Antal, Anett
16 °C
23 °C

Kérdéses, hányan haltak meg Romániában koronavírus-fertőzésben

2021.05.14. 12:41

Jelentős eltéréseket talált a román egészségügyi minisztérium szakértői bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegző, különböző intézmények által vezetett adatbázisok között, derült ki pénteken, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

A szakértői bizottság létrehozását Florin Citu miniszterelnök rendelte el, miután az általa leváltott Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt sugallta: a hatóságok valótlan adatokat közölnek a koronavírusban elhunytak számáról, írta a távirati iroda.

A bizottság jelentése szerint a speciális távközlési szolgálat által üzemeltetett, hivatalos „Corona forms” adatbázisban március végén már hétezerrel kevesebb, 24 ezer Covid-haláleset szerepelt, mint a szaktárca által használt „alerte.ms.ro” adatbázisban.

Romániában az oltási kampány kezdetétől május 9-éig 22 911 olyan embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje Romániában, aki előzőleg megkapta a védőoltás első adagját, 4 363-an pedig a második dózis után fertőződtek meg – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet. Az első adag után megfertőzöttek 1,8 százaléka, 414 ember, meghalt. Hangsúlyozták: egyetlen haláleset sem köthető a vakcinához, írta a kronikaonline.ro. A második dózis felvétele után 74 ember (a beoltottak 1,7 százaléka) elhunyt, ám ebben az esetben sem mutatható ki semmilyen összefüggés az oltás és az elhalálozás között.

Romániában eddig 3,7 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltást, ebből 1,1 millióan az első, 2,6 millióan pedig a második dózist is.