új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Egyesült Államokban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást – adta hírül a Fehér Ház nyomán az MTI.

    Már csak egy hét van hátra májusból és az amerikai felnőttek fele az összes szükséges oltását megkapta

     – írta Twitter-bejegyzésében Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19-tanácsadója. Joe Biden amerikai elnök május elején jelentette be legújabb, a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban kitűzött célját, amely szerint július 4-ig 160 millió felnőtt amerikai minden, a koronavírus elleni védettséghez szükséges oltását megkapja.

    Biden akkor azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok nemzeti ünnepéig, a július 4-ei Függetlenség Napjáig a felnőtt lakosság 70 százalékának legalább egy adag Covid-19 elleni vakcinát beadnak.

    Természetesen az amerikaiak július 4-e után is kaphatnak oltást, de senki ne várjon! Próbáljuk meg elérni ezt a 70 százalékos határt e nap előtt, legalább egy oltással!

     – fogalmazott az elnök.

    A legfrissebb statisztikák szerint a koronavírus-fertőzések és a vírus okozta betegségben szenvedők lélekszáma tartósan csökken az Egyesült Államokban. A szakemberek szerint ez legfőképpen annak köszönhető, hogy egyre többen oltatják be magukat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) legfrissebb adatai szerint az új fertőzések számának egy hétre vetített napi átlaga vasárnap 22 877-re csökkent, ami 2020 júniusa óta a legalacsonyabb érték és kevesebb, mint egytizede a karácsonyi ünnepek utáni 250 ezres csúcsnak.

    Az Egyesült Államokban a 12 éves és idősebb gyermekeket is oltják már a Pfizer-BioNTech vakcinával. Kedden a massachusettsi székhelyű Moderna is bejelentette, hogy oltása hatékonynak és biztonságosnak bizonyult a 12 és 17 év közötti fiatalok körében és elindítják az engedélyeztetési folyamatot.

  • Nem léptek életbe kötelező erejű korlátozások azokban az angliai országrészekben, amelyekben a legnagyobb számban észlelik a B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai koronavírus-variáns okozta fertőződéseket – közölték kedd esti közös nyilatkozatukban az érintett közigazgatási térségek tanácsai.

    A parázs belpolitikai vitát kirobbantó ügy előzményeként kiderült, hogy a brit kormány útmutatójába különösebb hírverés nélkül bekerült egy kiegészítés, amely szerint hét észak-angliai városi és megyei tanácsi körzet – Bolton, Blackburn, Kirklees, Bedford, Burnley, Leicester, North Tyneside –, valamint a nyugat-londoni Hounslow kerület lakói lehetőség szerint csak szabadtéren találkozzanak, ne hagyják el e közigazgatási területeket, és a máshol élők se utazzanak ezekbe a térségekbe – írja az MTI.

    Az érintett tanácsokkal tartott egész napos egyeztetés után, kedd este a londoni miniszterelnöki hivatal is leszögezte, hogy nincsenek érvényben helyi szintű korlátozások.

  • A május 26-i kormányülés után várható döntés a Szputnyik V vakcina szlovákiai alkalmazásáról. Ezt  Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter jelentett be a Rádio Expres közéleti műsorában – tájékoztat róla az Új Szó.

    A szomszéd ország egészségügy-minisztere arról is beszélt, hogy akkor engedélyezi a vakcina alkalmazását, ha a tárcavezetők többsége támogatni fogja a lépést.

    Az európai megoldás híve vagyok. Ugyanakkor tudatosítom, hogy van egy csoport, amely ezt a védőoltást részesíti előnyben, tehát ha növelni akarjuk az oltási arányt, ebben a kérdésben is dűlőre kell jutnunk

    – hangsúlyozta Vladimír Lengvarský, aki megemlítette, hogy az orosz fél még mindig nem tett közzé minden adatot, ám ennek ellenére szerinte nem kell attól tartani, hogy a Szputnyik V nem biztonságos.

  • Névtelen megbízó képviseletében keresett meg egy brit székhelyű pr-ügynökség több francia YouTube-influenszert azért, hogy valótlan információkkal feketítsék be a Pfizert és az amerikai gyógyszergyártó vakcináját – írja a Telegraph.

    Az ügy egyik érintettje,  Leo Grasset arról számolt be, hogy e-mailen ajánlottak neki partnerséget, ha kész együttműködni. A tudományos témákkal foglalkozó népszerű bloggernek 1,2 millió feliratkozója van a YouTube-on. Kolosszális költségvetés, névtelenséget kérő ügyfél, rejtett szponzoráció – foglalta össze Leo Grasset a lényeget. Hasonló felkérésről számolt be a népszerű humorista, Sami Ouladitto is, akinek 400 ezres követőtábora van.

    Az ügyben megszólalt Olivier Véran francia egészségügyi miniszter is, aki szánalmasnak minősítette az esetet.

  • A New York-i felnőttek 63,9 százaléka megkapta már az első, 55,2 százalékuk pedig a második oltást – tweetelte Andrew Cuomo kormányzó.

    Csak az elmúlt 24 órában 90 710 adag vakcinát adtak be, így összességében már 18 528 624 a beadott dózisok száma.

  • Szinte mindent bevetnek már Romániában, hogy valahogy rábírják az embereket a koronavírus elleni oltásra. A tervek szerint oltópontokat alakítanak majd ki állomásokon, reptereken, múzeumokban, illetve stadionokban, valamint lakónegyedekben és tömbházak között is – számol be a Főtér

    Első körben A város beoltja a falut akciót indították el, erről az Index is beszámolt. A városi oltópontok személyzete heti egy-két alkalommal kivonul a vidéki településekre, hogy helyben adja be a vakcinát az ottélőknek. Ezt a lényegében házhoz visszük az oltást terjesztenék ki úgy, hogy állomásokon, reptereken, múzeumokban, illetve stadionokban, lakónegyedekben és tömbházak között is rögtönöznek majd oltópontokat. A kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiță egy keddi sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy nagy tömegeket vonzó hegyvidéki és tengerparti üdülőhelyekre is visznek a vakcinából.

    A koordinátor kifejtette: az is elképzelhető, hogy egy-egy faluban egy helyi lakos udvarán állítanak fel rögtönzött oltópontot, és oda invitálják a szomszédokat, emellett pedig a helyi hatóságok által biztosított helyszínen szerveznek mini-oltásmaratonokat is.

  • Koronavírussal nem összefüggő betegségben meghalt egy 81 éves brit férfi, akit korábban  a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltottak be – írja a Telegraph.

    Bill Shakespeare – vagyis William Shakespeare – az oltást még 2020 decemberében kapta meg a coventryi egyetemi kórházban.

    Az idős embert felesége és két gyereke gyászolja.

  • Ötven százalék alá esett vissza a szociális távolságtartást szigorúan betartó amerikaiak aránya – idézi az Axios-Ipsos közvélemény-kutató intézet felmérését a CNN. A legújabb kutatás alapján ez az arány 44 százalékra csökkent a múlt héten, ami 12 százalékos visszaesést mutat a két héttel korábban közzétett adatokhoz képest.

    A május 21-24. között 1102 felnőtt bevonásával  végzett reprezentatív felmérés megállapította azt is, hogy az amerikaiak 45 százaléka visel maszkot miután elhagyja az otthonát, szemben a korábbi 58 százalékkal. A kutatás szerint a lakosok 63 százaléka látogatta meg a családtagjait, vagy a barátait a múlt héten, és mintegy 58 százaléknyi volt azoknak az aránya, akik étterembe is mentek.

    A munkával kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy jelenleg minden harmadik amerikai dolgozik home office-ban. A koronavírus-járvány miatti  aggodalom is alábbhagyni látszik, 38 százalékra csökkent ugyanis azok aránya, akik a leginkább félnek a járványtól, ez ugyancsak nagy javulás a múlt havi 52 százalékhoz képest.

    Ugyanakkor továbbra is sokan félnek az utazástól, még úgy is, hogy csökkentő tendencia figyelhető meg. A beltéri koncerteket, és klubokat a válaszadók több mint hatvan százaléka kockázatosnak tartja. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központba (CDC) vetett bizalom azonban töretlen, az amerikaiak 66 százaléka bízik a szervezetben.

  • Akár egymillió zlotyt, átszámítva több mint 77 millió forintnak megfelelő főnyereményt kaphat, aki beoltja magát Lengyelországban – írja a The Guardian arról, hogy a varsói kormány lottóval gyorsítaná fel a koronavírus elleni védekezést.

    Bár egyes felmérések szerint a lengyelek mintegy 69 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát, a cél az, hogy ez valóban meg is történjen, és megbizonyosodjunk róla – mondta Michal Dworczyk, az immunizálási programért felelős miniszter.

  • A Fehér Ház számításai szerint keddre elérheti a teljesen beoltott felnőttek száma az ötven százalékot - írja a CNN. 

    Az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi központ (CDC) szerint hétfőig a felnőtt lakosok  több mint 49 százaléka megkapta már mindkét dózist, így várhatóan ma újabb mérföldkőhöz érkezik az ország a járvánnyal folytatott küzdelemben.

    Korábban Joe Biden amerikai elnök azt mondta, a cél hogy a függetlenség napjáig, július 4-ig 160 millió ember legyen beoltva.

  • Amennyiben a következő hetekben folytatódik a koronavírus-járvány visszahúzódása és az oltási kampány gyorsulása, „nyugodt nyárra” számíthatnak a franciák – derül ki a párizsi Pasteur Intézet legfrissebb előjelzéséből, amelyről az MTI számolt be.

    Nyugodt nyarat remélhetünk, amennyiben a fertőzések csökkenő tendenciáját meg tudjuk tartani még néhány hétig, és széles körben folytatódik az oltási kampány

     – mondta Simon Cauchemez, a francia kormány mellett működő tudományos tanács tagja és a Pasteur Intézet előrejelzéseit készítő kutató a Le Monde-nak.

    A járvány visszahúzódásának és az oltási kampánynak a felgyorsulása az elmúlt hetekben kedvező feltételeket teremtett a nyárra

     – olvasható a jelentésben.

    A járvány harmadik hullámának áprilisi tetőzése óta minden járványmutató jelentősen csökken. A napi új esetszám átlaga az elmúlt hét napban 12 ezer volt az egy hónappal ezelőtti 30 ezerhez képest. A kórházakban jelenleg 19 700 fertőzöttet ápolnak, amire a második hullám miatti október végi országos lezárás óta nem volt példa.

    Az elmúlt héten már kevesebb mint hatszáz beteg került kórházba a betegség súlyosabb formája miatt, míg egy hónappal ezelőtt még 1800 volt a heti átlag. A súlyos betegek száma már naponta százzal csökken, jelenleg 3500, míg az egy hónappal ezelőtti tetőzéskor hatezren voltak az intenzív osztályokon.

    A halálozás is csökkenő tendenciát mutat, a múlt héten ezer alá csökkent a járvány szövődményeiben egy hét alatt elhunytak száma, míg egy hónappal ezelőtt még kétezer volt a számuk.  

  • Spanyolország mintegy 94 millió Pfizer–BioNTech-vakcinát kap 2021 decembere és 2023 júniusa között – számolt be kedden róla Maria Jesus Montero kormányszóvivő. A dél-európai országban – írja a The Guardian – eddig 8,1 millió ember kapta már meg mindkét dózist.

    Spanyolországban eddig 3 647 520 fertőzöttet és 79 711 halálos áldozatot regisztráltak összesen.

  • Vakcinahiány miatt ismét akadozik a koronavírus elleni oltás Szlovéniában – számolt be a helyi sajtó nyomán az MTI.

    Ljubljana a megrendelt vakcinák egyharmadát, Maribor a felét kapta meg, de a kisebb városok egészségházai is hasonló problémákról számoltak be. A legtöbb helyen ezért le kellett mondani az előjegyzett időpontokat, és csak azok kapják meg valamelyik vakcinát, akiket a második adag felvételére hívtak be.

    A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) közleménye szerint ezen a héten minden oltópontra kevesebb oltóanyagot szállítanak. Ezt azzal magyarázták, hogy a Pfizer–BioNTech gyártotta oltóanyagok kivételével nem érkeztek meg az országba azok a vakcinaszállítmányok, amelyeket Ljubljana korábban lehívott. Az oltóanyagok érkezése még mindig bizonytalan és rendszertelen.

    Szlovénia az Európai Unió (EU) mechanizmusán keresztül kap vakcinát, és csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyottakat használja.

    A valamivel több mint kétmilliós országban védőoltást eddig 633 571-en kaptak, közülük 341 055-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 36,6, illetve 19,7 százaléka.

    Keddre 326 új fertőzöttet regisztráltak, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma elérte a 252 ezret. Az elmúlt napon három beteg hunyt el, így a járvány halálos áldozatainak száma 4678-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 295-en vannak kórházban, 92-en közülük intenzív osztályon.

  • Svédországban péntek óta 6034 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez az utóbbi hat hónap eddigi legalacsonyabb  száma – írja a The Guardian. Ez az adat az előző hétvégi 10 017 fertőzötthöz képest jelentős javulásnak számít.

    A 10 milliós országban a hétvégén 30-cal nőtt a halottak száma. Összesen 14 396 ember vesztette életét a halálos kór miatt.

    A svéd kormány közben arról számolt be, hogy 3 millió vakcinát adományoz idén a kis és közepesen fejlett országoknak az ENSZ égisze alatt zajló COVAX nevű programon  keresztül. Stockholm május elején már felajánlott egymillió AstraZenacát a szegényebb országok megsegítésére.

  • Kedd reggelig több mint 71 ezer oltási igazolványt állított ki Szlovákiában az országos egészségügyi információs központ, a NCZI. Ezt Veronika Bauch, a központ szóvivőjének elmondása alapján az Új Szó adott hírül. 

    Többször is beszámolt róla az Index, hogy nem volt túl jól szervezett a szomszédos országban az oltási igazolások kiadása, hiszen minden egyes oltóközpontban más és más fajta igazolást állítottak ki, ráadásul emiatt többen csaltak is a papírokkal, mert nem lehetett követni, hogy melyik is a legális. 

    Azt is megírta az Index, hogy pontosan az említett anomáliák miatt az egységes, központi oltási igazolás kiállításáról döntöttek Szlovákiában, amelyet május 24., vagyis hétfő délután óta lehet igényelni. Az ideiglenes igazolás augusztus 11-ig érvényes, utána az EU-s vakcinaútlevél váltja fel. 

    Az ideiglenes tanúsítvány QR-kódos, amit az azt kérvényezőnek az igénylést követő huszonnégy órán belül meg kell kapnia. 

    A bizonyítványt az első oltás beadása után lehet kérni. Az ideiglenes igazolás nem azonos az oltási központban kapott oltási igazolással.

    Ha valakit az elektronikus váróterem elindítása előtt oltottak be, a rendszer nem ismeri fel a születési dátumát. Az NCZI tájékoztatása szerint a probléma várhatóan kedden megoldódik.

  • A Moderna vakcinája lehet a következő, amelyet biztonsággal  alkalmazni lehet a 12 és 18 éves fiatalok körében – derül ki az amerikai gyógyszergyártó cég hétfői közleményéből. Az ezt tanúsító kísérletben 3732 12,18 éves tinédzser vett részt, az első oltás után a vakcina 92 százalékukat,

    a  második oltás után 14 nappal már 100 százalékukat

    védte meg sikerrel. Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint figyelemre méltó, hogy a vakcina a fertőzést is megakadályozza. A kísérleti eredményeket júniusban adják le az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalnak (FDA), és kérik az engedélyt az oltóanyag használatára a korosztályban.

    Mint ismert, korábban az FDA már zöld utat adott a Pfizer–BioNTech vakcinájának használatáról a 12 és 15 évesek körében, mondván a 15 és 25 év közötti korosztálynál is jobb hatékonyságot biztosít a koronavírus-fertőzéssel szemben. A Pfizer még a múlt hónap végén kérte az uniót, hogy engedélyezze a fiatalok oltását.

  • Az amerikai szakhatóság vizsgálja, hogy a kamaszokra és a fiatal felnőttekre miképp hatnak a két dózisban beadandó koronavírus-védőoltások.

    Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési hivatala, az FDA néhány hete engedélyezte a 12 évnél idősebbek Covid–19 elleni védőoltását Pfizerrel, valamint a 18 éven felüliek vakcinálását Modernával.

    Csupán ez a két védőoltás adható be az Egyesült Államokban a fiataloknak. Mivel mindkettő mRNS-alapú,  ezért az mRNS-alapú Covid–19-es védőoltások esetleges mellékhatásait vizsgálják szívproblémáktól szenvedő kamaszoknál és fiatal felnőtteknél.

    Május 17-én tartottak a tárgyban értekezletet, az úgynevezett myocarditises szívrendellenességtől szenvedő fiatalok beoltását vették górcső alá. Ez a betegség a szív izomrostjait támadja. Vírusok is kiválthatják a kórt, akár a koronavírus is.

    A tudósok az eddigi vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az esetleges negatív mellékhatás gyakrabban érinti a fiúkat, mint a lányokat – számol be a USA Today.

  • Ausztria a mai napon megtiltotta a közvetlen repülőjáratok érkezését az Egyesült Királyságból. A szigetországban burjánzó indiai mutáció elleni védelem jegyében döntöttek a tilalom bevezetése mellett az osztrákok – tájékoztatott a bécsi egészségügyi minisztérium. 

    Az indiai mutációval fertőzöttek jelentős száma miatt Ausztria továbbra is tilalmi listán tartja a brazil, az indiai és a dél-afrikai turistákat. Ezekből az országokból csak osztrák állampolgárok utazhatnak be, illetve olyan személyek, akik ausztriai tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Valamint humanitárius okokból és osztrák nemzeti érdekből léphetnek osztrák földre ezen államokból.

    A szigorítások jórészt már a mai napon életbe lépnek, azonban a légi forgalom tilalmára június 1-i hatállyal kerül sor. Németország már korábban bevezetett az osztrákokéhoz hasonló intézkedéseket a britekkel szemben.

    Ausztriában viszonylag kevés az indiai mutációval fertőzöttek száma – tudósít az Independent.

  • A megyei sürgősségi kórházakat tekintve leginkább a csíkszeredai intézményben kezd visszaállni a kórházi betegellátás Romániában a járvány előtti szintre – írja a Maszol. 

    A témával kapcsolatban Lorenzovici László egészségügyi elemző, közgazdász a lapnak úgy fogalmazott: a javulásnak kórházmenedzsmenti okai vannak, illetve az orvosok munkája is hozzájárult a pozitív változáshoz.

    2019 áprilisában még 2043 volt a kiutalt esetek száma, a tavalyi év ugyanezen hónapjában 980, idén áprilisban pedig összesen 1760. A kórházi betegellátás teljesen a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban sem normalizálódott még, de idén áprilisban a differencia már csak 13,9 százalékos a 2019-ben mért adathoz képest.

  • A koronavírussal fertőzött emberek használt zoknijainak segítségével kiképzett kutyákkal szűrnék ki a fertőzötteket a repülőtereken és a nagy tömegeket vonzó helyeken Nagy-Britanniában − adta hírül az MTI. A párban dolgozó kutyák mindössze fél óra alatt képesek átvizsgálni egy repülő több száz leszálló utasát, 94,3 százalékos pontossággal kiszűrve a fertőzötteket.

    A korai fázisban lévő tanulmány a nagyközönség és egészségügyi dolgozók által felajánlott használt zoknikból és pólókból kinyert csaknem 3500 szagmintára épült. Az eredmények szerint a kutyák képesek voltak kiszagolni a tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató, valamint a Nagy-Britanniában tavaly év végén felbukkanó mutáns variáns által okozott Covid−19-eseteket is.

    A tanulmányba bevont kutyákat több héten át képezték koronavírussal fertőzött, valamint egészséges emberektől származó szagminták segítségével. Független szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az eredményeket valós élethelyzetekben is reprodukálni kell.

    Finnországban, Németországban, Chilében és más országokban is kísérleti projekteket szerveztek a koronavírus kiszagolására kiképzett kutyák bevetésére a repülőtereken.

  • Az Európai Unió arra számít, hogy szeptember végéig négy gyártótól összesen egymilliárd adag vakcina fog érkezni a szövetség területére – írja a Guardian.

    Ez a mennyiség, ha mindenki felvenné az oltást, elegendő volna, hogy a 450 milliós közösség minden tagját kétszer beoltsák.

    A fent számolt mennyiség a Pfizer, a Johnson & Johnson, az AstraZeneca és a Moderna vakcináira vonatkozik. Nincsenek benne a német CureVac és a francia Sanofi szerződései, amelyeknek a készítményeit szintén engedélyezték az Európai Unióban.

  • A japán hadseregben szolgáló orvosok és nővérek is dolgoznak majd a tokiói olimpián – számolt be az MTI.

    Kisi Nobou honvédelmi miniszter a parlamentben közölte, hogy tárcája erre vonatkozó felkérést kapott az ötkarikás játékok szervezőbizottságától. A rendezők szerint az olimpia alatt naponta 230 orvosra és 310 nővérre lesz szükség, és az egészségügyi személyzetnek csak nyolcvan százalékát sikerült eddig biztosítani.

    A japán hadsereg ezen a héten oltóközpontokat állít fel a fővárosban és Oszakában, hogy felgyorsítsa a lassan haladó vakcinálási folyamatot a szigetországban.

    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyancsak felajánlotta a japán házigazdáknak, hogy egészségügyi szakembereket bocsát a rendelkezésükre. Thomas Bach NOB-elnök korábban kijelentette, hogy az olimpiai faluban a sportolók nyolcvan százaléka be lesz oltva koronavírus ellen.

  • A brit versenyhivatal vizsgálja az Alexion amerikai gyógyszercég AstraZeneca általi felvásárlását. A 39 milliárd dolláros üzlet ugyanis a brit és egyéb piacokon is felveti a versenytorzítás kockázatát.

    A versenyhivatal az Egyesült Királyság kormányának hivatalos honlapján közzétette, hogy június 3-ig minden érintett cégfelvásárlással kapcsolatot megjegyzését befogadják.

    A koronavírus elleni védőoltásáról világszerte közismertté vált AstraZeneca brit–svéd gyógyszerészeti vállalat decemberben határozta el, hogy végrehajtja a cég történetének legdrágább beruházását. Az amerikai gyógyszergyártó felvásárlásától piaci pozíciói erősödését várják a gyorsan növekvő rákgyógyszer, ritka betegségek orvosságai és az immunrendszert-erősítő szerek piacán.

  • Szlovákiában az elmúlt napon 132 új koronavírus okozta megbetegedést azonosítottak PCR-tesztekkel. Összesen 6612 tesztet végeztek el, ennek két százaléka mutatott pozitív eredményt − írja az Új Szó. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) által közzétett adatok szerint az országban 24 óra alatt öten vesztették életüket a megbetegedés miatt.

    Szlovákiában eddig 1 601 860 ember kapta meg az oltás első adagját, a második adagot 759 094-en vették fel.

    A betegséggel összefüggésben 623 személyt kezelnek kórházban, 54 beteg intenzív osztályon van, míg 63 lélegeztetőgépre szorul.

  • Az asztélyi határon két férfi is hamis PCR-tesztet mutatott fel május 24-én – írta meg a KárpátInfó.

    Az első esetben egy ötvenkét éves magyar férfi volt az elkövető. A csalás azonnal feltűnt, mert a papíron 25-i dátum szerepelt.

    A második esetben egy ukrán állampolgár bukott le, ugyanis a QR-kód ellenőrzésekor kiderült, hogy nem áll rendelkezésre a páciensről szóló információ. Amikor visszakövették az adatokat, egyértelművé vált, hogy a férfi nem végeztetett el vizsgálatot az igazoláson szereplő laboratóriumban.

  • Csaknem nyolc hónapja először kétezernél kevesebb, 1911 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést egy nap alatt Németországban a kedden közölt hivatalos adatok szerint. Tavaly október 5-én 1382 lelet volt pozitív, azóta átvonult az országon a járvány második hulláma, majd kibontakozott a harmadik hullám, amely az utóbbi hetekben egyre inkább enyhül − adta hírül az MTI.

    A mostani adatok szerint az egy héttel korábbi 4209-hez képest 55 százalékos, a két héttel korábbi 6135-höz képest 69 százalékos, az egy hónappal korábbi 10 976-hoz képest 82 százalékos csökkenésről beszélhetünk.

    A harmadik hullám lecsengéséhez az oltási kampány is nagyban hozzájárul. Hétfőig a lakosság 40,4 százaléka, azaz 33 629 271 ember kapott legalább egy adagot a Covid–19 elleni védelmet szolgáló oltásokból. Teljes oltással a lakosság 14,3 százaléka, 11 896 572 ember rendelkezik.

    A 151 napja tartó kampányban már 45 milliónál is több oltást adtak be, a legtöbbet a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű készítményéből.

  • Alexandru Rafila orvos, Románia WHO-delegáltja szerint nem igazán kedvezőek a kilátások arra az esetre, ha nem sikerül legalább a mostanihoz hasonló ritmusban folytatni a koronavírus elleni oltási folyamatokat az országban – írja a Főtér

    A szakember – aki egyben szociáldemokrata képviselő is – elmondta: amennyiben őszig nem sikerül Romániában legalább 40 százalékra megnövelni a beoltottak arányát, elérkezhet a negyedik hullám, szerinte ugyanis azok, akik nem lesznek beoltva, előbb elkapják a vírust, majd megbetegszenek, végül tovább is adják a kórt.

    Rafila szerint elképzelhető, hogy az újabb hullám kisebb intenzitású lehet, köszönhetően annak, hogy a lakosság egy része már be van oltva. Viszont nem lehet kizárni az agresszívabb járványt sem, mert jöhet egy komolyabb mutáció. 

    A jelenlegi helyzettel kapcsolatban azt is hozzátette: a román kormány „hurráoptimista kommunikációt” alkalmaz, ez pedig közrejátszott abban, hogy a beoltatlanok közül sokan úgy hiszik, már visszatért az életük a normális kerékvágásba, éppen ezért nincs szükség rá, hogy beoltsák magukat. 

    Alexandru Rafila azt is kijelentette: nem érdemes konkrét számokat kitűzni az oltási folyamat esetében, egyszerűen csak mindent meg kellene tenni a szinten tartás érdekében, ehhez pedig szükség lenne a vidéki települések helyi hatóságainak bevonására.

  • Lemondott Petr Arenberger cseh egészségügyi miniszter, akit Adam Vojtech fog követni a poszton – jelentette be reggel Andrej Babis miniszterelnök.

    Arenberger már a negyedik miniszter volt a járvány kezdete óta, Vojtech is volt már korábban tárcavezető – írja a Guardian.

  • A kedvező járványhelyzet miatt június 1-jétől jelentős enyhítések várhatók Észak-Macedóniában, és várhatóan a maszkoknak is búcsút inthetnek a polgárok – jelentette ki Venko Filipce egészségügyi miniszter a SkopjeInfo.mk hírportál beszámolója szerint.

    Venko Filipce szerint Észak-Macedóniában is olyan kedvezményeket kaphatnának a beoltottak, mint más országokban, például nem kellene zárt térben sem maszkot viselniük, vagy részt vehetnének különböző tömegrendezvényeken.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 376-tal 710 315-re, Koszovóban 14-gyel 106 784-re, Észak-Macedóniában héttel 154 999-re, Montenegróban 43-mal 99 291-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 55-tel 202 995-re növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 11-gyel 6788-ra, Észak-Macedóniában 18-cal 5329-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 19-cel 9116-ra emelkedett. Koszovóban és Montenegróban nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma Koszovóban 2244, Montenegróban pedig 1574 maradt.

  • Nemsokára több millió adag oltást kell kidobni Hongkongban, ugyanis lejárnak azelőtt, mielőtt be tudnák adni valakinek – adta hírül a Guardian.

    A hét és fél milliós város elegendő vakcinát szerzett be ahhoz a Pfizer és a Sinovac oltásából, hogy a teljes lakosságot beolthassák. Ennek ellenére február óta mindössze 2,1 millió oltást vettek fel.