új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ENSZ hétfőn kiadott jelentése szerint a koronavírus-járvány hatásai, és az arra adott válaszok négyszer olyan súlyosak, mint a 2008-as gazdasági válság - számolt be róla a The Guardian.

    A munkával kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a pandémia sokak számára kényelmetlenséget, stresszt, és frusztrációt, míg másoknál félelmet, szegénységet okozott.

    - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves konferenciájának megnyitóján Guy Rider, a szervezet főigazgatója.

    Az ENSZ-szervezet egyik legújabb jelentésében az áll, hogy a járvány világszerte 100 millió embert sodort szegénységbe. Az elemzés kiemeli, hogy 2022-ben a globális munkanélküliségi ráta elérheti akár a 205 milliót is, szemben a 2019-es 187 millióval.

  • Marokkó június 15-től megnyitja a határait az Európa Unióból, Kanadából, Kínából, az Egyesült Államokból, Oroszországból, valamint az Egyesült Királyságból érkezők számára, közölte hétfőn az észak-afrikai ország – írja a Telegraph. A beutazás azok számára lehetséges, akiknek van védettségi igazolványuk, vagy negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek.

    A marokkói kormány korábban június 10-ig hosszabbította meg a rendkívüli korlátozásokat, amelynek értelmében este 22.00 és reggel 06.00 között kijárási korlátozások vannak érvényben. A szigorítások során az éttermek, szupermarketek, vállalkozások maximum este 19 óráig lehetnek nyitva.

    A közel 37 milliós országban a Worldometer adatai alapján eddig 521 426-an fertőződtek meg, és meghalt 9178 ember.

  • Bár az egész világgazdaság megreccsent a járvány alatt, volt olyan piaci szegmens, amely virágzásnak indult. Ilyen a nukleáris fegyverek kereskedelme is: az ágazat tavaly csúcsot döntött. Az ICAN – a nukleáris fegyverek megsemmisítésére irányuló nemzetközi kampány – hétfőn közölt jelentése szerint

    a világ kilenc atomhatalma 1,4 milliárd dollárral költött többet arzenálja fejlesztésére.

    Név szerint ezek az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Pakisztán, Izrael, Észak-Korea.

    Miközben a kórházak ágyai megteltek betegekkel, az orvosok és ápolók túlóráztak, az alap-betegellátási készletek pedig elapadtak, kilenc ország úgy döntött: belefér elkölteni 72 milliárd dollárt tömegpusztító fegyverekre

    fogalmaz a jelentés. Hozzátették, ez 2019-hez képest 1,4 milliárd dolláros növekedést jelent. A teljes összeg közel felét az Egyesült Államok költötte el, Washington 37,4 milliárd dollár értékben fordított ilyen eszközökre 2020-ban. Kína tízmilliárd dollár körül költött, Oroszország pedig nyolcmilliárd dollárt.

    Ez pedig az ICAN számításai szerint azt jelenti, hogy a kilenc ország összesen percenként 137 ezer dollárért vásárolt tömegpusztító fegyvereket 2020-ban. Az üzletben mintegy húsz magánvállalat is érdekelt, mint a Northrop Grumman, a General Dynamics vagy a Lockheed Martin.

    A hír azért is érdekes, mert miközben a nevezett kilenc ország folytatja a fegyverkezési versenyt, a világ többi része a tömegpusztító fegyverek felszámolásáért küzd. Tavaly októberben az ötvenedik ország is aláírta az erre vonatkozó nemzetközi egyezményt.

  • Szeptember óta nem regisztráltak ilyen kevés napi új fertőzöttet Szlovéniában, mint az elmúlt 24 órában, és fokozatosan felgyorsult az oltás üteme is – írja az MTI.

    Az elmúlt napon 57 új esetet jegyeztek fel, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 254 ezret. Az elmúlt napon két beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4708-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 203-an vannak kórházban, 51-en közülük intenzív osztályon. A múlt héten 132 ezer embert oltottak be, ami harminc százalékkal több, mint egy héttel korábban.

    A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 718 078-an kaptak, közülük 478 027-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 41,6, illetve 27,7 százaléka.

  • Együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna koronavírus elleni oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – jelentette be a Moderna. Arról egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy mikor kezdődhetne meg az oltóanyag kereskedelmi értékesítése Magyarországon.

    Közleményük szerint a Medison Pharma vállalta, hogy kereskedelmi forgalomba hozza a Moderna Covid–19-oltóanyagát Közép- és Kelet-Európában, valamint Izraelben. A megállapodás húsz országot érint, köztük Magyarországot is.

    Corinne Le Goff, a Moderna kereskedelmi vezérigazgatója azt mondta, fontos számukra a Medison Pharmával megkötött együttműködési megállapodásuk, mert ez garantálja, hogy az mRNA Covid–19-vakcinájuk eljut az érintett piacokra.

  • Romániában tavaly március óta először száz alá csökkent hétfőn a 24 óra alatt diagnosztizált koronavírus-fertőződések száma, vasárnap pedig egy éve először egy számjegyű volt az előző nap elhunyt fertőzötteké.

    A hétfői jelentések szerint az elmúlt napon mindössze 89 új fertőzöttet azonosítottak, ami alig 37 százaléka az elmúlt két hét átlagának. Romániában utoljára tavaly március 22-én volt két számjegyű a napi fertőzésszám, aznap halt meg az országban az első koronavírussal fertőzött beteg.

    A 19,3 milliós lakosságú Romániában eddig csaknem 1 millió 80 ezer embernél (5,6 százalék) mutatták ki hivatalosan a koronavírust.

    A járvány kezdete óta eltelt több mint 15 hónapban 30 878 a koronavírus-fertőzött elhalálozása került a hivatalos nyilvántartásba. A vasárnapi jelentésben mindössze nyolc előző nap jelentett haláleset szerepelt. Legutóbb tavaly április 5-én követelt 24 óra alatt kevesebb áldozatot a járvány, és tavaly június 11. óta nem volt egy számjegyű az áldozatok száma.

    Romániában hétfőn a kórházban kezelt fertőzöttek száma 1671-re, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké 315-re csökkent. Romániában eddig 4 millió 440 ezer ember kapott legalább egy adag vakcinát, ami a 16 év feletti lakosság 27,6 százalékát jelenti.

  • Narendra Modi, India miniszterelnöke hétfőn bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében a hónap végétől minden felnőtt számára ingyenes lesz a koronavírus elleni vakcina – írja a Guardian. Június 21-től minden 18 éven felüli számára elérhetővé teszik az oltást.

    A döntés a lehető legjobbkor jött, mivel az utóbbi időben egyre több kritika érte a Modi-adminisztrációt a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt. Habár Újdelhi ingyenes hozzáférést biztosított az egészségügyi dolgozóknak és az idős korosztály számára, a 950 milliós felnőtt lakosságnak csupán csak öt százaléka kapta meg eddig az oltást. 

    A Bloomberg közben arról ír, hogy Narendra Modi kormányának támogatottsága a 2019-es 75 százalékról nemrég 51 százalékra esdett vissza, derült ki egy múlt héten közzétett felmérésből.

    A miniszterelnök legutoljára április 20-án szólt a nemzethez, amikor arra kérte az államokat, hogy ha lehet, kerüljék el a lezárásokat, mindezt úgy, hogy gyors egymásutánban rekordot döntöttek a napi fertőzésszámok.

  • Olaszországban újabb régiókban törölték el a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat hétfőtől. A lakosság átoltottsága 24 százalékos az egészségügyi tárca adatai szerint – számolt be az MTI.

    Fehér zónába került át Abruzzo, Umbria, Liguria és Veneto tartomány. Egy héttel ezelőtt már ugyanilyen besorolást kapott Friuli-Venezia Giulia, Molise és Szardínia. A húsz tartományból hét van fehér besorolásban. Jelenleg minden ötödik olasz már fehér zónában él.

    A fehér színű járványfokozat azt jelenti, hogy az érintett térségekben minden korlátozást eltöröltek, egyedül a maszk viselése és a biztonsági távolság betartása maradt érvényben. A fehér zónákban megszűnt az esti kijárási tilalom is, és megnyitottak a zárt uszodák. A zárt térben rendezett csoportos ünneplés, legyen szó házibuliról vagy esküvői ebédről, továbbra sem engedélyezett.

  • Szlovákia el fogja ismerni a külföldi oltási igazolványt akkor is, ha annak a tulajdonosát az orosz Szputnyik V oltóanyaggal oltottak be. Az információt Ivan Korčok külügyminiszter is megerősítette − írja az Új Szó.

    Az orosz oltóanyag használatát még sem az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), sem pedig az Egészségügyi Világszervezet nem engedélyezte.

    Ennek ellenére el fogjuk ismerni a Szputnyikkal való oltást, mivel mi is engedélyeztük, és Magyarországon is alkalmazzák

    − mondta a külügyminiszter.

  • Engedélyezték az egydózisú Szputnyik Light használatát a Kongói Demokratikus Köztársaságban − írja a Guardian.

    Az orosz oltóanyagot május elején jegyezték be Oroszországban. Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) szerint a Szputnyik Light, vagyis a Szputnyik V vakcina első komponensének hatékonysága a védőoltás beadását követően 28 nappal 79,4 százalékos az oroszországi oltási kampányban elvégzett megfigyelések alapján.

  • A napokban megkezdik a 12−15 év közöttiek oltását Szlovákiában − írja az Új Szó.

    Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová megerősítette a hírt. A gyerekeket a Pfizer és a BioNTech által közösen gyártott oltóanyaggal fogják oltani.

  • Az elmúlt napon egyetlen koronavírusos megbetegedést sem regisztráltak Máltán − írja a Guardian. Erre már 11 hónapja nem volt példa.

    Fontos, hogy továbbra is óvatosak és elővigyázatosak legyünk

    − írta közösségi oldalán az egészségügyi miniszter, Chris Fearne.

    Málta már engedélyezte a bárok, mozik és színházak újbóli megnyitását, és fokozatosan vonja vissza a hónapokkal ezelőtt bejelentett korlátozásokat.

    Málta az első helyen áll az Európai Unióban átoltottság tekintetében, a felnőtt lakosság több mint fele már teljesen be van oltva, 75 százalékuk pedig megkapta legalább az első dózist.

  • A Pfizer már teszteli azt a tablettát, amelyet a koronavírus korai fázisában használnának, a súlyos betegség megelőzésére – írja a MedicalXpress.

    Március óta folynak az első fázisú klinikai tesztek. Ebben a tesztfázisban a szert egészséges önkénteseken vizsgálják, hogy megállapíthassák a biztonságosságát.

  • A spanyol válogatott középpályás, Sergio Busquets megbetegedése miatt a magyar válogatott első csoportellenfele, a címvédő Portugália is karanténba kerülhet a pénteken kezdődő, részben hazai rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság előtt – számolt be az MTI. 

    Az As című spanyol sportlap tájékoztatása szerint a portugálok – akik még pénteken játszottak felkészülési találkozót Spanyolország ellen – tizenkét napot lesznek kénytelenek karanténban tölteni, azonban az értesülést még sem az európai, sem a portugál szövetség nem erősítette meg. 

    Portugália pénteken a magyar válogatott kezdi meg szereplését az Európa-bajnokságon a Puskás Arénában, a bázisuk végig Budapesten lesz.

    Kapcsolódó

    Karanténban a portugálok, veszélyben a magyarok elleni Eb-meccs?

    A Barca spanyol sztárjának Európa-bajnoki szereplése veszélybe kerülhet.

  • Ingyen és bármiféle nehézség nélkül kaphatják meg a koronavírus ellen Szerbiában elérhető oltóanyagokat Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia állampolgárai – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.

    Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő pedig a Politika című belgrádi napilap hétfői számában megjelent interjújában tért ki Belgrád segítségére. Köszönetet mondott azért, mert Szerbia több ezer adag oltóanyaggal segítette a szomszédos országot, de azért is, mert az észak-macedón állampolgárok Szerbiában is fennakadások nélkül beoltathatják magukat – számolt be az MTI.

  • Szombaton kötött ki Velence történelmi belvárosa, a Szent Márk tér és a Dózse palota közelében az MSC Orchestra turistákat szállító luxuscirkáló – számol be az NBC News.

    A koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első luxushajó, amely Velence partjainál kikötött. A helybéliek egy része azonban nem fogadta kitörő lelkesedéssel a turizmus prémiumszegmensének újjáéledését. 

    Egy kisebb csónakokból álló armada közelítette meg a Horvátország, majd Görögország felé továbbhajózó MSC Orchestrát, és

    Nem akarunk többé nagy hajókat!

    feliratú zászlókat lengettek a tiltakozók.

    Kapcsolódó

    Elérte Velencét a megkerült cirkáló, elszabadultak az indulatok

    Gondoltak egyet a gondolások, és fellázadtak.

  • Magyarországgal, Moldovával és Törökországgal is sikerült megállapodnia Ukrajnának az ukrán védettségi igazolvány elfogadásáról. Ezeket a megállapodásokat hamarosan szerződésben is rögzítik a felek − írta közösségi oldalán Denisz Smihal miniszterelnök.

    A napokban tárgyalásokat folytatnak Irakli Garibashvilivel, Grúzia miniszterelnökével is. A védettségi igazolvány elfogadásán kívül fontos téma lesz a találkozón az EU-hoz és a NATO-hoz történő integráció is.

  • Az Európai Unió visszautasítja az Egyesült Államok javaslatát, amely a koronavírus elleni oltásokra való szabadalmak feloldására irányul. Helyette új javaslatot terjeszt a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elé, amiben további módszereket javasol a fejlődő országok oltóanyagkészleteinek feltöltésére − írja a Világgazdaság.

    A fejlődő országok már nyolc hónapja küzdenek a vakcinák szabadalmi oltalmának feloldásáért, mert szerintük a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezmény szabályai működésképtelenek a jelenlegi helyzetben.

  • Metrószerelvény elé vetette magát, és meghalt a japán olimpiai bizottság egyik vezető tisztségviselője Tokióban – jelentette a Nippon kereskedelmi televízió.

    A tokiói rendőrségi csak arról tájékoztatott, hogy halálos kimenetelű incidens történt a város egyik metróvonalán. Részleteket nem közöltek, de a Nippon híradása szerint a japán olimpiai bizottság egyik vezető tisztségviselője, az ötvenkét éves Morija Jaszusi halt meg.

    Az olimpiai bizottság közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy gyűjtik az információkat. Egyelőre nem tudni, hogy az eset összefüggésbe hozható-e az idei tokiói nyári olimpia megtartása körüli bonyodalmakkal.

  • A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 116-tal 713 678-ra, Koszovóban 11-gyel 107 024-re, Észak-Macedóniában tízzel 155 375-re, Montenegróban 21-gyel 99 812-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 26-tal 203 990-re növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában nyolccal 6917-re, Koszovóban eggyel 2249-re, Észak-Macedóniában héttel 5456-ra, Montenegróban eggyel 1591-re, Bosznia-Hercegovinában pedig néggyel 9321-re emelkedett – adta hírül az MTI.

  • A maláj rendőrség drónokat használ arra, hogy kiszűrje azokat a nyilvános helyeken tartózkodó embereket, akiknek láza van – írja a Guardian

    Az eszközök akár húsz méter magasságból képesek megmérni a testhőmérsékletet. 

    Malajzia a napi esetszám növekedése miatt múlt héten szinte teljes lezárást léptetett életbe.

  • Koronavírus-fertőzés miatt elhagyta a spanyol labdarúgó-válogatott madridi edzőtáborát a Barcelona védekező középpályása, Sergio Busquets – számolt be az MTI. A 32 éves futballista tíz nap karanténba vonult, ami miatt biztosan kihagyja hazája első csoportmérkőzését a kontinensviadalon, 

    de akár még a teljes szereplése is veszélybe kerülhet. 

    A spanyol sportági szövetség tájékoztatása alapján a nemzeti csapatból több játékosnak is negatív lett a tesztje, ugyanakkor az összes hivatalos hétfői eseményt törölték, kedden pedig elővigyázatosságból

    a magyar–szlovén közös rendezésű Eb-n elődöntőbe jutó U21-es válogatott lép pályára a Litvánia elleni felkészülési mérkőzésen. 

    Busquets betegsége akár a portugálok többszörös aranylabdását, Cristiano Ronaldót is érintheti, aki a két válogatott legutóbbi mérkőzésén ölelkezett össze a Barcelona futballistájával.

    Kapcsolódó

    Karanténban a portugálok, veszélyben a magyarok elleni Eb-meccs?

    A Barca spanyol sztárjának az Európa-bajnoki szereplése veszélybe kerülhet.

  • Spanyolország ma újra megnyitja határait a beoltott utazók előtt, abban a reményben, hogy felpezsdül a turizmus − írja a Guardian. Ezenkívül sétahajókat is beenged a kikötőibe a mai naptól.

    Az ország egészségügyi minisztere, Carolina Daria elmondta, hogy Spanyolország „visszafoglalja globális idegenforgalmi vezető szerepét”. Hangsúlyozta:

    Spanyolország biztonságos célpont.

    Korábban Spanyolország csak olyan látogatókat engedett be az országba, akik rendelkeztek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, azonban mától elegendő a negatív antigénteszt is.

  • A mai naptól már Szlovákiában is oltanak az Európai Unióban még nem regisztrált Szputnyik V orosz vakcinával – írja az Új Szó. Az orosz oltóanyag fokozatosan kerül majd a szlovák oltóközpontok egyes megyéibe, többek között az érsekújvári és a losonci kórházban is hozzá lehet férni.

    Az eddig ismert dokumentumok alapján a 16–60 éves korosztály számára engedélyezik a vakcina használatát. Igor Matovič korábbi miniszterelnök, jelenlegi pénzügyminiszter közösségi oldalán arról számolt be, hogy az orosz vakcinagyártó már megküldte a szlovák egészségügyi minisztériumnak az oltóanyag január 18-án frissített használati utasítását. 

    A kézbesítés után nincs semmilyen legitim akadálya annak, hogy a Szputnyik V vakcinával a 60 év feletti embereket is be tudják oltani, pontosan úgy, mint abban a 60 országban, ahol már oltanak vele 

    – jegyezte meg az oltóanyagot még miniszterelnökként, márciusban beszerző miniszter közösségi oldalán.

  • Ukrajnában alig több mint ötszáz új fertőzöttet azonosítottak − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács hétfői adataiból. Az elmúlt napon pontosan 535 betegről számoltak be az országban, és 33 ember halt bele a betegség szövődményeibe. Ebből az látszik, hogy a járványügyi adatok folyamatosan javulnak Ukrajnában, előző nap ugyanis 937 fertőzöttet és 42 halálesetet jelentettek.

    A legtöbb fertőzöttet Kijevben és Mikolajiv megyében jegyezték fel. Legtöbben Dnyipropetrovszk megyében haltak meg a járvány következtében. Kárpátalján nyolcan kapták el a fertőzést az elmúlt 24 órában, halálos áldozatról nem érkezett jelentés.

    Az országban a járvány kezdete óta 2 215 052-en kapták el a koronavírust, amelyből 2 094 971-en már legyőzték a betegséget. A járvány kezdete óta 51 215-en haltak meg Ukrajnában, az aktív fertőzöttek száma 68 866.

  • A világon 173 313 786 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 726 458 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 172 865 872 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 718 720 volt.

    A világon eddig 2 109 827 415 adag koronavírus elleni oltóanyagot használtak fel az immunizáláshoz.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegség

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 362 535 fertőzött volt eddig a napig, és 597 628-an haltak meg.
    • Indiában 28 809 339 fertőzöttet és 346 759 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 16 947 062 fertőzöttről és 473 404 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 774 361 fertőzöttet és 110 160 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 287 980 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 48 164.
    • Oroszországban 5 067 246-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 121 711-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 532 802 a fertőzöttek száma, és 128 103-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 232 428 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 126 523.
    • Argentínában 3 955 439 a fertőzöttek és 81 214 a halottak száma.
    • Németországban 3 708 898 a fertőzöttek száma, 89 249 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 697 981 fertőzöttet és 80 196 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Lengyelországban 2 875 136 fertőzöttet és 74 152 halálesetet tartanak nyilván.
  • A hétvégén futott ki egy karibi kikötőből az első luxussétahajó a járványhelyzet miatti több mint egyéves kényszerpihenőt követően – adta hírül a CNN.

    A Royal Caribbean Group hajózási társaság tulajdonában álló Millenium Celebrity szombaton indult el hétnapos körútra Szent Márton szigetéről. Barbados, Aruba és Curaçao szigetein is kiköt a sétahajó.

    Ötszáz fizetős utassal vágtak neki a túrának. A hajózó turisták 95 százaléka beoltott. Csak a gyermekkorú utasok mentesültek a vakcinációs kötelezettség alól, azonban negatív PCR-tesztet nekik is fel kellett mutatniuk, hogy hajóra szállhassanak.

    A legénység teljes egészében beoltott. Az iparág a tetszhalott állapotból szeretne kitörni, azonban a járványügyi óvintézkedések fokozott betartásához ragaszkodnak a hajózási társaságok.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index napi hírösszefoglalója a koronavírus-világjárvány történéseivel, a legfontosabb tudnivalókkal.