Rafael
19 °C
33 °C

Lassan elfogy a lakosság a demokrata vezetésű tagállamokban

2021.05.26. 21:32

Folyamatos az elvándorlás a demokrata vezetésű tagállamokból a republikánus tagállamokba az Egyesült Államokban – írja elemzésében a The American Spectator című amerikai magazin.

A konzervatív lap egyenesen exodusról beszél, amikor ismerteti az amerikai népszámlálási hivatal adatait, amelyek szerint 2010 és 2019 között Kalifornia, New York, New Jersey, Michigan és Illinois államok együttesen négymillió lakost veszítettek. Eközben Florida, Texas, Tennessee, Ohio és Arizona volt az az öt, republikánus politikusok által vezetett tagállam, ahová a legtöbben költöztek. Nem mellékes tény, hogy az említett tagállamok közül Floridában, Texasban és Tennessee-ben nem kell jövedelemadót fizetni.

Az iskolák, éttermek, vállalkozások drákói szigorúságú bezárása, az erőszakos bűncselekmények számának kiugró növekedése, a magas adók és a munkahelyek számának csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy a demokrata vezetésű államokban egyre kevésbé kívánatos élni, vagy gyermeket nevelni – vélekedik a cikkíró.

Az összeállítás kiemeli New York államot, ahonnan 2020 folyamán több mint 3,5 millió ember költözött el, miután Andrew Cuomo demokrata párti kormányzó tavaly márciusban bezáratta a Broadway színházait, és csak idén februárban engedélyezte a beltéri étkezést az éttermekben. De így járt Kalifornia is, amely tengerpartjainak és napfényes időjárásának köszönhetően korábban az amerikaiak egyik legcsábítóbb lakóhelyének számított, ám a pandémia után Gavin Newsom kormányzó bezáratta az állam több mint 420 nyilvános tengerparti strandját és 280 nemzeti parkját, valamint a látogatók millióit idevonzó Disneylandet. 

Ez a folyamat a magazin szerint átrajzolhatja a politikai erőviszonyokat is, ugyanis a lakosságszámmal arányban az adott állam kongresszusi képviselőinek száma is változik az Egyesült Államokban.