Teljes káosz és ordibálás Biden és Putyin találkozóján

2021-06-16T124835Z 1747857109 RC2N1O9C577W RTRMADP 3 USA-RUSSIA-
2021.06.16. 15:26 Módosítva: 2021.06.16. 15:30
Szerdán délután tartották az amerikai és az orosz elnök találkozóját Genfben, amelynek rögtön az elején érdekes jelenetek játszódtak le. A háromórás találkozó után a két elnök külön-külön tartott sajtótájékoztatót, amelyet az Indexen is élőben követtünk.

A főbb történések

  • Biden és Putyin találkoztak a Villa La Grange-nál
  • Két részre bontva megtartották a találkozójukat, az első résznél a sajtó némi rendbontás okozott és az orosz biztonságiaknak kellett rendet rakniuk 
  • A találkozó után Biden elhagyta a helyszínt, míg Putyin megtartotta sajtótájékoztatóját
  • Az orosz elnök beszélt többek közt a kiutasított diplomaták visszaengedéséről, a kiberbiztonságról, Navalnijról, az emberi jogokról és arról, hogy ő maga gyilkos-e. 
  • Joe Biden reagált az orosz elnök által elmondottakra. Az amerikai elnök azt mondta, hogy elérte mindazt, amiért Genfbe utazott, de a sajtótájékoztatója végén megint feszült lett a hangulat. 

A Béke Városában találkoztak

A feleket először Guy Parmelin svájci elnök fogadta a „Béke Városában”, Genfben. Parmelin elsőként az orosz elnököt köszöntötte – aki kivételesen időben érkezett meg a találkozóra –, utána kerített sort Joe Bidenre.

Elmondta nekik, hogy nagy megtiszteltetés a svájciaknak, hogy ők lehetnek a találkozó házigazdái. Egyben azt is kívánta, hogy sikeres tárgyalásokat folytassanak, amelyek mindkét ország érdekét szolgálják majd.

Ezután ők hárman, valamint Biden és Putyin külön-külön is közös fotót készítettek, majd bevonultak a találkozó helyszínéül szolgáló Villa La Grange-ba.

Megkezdődött a meeting, a sajtó zűrzavart okozott, Biden se értette, mi történik 

Az amerikai és orosz elnökhöz az épületben külügyminisztereik, Antony Blinken és Szergej Lavrov is csatlakoztak. A találkozó elején Putyin megköszönte amerikai tárgyalófelének, hogy eljött. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közt sok konfliktus keletkezett az utóbbi időben, ezek orvoslásán kell dolgozniuk a mostani találkozóval – mondta.

Mindezt azonban csak rosszul lehetett hallani, mivel a találkozó helyszínéül szolgáló szobában egymás hegyén-hátán tolongtak a riporterek, fotósok. Olyan sokan voltak, hogy egy-két ember már az élő, online közvetítést végző kamerákat is kitakarta.

CNN.png

Emiatt a helyszíni stáb többször is rájuk szólt – egyes értesülések szerint már-már ordítoztak a sajtó munkatársaival –, és a találkozó résztvevői is láthatóan feszengtek a zűrzavar miatt. 

Mindeközben Biden válaszát az orosz elnöknek már nem is lehetett hallani, azt leszámítva, hogy „a két nagyhatalomról” és a személes találkozó fontosságáról mondott valamit. 

AZ AMERIKAI ELNÖK MEG IS KÉRDEZTE KÜLÜGYMINISZTERÉT, HOGY MI EZ A FELFORDULÁS, MI TÖRTÉNIK. 

Aztán végül inkább úgy döntött, hogy nem mond semmit, ha úgyse hallják.

Biden biccentett, de nem válaszolt 

Ezután az amerikai riporterek bekiabáltak néhány kérdést, továbbra is zűrzavar volt a szobában. Putyint Navalnijról és Ukrajna NATO-csatlakozásáról kérdezték, Bident pedig arról, hogy bízik-e Putyinban.

Az amerikai elnök erre biccentett egyet, amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy igennel válaszolt. Később azonban a Fehér Ház szóvívője, Jen Psaki leszögezte, hogy az elnök biccentése nem értelmezendő válaszként a bekiabált kérdésre. 

Az oroszok akcióba léptek 

Végül az orosz biztonságiak voltak azok, akik végleg kiterelték a sajtó munkatársait a szobából, és ezzel megkezdődött a találkozó zárt ajtós része. 

000 9CB3LD
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Anita Kumar, a Politico fehér házi tudósítója szerint az elmúlt évek legkaotikusabb „médiabotránya” játszódott le a mostani találkozón. A riporterek lökdösődtek és egymással kiabáltak, de senki sem akart arrébb menni, egészen addig, amíg az orosz biztonságiak akcióba nem léptek.

az újságírók és a Fehér Ház tisztviselői aztán velük is ordibálni kezdtek, hogy ne lökdössék őket.

A kavarodásban többen kis híján a földre kerültek, miközben az elnökök is meglepődve nézték az előttük zajló jeleneteket – számolt be a tudósító. 

A CNN riportere szerint az amerikai és orosz riporterek  már a találkozó előtt is összeszólalkoztak egymással, a feszültség pedig a szűk, zsúfolt szobában és az oda való bejutásnál csak nőtt köztük. 

Vége az első résznek, már el is kezdődött a második meeting

A Fehér Ház közölte, hogy véget ért a találkozó első része, amely mintegy 93 percen keresztül tartott. Eredetileg ennél a programpontnál 80 perccel kalkuláltak, így kicsit hosszabbra sikerült a tervezettnél. 

Többen is csatlakoztak a találkozó második részéhez 

A második felvonásra már nemcsak a külügyminiszterek, hanem több vezető tisztségviselő is elkísérte Bident és Putyint. Az egyik orosz hírügynökség, a RIA Novosztyi szerint orosz részről csatlakozott:

  • Jurij Usakov, a Kreml külügyért felelős tisztviselője,
  • Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője,
  • Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke,
  • Szergej Rjabkov, a külügyi tárca miniszterhelyettese,
  • valamint Anatolij Antonov, Oroszország washingtoni nagykövete is.
000 9CB8DE
Fotó: Mikhail Metzel / AFP

A fenti kép tanúsága szerint amerikai részről az elnököt Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint Victoria Nuland, az amerikai külügy negyedik embere biztosan elkísérte. 

A találkozó második részét egy jóval nagyobb helyiségben bonyolították le, illetve a szinkrontolmácsolást most már fülhallgatókon keresztül végzik a felek számára. 

Vége a második résznek, jönnek a sajtótájékoztatók

A Fehér Ház szerint véget ért a találkozó második része is, amely még az elsőnél is rövidebb volt, csupán 65 percig tartott. A két rész közti 45 perces szünetet leszámítva így a találkozó alig volt több három óránál, vagyis jóval rövidebb volt, mint amire számítani lehetett. 

Hamarosan sor kerül a külön-külön megtartandó elnöki sajtótájékoztatókra is.  

Biden limuzinja már el is hajtott 

Joe Biden távozott a helyszínről, a sajtótájékoztatóját máshol tartja meg.

Putyin már tájékoztat

Vlagyimir Putyin már el is kezdte a saját sajtótájékoztatóját. Az elnök egyelőre arról számolt be, hogy a találkozón – az előzetes elvárásoknak megfelelően – mérsékelt eredményeket sikerült elérniük. 

A CNN kérdésére válaszolva kifejtette: a beszélgetés alatt nem volt ellenséges a viszony köztük, sőt, „meglehetősen konstruktívnak”  nevezte azt, amelyen szerinte mindkét fél megpróbálta megérteni a másik álláspontját. 

A diplomaták visszatérhetnek, a kiberbiztonságban együttműködnek, Ukrajnáról nincs mit beszélni

Az orosz elnök szerint szerint abban megegyeztek Bidennel, hogy azokat a diplomatákat, akiket kölcsönösen kiutasítottak, visszaengedik állomáshelyükre és folytathatják majd tevékenységüket.

Az elnök beszélt arról is, hogy a kiberbiztonsági kérdésekben is egyeztettek egymással, amelyet már korábban, a találkozó előtt is megemlített mindkét elnök. Putyin szerint megegyeztek abban, hogy erről a kérdésről részletesebben is tárgyalnak majd a közeljövőben. 

Az orosz elnök arról is beszámolt, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása is szóba került, de ebben a vonatkozásban nem sok fejleménnyel szolgált a találkozó. 

Nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban bármi beszélnivalónk lenne

– mondta. 

Sajtótájékoztató-stratégia: a Fehér Ház kivár és árgus szemekkel figyel

Miközben Joe Biden még a saját sajtótájékoztatójára készül, aközben a Fehér Ház munkatársai közelről figyelik, hogy mit mond Putyin – közölte a CNN-nel az egyik fehér házi tisztviselő.

Elmondta azt is: elsősorban arra kíváncsiak, hogy az orosz elnök miként összegzi a találkozót, illetve hogy mond-e bármi olyat, amelyet Joe Bidennek cáfolnia kell majd a saját összegzőjén. Állítása szerint azért is halasztották későbbre a saját tájékoztatójukat, hogy ezt megtehessék. 

Ő, akit nem nevezünk nevén 

Az orosz elnök már az NBC-nek adott előző hétvégi interjúban is elmondta: nem tudja szavatolni azt, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus élve kerül ki a börtönből. 

Az elnök most egy újabb kérdést kapott vele kapcsolatban, amelyre válaszolva konzekvensen nem nevezte nevén Navalnijt, hanem csak úgy emlegette őt, hogy „ez az ember” vagy „az úriember”.

Putyin eközben hangsúlyozta, hogy az ellenzéki politikus szándékosan megszegte a törvényeket, ezért került börtönbe. 

A kérdésben megnevezett úriember külföldre ment, hogy kezeltesse magát. Amint bekerült a kórházba, az internetre posztolt videókban mutatta meg magát [....]. Szándékosan megsértette  a törvényt. Mit tudunk még beszélni erről? 

– kérdezett vissza az elnök. 

Navalnij miatt egy kisebb demonstráció is volt reggel a találkozó előtt, ahol egy ál-Putyin is tiszteletét tette. 

Ennek nem fognak örülni: Putyin tagadja, hogy gyilkos lenne és Amerikával példálózik

Az elnököt ismét megkérdezték az emberi jogok helyzetéről, valamint arról is, hogy Joe Biden gyilkosnak nevezte őt.

Putyin válaszában arról beszélt, hogy az emberi jogok tekintetében az Egyesült Államoknak is van elszámolnivalója, különösen a guantánamói fogolytábor vonatkozásában.

A gyilkos-kérdésre reagálva hozzátett: az Egyesült Államok nagy városaiban naponta lőnek le valakit.

Most akkor ki a gyilkos?

– tette fel a költői kérdést. 

Ugyanúgy járt el a rendbontókkal szemben, mint az amerikaiak a Capitoliumnál 

Az ABC News riportere kemény kérdést intézett az orosz elnökhöz. 

Az Ön politikai ellenfeleinek jelentős része halott vagy börtönben van. [...] A kérdésem Önhöz, Elnök Úr, az: mitől fél ennyire?

Putyin válaszában azt mondta: ugyanúgy járt el a saját országában, mint az amerikaiak a Capitoliumnál demonstrálókkal szemben. Állítása szerint mindkét esetben az történt, hogy az emberek politikai követelésekkel mentek az utcára és emiatt börtönbe zárták őket. 

Eközben az orosz elnök a BLM-mozgalmat is szóba hozta, mint egy olyan jelenséget, amely „nem szeretnék, ha megtörténne Oroszországban”. 

Putyin: Biden nem olyan, mint Trump volt

Joe Bidenről beszélve az orosz elnök kifejtette, hogy az amerikai elnök „egy tapasztalt államférfi” és nagyon más jellegű karakter, mint előtte Donald Trump volt.

Trump és Putyin 2018-ban, Helsinkiben találkoztak egymással.

A találkozó produktív volt, de azért nem lettek barátok, egyelőre nem lesz folytatás

Az orosz elnök arról is beszámolt, hogy nem kapott meghívót a Fehér Házba, de ő sem hívta meg Bident a Kremlbe. 

A találkozóval kapcsolatban úgy összegzett, hogy „ugyanazon a nyelven” beszéltek az amerikai elnökkel, szót értettek egymással, de azért „nem lettek barátok” ez alatt a pár óra alatt. 

Mindezek mellett az orosz elnök Bident  „konstruktív, kiegyensúlyozott politikusnak”, a találkozót pedig „produktívnak” nevezte. 

Putyin befejezte, Biden már melegít

Az orosz elnök sajtótájékoztatója ezzel – közel egy óra után – véget ért. Pár perc múlva, 19 órakor Biden is megkezdi a saját összegzőjét, amelyet szintén élőben követünk, valamint online is lehet majd követni:

A helyszín és a sajtó már készen áll, már csak az elnök hiányzik

Biden sajttáj.png

És megjött Biden, elkezdődött

És már meg is kezdődött a sajtótájékoztató. Biden először arról beszélt, hogy elmondta Putyinnak: ő nem Oroszország vagy más államok ellen szeretne fellépni, hanem az amerikaiakért szeretne küzdeni, különösen most, a koronavírus utáni újjáépítés időszakában. Mindeközben viszont hangsúlyozta, hogy a demokratikus értékekért és az emberi jogokért ki fognak állni. 

Hogy lehetnék az Egyesült Államok elnöke, ha nem így lenne?

– tette fel a költői kérdést. 

Hozzátette: szerinte mindez az amerikai léttel jár együtt, ebből nem tudnak engedni. Az amerikai elnök Navalnijt is megemlítette ezzel kapcsolatban. 

Közöltem vele, hogy az emberi jogokról mindig szó lesz a tárgyalóasztaloknál

– fogalmazott Biden. 

Együtt kell működni

Joe Biden arról is beszélt, hogy a jövőbeni konfliktusok elkerülése érdekében a két hatalomnak együtt kell működnie.

Kitért arra is, hogy a kiberbiztonsági szakértőik a jövőben együtt fognak működni.

Sikeres volt a találkozó, Biden összegezte az eredményeket

Az amerikai elnök három pontban összegezte, hogy mit sikerült elérni a találkozón:

  • Leszögezték azt, hogy gyakrabban fognak kommunikálni egymással a problémás kérdésekről.
  • Megvizsgálták, hogy milyen kérdésekben tudnak a jövőben együttműködni.
  • Ismertették egymással azt, hogy mi az álláspontjuk azokban a kérdésekben, amelyeknél konfliktus lehet. 

Sikerült elérnem mindazt, amiért ide jöttem

– fogalmazott az amerikai elnök, hozzátéve: a személyes találkozó azért is volt fontos, mert így szavatolni lehetett, hogy nem lesz félreértés a felek közt. 

Az elnök azt is hozzátette: a jövőben fog kiderülni, hogy mindennek milyen kézzelfogható eredményei lesznek. 

Jönnek az újságírói kérdések: Biden szerint az oroszok nem mernek ismét beavatkozni a választásokba

Bidentől megkérdezték, hogy a 2016-os választásokkal kapcsolatban Putyin továbbra is tagadta, hogy az oroszok beavatkoztak volna. Az amerikai elnöktől megkérdezték, hogy pontosan mit tud tenni az ellen, hogy ismét beavatkozhassanak. 

[Putyin] Tudja, hogy ha így tesznek, akkor annak következményei lesznek

– mondta Biden. 

Elmondta, hogy szerinte az orosz elnök is észrevette, hogy egyre kevesebben hisznek neki és emiatt Oroszország világhatalomként is egyre nehezebb helyzetbe kerül, ezért szerinte idővel rá fognak jönni, hogy nem éri meg ilyen akciókat végrehajtani.

Mi lesz, ha Navalnij meghal?

Közöltem vele, hogy ha Navalnij meghal, akkor annak Oroszország szempontjából súlyos következményei lesznek – válaszolta Biden.

Az amerikai elnök kifejtette, hogy ha így történne, az szintén tovább rontaná az oroszok megítélését, ezért nem lenne érdekük ez. 

Biden ledobta a zakót, a hackertámadásokat megtorolják, ha lesznek 

Az elnök közben levette a zakóját, mivel még mindig meleg van a napsütötte pódiumon. Kínos módon azonban nem volt hova raknia: először megpróbálta a beszélőállványra akasztani, de ez nem sikerült, ezért végül a földre dobta le maga mellé. 

Eközben kapott egy kérdést arról, hogy miként járnának el, ha az oroszoktól újabb kibertámadások érkeznének az amerikai cégek, kormányzati szervek ellen. 

Közöltem vele, hogy komoly erőnk van a kibertérben, és ezt ő is tudja. Ha megsértik az alapvető normákat, akkor hasonlóan fogunk válaszolni

– mondta. 

Biden azt is közölte, hogy az elnöknek átadott egy listát 16 szervről, amelyekkel szemben a legsúlyosabban meg fogják torolni a támadásokat. 

Szerintem most a legkevésbé egy hidegháború az, amire vágyik

– mondta Biden Putyinról. 

Miért volt ilyen rövid a találkozó? 

Az amerikai elnöktől megkérdezték azt is, hogy miért volt ilyen rövid a találkozó. Biden arra hivatkozott, hogy gyorsan dolgoztak és hamarabb sikerült lefedni az összes kérdést, mint gondolták volna. 

Két óra után úgy néztünk egymásra, hogy: Oké, mi van még? 

– mondta az elnök, hozzátéve, hogy pozitívan élte meg a találkozót. 

Leszögezte azt is, hogy a beszélgetés során a felek kerülték az agresszív diplomáciát és nem fenyegették egymást, hanem csak közölték a saját álláspontjaikat. 

Nevetséges a Capitolium és Navalnij közé párhuzamot vonni

Úgy vélem, hogy ez egy nevetséges párhuzam

– mondta Biden arra kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy Putyin azonosnak nevezte azt, ahogyan az amerikaiak és az oroszok az ellenzékkel szemben eljárnak. 

Kifejtette: nagy különbség van aközött, hogy néhányan fegyverekkel, a rendőröket bántalmazva megostromolták a Capitoliumot és aközött, hogy az a szabad, tisztességes választásokért tüntetnek.

Az elnök azt is nevetségesnek nevezte, amit Putyin a BLM-mozgalomról mondott. 

Gyilkos-e Putyin? Meg lehet-e bízni benne?

Az amerikai elnököt arról is megkérdezték, hogy a gyilkos-kérdést megbeszélték-e Putyinnal. Biden azt mondta, hogy igen. 

Nem hozom fel ismét a kérdést

– ígérte. 

Biden elmondta, hogy szerinte a politika nem a bizalomról szól, hanem az érdekről, Hozzátette: mindenkivel hajlandó együtt dolgozni, akivel az amerikaiak érdekében közösen tud tevékenykedni. 

Mi a helyzet az orosz médiával? 

Biden arra a kérdésre, hogy javulhatnak-e az orosz médiaviszonyok, azt mondta, hogy szerinte ez Oroszország saját érdeke, de ebbe nem tudnak beleszólni. 

Kifejtette, hogy szerinte ha Oroszország világhatalom akar maradni, akkor előbb-utóbb muszáj lesz belső reformokat végrehajtaniuk. 

Zavar a sajtótájékoztató végén: Bidennek távoznia kellett, lelépett a többi kérdés elől

Az utolsó kérdésre adott válasz végén Biden már vette a napszemüvegét és távozni akart. De az újságíróknak még voltak kérdései hozzá és ezeket egymás után kiabálták be, ami megint okozott némi káoszt. 

Az elnök egy pillanatra még megállt. Többek közt megkérdezték tőle azt, hogy a hackertámadásokra jöhetnek-e katonai válaszok, illetve hogy még mindig úgy gondolja-e: Putyinnak nincs lelke. Ezekre Biden nem válaszolt. 

Köszönöm szépen, hogy eljöttek!

– mondta a válasz helyett.

Kapott egy kérdést Kínáról is, amire elmondta, hogy a NATO-val fognak együttműködni a kérdésben,

Ezután az újságírói kérdések záporában elindult. 

Menet közben még visszafordult és válaszolt egy arra vonatkozó kérdésre: miért biztos abban, hogy Putyin változtatni fog a politikáján a találkozó után? Az elnök – már-már ideges hangnemben – elmondta, hogy ezzel kapcsolatban a sajtó félreértelmezte a szavait és hogy ő nem mondott ilyet. 

Ezután távozott a helyszínről. A feszült lezárás híven fémjelezte, hogy nem egy hétköznapi találkozóra, hanem egy fontos meetingre került ma sor Genfben. 

(Borítókép:  Joe Biden amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik az Egyesült Államok és Oroszország csúcstalálkozón a genfi Villa La Grange-ben 2021. június 16. Fotó: Kevin Lamarque / Reuters)



  • Tippek
  • Bankszámla