Szabolcs
20 °C
35 °C

Harminc éve kezdett szétporladni Jugoszlávia

000 APP2000101569791
2021.06.25. 15:21 Módosítva: 2021.06.25. 15:39
Napra pontosan három évtizede, 1991. június 25-én jelentették be Zágrábban, illetve Ljubljanában, hogy Horvátország és Szlovénia kiválik Jugoszláviából. Ezzel megkezdődött a 23 milliós ország szétesése.

Ez persze nem egyik napról a másikra következett be.

Az 1974-ben elfogadott alkotmánymódosítással összhangban a sokszínű, soknemzetiségű, és a zömmel ateisták mellett sokvallású (katolikus, pravoszláv, muzulmán) országban önálló hatáskört kapott a hat tagköztársaság: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia. A helyzetet bonyolította, hogy Szerbia két tartománya: Koszovó és a Vajdaság is saját törvényhozással és kormánnyal, sőt – a többi tagállamhoz hasonlóan – saját alkotmánnyal rendelkezett. Szövetségi illetékességben gyakorlatilag a büdzsé mellett csak a külpolitika és a védelmi kérdések, a hadsereg vezetése maradt – miközben a tagköztársaságoknak és a két tartománynak is saját költségvetése volt.

Koszovóban már 1981-ben a tagköztársasági státuszért tüntettek, az albán nacionalizmusra azonban a szerb volt a válasz. A Szerb Tudományos Akadémia 1986-ban közzétett, elhíresült Memorandumában azzal vádolta a koszovói albánokat, hogy irtják a szerbeket, akiket – állítólag – egyébként is hátrányos megkülönböztetés ér Jugoszlávia-szerte.

A kizsákmányolt szerbek kérdése mindaddig nem oldódik meg, amíg létre nem jön a szerbek nemzeti és kulturális egysége attól függetlenül, hol élnek – írták az akadémikusok, ezzel megalapozva a Nagy-Szerbia elképzelését.

Szerbek tudniillik szétszórva mindenütt éltek az egykori Jugoszlávia területén; a legtöbben, 1,4 millióan Bosznia-Hercegovinában (a lakosság 31,2 százaléka), csaknem 600 ezren pedig Horvátországban (a lakosság 12,2 százaléka).

A később politikai merénylet áldozatává vált Ivan Stambolić szerb elnök elítélte az akadémia kiáltványát, amit háborús uszításnak minősített.

Ekkoriban került a hatalom közelébe pártfogoltja, Slobodan Milošević, aki vetélytársai elűzésével viszonylag gyorsan átvette az irányítást Szerbia felett.

A nemzeti ébredés mozgalma ezzel egyidejűleg erősödött a nyugati országrészekben.

Szlovéniában az ellenzéki Janez Janšának és három társának az őrizetbe vétele heves tiltakozásokat váltott ki. Egy évvel később módosították a szlovén alkotmányt, az állam elnevezéséből törölték a szocialista jelzőt, és jogot formáltak a függetlenség kikiáltására.

A szerbek ellentüntetéssel próbálkoztak Ljubljanában is, de miután azt a szlovén kormány betiltotta, Milošević embargót hirdetett a szlovén termékekre. Öngólnak bizonyult, mert jobbára Szlovénia látta el például a Magyarországon is jól ismert Gorenje háztartási eszközökkel az ország többi részét.

A tíznapos szlovén háború

A szlovének 88,5 százaléka az 1990 karácsonya előtt megrendezett népszavazáson úgy döntött, hogy saját országában kíván élni. Hasonlóan döntött 93 százalékos igennel a horvátok többsége is az 1991 májusában megtartott referendumon.

Miután egyértelművé vált Szlovénia és Horvátország kiválása, James Baker amerikai külügyminiszter 1991. június 21-én sietve Belgrádba utazott, és arra figyelmeztette a szövetségi vezetést, hogy az Egyesült Államok nem támogatja sem a tagállami határok módosítását, sem a katonai beavatkozást.

Négy nappal később a két tagköztársaság bejelentette kiválását.

Az amerikai figyelmeztetés dacára június 27-én már a Jugoszláv Néphadsereg csapatai vonultak be katonai gépek és tankok támogatásával Szlovéniába.

A szövetségi erők átvették az ellenőrzést az Olaszországgal, Ausztriával és Magyarországgal közös határátkelőhelyek felett, majd támadást indítottak a főváros, Ljubljana közelében lévő repülőtér ellen.

A szlovén kormány elutasította a fegyverszüneti felhívást. Helyette azt követelte, hogy előbb vonják ki a hadsereget.

Egyik fél sem engedett.

Szlovéniában háború folyik. Legalább 20 helyen vannak konfliktusok

idézte a BBC Janez Janšát, aki addigra szlovén védelmi miniszterré lépett elő, ma pedig ő a szomszédos ország kormányfője.

A körzet történetesen szlovén katonai parancsnoka azt üzente: feladata a tagállam feletti szövetségi ellenőrzés helyreállítása.

„A parancsot feltétel nélkül végrehajtjuk, és a harci szabályok szerint fogunk eljárni… Minden ellenállást meg fogunk törni” – állt Konrad Kolšek tábornok közleményben.

A szlovén tartalékosok és a hadsereg összecsapásából végül a hazaiak kerültek ki győztesen.

A háború az EU jogelődje, az Európai Közösség közvetítésével 10 nap elteltével véget ért.

Hans van den Broek, Jacques Poos és João Pinheiro arra vették rá Szlovéniát és Horvátországot, hogy három hónapos moratórium elteltével kiáltsák ki függetlenségüket.

A tíznapos szlovén háború áldozatainak pontos száma nem ismert: a becslések szerint 60-70 ember halt meg.

A négy évig tartó horvát háború

Sokkal többen, 20 ezren haltak meg a horvátországi háborúban, amely sokkal tovább is, négy évig tartott.

Horvátország semmit sem bízott a véletlenre: felfegyverkezve készült az elszakadásra.

1991 januárjában a Belgrádi Televízió (akkoriban még ez volt a szerbiai állami médium neve) a katonai kémelhárítás által rögzített titkos felvételt sugárzott. Martin Špegelj vezérezredes, horvát védelmi miniszter két ismeretlen férfival beszélgetett, akikkel közölte: „könyörtelen polgárháborúra” készülnek.

A hadsereg vezetése hazaárulással és a horvátok törvénytelen felfegyverzésével vádolta meg a tábornokot. Azt is közölték: Magyarországról érkeztek fegyverek Horvátországba.

A feltevést Jeszenszky Géza külügyminiszter tagadta, Boross Péter belügyminiszter viszont elismerte: „nem jár messze az igazságtól” a megállapítás.

Később kiderült, hogy a magyar munkásőrség arzenáljából tízezer Kalasnyikovot és hárommillió töltényt adtak el Horvátországnak, amit még 1990 októberében leszállítottak. A fegyverszállítási ügylet Kalasnyikov-botrány néven vonult be a történelembe.

Katona Tamás külügyi államtitkár Belgrádba utazott, hogy enyhítse a diplomáciai feszültséget, a magyar kormány pedig utólag bocsánatot kért a jugoszláv hatóságoktól.

A sors fintora, hogy Budapest és Zágráb kapcsolata közben – elsősorban az INA MOL által történt felvásárlása miatt – elhidegült, Belgráddal pedig ma virágzik.

A szerb és a horvát vezető, Milošević és Tuđman ugyan 1991 márciusában még találkozott Tito egykori karađorđevói vadászrezidenciájában, de ekkor nem az egymás közötti kapcsolatokról, hanem Bosznia-Hercegovina felosztásáról tárgyaltak.

Közben a horvátországi szerbek először Plitvice mellett összecsaptak a horvátokkal, majd az összetűzések a magyar határtól nem messzi kelet-baranyai falvakban folytatódtak.

A függetlenség kikiáltása után a szerbek dühe Vukovárra összpontosult.

A 85 ezer lakosú várost a 87 napos ostrom alatt porig rombolták.

A háború kimenetele mára ismert. A szerbek zöme, 400 ezren, elmenekült Horvátországból.

Jugoszlávia végül Kis-Szerbiára zsugorodott

A boszniai háború sokkal tragikusabb volt. Csaknem 100 ezren haltak meg, 2,2 millió ember pedig otthona elhagyására kényszerült, miután 1992 elején a népesség többsége szintén a kiválásra szavazott, mire kitört a polgárháború.

A balkáni háborúkat az 1995-ös daytoni békeegyezmény zárta le. Aláírói: a bosnyák Alija Izetbegović, a horvát Franjo Tuđman és a szerb Slobodan Milošević közül az első kettő csak azért nem került a hágai törvényszék elé, mert mindketten meghaltak. A szerb elnököt 2001 áprilisában tartóztatták le Belgrádban, majd júniusban Hágába szállították. Bírósági tárgyalása lassan haladt, őt magát a cellájában találták holtan 2006-ban. Infarktus végzett vele az ítélethirdetés előtt.

Jugoszlávia szétesését Koszovó sem úszta meg véres összecsapások nélkül.

Macedónia 1991 őszén lépett ki a jugoszláv föderációból – viszont békésen.

A csonka Jugoszláviára zsugorodó szerb–montenegrói szövetséget utolsóként a tengerparti törpeállam hagyta el 2006-ban, Koszovó pedig egyoldalúan 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. Ezzel Szerbia még kisebbre zsugorodott.

Megérte?

Egy 2011-ben végzett felmérés szerint – Szlovénia kivételével – az összes utódállam átlagos állampolgára rosszabb körülmények között élt, és alacsonyabb volt az életszínvonala, mint Jugoszlávia utolsó éveiben.

Jugoszlávia külföldi adóssága 1988-ban 13,5 milliárd dollár volt. Az utódállamok tartozása 2010-ben 184 milliárd dollárra rúgott.

A volt Jugoszlávia felbomlásával létrejött államok még nem tekinthetők tőkés országoknak, legfeljebb feudális birtokoknak – állapította meg Mario Kopić politikai filozófus.

Jugoszlávia szétesése után az egykori tagállamok határai nem változtak, ezáltal az a fura helyzet következett be, hogy Horvátország két részre szakadt.

A Dubrovniki Köztársaság által még a 18. században az Ottomán Birodalomnak ajándékozott Neum ugyanis Bosznia-Hercegovina nyúlfarknyi, 6 kilométer széles kijárata az Adriai-tengerre. Ha valaki Zágrábból vagy Splitből autóval szeretne eljutni Dubrovnikba, akkor ezen a 6 kilométeres szakaszon kétszer is határellenőrzésen kell átesnie.

Történetesen épp az idén felmerült a térképek újrarajzolása. Egy, a végsőkig kockázatos elképzelés szerint a boszniai szerbek Szerbiához, a hercegovinai horvátok Horvátországhoz csatlakoznának, a muzulmánoknak törpeállam jutna. Koszovó és Észak-Macedónia albánok lakta területe Albániával egyesülne, a koszovói szerbek pedig Dél-Tirolhoz hasonló különleges státuszt kapnának.

A titkos térképszabászat hátterében állítólag Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll, a szlovén Necenzurirano pedig azt állította, hogy a térképet Budapesten rajzolták.

Szinte biztos, hogy a határmódosítás újabb konfliktusok kimeríthetetlen forrása.

Országok tűntek el, és újak jelentek meg a kilencvenes évek elején

A délszlávok országa, az 1918-ban alapított Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, 1929-től Jugoszláv Királyság romjain Tito által létrehozott Jugoszlávia – 1945 és 2006 között – csupán 61 évig élt.

Vele szinte egyidejűleg, 1991-ben szétesett a Szovjetunió.

Két évvel később, 1993 elején békésen vált szét Csehszlovákia.

Ugyanakkor a berlini fal ledöntése után, 1990 októberében egyesült az egykori Nyugat- és Kelet-Németország, azaz a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).

(Borítókép: Egy jugoszláv tank a horvát–szlovén határon 1991. július 3-án. Fotó: Peter Northall / AFP)