Szabolcs
20 °C
35 °C

500 rendőr razziázott az újságnál, elvitték a főszerkesztőt

2021.06.17. 11:43 Módosítva: 2021.06.17. 11:43
Csütörtök reggel megrohanták a rendőrök az Apple Daily szerkesztőségét, eközben pedig a lap főszerkesztőjét és több vezetőjét is őrizetbe vették az otthonukban.

Az akciót a szerkesztőség munkatársai élőben közvetítették az interneten.

A rendőrök reggel fél nyolckor érkeztek meg az épülethez és lezárták a bejáratot. A lap munkatársaitól néhány dokumentumot foglaltak le. 

A BBC szerint az őrizetbe vett embereket azzal vádolják, hogy külföldi országokkal játszottak össze és veszélyeztették az ország biztonságát. Mindezt annak az új, nemzetbiztonsági törvénynek a keretében tehetik meg, amelyet a közelmúltban fogadtak el.

Az újság annak a hongkongi vállalkozónak, Jimmy Lainak a tulajdonában van, akit a hatóságok a hongkongi ellenzéki mozgalom támogatása miatt tartóztattak le és jelenleg is börtönben tartják fogságban. 

A hongkongi rendőrség korábban közölte, hogy a lap 2019 óta mintegy 30 olyan cikket tett közzé, amelyben Kína szankcionálására kérték a nemzetközi közösséget. 

Az Apple Dailyt egyébként már tavaly augusztusban is megszállták a rendőrök. Akkor Jimmy Lait és még másik 9 embert vittek el.