Simba maga mögött hagyja a járványt

A koronavírusról szóló legfrissebb külföldi hírek az Indexen percről percre!

Vöő György
Németh Tamás
Dobó Géza
2021.05.11. 15:48
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Dulakodás tört ki a rendőrök és a tüntetők között, amikor a rendőrök embereket akartak letartóztatni az AstraZeneca központjánál.

    Legalább két demonstrálót állítottak elő, miközben a többi tüntető megpróbálta megakadályozni az intézkedést. Az összetűzés néhány percig tartott – írja a Guardian.

    Még nem tudni, hogy a két embert miért tartóztatták le.

    A tüntetők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a cég eddig önköltségi áron adta el ugyan a vakcináit, de mindezt csak a járvány végéig fogják fenntartani.

  • A Fülöp-szigeteken azonosították az Indiai B.1.617 koronavírus mutáció első két esetét – jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma.

    Az ország tizennégy napja zárta le határait az Indiából, Nepálból, Bangladesből, Pakisztánból és Srí Lankából érkezők elől. Az intézkedés előreláthatóan május 14-ig fog tartani.

  • Németországban a koronavírus halálos áldozatainak száma átlépte a 85 ezret a járványügyi hatóság szerepét betöltő Robert Koch Intézet szerint.

    Az elmúlt huszonnégy órában 283 áldozatot azonosítottak, így a teljes szám 85 112-re nőtt.

  • A járvány hatására az egész világon nőttek a befektetések a fejlett, vezeték nélküli szolgáltatásokba, a vállalatok világszerte az 5G és a Wi-Fi 6 felé fordították figyelmüket, felgyorsítva ezzel az innovációt és a digitális átalakulást – derül ki a Deloitte legfrissebb nemzetközi felméréséből.

    Az MTI-nek eljuttatott közleményben kiemelik: a vírusválság miatt felgyorsult a vezeték nélküli kapcsolatok fejlesztését célzó befektetés. A válaszadók szerint ez a jövőbeli fennakadások elkerülése, az új megoldások és szolgáltatások bevezetése miatt van.

  • A koronavírus-járvány súlyossága miatt egyre inkább túltelítődik az egészségügy Japánban. Emiatt néhány embert már nem tudnak a kórházakban kezelni, és közülük egyre többen halnak meg saját otthonaikban.

    Oszakában hétfőn 18 ember halt meg a saját otthonában. Ez volt az első alkalom, hogy ebben a városban valaki ne a kórházban halt volna bele a koronavírus-fertőzésbe.

    A városi kórházakban az intenzív osztályok telítettek, az ágyak 96 százaléka már foglalt. 

    „A fertőzöttek számához mérve nagyon kevés intenzív osztályi ágy áll rendelkezésre Japánban” – magyarázta  Jasutosi Kido, az Oszakai Egyetem professzora. 

  • Két aktivista hozzáláncolta magát az AstraZeneca központjának bejáratához, miközben két másik ember egy molinót függesztett ki a bejárat fölé.

    Akciójukkal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a cég eddig önköltségi áron adta el ugyan a vakcináit, de mindezt csak a járvány végéig fogják fenntartani. 

    Az AstraZeneca vezetősége épp ma találkozik a cég részvényeseivel. Az egyik tüntető, aki magát Coati-ként nevezte meg, arra figyelmeztetett, hogy a cég így ma dönthet arról, hogy  „elkezdenek profitálni a vakcinából, miközben még mindig ezrek halnak meg a járvány miatt Indiában”, és ezt szeretnék megakadályozni. 

  • Az utóbbi egy hétben naponta átlagosan 391 ezer fertőzöttet regisztráltak Indiában. 

    Az utóbbi 24 órában 329 942-vel emelkedett a fertőzöttek és 3876-tal a kór halálos áldozatainak száma. Az 1,36 milliárd lakosú országban ezzel a járvány kitörése óta csaknem 23 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 249 992-en belehaltak a betegségbe (Covid–19).

    Az orvosi felszerelések hiányával küzdő ország Andhra Prades nevű államának Tirupati városi kórházában hétfő este tizenegy ember halt meg, mert csak késve érkezett meg a páciensek lélegeztetéséhez szükséges oxigénszállítmány.

    A halálozások számát tekintve nemrég India került a globális összesítések élére.

    A világon jelentett halálesetek harmadát ugyanis Indiából jelentik.

    Indiai orvosok attól is óva intették a lakosságot, hogy a szent állatnak tartott tehén trágyáját használják csodaszerként a fertőzés elhárításához, mondván, erre nincs semmiféle tudományos bizonyíték, és az ürülék csak további betegségeket terjeszt.

    A nyugati Gudzsarát államban például többen hetente egyszer felkeresték a tehénmenhelyeket, hogy bekenjék magukat trágyával, abban a hitben, hogy ez majd megvédi őket a fertőzéstől, illetve segít kigyógyulni a betegségből.


  • Ukrajnában 2208 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Hétfőn 119 beteg életét követelte a Covid–19 és szövődményei, a járvány kezdete óta több mint 46 ezren hunytak el a kórban, írta a karpathir.com. Az utóbbi 24 órában 1084 pácienst kellett  kórházba szállítani.

  • Nőtt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában: 1156 fertőzöttet diagnosztizáltak, írta a kronikaonline.ro. Az elmúlt 24 órában 101 fertőzött lelte halálát a kórban. Jelenleg összesen 6181 beteget ápolnak kórházban, intenzív osztályon 919 pácienst kell kezelni.

  • Több mint 43 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Bosznia-Hercegovinába a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-program keretein belül – közölte a szarajevói sajtó kedden.

    A 43 290 adag vakcina hétfőn érkezett meg a boszniai fővárosba, és a napokban további 35 100, illetve 32 760 adag oltásra lehet számítani a nyugat-balkáni országban, ezzel meghaladja a százezret a COVAX-programon keresztül eddig beszerzett vakcinák száma Boszniában, ahol a múlt héten néhány napra leállt az oltási kampány, mert nem volt elegendő vakcina.

    Bosznia-Hercegovina a tavalyi év végén több mint 1,23 millió adag vakcinát vásárolt a nyugati gyártóktól, de az oltóanyagok leszállítása a nagy kereslet miatt akadozik.

  • Miközben Narendra Modi miniszterelnöktől sokan még mindig azt várják, hogy az eddigieknél is drasztikusabb lépéseket vezessen be a járvány megfékezése érdekében, aközben gazdasági szempontból az ország már így is nagyon nehéz helyzetbe került – és ez közvetve a világkereskedelemben is éreztetheti hatását.

    Egy riport arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem sikerül leküzdeni a járványt, akkor komoly problémát jelenthet az indiai matrózok hiánya a teherszállító hajókról. Az árucikkek közel 80%-át ugyanis napjainkban még a tengeren szállítják,

    és minden nyolcadik matróz Indiából kerül ki.

    Amiatt viszont, hogy számos országban az Indiából érkező repülőjáratokat betiltották, ezek a munkavállalók most nem tudnak eljutni a kikötőikbe és hajóikra sem.

    René Piil Pedersen, a Maersk nevű hajózási társaság vezető tisztviselője úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy az utazások tekintetében a matrózok különleges elbírálásban részesülhetnek majd. Ha nem így lesz, akkor ez az egész világkereskedelem kárára válhat, mivel a legénységnek így nem sikerül váltást biztosítani. 

  • Tavaly jelentős mértékben visszaszorították a nyaralási és üdülési célú utazásokat Ausztriában a járványvédelmi korlátozások, a karantén és a távolságtartási előírások. Emiatt a dolgozók több mint fele egyáltalán nem vagy a szokásosnál jóval rövidebb időre ment el üdülni.

    A karriere.at online felmérése alapján az osztrákok

    • 36 százaléka vett ki a szokásosnál kevesebb szabadságot,
    • 17 százalékuk pedig egyáltalán nem élt ezzel a lehetőséggel.

    A megkérdezettek 51 százaléka szerint a járványvédelmi korlátozások és azok következményei idén is alapjaiban befolyásolják a dolgozók nyaralással kapcsolatos döntéseit. Pihenési célból 44 százalékuk tervezi, hogy szabadságra megy,

    • 59 százalékuk külföldre,
    • 34 százalékuk belföldre,
    • 7 százalékuk pedig otthon maradna.

    A teljes cikk itt érhető el. >>>

  • Brazíliában kedden több mint két hónap után először jelentettek 900-nál kevesebb napi koronavírusos halálesetet. A dél-amerikai ország egészségügyi minisztériumának tájékoztatása szerint a fertőzéshez köthetően 889 halálesetet és 25 200 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap során.

    Brazíliában március 1-jén jegyeztek fel legutóbb 900-nál kevesebb napi halálesetet. Akkor 778 koronavírusos halálesetről adtak tájékoztatást a hatóságok.

    Bár a napi halálesetek száma lassan és fokozatosan csökken az április 8-i rekord (4249 napi haláleset) óta, az egészségügyi tárca figyelmeztetett: a vasárnapi és hétfői napra vonatkozó számok általában kisebbek a hétvégi korlátozottabb adatfeldolgozás miatt.

  • A Corriere della Serra villáminterjút készített azzal a lánnyal, akinek véletlenül hatdózisnyi Pfizer-oltóanyagot adtak be.

    Fáj a fejem, fáradt vagyok, és nagyon megijedtem. De azért élek

    – mondta a 23 éves Virginia a hogylétére vonatkozó kérdésre válaszolva. 

    Azt is elmondta, hogy az orvosok azonnal rádöbbentek arra, hogy hibáztak, és ezt közölték vele. Épp ezért meg sem fordult a fejében, hogy feljelentést tesz az oltó orvos és az ápolónők ellen a hiba miatt, mivel szerinte bárki elkövethette volna azt. 

    Amennyiben azonban egészségügyi következményei lesznek a túladagolásnak, abban az esetben viszont valakinek vállalnia kell a jogi felelősséget a történtek miatt – figyelmeztetett. 

    Az orvosok egyébként még mindig nem tudják biztosan, hogy milyen következményei lehetnek a túladagolásnak, de az eddigi megfigyelések alatt nem tapasztaltak semmi rendkívülit.

    A lány szerint még az is megtörténhet, hogy ismét be kell adatnia az oltást, mivel az orvosok szerint a túladagolás akár azt is eredményezheti, hogy egyáltalán nem képződnek antitestek a szervezetben.

    Hozzátette: ha szükség lesz rá, akkor ismét beadatja az oltást – de akkor csak egy dózist vállal majd. 

  • Szlovákiában PCR-tesztekkel 350 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hétfőn. A pozitivitási arány 4,38 százalék, írta az ujszo.com. A Covid–19-kórban és szövődményeiben 26 beteg lelte halálát az elmúlt 24 órában. Több nap csökkenés után ismét nőtt a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma, méghozzá 55-tel, 1088 páciensre.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodája szerint a koronavírus-járvány miatt megnőhet a gyermekkori elhízás aránya. A WHO jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy a szigorítások miatt elrendelt iskolabezárások rossz hatással vannak az étkezési és testedzési szokásokra – írja az MTI.

    A 36 ORSZÁGOT ÉRINTŐ FELMÉRÉSBŐL KIDERÜL, HOGY A 6–9 ÉVES GYERMEKEK KÖZül HÁROMBÓL ÁTLAGOSAN CSAKNEM EGY TÚLSÚLYOS.

  • Az indiai Goa államban minden felnőttet ivermectinnel fognak kezelni – jelentette be az állam egészségügyi minisztere.

    A tárcavezető elmondta, hogy a járvány megelőzése végett az összes felnőtteknek 5 napon keresztül napi 12 milligramm ivermectint terveznek beadni, függetlenül attól, hogy fertőzöttek-e. A tablettát az összes egészségügyi intézményben elérhetővé teszik, és onnan vehetik majd fel a felnőttek. 

    A hatóanyagot korábban számos vizsgálat során hatékonynak találták a koronavírus ellen, alkalmazása viszont súlyos kockázatokkal jár, ezért a legtöbb országban nem alkalmazzák.

    Vélhetően erre a hírre is reagálva a WHO egyik indiai származású vezető tudósa, Soumya Swaminathan is óva intett az ivermectin alkalmazásától. 

    Az Egészségügyi VIlágszervezet kockázatosnak tartja az Ivecmectin alkalmazását – közölte. 

     Hozzátette: a szer klinikai vizsgálatai jelenleg is zajlanak.

  • Összesen 71 holttest került elő a Gangeszből az utóbbi napokban, akik feltételezhetően szintén a koronavírus áldozatai voltak. 

    A hullák már fel voltak puffadva és bomlásnak indultak, mire előkerültek, így vélhetően több napon át a folyóban sodródtak. 

    A holttestek többségét a hatóságok már elföldelték, néhányon viszont a halottkémek további vizsgálatokat végeznek. 

    A hatóságok vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy megállapítsák, melyik indiai körzetben helyezhették a holttesteket a folyóba. 

  • 329 942 új fertőzöttet regisztráltak kedden Indiában. A betegségben 3876 ember vesztette életét. 

    Ezzel a halálozások száma az országban megközelítette a 250 ezret. 

    Mindeközben az aktív fertőzöttek száma 30 ezerrel csökkent, a betegségből felépülők száma pedig átlépte a 19 milliót. Az országban a járvány kezdete óta közel 23 millió fertőzöttet regisztráltak. 

  • Az AstraZeneca a hétvégéig bezárólag összesen mintegy 50 millió dózist szállított le a koronavírus elleni vakcinájából az Európai Uniónak.

    Ezt a mennyiséget az Unióval kötött szerződésük szerint még januárban le kellett volna szállítaniuk. 

    A megegyezés szerint a cégnek június végéig 300 millió vakcinát kellett volna leszállítania, amelyből 70 milliónak január végéig meg kellett volna érkeznie. 

    Ezzel szemben márciusban jelentették be, hogy csak 100 millió dózist tudnak június végéig leszállítani. Mindezt gyártási nehézségekkel, valamint a legyártott vakcinák exportját érintő állami korlátozásokkal indokolták. 

    A késedelmek miatt az unió úgy döntött, hogy június után nem hosszabbítják meg a szerződésüket a céggel, valamint a kimaradó szállítmányok miatt jogi eljárást kezdeményeztek velük szemben. 

  • Az Egészségügyi Világszervezet amiatt tartja problémásnak a koronavírus Indiában terjedő mutációját, mert akár fertőzőbb, valamint veszélyesebb is lehet a többi variánsnál. 

  • A világon 158 616 717 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 299 694, a gyógyultaké pedig 94 638 472 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli összesítése szerint.

    Egy nappal korábban 157 954 082 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 288 812 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 32 743 300 fertőzött volt eddig a napig, és 582 150-en haltak meg.

    • Indiában 22 662 575 fertőzöttet és 246 116 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 15 209 990 fertőzöttről és 423 229 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 841 593 fertőzöttet és 106 845 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 044 936 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 43 311.
    • Oroszországban 4 832 959-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 111 740-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 452 956 a fertőzöttek száma, és 127 870-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 116 287 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 123 031.
    • Spanyolországban 3 581 392 fertőzöttet és 78 895 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 538 208 a fertőzöttek száma, 85 118 a halottaké.
    • Argentínában 3 165 121 a fertőzöttek és 67 821 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 835 083 fertőzöttet és 70 034 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Franciaországban a vendéglátóhelyek az előzetes terveknek megfelelően május 19-én már fogadhatnak asztalonként maximum hat vendéget a teraszaikon, a belső terekben pedig június 9-étől, de csak a kapacitásuk feléig – erősítette meg hétfő este a miniszterelnöki hivatal.

    Most kezdünk tartósan kijönni az egészségügyi válságból

    – idézte hétfő este Jean Castex miniszterelnököt a Le Parisien című napilap.

    Olivier Véran egészségügyi miniszter is megerősítette korábban, hogy a koronavírus-járvány mutatóinak javulása lehetővé teszi tíz nap múlva a korlátozások április végén bejelentett fokozatos feloldásának megkezdését.

  • Engedélyezte hétfőn a 12–15 év közötti gyerekek beoltását a koronavírus elleni, amerikai–német fejlesztésű Pfizer-vakcinával az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA).

    Eddig a 16 évnél idősebbek számára volt elérhető az oltóanyag az országban az illetékes hatóság vészhelyzeti engedélye alapján.

    A gyártó azonban az előző héten arról számolt be, hogy megkezdődött a teljes körű jóváhagyás folyamata az érintett korcsoport számára.

    Janet Woodcock, az FDA vezetője szerint ez „fontos lépés a világjárvány elleni küzdelemben”, az intézkedés lehetővé teszi, hogy a fiatalabb korosztály is védetté váljon a fertőzéssel szemben.

    A Pfizeré az első vakcina, amelyet az Egyesült Államokban engedélyeztek 18 év alattiak számára, és csaknem kétmillió 16 és 17 éves van az országban, akit már legalább egy dózissal beoltottak.

    Woodcock kiemelte, hogy alapos és szigorú vizsgálat alá vetették a rendelkezésre álló adatokat, és nincs miért aggódniuk a szülőknek.

    A gyártó márciusban arról számolt be, hogy a készítmény erős immunválaszt váltott ki a klinikai vizsgálatban részt vevő 12–15 évesek körében is, használata pedig nemcsak hatékony, de biztonságos is. A 2260 gyerek közül 18-an fertőződtek meg a koronavírussal, mindannyian placebót kaptak, egyikük sem a valódi szert, ami így 100 százalékos hatékonyságot jelent.

  • Kedves Olvasóink!

    Tartsanak ma is velünk, és kövessék az Index percről percre közvetítését a legfontosabb hírekről a koronavírussal kapcsolatban. 

    Ha emellett további hírekre kíváncsi, kattintson ide.