Egy új-zélandi repülőtéri dolgozónak lett pozitív a koronavírus tesztje kedden, egy nappal azután, hogy az ország visszaállította a légiközlekedést Ausztráliával.

    Jacinda Ardern miniszterelnök elmondta, hogy a munkás mindkét oltást megkapta, még az oltási kampány kezdetén.

    A hatóságok megkezdték a kontaktkutatást.

  • Mobil oltóegységek indításával, vállalati oltópontok nyitásával és az előjegyzés könnyítésével próbálják felpörgetni az oltást Romániában.

    Romániának rendelkezésére áll annyi oltóanyag, hogy a beoltottak száma május végéig elérje az ötmilliót, július végéig pedig a tízmilliót, úgyhogy a színházak, vendéglők megnyitása, a koncertek engedélyezése, az utazások lehetősége már csak az oltáskampány ütemének felgyorsításán múlik

    − mondta Florin Cîțu miniszterelnök.

    A húszmilliós Romániában eddig 2 millió 675 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, közülük 1 millió 631 ezer a második adag vakcinát is megkapta.

  • India 259,170 új koronavírusos esetet jelentett kedden. Ez már a hatodik egymást követő nap, amikor kétszázezer felett van az új megbetegedések száma – írta meg a CNN.

    A napi halálos áldozatok száma 1761 volt, közel tíz hónapja a legmagasabb. Csupán az elmúlt hét napban csaknem másfél millió új esetről számoltak be a hatóságok.

    A keddi napon pozitív lett a tesztje Rahul Gandhinak, az ország legnagyobb ellenzéki pártja, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) elnökének.

    Manmoan Singh volt miniszterelnököt egy nappal korábban szállították kórházba, szintén koronavírussal

  • Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága április első felében kezdte meg az egydózisú oltóanyaggal végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek.

    Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) véleménye szerint  ugyanakkor szükséges a vakcina termékinformációjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a megbetegedések aggasztó mértékben nőttek az elmúlt nyolc hétben – írta meg a CNN.

    Világszerte 5,2 millió új esetet regisztráltak a múlt héten, ami a legmagasabb a világjárvány megjelenése óta – mondta el Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

    Ahogy fogalmazott:

    kilenc hónapba telt, mire elértük az egymilliós halálozási számot, négy hónapba, mire a kétmilliót, majd már csak három hónapba, mire a hárommilliót.

  • Milojko Spajić montenegrói pénzügy- és népjóléti miniszter orosz nyelvű Twitter-posztban számolt be arról, hogy orosz, ukrán, belorusz és észak-macedón turisták bárminemű korlátozás nélkül, így PCR-teszt elkészítésétől is mentesítve utazhatnak be az idegenforgalmi bevételekre számító balkáni országba – számolt be a montenegrói Pobjeda napilap.

  • A koronavírus dél-afrikai és brit variánsa is jelen van Ukrajnában − mondta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter, aki szerint az ország túljutott a harmadik hullám csúcsán. Felhívta azonban a figyelmet, hogy nem szabad lazítani, továbbra is be kell tartani a korlátozásokat.

    Az országban 8940 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, 462 789 ukrán állampolgár kapta meg az első oltást és mindössze 5 a másodikat is.

    Kapcsolódó

    A dél-afrikai és a brit mutánst is kimutatták Ukrajnában

    Az oltás nagyon lassan halad az országban.

  • A vendéglátóhelyek kikerülhetnek azon intézmények közül, amelyeket folyton zárni vagy nyitni kell a települések fertőzési rátájának függvényében − mondta Florin Cîțu román miniszterelnök.

    Hozzátette: ehhez csak az szükséges, hogy az összes alkalmazott megkapja a koronavírus elleni védőoltást − írja a Főtér.

    A miniszterelnök kiemelte, ebben az esetben a személyzet védetté válik, és lényegesen kevesebb az esély rá, hogy tovább terjesszék a vírust, így az éttermek, kocsmák és kávézók folyamatosan nyitva maradhatnak.

  • A georgiai kormány sajtószolgálatának keddi közlése szerint meggyógyult a két hete koronavírussal megfertőződött Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnök.

    A közlemény szerint a kormányfő jól érzi magát, keddtől már a szokásos mederben folytatja a munkát. Garibasvili április 6. óta karanténban volt, otthonról dolgozott. A miniszterelnök víruskontaktjai között volt Szalome Zurabisvili elnök is, aki emiatt szintén elkülönítette magát.

    A kaukázusi ország kormányának tagjai közül eddig David Zalkaliani külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Natela Turnava gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős miniszter, Levan Davitasvili környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter fertőződött meg a kórral. Szintén elkapta a koronavírust korábban Giorgi Gaharia előző miniszterelnök és Ivane Macsavariani korábbi pénzügyminiszter is.

  • Az Európai Bizottság kedden tájékoztatott, hogy az unió humanitárius kezdeményezése keretében 100 millió euróval segíti a koronavírus-járvány elleni oltási kampányok sikerét Afrikában. A kezdeményezés része az Európai Bizottság azon törekvésének, hogy mindenki számára biztosított legyen a méltányos és igazságos hozzáférés a biztonságos és hatékony vakcinákhoz – írták.

    A támogatás segíti a beoltás megkezdését a konfliktusok sújtotta, valamint a nehezen megközelíthető területeken is. Finanszírozza a nemzeti egészségügyi hatóságok és az egészségügyi dolgozók kapacitásépítését, valamint az oltással kapcsolatos információáramlás biztosítását és a megfelelő szintű nemzeti, valamint országok közötti koordinációt. Végezetül megoldást kínál a kritikus logisztikai hiányosságokra, beleértve a szükséges orvosi eszközök és berendezések helyszínre juttatását is – közölték.

    A szegényebb országok oltóanyaggal való megsegítésére jött létre korábban a Covax nevű kezdeményezés, azonban számos országban még mindig nem kezdődött el az oltás.

  • A vártnál jobban alakult a világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártójának számító amerikai Procter & Gamble negyedéves bevétele. A koronavírus hatására az átlagosnál nagyobb számban adtak el szappanokat, mosószereket, fertőtlenítőket és más háztartási tisztítóeszközöket.

    A cég bevétele éves összevetésben 5 százalékkal 18,12 milliárd dollárra emelkedett. Elemzők kevésbé javuló adatra, 17,90 milliárd dollárra számítottak.

    Kapcsolódó

    Megugrott a Procter & Gamble forgalma a járvány hatására

    Sok szappant, mosószert, fertőtlenítőt és háztartási tisztítóeszközt adtak el.

  • A Johnson & Johnson bevétele a március végével záródott első negyedévben 7,9 százalékkal 22,32 milliárd dollárra nőtt, meghaladta a szakértők által becsült 21,98 milliárd dollárt.

    Ez főként annak köszönhető, hogy a vállalat már százmillió dollár értékben adott el koronavírus elleni oltóanyagot.

    Kapcsolódó

    Remekel a Johnson & Johnson

    A negyedéves nyereség meghaladja az elemzői várakozásokat.

  • Romániában immár három hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások mozgóátlaga, kedden pedig rekordot is döntött a 24 óra alatt regisztrált Covid-halálesetek száma.

    A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi napon 237 nyilvántartott koronavírusos beteg vesztette életét, ami másfélszerese az utóbbi két hét átlagának, és több mint tíz százalékkal haladja meg a tavaly december 8-án regisztrált korábbi csúcsot. Romániában a járvány tavaly őszi második hulláma idején négy olyan nap volt, amikor 200-nál több halálesetet jelentettek.

    Az országban egyébként április eleje óta mindennap az előző két hét átlagánál kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak. Kedden a számuk nem érte el a háromezret, ami csaknem 25 százalékkal marad el a most átlagosnak minősülő 3780-tól.

  • Az előző héten megközelítőleg 2,5 millió oltást adtak be Franciaországban – jelentette be a francia egészségügyi minisztérium.

    A Pfizer vakcináját az esetek 91 százalékában fogadták el a páciensek, míg az AstraZeneca-vakcinát csak 73 százalékuk adatta be magának. 

    A franciák az utóbb hetekben tudták igazán felgyorsítani az oltási kampányt, mivel azt megelőzően a szállítmányok is lassan érkeztek, valamint az oltópontokra is nehezen sikerült eljuttatniuk az oltóanyagot.   

  • A Covid–19-világjárvány egyre több régi/új dologra hívja fel a figyelmet. Az orvostudományban eddig sem volt ismeretlen módszer a régebben is ismert és sikerrel alkalmazott szereket új célokra felhasználni.

    A Covid azonban annyira derült égből villámcsapás módjára tört ránk, hogy ez a módszer szinte kulcsfontosságúvá vált.

    Miután magára a konkrét vírusra nem létezett ellenszer, sorra tapasztaljuk, hogy régebbi, más betegség kezelésében bevált gyógyszereket próbál bevetni a tudomány, méghozzá időnyerés céljából.

  • Kezdhetnek aggódni a világ gyors kilábalásban reménykedő turistacélpontjai, miután az Egyesült Államok külügyminisztériuma egy járványvédelmi szakértői ajánlás alapján

    a világ országainak 80 százalékát az utazásra nem ajánlott kategóriába sorolná 

    – írta a CNN. Az amerikai turisták ugyanis a kínaiak mellett a leginkább bőkezű és költekező vendégek, elmaradásuk pedig komoly érvágás lehet a koronavírus gazdasági hatásait nyögő szektorban. 

    Az amerikai járványvédelmi hatóság (CDC) közleménye szerint az intézkedés nem az adott ország aktuális járványhelyzetéhez igazodó újrabesorolást jelent, sokkal inkább arról szól, hogy jobban figyelembe veszik a CDC jelenlegi járványvédelmi értékeléseit a célországok utazási kockázatainak értékelésekor. 

    Állításuk szerint a pandémia korábban elképzelhetetlen kockázatokat jelent az utazóknak, és ennek fényében a külügyminisztérium általánosságban is a külföldi utazások kerülését tanácsolja az amerikai állampolgároknak. 

  • Négy és fél millió dózis Pfizer/BioNTech és Szputnyik V vakcinát rendeltek a palesztinok a Pfizer gyógyszergyártótól és Oroszországtól – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

    A Palesztin Hatóság (PH) bejelentette, hogy töb, mint 27,5 millió dollárt (mintegy 8 és negyed milliárd forintot) költenek a vakcinák beszerzésére. Az oltóanyagot hamarosan kiszállítják, de a szállítmányok megérkezésének pontos időpontját nem nevezték meg Rámalláhban.

  • Három tüskefehérje-mutációt hordoz és kétszer fertőzőbb, mint elődei. A Science tudományos folyóiratban megjelent nemzetközi kutatás szerint a brazil variánsként ismertté vált P.1 SARS-CoV-2 változat fertőzőbb a korábbiaknál, és a valószínűleg az immunválaszt is kikerüli.

    A kutatás részleteiről itt olvashat bővebben.