Törmelékeket találtak a tengerben az elsüllyedt tengeralattjáróból
Olyan törmelékeket találtak, amelyek valószínűleg az eltűnt indonéz katonai tengeralattjáróról származnak – jelentette be Yudo Margono, az Indonéz Haditengerészet vezérkari főnöke.
Öt különböző tárgyat találtak, például egy üveg gépzsírt, egy torpedókilövő és egy fémcső darabjait, valamint imaszőnyegeket. A helyszínen üzemanyagfoltok is vannak.
Nem valószínű, hogy robbanás történt, de a nagy víznyomás megrepeszthette a hajótestet, így kerülhettek a felszínre a most megtalált tárgyak – közölte Yudo Marongo.
Djawara Whimbo, az indonéz hadsereg szóvivője újságíróknak azt mondta, nem adják fel a kutatást, amelyhez egyébként már több külföldi ország, köztük az Egyesült Államok és Szingapúr is segítséget küldött, vasárnap pedig egy malajziai mentőhajó is a helyszínre érkezik.
Az indonéz hadiflotta szóvivője szerint a kutatás jelenleg egy olajfoltra összpontosul, amelyet a légi felderítők a hadihajó merülésének térségében találtak. A térségbe vezényelték a flotta két, szonár képeségekkel rendelkező hajóját, hogy segítse a kutatást. Még arra sincs teljesen egyértelmű bizonyíték, hogy az olaj a tengeralattjárótól származik.
Az 1970-es évek végén Németországban gyártott KRI Nanggala–402 típusú hadi járművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot, amikor Bali szigete mellett éppen torpedógyakorlatot folytatott. Szakértők a héten azt közölték, a legénységnek vélhetően szombat reggelig elegendő az oxigénje. Yudo Margono azt mondta, ha nem történt áramszünet, és a hajó elektromos berendezései még működnek, akkor azonban akár öt napra elegendő oxigénmennyiség is lehet a tengeralattjáróban.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.