Antal, Anett
16 °C
24 °C

Az AP hírügynökség irodáját is lebombázták az izraeli rakétaháborúban

GettyImages-1232900481
2021.05.15. 16:31

Egy izraeli légicsapásban megsemmisült az az irodaház, ahol többek között az Associated Press hírügynökség és az Al-Jazeera hírtelevízió gázai irodái voltak.

A szombati támadás előtt körülbelül egy órával az izraeli hadsereg katonái evakuálták az épületet. Arra nem adtak választ, hogy az épületet miért tekintették célpontnak – adta hírül az Associated Press.

A Hamász ultimátumával kezdődött

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet hétfőn ultimátumot intézett Izraelhez. Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet és a Népi Front katonai szárnya rakéták képeit tette közzé, és egy visszaszámláló órát is megjelentetett a fenyegetésével. Közben Askelónban, a Gázai övezettől északra fekvő városban rakétatámadástól tartva megnyitották az óvóhelyeket, és a Gázai övezet környékén felszólították a szülőket, hogy azonnal vigyék haza gyermekeiket az oktatási intézményekből.

Az ultimátum lejárta lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

A rakétatámadásokra válaszolva az izraeli hadsereg válaszcsapásokat indított, amelyekben az eddigi jelentések szerint kilenc ember, köztük három gyermek vesztette életét. Az egyik áldozat a Hamász egy parancsnoka lehetett, az ő likvidálását vélhetően célzott akció keretében végezte el a katonaság. 

Hétfő óta tart a rakétaháború

Hétfő éjjel az izraeli hadsereg szerint összesen több mint 200 rakétát indítottak a palesztinok a Gázai övezetből, ezek döntő többségét a Vaskupola rakétavédelmi rendszer még a levegőben megsemmisítette. Erre válaszolva az izraeli hadsereg 130 célpontot bombázott le. A megsemmisített célpontok közt volt a Hamász egy parancsnokának otthona, a szervezet hírszerzőközpontja, illetve két alagút, amely az övezet határát közelítette meg.

Az Izraelben zajló fegyveres konfliktus a palesztin területek felszabadításáért küzdő terrorszervezet, a Hamász kampányfogásaként is betudható. A májusra kitűzött palesztin parlamenti választásokat ugyanis Mahmúd Abbász palesztin vezető két héttel ezelőtt elhalasztotta, ami kiélezte a konfliktust a Hamász és a pozícióját látványosan féltő Fatah között. A térség biztonsága szempontjából nem jó előjel, hogy a terrorszervezeten belül is a katonai szárny erősödik meg.

Eszkalálódik a konfliktus

Csütörtökre virradóra először Izrael északi részén is megszólaltak a légvédelmi szirénák, eddig csak az ország déli régiói voltak veszélyben a Gázai övezetből kilőtt rakétáktól. A legfrissebb adatok szerint hétfő este óta mintegy 1500 rakétát lőtt ki a Hamász Izrael területére, s bár az égből becsapódó eszközök elől az izraeli Vaskupola rakétaelhárító-rendszer és az óvóhelyek menedéket nyújtanak, beszámolók szerint több, a rakétatámadások állandó veszélyétől mentes izraeli városban lincshangulat lett úrrá.

Az MTI szerda esti jelentése szerint az ország több helyén zsidó és arab csoportok járják az utcákat, hogy önbíráskodással álljanak bosszút a másik csoport tagjain. Az észak-izraeli, zsidók és arabok által vegyesen lakott Akkóban életveszélyes állapotban szállítottak egy meglincselt zsidó férfit a nahariai kórházba.

Pénteken összesen 190 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael felé, közülük 30 még az övezet területén ért földet a Kan közszolgálati rádió péntek reggeli jelentése szerint. Az izraeli hadsereg szerint hétfő óta ezzel összesen több mint 2000 rakétát lőtt ki a Hamász. 

Hedi Zilberman, a hadsereg szóvivője reggel bejelentette, hogy izraeli egységek mintegy ezer lövedéket indítottak az övezet felé éjjel repülőgépekről, ágyúkból és harckocsikról. A mintegy 90 százalékos hatékonysággal működő Vaskupola légvédelmi rendszeren áthatoló rakéták becsapódásai miatt nyolc embert kellett kórházba szállítani. 

A világsajtót is behúzta a csőbe a hadsereg

Péntekre virradó éjszaka az izraeli hadsereg újságíróknak küldött üzenetekben és a Twitteren is bejelentette, hogy szárazföldi egységei megkezdték a bevonulást a szélsőséges palesztin szervezet, a Hamász uralta Gázai övezetbe.

Ezután több nemzetközi sajtóorgánum azonnal felhívta figyelmet a várható invázióra, de órákon belül korrigálniuk kellett, az izraeliek ugyanis egyáltalán nem indították el a szárazföldi offenzívát. Valójában csak tüzérséggel lőttek gázai célpontokat és légitámadásokat indítottak.

Péntek délután néhány izraeli lap már azt közölte, hogy a téves információközlés egyáltalán nem volt véletlen. Az akció célja az volt, hogy a Hamász fegyvereseivel elhitessék, az offenzíva valóban elindult. A palesztinok a hírek miatt a Gázai övezet északi részén lévő alagútrendszerbe menekültek, amelyet százhatvan izraeli gép kezdett el azonnal bombázni.

Továbbra is folytatódnak a harcok

Tíz palesztin civil, köztük legalább három gyerek vesztette életét izraeli légicsapásban a Gázai övezetben – közölték szombaton kórházi források. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a Hamász palesztin szervezet hírszerzési központját támadták. Egy nő és három, 6 és 14 év közötti gyerek vesztette életét, miután lakóházba csapódott be egy izraeli lövedék. Szemtanúk szerint a légicsapást nem előzte meg semmiféle figyelmeztetés.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Hamász palesztin szervezet hírszerzési központját, valamint alagutakat támadtak. A palesztin kormányzat szerint egy mecsetet is találat ért. Közben a dél-izraeli Beér-Sevában és Asdódban péntek éjjel a Gázai övezetből kilőtt rakéták csapódtak be épületekbe. Áldozatokról nem érkezett jelentés.

Kórházi források szerint hétfő óta összesen legalább 132 palesztin halálos áldozata van az izraeli támadásoknak, köztük 32 gyerek és 21 nő. Izraelben eddig nyolc halálos áldozata van a kiújult konfliktusnak, köztük két gyerek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap tanácskozik az izraeli-palesztin válsághelyzetről. Pénteken megérkezett a térségbe Hady Amr, az amerikai kormány megbízottja, emellett Egyiptom, Jordánia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek is közvetítőként igyekszik fellépni, hogy csillapodjon az erőszak.