Ez a poszt a következő Percről percre része:

A románok csak a tűszúrástól félnek?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves Olvasóink!

    Köszönjük ismételt figyelmüket, mára vége a percről percre tudósításunknak, de holnap folytatjuk. 

    Addig is olvassák az Index további híreit. 

    Jó éjt!

  • A zöld oltási igazolvány júniusi bevezetését javasolta hétfői athéni tárgyalásán Kiriákosz Micotákisz görög és Pedro Sánchez spanyol kormányfő az idegenforgalmi szezon sikeres lebonyolítása érdekében – írja az MTI. 

    A két kormányfő hangsúlyozta a mozgásszabadság visszaállításának és a karantén nélküli utazások megkönnyítésének a szükségességét az Európai Unión belül a nyári utazások idejére, a közös oltások révén létrehozandó „biztonsági övezet” segítségével.

  • Korábban már megírtuk, hogy a japánok egyre kevésbé támogatják az olimpia idei megrendezését. Ezzel párhuzamosan egy másik közvélemény-kutatás szerint a kormány támogatottsága is mélypontra került.

    A felmérésben a válaszadók kétharmada úgy nyilatkozott, hogy nem elégedett a kormány járványkezelésével. 82 százalékuk szerint az oltási kampány lassú volt.

    A válaszadók 35%-a nyilatkozta azt, hogy támogatja Szuga Josihide kormányát, míg 43% kormányellenességének adott hangot. Ennyire alacsonyan Josihide beiktatása óta nem volt a japán kormány támogatottsága. 

    Japánban az előző hét végéig mindössze a lakosság 2,2 százalékát sikerült legalább egyszer beoltani, amivel az ország sereghajtónak számít a fejlett országok közt. 

  • Az Egyesült Királyság több területén is munkaerőhiány van a vendéglátásban és a turizmusban – írja a Guardian

    Kate Nicholls, a UK Hospitality nevű szakszervezet vezetője elmondta, hogy a munkaerőhiány amiatt lépett fel, hogy az egész gazdaságot ugyanabban a pillanatban kell talpra állítani. 

    Ismertette, hogy a járvány alatt a vendéglátásban és turizmusban dolgozók jelentős részét el kellett bocsátani, és közülük sokan más szektorban találtak új munkát.

    Így most a cégek rohamtempóban próbálnak új embereket toborozni a helyükre, de ez nem mindig sikerül. A helyzetet az is nehezíti, hogy a Brexit miatt sok vendégmunkás az Egyesült Királyságon kívül rekedt, illetve sokan végleg visszatértek szülőhazájukba a járvány miatt.

    Elsősorban Londonban és Anglia délkeleti területein, valamint Skóciában van munkaerőhiány a szektorban – ismertette Nicholls. 

  • Romániában az elmúlt 24 órában 620 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak, csaknem 11 ezer teszt feldolgozása után, írta a Maszol.ro portál. A Covid-19 kórban és szövődményeiben 68 fertőzött lelte halálát. Jelenleg 962 beteget kezelnek intenzív osztályon, kevesebbet, mint előző napon.

  • A román kormány lehetővé tette a csíksomlyói pünkösdi búcsú megtartását – közölte a hétfő délutáni kormányülés után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata.

    Közölték: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérésére a kormány jóváhagyta, hogy maszk viselésével és távolságtartással lehessen egyházi zarándoklatokat tartani.

    „A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba” – idézte a közlemény Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest. A politikus a csíksomlyói búcsút a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményének nevezte, melyre felekezeti hovatartozástól függetlenül érkeznek zarándokok.

    A kormányülés után Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár közölte, hogy a korlátozások közül kiiktatták azt a kitételt, hogy az egyházi zarándoklatokon, körmeneteken csak a helyi lakosság vehet részt. Így lehetővé válik az egyházi rendezvények szervezése, de ezeken be kell tartani azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium és a Vallásügyi Államtitkárság közösen fogad el – ismertette. 

    Az államtitkár arról is tájékoztatta a sajtót, hogy a veszélyhelyzetet akkor lehet majd feloldani, amikor a járványhelyzet nyugvópontra jut. Egyelőre a kormánynak szüksége van a különleges jogkörökre, hogy szükség esetén gyorsan be tudjon avatkozni – mondta. 

  • Szlovákiában 311 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba vasárnap, közölték hétfőn. Összesen 5418 RT-PCR tesztet végeztek el, írta az Ujszo.com. Az elmúlt nap 32 beteg nem tudta legyőzni a Covid-19 kórt és a szövődményeit. Most 1033 pácienst kezelnek kórházban a vírusfertőzés miatt.

  • A dél-pakisztáni Karacsi városában hétfőn megnyitották az ország legnagyobb oltóközpontját, ahol naponta legalább százezer embert fognak tudni immunizálni a koronavírussal szemben – jelentette be Naszir Sah, a helyi kormányzat tájékoztatási minisztere.

    Pakisztán nemrég kapott 1,2 millió dózis AstraZeneca vakcinát a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-program keretében. A járvány harmadik hulláma erősen megviselte az ország egészségügyi ellátórendszerét, amely sokak szerint az összeomlás szélére került hasonlóan a szomszédos Indiához.

    Koronavírus elleni oltásra váró emberek Karacsiban, május 10-én.
    Koronavírus elleni oltásra váró emberek Karacsiban, május 10-én.
    Fotó: Rizwan Tabassum / AFP

    Pakisztán eddig Kínára hagyatkozott oltási kampányában, de a hétvégén megérkezett az első COVAX szállítmány is. Fejszál Szultán egészségügy-miniszter szerint további 17 millió adag vakcinát várnak június végéig. A tárcavezető ígéretet tett a lakosság immunizálásának fokozására, köszönhetően a már biztosabb oltóanyagellátásnak.

    Az oltási kampány kiterjesztésén túl a pakisztáni hatóságok járványügyi korlátozásokat vezettek be a ramadán végét jelző (Íd al-Fitr) ünnepre. A többi között 80 százalékkal csökkentették a légijáratok számát, a tömegközlekedést és a vasúti közlekedést leállították, a turisztikai helyszíneken pedig kijárási tilalmat rendeltek el a járvány terjedésének feltartóztatása érdekében.

    A 216 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint 850 ezren fertőződtek meg, a kór halálos áldozatainak száma pedig a 19 ezerhez közelít. Beoltani eddig mindössze 3,5 millió embert sikerült Pakisztánban. 

  • Választóvonalat húznak a kínai hatóságok a világ legmagasabb hegyének tetején, hogy megakadályozzák a 8848 méteres Mount Everestet (Csomolungma) kínai és nepáli oldalról meghódító hegymászók bármiféle keveredését és ezzel az esetleges koronavírus-fertőzés továbbadását – írja az MTI. 

    A jelentések szerint tibeti hegyi vezetők egy kisebb csoportja megy fel a csúcsra, hogy – a már úton lévő alpinistákat megelőzve – egy közelebbről nem részletezett elválasztóvonalat létesítsenek a talpalatnyi helyen a kínai és nepáli oldalról érkezők szétválasztására.

    A kínai oldalon feljutó hegymászóknak szigorúan tilos lesz átlépni a választóvonalat, bárkivel vagy bármivel érintkezni a nepáli oldalon.

    Az Everest kínai – északi – oldaláról jelenleg 21 szigorúan ellenőrzött hazai hegymászó tart a csúcsra, további 17 kínai állampolgárnak pedig az északi hegyoldalon való túrázásra adtak engedélyt. Elővigyázatosságból Kína idén nem engedte meg külföldieknek a Csomolungma megmászását a járványveszély miatt. Az országban jóformán felszámolták a járványt: pénteken 7, szombaton pedig csak 8 fertőzést jelentettek, mindet külföldről hazatérő kínaiak körében.

    A szomszédos, valutahiánnyal küszködő Nepál 408 külföldinek adott ki engedélyt az Everest megmászására. Az országban jelenleg tombol a járvány: pénteken minden korábbinál több, 9023 új esetet regisztráltak. 

    A nepáli hatóságok tagadják, hogy jelen lenne a koronavírus a Mount Everesten. A híresztelések szerint viszont a nepáli oldalon lévő alaptáborban egyre többen kapták el a fertőzést. Többek közt egy norvég hegymászó is közölte áprilisban, hogy koronavírusos lett.

    A több évtizedes tapasztalattal rendelkező Ang Tshering nepáli serpa azt mondta az AP-nek, hogy lehetetlen bármiféle válaszfalat emelni a Csomolungma csúcsán, sőt az is elképzelhetetlen, hogy egy légzési problémákkal küszködő covidbeteg egyáltalán feljusson a csúcsra. A Mount Everest csúcsa ugyanis egy körülbelül egy ebédlőasztalnyi terület, ahol a csúcshódítók rendszerint csak pár percet töltenek, fotókat készítve és gyönyörködve a 360 fokos panorámában.

  • Szerbiában az elmúlt 24 órában 918 embernél mutatták ki a koronavírus fertőzést,  több mint 10 ezer teszt kiértékelése után, írta a PannonRTV. A Covid 19-kórban és szövődményeiben 18 beteg hunyt el. Kórházban 3786 fertőzöttet kell ápolni, közülük 127 beteg szorul mesterséges lélegeztetésre.

    Emelkedett az oltottak száma azóta, hogy a szerb köztársasági elnök jelezte: mindazok, akik felveszik a koronavírus elleni vakcinát, 3 ezer dinár pénzügyi ösztönzést kapnak. Aleksandar Vučić bejelentését követő első három napon 63 százalékkal növekedett azok száma, akik felvették valamelyik védőoltás első dózisát.

  • Szlovákiában az egészségügyi minisztérium úgy véli: ősszel beüt a járvány következő hulláma, de az valószínűleg enyhébb lesz a legutóbbinál, írta a parameter.sk. A tárca az aktuális epidemiológiai helyzet függvényében tervezi bevetni a PCR-tesztet és az antigénes teszteket is.

    A szakértők a települések szennyvizeinek koronavírus koncentrációjának vizsgálatára is nagy hangsúlyt fektetnek.

    A minisztérium arra számít, hogy a lakosság oltása szintén segítséget nyújt, aminek köszönhetően fertőzés esetén enyhébb a betegség lefolyása. Szlovákiában eddig összesen 1,2 ember kapta meg vakcina első adagját, a másodikat pedig mintegy 583 ezren.

  • Amint megkapja az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, Románia készen fog állni a 12-15 éves gyerekek beoltására is, szülői engedéllyel. Ezt Valeriu Gheorghiţă, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke közölte, a Transindex.ro portál szerint.

    A katonaorvos arról is beszámolt, hogy az UNICEF és a WHO közreműködésével széles körű tájékoztatási kampányt dolgoznak ki, amelybe a családorvosokat és a központi hatóságokat egyaránt bevonják.

  • Kórházban vizsgálnak egy 23 éves nőt, aki hat dózist kapott a Pfizer koronavírus elleni vakcinájából.

    Az AGI olasz hírügynökség szerint a nőt tévedésből egy egész üvegcsényi oltóanyaggal oltották be, egyelőre azonban jó állapotban van a történtek ellenére.

    A Pfizer egyébként korábban már tesztelte azt, hogy milyen hatásai lehetnek a túladagolásnak, ők azonban csak négyszeres túladagolás esetében vizsgálták ezt meg.

    Korábban Németországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is történtek már ehhez hasonló esetek. 

  • Utcára küldi kormánya minisztereit és államtitkárait Florin Citu román miniszterelnök, hogy népszerűsítsék az oltási kampányt.

    A kormányfő hétfői nyilatkozatában továbbra is elérhető célnak nevezte, hogy június elsejéig a húszmilliós Romániában ötmillió állampolgár kapja meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját. Hozzátette: kormánya valamennyi tagjának szerepet kell vállalnia az oltási kampányban, ezért jövő héten "afféle utcai kormányülést tartanak" amely keretében válaszolnak az oltási központokból kijövők kérdéseire.

    A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy Románia az EU egyetlen tagországa, amelyben előzetes regisztráció nélkül bárki beoltathatja magát. Nyomatékosította: elegendő vakcina áll rendelkezésre még abban az esetben is, ha a szakemberek azt javasolják, hogy egy harmadik adag is szükséges a védettséghez.

    A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítására készül.

  • Egy kínai tudósok és egészségügyi tisztviselők által írt dokumentum évekkel a koronavírus-világjárvány kitörése előtt – még 2015-ben – azt a megállapítást tette, hogy a SARS koronavírusok a biológiai fegyverek új korszakát jelenthetik, és mesterségesen átalakíthatók lehetnek egy emberi betegség vírusává, majd szabadon engedhetők – számolt be a Business Standard.

    A Weekend Australian jelentése szerint „A SARS természetellenes eredete és az ember által előidézett vírusok új fajtái mint genetikai biofegyverek” címet viselő írás megállapítja, hogy egy esetleges harmadik világháborút várhatóan biológiai fegyverekkel vívhatnak majd meg. A dokumentumból továbbá az is kiderült, hogy kínai haditudósok megvitatták a SARS koronavírusok fegyverré alakítását, csaknem öt évvel a koronavírus-pandémia kirobbanása előtt.

    Peter Jennings, az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet ügyvezető igazgatója a  news.com.au-nak azt mondta, a dokumentum egyértelműen megmutatja, hogy kínai tudósok a koronavírusok egyes törzseinek katonai alkalmazhatóságáról gondolkodtak. Hozzátette, ez egyben azt is megmagyarázhatja, miért vonakodtak annyira a külső vizsgálatoktól a Covid–19 eredetét illetően.

    A Weekend Australian megkereste az ügyben Robert Potter kiberbiztonsági szakértőt is, aki biztossággal úgy vélekedett, hogy a dokumentum nem hamisítvány.

  • Több országban is kísérleteznek azzal, hogy egy embert több koronavírus elleni vakcinával is beoltsanak. Az eljárásnak számos előnye lehet – írja a medicalxpress.com.

    Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyelőre még nincs elég adatunk arról, hogy a különféle vakcinák miként tudnak teljesíteni egymás mellett, ennek ellenére néhány alkalommal már kipróbálták a keresztvakcinázást. A franciák, németek és a svédek például azoknál éltek ezzel az eszközzel, akik az AstraZeneca-oltás első adagját megkapták ugyan, de a második adagot a vérrögképződéses esetek miatt nem akarták beadni nekik ebből az oltóanyagból.

    Tovább a cikkre>>>

  • Tüntetéseket váltott ki Tunéziában a hét végén életbe lépő, a koronavírus-járvány megfékezését célzó általános zárlat. Az észak-afrikai arab országban a második legnagyobb a halálozási arány a világon a koronavírusos haláleseteket tekintve.

    A fővárosban, Tuniszban összecsapások alakultak ki rendőrök és a kereskedők között, akik nem voltak hajlandóak bezárni boltjaikat. Utóbbiak amiatt tiltakoztak, hogy míg nekik be kell zárniuk üzleteiket, a nagyobb bevásárlóközpontok nyitva tarthatnak.

    Szintén kinyitottak a boltok Kairuánban, az iszlám negyedik legszentebb városában, Tunézia egyik legfőbb vallási központjában, továbbá az ország északi partvidékének tehetősebb településein.

  • Egy szinttel alacsonyabbra, a középső – hármas – fokozatra csökkentette a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget hétfőn a brit kormány. Február óta már másodszor csökken a brit járványügyi készenléti szint, tükrözve a járványhelyzet igen jelentős ütemű és folyamatos javulását.

    Az intézkedést Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tiszti főorvos, valamint Stephen Powis professzor, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója javasolta.

    Februárig a legmagasabb, ötös járványintenzitási készültség volt érvényben az Egyesült Királyságban. Ezt február 25-én a négyes, hétfőtől a hármas szintre mérsékelte a brit kormány a tiszti főorvosok javaslatára.

     A hármas készenléti fokozat hivatalos meghatározása szerint a koronavírus-járvány általánosságban jelen van még a lakosság körében, de már lehetséges a korlátozások és a távolságtartási előírások fokozatos enyhítése.

  • A Johnson & Johnson és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináinak mellőzését javasolta a norvégiai oltási kampányban a skandináv ország kormányának szakértői bizottsága a hétfőn közzétett vizsgálati jelentésében.

    A szakértői testület arra a következtetésre jutott, hogy a két készítményt ugyanakkor tegyék elérhetővé a lakosság számára az oltási kampányon kívül, bár ennek feltételeiről nem sikerült megállapodásra jutni.

    Nagy hangsúlyt kell fektetni az országos oltási kampány iránti bizalom fenntartására, hogy elérhető legyen a lakossági immunitás az elkövetkező években lehetséges további vakcinázásokkal

    – olvasható a bizottsági jelentésben. Bent Höie, norvég egészségügyi miniszter közölte, hogy tüzetesen megvizsgálják a jelentést, illetve a Nemzeti Közegészségügyi Intézet (FHI) hasonló tartalmú ajánlását a végleges döntéshez. Hangsúlyozta, hogy a testület a két oltóanyagot összességében hatékony koronavírus elleni készítményként jellemezte.

    Höie szerint a javaslat, hogy ne használják a készítményeket az oltási kampányban, a többi között a norvég járványügyi helyzettel áll összefüggésben, amely – mint mondta – összehasonlítva más államokkal jelenleg kedvezően alakul.

    A norvég kormány egy hónapja bízta meg a szakértői bizottságot, hogy adjon szakvéleményt a két vakcináról.

    Az FHI április 15-én azt javasolta, hogy az AstraZeneca oltóanyagát mellőzzék az oltási kampányból a rendkívül ritka esetekben előforduló, vérrögképződéses mellékhatások miatt. Norvégia március 11-én felfüggesztette a szer használatát. A kormány a végleges döntéshez azonban kikérte a szakértői testületének véleményét, de nemcsak az AstraZeneca, hanem a Johnson & Johnson oltóanyagára vonatkozóan is, amelyet eddig nem használtak a skandináv országban.

    Az 5,4 millió lakosú országban eddig másfél millió ember kapta meg valamelyik vakcina első dózisát, közülük félmillióan pedig már a másodikat is. A legtöbb embert a Pfizer/BioNTech oltóanyagával immunizálták.

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottsága korábban arra a megállapításra jutott, hogy mind az AstraZeneca, mind pedig a Johnson & Johnson oltóanyagának előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.

  • Malajzia a növekvő koronavírus-fertőzésekre való tekintettel május 12-től egészen június 7-ig bezárkózik – írja a Reuters.

    A kormány a korlátozások során megtiltja a társas összejöveteleket, valamint bezárja az iskolákat is. Az ország kerületein és térségein belül csakis kizárólag vészhelyzet esetén lehet majd utazni. A délkelet-ázsiai országban eddig 444 484-en fertőződtek meg, és meghalt 1700 ember.

  • Ukrajnában hétfőre kevesebb mint háromezer, a megelőző napinál mintegy két és félezerrel kevesebb új koronavírusos beteget jegyeztek fel, s az elhunytak száma sem érte el a 120-at, ami hosszú ideje a legalacsonyabb napi halálozás – írja az MTI.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 2817 új esettel 2 122 327-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma. A csökkenés a napi fertőzöttszámban a korábbi napokhoz képest ugyanakkor – szakemberek szerint – lehet átmeneti, mert hétvégeken és ünnepnapokon kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Az elhunytak száma 119-cel 46 393-ra emelkedett. Ez is jelentős csökkenés, mert a megelőző napon még 193, azelőtt pedig több napon át 370 fölötti volt a halálos áldozatok száma. Eddig 1 768 753-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napon több mint kilencezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 6300-zal 307 062-re.

    Kórházba most a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb, 1414 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző két napban számuk még több mint ezerrel magasabb, azt megelőzően pedig legalább a duplája volt.

    Az UNIAN ukrán hírügynökség hétfői jelentése szerint az egészségügyi minisztérium ismét frissítette az ország régióinak járványhelyzet szerinti besorolását. Jelenleg egyetlen régió sincs a legsúlyosabb „vörös” és a legenyhébb „zöld” kategóriában. A két köztesből a súlyosabb „narancs” besorolásban nyolc megye van, az enyhébb „sárgában” a főváros és 16 megye, köztük Kárpátalja. Mindkét kategóriájú vidéken nyitva tarthatnak a vendéglátóhelyek, üzletek, piacok, folytatódhat az oktatás az iskolákban, a közösségi közlekedés is zavartalanul működik, a „narancs” besorolású régiókban viszont szigorúbban korlátozzák a zárt térben tartott rendezvényeken egyidejűleg jelen lévők létszámát.

  • Még május 28. előtt engedélyezhetik a rekreációs célú külföldi utazásokat – jelentette ki Martin Klus pozsonyi külügyi államtitkár a TA3 vasárnapi műsorában, amiről az Új Szó adott hírt. 

    A politikus elmondta, hogy a szakértőkből álló konzílium szeretné, ha a járványbizottság javaslatot tenne arra, hogy

    a rekreációs célú külföldi nyaralásokat már május 15-től lehetővé tegyék.

    Ezzel együtt egy úgynevezett utazási szemafort vezetnének be, amely az egyes országok épp aktuális járványügyi helyzetét figyelembe véve rangsorolná azokat.

    Tomáš Valášek, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselője arról beszélt, hogy

    az Európai Unió dolgozik a zöld igazolványon, amelyet előreláthatóan június közepétől vezetnének be, és amely lehetővé tenné az Európai Unió országai közötti utazást.

    Arról is tájékoztatott a képviselő, hogy egyelőre nem tisztázott, mely vakcinákat fogadják el, éppen ezért fontosnak tartja, hogy Szlovákia maga dönthessen afelől, hogy mely vakcinával oltottak léphessenek az ország területére.

  • A koronavírus elleni vakcinák folyamatos érkezése derűlátásra ad okot, Észak-Macedónia a nyár végére elérheti a tömeges immunitást – jelentette ki Venko Filipce egészségügyi miniszter a vesti.mk szkopjei hírportál hétfői beszámolója szerint, amelyet az MTI szemlézett.

    A tárcavezető közölte, május végéig 600 ezer adag kínai vakcina érkezik Észak-Macedóniába, így mindazok megkaphatják az oltást, akik regisztráltak az erre a célra létrehozott internetes oldalon. Tájékoztatása szerint a kétmilliós országban eddig mintegy 280 ezren regisztráltak, és 108 ezren kapták meg valamely védőoltás legalább első adagját, 23 ezren pedig mindkét adagot.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Észak-Macedóniában hétfőre 135-tel 154 026-ra, a járvány halálos áldozatainak száma 14-gyel 5093-ra emelkedett.

  • Kevesebb mint három hónappal a nyári olimpia kezdete előtt rekordmélységben van az olimpia támogatottsága. Egy friss felmérés alapján a japánok közel 60 százaléka azt szeretné, ha törölnék az idei ötkarikás játékokat – írja a The Guardian. 

    A Jomiuri Simbun által május 7. és 9. között végzett felmérés szerint az emberek 59 százaléka elhalasztaná a játékokat, míg 39 százalékuk megtartaná. Utóbbiak 23 százaléka ezzel szemben indokoltnak látná, hogy a rendezvényt nézők nélkül tartsák meg. Nem ez az első közvélemény-kutatás, ahol ilyen eredmények születtek: áprilisban, a Kyodo hírügynökség által végzett felmérésben az emberek 70 százaléka ugyancsak a halasztás vagy törlés mellett tette le a voksát.

    Tokió nemrég hosszabbította meg május végéig a rendkívüli korlátozásokat a koronavírus-járvány további terjedése miatt. A felkelő nap országában eddig 600 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és meghalt 10 500 ember, ami rekordmagasnak számít Kelet-Ázsiában. Csak szombaton 7 ezer ember fertőződött meg, ami január óta a legmagasabb szám. A 126 milliós ország lakosainak eddig csupán a két százaléka kapta meg az első vakcinát.

    Mint ismert, a világjárvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia július 23-án kezdődne, és augusztus 8-ig tartana, külföldi nézők nélkül.

  • Engedélyezi Németország a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását a felnőttek számára, jelentette be hétfőn az egészségügyi minisztérium – írja a Reuters. Jens Spahn egészségügyi miniszter szerint a második negyedév végére 10 millió adag vakcina érkezhet az amerikai gyártótól.

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nemrég zárta le a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek összefüggésében indított vizsgálatát, és kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait, így az egydózisú vakcina alkalmazását a tagállamok döntésére bízzák.

    Németországban eddig 3 530 887-en fertőződtek meg a koronavírusban, és  84 844-en meghaltak.

  • A román emberek többsége nem az oltások mellékhatásaitól tart, és nem is a vakcinákról terjesztett összeesküvés-elméletek miatt nem akarja beoltatni magát, hanem egyszerűen a tűszúrástól fél – fejtette ki Valeriu Gheorghiță, a koronavírus elleni romániai oltási kampány koordinátora.

    Főtér cikke szerint Valeriu Gheorghiță azt követően fogalmazta meg a véleményét, hogy ő maga is részt vett a hétvégén a háromnapos oltási maratonon, amelyet Bukarestben tartottak, ahol két helyszínen, éjjel-nappal több mint tizennyolcezer embert kapta meg a védőoltást.

    Az emberek jelentős része nem is az ostobábbnál ostobább összeesküvés-elméletek révén befeketíteni akart vakcináktól ódzkodik, hanem magától a szuritól 

    – foglalta össze tapasztalatait az orvos, aki elmondta, hogy

    a nők kevésbé félnek a tűszúrástól, mint a férfiak,

    amiért ezúton is kifejezi legmélyebb tiszteletét irányukba, és biztosított mindenkit, hogy a szúrás nem fáj, nyugodtan lehet oltakozni.

  • Az indiai hatóságok hétfői közlése szerint 366 161 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 3700 halálesetet regisztráltak az elmúlt nap során, ami elmarad az elmúlt időszakban naponta feljegyzett több mint 400 ezer fertőzött és több mint négyezer haláleset számától.

    Az indiai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az országban 22,6 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig, ezzel India továbbra is a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok után.

    A fertőzéshez köthető halálesetek száma két nap után több mint négyezerről 3754-re csökkent.

    A halálozások tekintetében India 246 116 halálesettel a harmadik leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok és Brazília után.

    A mostani hullám gócának számító Mahárástra államban alig csökken az újabb fertőzöttek száma: az elmúlt 24 órában több mint 48 ezer újabb koronavírusos esetet és 572 újabb halálesetet jelentettek. Ezzel szemben a fővárosban, Újdelhiben tovább csökkennek a mutatók: az elmúlt nap során 13 336 újabb koronavírusos megbetegedést és a fertőzéshez köthető 273 halálesetet jelentettek itt. A több mint 20 milliós lakosú fővárosban immár egy hónapja tart a járvány megfékezését célzó vesztegzár.

    Az orvosi felszerelések hiányával küzdő Indiába eközben továbbra is érkeznek a nemzetközi segélyszállítmányok. A kormány közlése szerint vasárnapig 6608 oxigénkoncentrátor, 3856 oxigénpalack, 14 oxigén-előállító gép és 4330 lélegeztetőgép, illetve a légzést segítő egyéb készülék érkezett az országba a segélyszállítmányokkal. A dél-ázsiai országba a tervek szerint hétfőn Spanyolországból újabb segélyszállítmány érkezik.

    A járvány elleni fő megoldást jelentő oltási kampány mindeközben meglehetősen lassan halad: a legutóbbi adatok szerint mintegy 689 ezer embert sikerült beoltani az 1,3 milliárd lakosú Indiában. A dél-ázsiai országban január óta 170 millió embert oltottak be koronavírus ellen, a folyamat azonban így is távol van attól a korábban kitűzött céltól, miszerint júliusra 300 millió embert terveznek beoltani.

    Indiában három védőoltást használnak a koronavírus ellen: az AstraZeneca helyben előállított oltóanyagát, a Covishieldet, a Covaxin helyi és a Szputnyik V oltást.

  • Franciaország május 19-én nyitja meg a szabadtéri bárokat és éttermeket – írja a The Guardian. Olivier Véran egészségügyi miniszter hétfőn közölte, az enyhítésekre a csökkenő esetszámok miatt van lehetőség.

    A tárca közlése szerint március vége óta vasárnap először esett 5 ezer alá a koronavírusos betegek száma. Olivier Véran a Reuters tudósítása szerint arról is beszámolt, hogy azonosítottak 20 olyan személyt, akiknél kimutatták a koronavírus indiai mutánsát.

  • Írország a mai naptól számos területen feloldja a korlátozásokra vonatkozó szabályozást – írja a The Guardian. 

    A könnyítések értelmében megkezdődik a kiskereskedelem és egyes szolgáltatások szakaszos újranyitása, a fodrászok újra kinyithatnak. Eltörlik az országon belüli eddigi utazási korlátozásokat, valamint enyhítenek némileg a bel- és kültéri összejövetelekre vonatkozó előírásokon.

    Az istentiszteleteken, temetésen, esküvőn részt vevő emberek számát ötven főben korlátozzák. Írországban a múlt héten 240 ezer embert oltottak be, pénteken 52 ezret, ami rekordnak számít.

  • Továbbra is magas a fertőzések száma Indiában, az egészségügyi minisztérium hétfőn 366 161 új esetről számolt be, és meghalt 3754 ember – írja a The Guardian. 

    Narendra Modi miniszterelnökön ezért egyre nagyobb a politikai nyomás, már csak azért is, mert még mindig nem rendelt el országos zárlatot. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az indiai egészségügyi rendszer egyre nehezebben birkózik meg a koronavírus-járvánnyal, a kórházi ágyak és a lélegeztetőgépek száma is kevés.

    India 28 állama közül ugyan sokban korlátozásokat vezettek be, sok helyen zárva tartanak az éttermek, hotelek, bárok, bevásárlóközpontok, de Modi országos zárlata még mindig várat magára. A miniszterelnökkel szembeni ellenérzéseket tovább fokozza, hogy az utóbbi időben több nyilvános vallási és választási rendezvényt is engedélyezett a tomboló járvány küszöbén.

    Anthony Fauci, Joe Biden főtanácsadója hétvégén az ABC tévében felszólította az indiai hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a helyzet kezelése érdekében, és más államokhoz hasonlóan rendeljenek el zárlatot.