Mihály
2 °C
16 °C

Leadták az előrehozott választásokért gyűjtött aláírásokat Szlovákiában

2021.05.03. 16:13

Csaknem hatszázezer aláírást gyűjtöttek össze Szlovákiában annak a népszavazásnak a kiírásához, amely előrehozott parlamenti választások kiírását célozza. Az aláírásokat tartalmazó íveket a petíciós bizottság hétfőn adta le a pozsonyi államfői palotában – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A népszavazás kiírását célzó petíciót a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) és a pártból kilépett Peter Pellegrini által alapított, parlamenten kívüli Hang (Hlas-SD) kezdeményezte. A petícióhoz, melyet a kezdeményezők „apolitikus polgári népszavazásnak” minősítettek, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), illetve más politikai és civil szervezetek is csatlakoztak, és a Szakszervezeti Szövetség (KOZ) is támogatta.

A támogató aláírások gyűjtése februárban kezdődött, miután a pozsonyi törvényhozásban elutasították a jelenlegi kormányzati időszak lerövidítését célzó ellenzéki javaslatot. Robert Fico volt miniszterelnök, az Irány elnöke tavaly novemberben jelentette be, hogy népszavazást akarnak kezdeményezni az előre hozott parlamenti választások kiírása céljával. Fico ezt a lépést a kormányzat által meghozott, „emberi jogokat sértő” járványügyi intézkedésekkel, illetve azzal is indokolta, hogy a kabinet leépítette a korábban bevezetett népjóléti intézkedéseket, ugyanakkor például megszüntette a banki különadót.

A jelenlegi szlovák kormánykoalíció a tavaly februári parlamenti választásokon szerzett megbízatást. Felmérések és szakértői vélemények szerint a koalíció pártjainak támogatottsága azóta érezhetően visszaesett, némelyikük esetében igencsak kérdésessé vált, hogy ismételten bejutnának-e a parlamentbe. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal került sor népszavazásra, de ezek közül – a megkövetelt ötven százalék plusz egynél alacsonyabb részvétel miatt – csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak ötvenkét százaléka vett részt.