új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink, zárjuk mai hírösszefoglalónkat.

    Köszönjük, hogy velünk tartottak.

    Jó pihenést, vigyázzanak magukra!

  • Spanyolországban a 60 év felettiek több mint kétharmada kapott már koronavírus elleni oltást − derül ki az egészségügyi minisztérium jelentéséből.

    A 60 évnél idősebbek 68 százalékát, 8,2 millió embert oltottak be legalább egy dózissal a vakcinákból. Ebben a korosztályban 2,8 millió ember oltási programja teljes, amely 23,6 százalékos átoltottságot jelent.

    Ezen a héten az eddigi legnagyobb mennyiségű, mintegy 3,9 millió oltóanyag érkezik Spanyolországba az európai engedéllyel rendelkező gyártóktól, amely az oltási kampány további gyorsítására ad lehetőséget − adta hírül az MTI.

  • Új kontingens AstraZeneca-vakcina érkezett a nyugat-balkáni országba – jelentette be Montenegró állami közegészségügyi intézete.

    A második adagot ebből a védőoltásból az elsőt követő 4-12. hét között kell beadni.

    Az első adag AstraZenecával már beoltott polgárok május második hetétől az előirányzott időpontoknak megfelelően vehetik fel a második dózist – számolt be a montenegrói Vijesti napilap.

  • Törökország megállapodást írt alá 50 millió adag Szputnyik V koronavírus elleni vakcina beszerzéséről − jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.

    Az egyezmény értelmében Törökország fél éven belül megkapja az 50 millió dózis orosz oltóanyagot. A készítmény első szállítmánya májusban érkezik. A Szputnyik V sürgősségi használatának jóváhagyása az utolsó fázisában tart − adta hírül az MTI.

    Az előttünk álló két hónapban Ankara számára nehézkessé válik a vakcinabeszerzés, de utána oltásbőség várható

    − mondta a miniszter, aki arról is beszélt, hogy a Szputnyik V beszerzése mellett a török Viscoran gyógyszercég a napokban az Orosz Közvetlen Beruházási Alappal (RFPI) az oltóanyag gyártásáról is megállapodást kötött. A tervek szerint az elkövetkező hónapokban több üzemben is megkezdi az orosz készítmény gyártását.

  • Három mobil „oxigéngyárat” küld Indiába az Egyesült Királyság. A szerkezetek annyi orvosi oxigént tudnak előállítani, ami egyszerre ötven ember ellátásához elegendő – jelentette be a brit kormány.

    A három, konténer méretű, orvosi oxigént előállító készüléket egy Észak-Írországi tartalékraktárból szállítják az ázsiai országba. Mindegyikük percenként ötszáz liter oxigént képes előállítani – írta meg a CNN.

  • Kényszerszabadságra küldi több mint 700 alkalmazottját a bukaresti repülőtereket üzemeltető állami vállalat, mivel a járvány idején 75 százalékkal csökkent az utasforgalom.

    A társaság két repülőteret üzemeltet: a Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi légi kikötőt és az Aurel Vlaicut (Baneasa), amelyet csak kisebb üzleti és magángépek használnak.

    A vállalat a pénzügyi stabilizálás szükségességével indokolta a lépést. Tavaly 70 százalékkal csökkent az utasforgalom a tavalyelőtti évhez képest, az idei első negyedévben pedig 75 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi év első három hónapjához mérten.

    A légi közlekedésben a különböző országok által bevezetett korlátozások továbbra is kiszámíthatatlanok, így a remélthez képest lassúbb ütemben fog újraindulni a légi közlekedés.

    Ezért vált szükségessé a költséghatékonyságot növelő intézkedések bevezetése – magyarázták a vállalat illetékesei. A vezetőség a dolgozók érdekeit képviselő szakszervezettel folytatott tárgyalásokon két változatot tűzött napirendre, az egyik a rövidített munkaidő bevezetése, a másik a dolgozók egy részének kényszerszabadságra küldése.

    A felek nem tudtak megállapodásra jutni, hogy melyiket alkalmazzák, ezért az igazgatótanács megbízta a vezetőséget, hogy indítsa el több mint 700 dolgozó kényszerszabadságra küldési eljárását. A vállalatnak mintegy 1500 dolgozója van.

  • Törökországban először, Isztambulban öt ember szervezetében kimutatták a koronavírus indiai variánsát. Az érintetteket elkülönítették és megfigyelés alatt tartják − jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.

    A török egészségügyi minisztérium szerda esti adatai szerint a hatóságok az elmúlt 24 órában 40 444 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A mutató múlt szerdán még 62 ezer közelében járt, majd meredeken esni kezdett, és hétfőn már 37 312-n is állt. A szerdai adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,75 millióra nőtt.

    A halottak napi száma továbbra is rekordközelben stagnál. A múlt szerdai 362-es csúcshoz képest még most szerdán is 341-en vesztették életüket a fertőzés következtében − számol be az MTI.

  • A koronavírus-pandémia súlyosan érinti Bosznia-Hercegovina gazdaságát – áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az Európai Fejlesztési Bank közös kutatásában.

    A tanulmány számba veszi, hogy az ország munkavállalói 20 százalékának az állását veszélyezteti a járvány. A pandémia különösen 14 szektort érint. Elsősorban a kis- és nagykereskedelmet, a szállítmányozást, a földművelést és állattenyésztést, a szállodaipart és vendéglátást sújtja a járvány okozta válság.

    A veszélyeztetett alkalmazottak fele a legfeljebb 10 alkalmazottat foglalkozó mikrovállalkozásokban dolgozik – számol be a tanulmányról a szarajevói Avaz napilap.

  • Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve, a Fed) döntéshozó testülete.

    A bizottság a piaci várakozásokkal összhangban a tavaly március 15. óta érvényes 0,00–0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot.

    A testület megismételte, hogy kész teljes eszköztárát bevetni az amerikai gazdaság támogatására ebben a kihívásokkal teli időszakban, elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését.

    A Fed megítélése szerint a gazdaság pályájának alakulása jelentősen függ a koronavírus-járvány alakulásától, ideértve az oltási kampányban elért eredményeket. A folyamatban lévő közegészségügyi válság továbbra is nyomást gyakorol a gazdaságra, és a gazdasági kilátásokat fenyegető kockázatok továbbra is fennállnak.

  • Hétvégén kezdődhet meg a koronavírus elleni tömeges oltási kampány Indiában, azonban akadozik a regisztráció, miközben naponta dőlnek meg az újabb és újabb halálozási rekordok – adta hírül az MTI.

    Az indiai hatóságok szerdán nyitották meg a tömeges oltási regisztrációt a 18 évnél idősebbek számára, azonban egyelőre közel sincs elegendő vakcina a körülbelül 600 millió most jogosulttá váló ember számára.

    Sajtóhírek szerint sokaknak nem sikerült a regisztráció, mert többször is összeomlott az internetes rendszer, mások nem találtak már szabad időpontot.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az előző héten világszerte regisztrált esetszám 38 százalékát Indiából jelentették.

  • A szingapúri kormány szerdán küldött két repülőgépen összesen 256 palacknyi orvosi oxigént Indiába, hogy segítséget nyújtsanak az országban kialakult járványhelyzeten – mondta el a szingapúri külügyminisztérium a CNN-nek.

    A rakomány az indiai Észak-Bengál tartományába érkezett.

  • A továbbra is magas, napi kilencezret megközelítő fertőzési adatok mellett a holland kormány bejelentette számos, a koronavírus-járvány korlátozására hozott intézkedés enyhítését. Szerdától egyebek mellett megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, kinyithattak az éttermek és kávéházak teraszai, és a nem alapvető fontosságú árukat kínáló üzletek – közölte a helyi sajtó.

    Mark Rutte holland miniszterelnök az intézkedés indoklásaként azt monda: noha a rendkívüli szabályok feloldása kockázatokat rejt magában, kormánya abban bízik, hogy a jól haladó oltási kampány eredményeképpen ugrásszerűen fognak csökkenni a fertőzési mutatók – számolt be az MTI.

  • A brit kormány hatvanmillió adagot rendelt a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett oltóanyagból, hogy ezeket a dózisokat az első két adag hatását erősítő harmadik vakcinadózisként adják be a lakosságnak – közölte Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

    Hancock közölte: a kormány az egészségügyi hatóságokkal együtt több mint egy éve dolgozik a hatáserősítő oltási program összeállításán, és klinikai tesztprogramok elvégzését is segítette egy ilyen oltási kampány hatásainak megállapítására.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon közölte Narenda Modi indiai miniszterelnökkel, hogy a vészhelyzetre való tekintettel humanitárius segítséget nyújt az országnak – közölte a TASZSZ hírügynökségre hivatkozva a CNN.

    Az orosz különleges helyzetek minisztériuma légi úton több mint huszonkét tonnányi felszerelést fog Indiába juttatni, köztük húsz orvosi oxigén előállítására képes gépet, hetvenöt lélegeztetőgépet, százötven orvosi monitort és kétszázezer csomagnyi gyógyszert.

  • Kedd este 13 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Szkopjéba Szerbiából: ezzel a szállítmánnyal együtt Belgrád eddig összesen 48 ezer adag oltóanyagot adományozott Észak-Macedóniának – jelentette be Ana Brnabic szerb kormányfő.

    Belgrád legelőször nyolcezer adag Pfizer-vakcinát küldött Szkopjéba, amelyet április elején egy 20 ezres Szputnyik V-szállítmány követett – számolt be az MTI.

    Brnabic elmondta: Szerbia szükség esetén kész rendszeresen segíteni térségbeli barátait és partnereit. A miniszterelnök aláhúzta: országa nem fog hiányt szenvedni az oltóanyagokból.

    Szerbia az elmúlt hónapokban Bosznia-Hercegovinába és Montenegróba is szállított vakcinát.

  • Oroszországban a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 7848-cal 4 787 237-re emelkedett. Ez a legalacsonyabb szám szeptember 26. óta.

    A napi növekmény 0,16 százalék, az új esetek 13,7 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 266 808-ra csökkent, a halálos áldozatoké 387-tel 109 367-re, a felépülteké pedig 8420-szal 4 411 098-ra emelkedett.

    A Bloomberg ezzel szemben nem hivatalos kormányzati statisztikára hivatkozva azt közölte, hogy Oroszországban „megkezdődött a járvány harmadik hulláma”. Az amerikai hírügynökség két meg nem nevezett informátora szerint a Kremlnek a járvánnyal kapcsolatos derűlátó állásfoglalásai miatt a lakosság nem fél a fertőzéstől, és az oltakozási kedv is alacsony.

    Gyenyisz Volkov, a Jurij Levada Független Elemzőközpont elemzője a Bloombergnek azt mondta, hogy az oroszok mintegy kétharmada nem akarja beoltatni magát, annak ellenére sem, hogy a bevásárlóközpontokban ingyenes oltópontokat nyitottak. A hírügynökség idézte Evelina Zakamszkaját, a Doktor tévécsatorna főszerkesztőjét, aki szerint az orosz orvosoknak nincs elegendő információjuk az oltóanyagokról, és nem bíznak meg bennük, a pácienseik pedig gyakran az ő javallatuk alapján döntenek.

    Az operatív törzs RBK napilapnak adott tájékoztatása szerint Oroszországban nincs harmadik hullám, és „abszolút helytelenek” a Bloomberg információi.

  • Az oltáskampány sikerének függvényében június 1-jétől tervezi a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások fokozatos feloldását a román kormány, addig csak alkalmi jelleggel vagy kísérleti események szintjén tekintenek el a szabályok betartásától – jelentette ki Florin Citu miniszterelnök az MTI beszámolója szerint.

    A román kormányfő emlékeztetett, hogy június 1-jéig legalább ötmillió állampolgár beoltását tűzték ki célul, ennek az átoltottsági szintnek az elérésétől függ a nyitás megkezdése. A bukaresti kormány augusztusig tervezi elérni a normális élethez történő visszatérés feltételéül megszabott, a felnőtt lakosság 70 százalékát közelítő tízmilliós küszöbértéket.

    Citu reményét fejezte ki, hogy az ortodox húsvét alkalmával, amely idén egybeesik a tengerparti idegenforgalmi szezon hagyományosan május 1-jére időzített megnyitásával is, az emberek felelősen fognak viselkedni, és fegyelmezetten betartják az egészségügyi korlátozásokat.

    Bár a sajtó már hetek óta azt valószínűsítette, hogy az ortodox húsvét hosszú hétvégéjén legalább a tengerparti strandokon feloldják a maszkviselési kötelezettséget és az üdülőtelepeken a jelenlegi 22 óra helyett később kezdődik majd a kijárási tilalom. A miniszterelnök egyértelművé tette, hogy nem tekintenek el a szabályoktól. Az egyedüli engedmény, hogy vasárnapra virradó éjszaka a hívők részt vehetnek a húsvéti szertartásokon, de ezen az éjszakán is kizárólag a templomok lesznek nyitva.

    Szerdán is ülésezik a járványügyi korlátozások fokozatos lazítását előkészítő tárcaközi bizottság, de a kormányfő nem volt hajlandó semmilyen konkrétumot elárulni a testület által mérlegelt nyitási tervekről. Május folyamán lesz egy-két kísérleti esemény, a bukaresti nemzeti színház és az opera is maszkmentes előadást tervez a beoltottak számára, de a valódi nyitás az immunizációs kampánytól függ.

    Ha a románok meg akarnak szabadulni a maszktól, oltassák be magukat

    – összegezte Florin Citu miniszterelnök. A húszmilliós Romániában eddig 3 millió 200 ezer ember kapott legalább egy adag, közülük 1 millió 900 ezer pedig két adag oltást.

    A járvány harmadik hulláma lecsengőben van, április 1. óta rendre az előző kéthetes mozgóátlagnál kevesebb új fertőzést diagnosztizálnak, az áldozatok száma azonban nem igazán csökkent. A szerdai jelentésben 2240 új fertőzés és 150 haláleset szerepel.

  • A francia kormány a szerdai ülésén megvitatta a június 2-án véget érő egészségügyi rendkívüli állapot kivezetését előíró törvénytervezetet − közölte a kormányülést követően Jean Castex miniszterelnök.

    Az MTI beszámolója szerint a veszélyhelyzet meghosszabbítását nem kéri a kormány a parlamenttől, hanem olyan javaslatot tesz, amelynek alapján október 31-ig még lehetőség marad az emberek mozgásának, valamint az üzletek, az éttermek vagy a kulturális intézmények nyitvatartásának korlátozására, amennyiben a járványhelyzet megköveteli.

    A javaslat szerint az átmeneti időszakban a korlátozásokat „szigorúan az egészségügyi kockázatok mértékének megfelelően lehet csak elrendelni”, és „haladéktalanul véget kell vetni nekik, amikor már nem szükségesek”.

    Emmanuel Macron államfő pénteken ismerteti a korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának menetrendjét.

  • A római szenátus elvetette az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza elleni bizalmatlansági indítványt szerdán, amelyet az egyedüli ellenzéki erő, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt kezdeményezett − adta hírül az MTI.

    A 315 fős szenátus 253 szavazó tagjából 221-en mondtak nemet, 29-en igennel szavaztak, hárman tartózkodtak.

    A párt felsőházi frakcióvezetője, Luca Ciriani hangoztatta, hogy Roberto Speranza számít felelősnek a „Covid-19 ellen vívott háború kudarcáért”. A jobboldali politikus azzal vádolta a minisztert, hogy „zárásokkal és tiltásokkal túszul ejtette” az olaszokat.

  • Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter kijelentette, hogy a holnap hatályba lépő rendelkezések szerint ezentúl a védőoltásra jelentkezők nem választhatják meg a vakcinációs helyszínt, hanem a járást kell kiválasztaniuk.

    További változás, hogy a vakcina típusát sem lehet kiválasztani, ezentúl egy algoritmus párosítja őket a jelentkezőkhöz.

    Északi szomszédunknál további, holnaptól életbe lépő változás, hogy a krónikus betegek is bekerülnek a rendszerbe, őket előnyben részesítik majd.

    A szlovák járványügyi helyzet egyébként javul, a reprodukciós szám stabilan 1 alatt van – írja az Új Szó.

  • Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen használt oltóanyagokat – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben a 6. német-kínai kormánykonzultáció előtt.

    Angela Merkel a kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal közösen vezetett online tanácskozás előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy Kínának és Németországnak is fontos szerepe lehet a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben.

    Hozzátette, ezzel nemcsak ahhoz járulhatnak hozzá, hogy saját lakosságuk beoltását lehetővé tegyék, hanem ahhoz is, hogy nyíltan és átlátható módon beszéljenek az oltóanyaggyártásról, valamint az oltóanyagokat lehetőség szerint kölcsönösen elismerjék, legalábbis az Egészségügyi Világszervezetnél, hogy így győzhessenek a vírus elleni küzdelemben.

  • A koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunytak és a kórházakban kezelt páciensek száma azért magas továbbra is Görögországban, mert sokan vonakodnak beoltani magukat – jelentette ki Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök.

    Micotákisz ezért felszólította az időseket, hogy adassák be az oltást.

    Az intenzív osztályokról és a lélegeztetőgépen lévő betegekről gyűjtött adatok egyértelműek: 95 százalékuk nincs teljesen beoltva

    – hangsúlyozta a görög a kormányfő.

    A görög oltási kampány nagyjából az európai átlagnak megfelelően halad, ugyanakkor a halálozási számok magasabbak, az intenzív osztályokon pedig a járvány kitörése óta nem volt annyi páciens, mint most.

  • Ausztria a külföldi katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott alapokból (AKF) kétmillió eurós segítséget nyújt Indiának a koronavírus-járvány elleni védekezéséhez – jelentette be Sebastian Kurz kancellár a szerdai kormányülés után.

    Az azonnali segélyből az Osztrák Vöröskereszt segítségével antivirális gyógyszereket vásárolnak és küldenek a járvány által különösen sújtott Indiába.

    A támogatás és szolidaritás Indiának ebben a rendkívüli szükséghelyzetben magától értetődő

    – hangoztatta a kancellár. Egyúttal bejelentette az Indiára vonatkozó beutazási tilalmat a légi forgalomban, mely csütörtöktől lép életbe. Eszerint Indiából csak ausztriai lakhellyel rendelkezők léphetnek be az országba, és nekik is karanténba kell vonulniuk. Ezzel a rendelkezéssel próbálják megakadályozni a SARS-CoV-2 koronavírus újabb mutációjának behurcolását Ausztriába – számolt be az MTI.

  • Ünnepélyes keretek között letették az újvidéki Mišeluk városrészben épülő Covid-kórház alapkövét – írja a vajdasági Magyar Szó.

    Az eseményen jelen volt Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke és Miloš Vučević, Újvidék polgármestere.

    A szerb köztársasági elnök az eseményen elmondta, hogy a kórházban található eszközök legalább tíz évig kitartanak majd. Hozzátette, hogy a legdrágább és a legjobb felszerelést szerzik majd be. Emellett elő kell készíteniük egy rendszert, hogy eladhassák az elavult berendezéseket.

  • A hamvasztások számának növekedése miatt Észak-Delhi polgármestere kérelmezte, hogy biztos utánpótlást kaphasson a halottégetésekhez szükséges faanyagból.

    Jaj Prakhas levélben fordult Delhi tartomány miniszterelnökéhez, Arvind Kerjivahoz, hogy utasítsa az erdőgazdálkodási minisztériumot, emeljék meg a nekik szállított mennyiséget – írja a CNN.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán indítja el programját, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy hozzájáruljon a szegényebb országok vakcinaellátását szolgáló Covax programhoz – jelentette be Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató.

    Azoknak, akik segíteni akarnak, csak hét dollárt (2100 forintot) kell befizetniük az alapba, amely egy adag vakcina megvásárlását és szállítását fedezi – írta meg a Guardian.

  • India saját fejlesztésű vakcinája, a Covaxin hatékony az elsőként a dél-ázsiai országban felbukkant, B1.617 variáns ellen – jelentette be Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója.

    Az oltóanyag kifejlesztője, a Bharat Biotech által április 21-én nyilvánosságra hozott adatok szerint a vakcina hetvennyolc százalékos védettséget nyújt a koronavírus ellen, a súlyos megbetegedést pedig száz százalékban megelőzi – írta meg a CNN.

  • Rochelle Walensky, az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) igazgatója szerdán közölte, hogy dolgoznak azon, hogy segíthessenek Indiának, amely jelenleg „elborzasztó” helyzettel néz szembe.

    Az igazgató elmondta, hogy még a héten összeállítanak egy munkacsoportot, amely segít a helyzet kezelésében. Ezen felül kezdetben ötszáz palack orvosi oxigént küldenek az országba, és egyéb szükséges készleteket is eljuttatnak, amilyen gyorsan csak lehetséges – írja a CNN.

  • Indiában összesen körülbelül 100 millió ingázó van, akik jellemzően a gyárakban és építkezéseken dolgoznak. Tavaly a járvány első hullámában közülük már sokan visszamentek a falvakba amiatt, mert elvesztették az állásukat, most viszont amiatt teszik ugyanezt, mert féltik az egészségüket. 

    Az ország több nagyvárosában is korlátozásokat vezettek be, ennek ellenére még mindig ezeken a helyeken vannak a legnagyobb járványgócok. Mindeközben pedig az egészségügyi intézmények is a túlterhelődés határán állnak.

    A kormányzat eközben pénzügyi kedvezményeket juttat azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a munka nélkül maradtakat felbérlik.

  • Százszázalékos pontossággal beazonosították a koronavírusos szagmintákat azok a kutyák, amelyeket a román rendőrség nagyszebeni kinológiai központjában képeztek ki a fertőzés kiszűrésére – számol be a Transindex.

    A művelethez tavaly szeptemberben választottak ki öt német és egy belga juhászkutyát, idomításukat a temesvári járványkórháztól kapott szagmintákkal kezdték meg, később pedig több Szeben megyei koronavírus-kórház is bekapcsolódott a projektbe.

    Az idomításhoz önkéntes alapon izzadságmintát vettek olyan koronavírusos páciensektől, akik még nem kezdték meg a gyógyszeres kezelést.

    Valamennyi betanított kutya – az idomító megtévesztő és figyelemelterelő kísérletei dacára – tévedhetetlenül felismerte az összes koronavírusos szagmintát. Ez bámulatos

    – lelkendezett a tesztelésre meghívott Virgil Musta, a temesvári járványkórház főorvosa. A sikeres vizsga után a rendőrkutyákat a nagyszebeni nemzetközi repülőtéren a zsúfoltabb járatoknál vetik majd be éles küldetésben, hogy a járványügyi ellenőrzés előtt segítsék a fertőzött utasok beazonosítását.