Jolán, Vid
11 °C
28 °C

Házasodni utazott vissza Jemenbe a brutálisan megkínzott magyar férfi

Egyik volt jemeni rabtársa testvérét akarta feleségül venni Koltai György, az a magyar férfi, akit elraboltak és brutálisan megkínoztak Jemenben. Ezt Tawfik al-Hamidi, a genfi székhelyű SAM emberi jogi szervezet vezetője árulta el a Blikknek, aki személyesen is jól ismerte a magyar férfit. Elmondása szerint a történet még 2011-ben, a jemeni forradalom idején kezdődött. A tüntetők az akkor három évtizede hatalmon lévő diktátor, Ali Abdullah Száleh távozását követelték, a forradalom pedig győzött is, miután a hadsereg idővel átállt a tüntetőkhöz.

Koltai György ez idő tájt hangmérnökként dolgozott a fővárosban, Szanaában, ő rögzítette a tüntetők forradalmi dalait. 2014-ben kitört a polgárháború, az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók pedig elfoglalták a húszik elfoglalták Szanaát, és megkérték, dolgozzon nekik, az Al Maszíra nevű húszi tévécsatornának. Az időközben iszlám hitre tért és az Abdul Hakim nevet felvevő Koltai György ezt visszautasította, mert nem értett egyet a húszik nézeteivel. 2016-ban a húszik abban az üzletben tartóztatták le, amelyikben dolgozott. A politikai rendőrség börtönébe vitték, ahol súlyos kínzásoknak vetették alá – meséli Tawfik al-Hamidi. 

Az aktivista egy közös baráton keresztül ismerte meg a magyar férfit. Hasonló területen dolgoztak, Koltai Györgynek ő segített interjúkat szervezni arab tévécsatornákkal, és  meglátogatta Magyarországon is.

Koltai György végül két év múlva szabadult a 2016-os elrablása után. Visszatért Magyarországra, ahonnan tavalyelőtt, 2019-ben utazott újra Jemenbe. Annak oka – találgat Tawfik al-Hamidi –, hogy mégis visszatért Jemenbe, az lehetett, hogy a szanaai börtönben egyik rabtársa neki ígérte a lánytestvérét. – Tudomásom szerint azért ment Ádenbe, hogy találkozzon ezzel az emberrel, és talán hogy a házassági ügy végére is járjon. 2021 áprilisában rabolták el újra. Korábbi hírek szerint a 43 éves férfit halálra kínozták, miután nem kaptak érte váltságdíjat, de a Blikk azt írja, koronavírus-fertőzésbe halt bele a cellájában.

– Diplomás hangmérnök, idealista ember volt, aki hitt az emberek jóságában. Mivel nem politizált, sosem hitte, hogy bántani fogják – mondta korábban az Index kérdésére Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség vezetője,

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport