Lehel
17 °C
27 °C

AstraZenecával oltották, meghalt egy rockzenész

A pandémia hírei a világból az Indexen

Vége
000 9CB2GD

A legfontosabbak

június 27., 14:19
Elindult az oltáslottó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárjuk mai hírösszefoglalónkat, amelyben ismertettük a koronavírus-világjárvány történéseit, a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Várakozások szerint az új brit egészségügyi miniszter, Sajid Javid hétfőn bejelentheti, hogy még három hetet kell várni a korlátozások teljes feloldására. Az enyhítések július 19-én léphetnek életbe, a korábban kitűzött dátum július 5. volt.

    A dátumot korábban egyszer már elcsúsztatták a delta- (indiai) variáns terjedése miatt, akkor június 21-i dátummal terveztek.

  • Olaszország a mai napon 784 új fertőzöttet és tizennégy halálesetet jelentett – írja a Guardian.

    A számok csökkentek az előző naphoz képest, amikor is 838-an fertőződtek meg és negyven haláleset történt.

  • Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök várhatóan vasárnap délután újabb korlátozásokat jelent be – írja a Guardian. Az új rendelkezések a nyilvános gyülekezésre és az alkoholárusításra vonatkozhatnak.

    A Dél-Afrikában pusztító harmadik hullámot a nagyobb fertőzőképességű delta- (indiai) variáns okozza. A helyzetet rontják a gyenge ellenintézkedések és a jelenlegi korlátozásokkal szembeni kimerültség is.

  • Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök tíznapos önkéntes karanténba vonult, miután pozitív koronavírus-tesztet produkált nem sokkal azután, hogy hazatért az Európai Unió csúcstalálkozójáról – írja a Guardian

    A luxemburgi miniszterelnöki hivatal elmondása szerint a kormányfőnek enyhe tünetei vannak, mint láz és fejfájás, de feladatait továbbra is ellátja. 

  • Többen kapták meg az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől, a Covid–19-től védő oltás első adagját Németországban, mint Nagy-Britanniában – közölte a német szövetségi egészségügyi miniszter.

    Jens Spahn Twitter-bejegyzésében rámutatott, hogy Németország a hat hónapja elindított oltási kampányban első alkalommal előzte meg az első adag oltások számában Nagy-Britanniát.

    A szövetségi kormány összesítése szerint a tavaly december 26-án kezdődött kampányban péntekig 44 363 821 ember, a lakosság 53,3 százaléka kapott legalább egy adag oltást a Covid–19 ellen.

    Teljes oltással 28 915 700 ember, a lakosság 34,8 százaléka rendelkezik.

    A brit kormány pénteki adatai szerint Nagy-Britanniában 43 877 861-en kaptak legalább egy adag oltást. Közülük 32 085 916-an rendelkeznek teljes oltással.

    Németországban az AstraZeneca-, a Pfizer–BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-vakcinával igyekeznek elérni a Covid–19-cel szembeni közösségi immunitást. Valamennyi típust együttvéve 74 232 015 adag érkezett, a készlet 96,2 százalékát felhasználták. A legtöbb oltóanyag, több mint 52 millió adag az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű készítményéből érkezett.

    Tervezik, hogy a Szputnyik V oltóanyagot is beállítják a kampányba, de csak akkor, ha az orosz fejlesztő megszerzi az európai uniós forgalmazási engedélyt a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). Más oltóanyagok, például kínai fejlesztésű vakcinák beszerzését nem tervezik. Nem terveznek változást abban sem, hogy csak EMA-engedéllyel rendelkező készítményt használnak – számolt be az MTI.

  • A szerb állampolgárok horvátországi beutazásához immár nem szükséges oltási igazolás vagy PCR-teszt – tette közzé Szerbia horvátországi nagykövete.

    A szerb állampolgárok Horvátországba bárminemű korlátozásoktól mentesen léphetnek be, vagyis azokat az okiratokat kell maguknál tartaniuk és olyan szabályokat kell követniük, mint amilyenek a koronavírus-járvány kitörése előtt is érvényesek voltak.

  • Valaki minél idősebb és minél több idő telik el a vakcina második dózisának beadása után, annál nagyobb eséllyel csökken a delta- (indiai) és béta- (dél-afrikai) variánsok elleni ellenanyag termelődése – mutat rá egy tanulmány, amely a Lancet orvosi magazinban jelent meg.

    Ez azt jelenti, hogy egy idő elteltével be kell majd adni egy harmadik, emlékeztető oltást a Pfizer-vakcinából, elsősorban azoknak, akik a kockázati csoportba tartoznak, például az időseknek és krónikus betegeknek. Ennek tartalmaznia kell majd az új variánsokat is.

    Kapcsolódó

    Harmadszor is kell oltani Pfizerrel, hogy védjen a mutánsok ellen

    Megvizsgálták a neutralizáló antitest-termelődést.

  • Narendra Modi indiai miniszterelnök azt szorgalmazza, hogy az emberek emelkedjenek felül ellenérzéseiket, és amilyen gyorsan csak lehetséges, oltassák be magukat – írja a Guardian. Az országban aggodalomra ad okot, hogy az igen fertőzőképes delta-variáns gyorsan terjed az országban.

    Oltassák be magukat, ez a megfelelő védekezési mód. Gondolják meg alaposan

    – mondta Narendra Modi egy rádióüzenetben, amelyben arra is buzdított, hogy az emberek tartsák be a biztonságos távolságot és viseljenek maszkot.

  • Százezer koronavírus elleni oltóanyagot ad Magyarország Csehországnak, hogy fel tudja gyorsítani a saját oltási programját – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja. A sikeres magyar oltási kampányt világszerte elismerik.

    A tárcavezető kiemelte: Magyarországon az oltottak száma lassan eléri az öt és félmilliót, miközben van bőven elég oltóanyag, így a magyar kormány tud segíteni azoknak, akik nem állnak ennyire jól – számolt be az MTI.

    Kapcsolódó

    Szijjártó Péter: Magyarország százezer oltóanyagot ad Csehországnak

    A külügyminiszter szerint bőven van elég oltóanyag.

  • Izraelben az elmúlt 24 órában 113 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak 32 703 teszt elvégzését követően. Mindez 0,4 százalékos pozitív arányt jelent – számolt be az MTI. Egyébként a  szombati pihenőnapokon általában kevesebb tesztet végeznek el és kevesebb új eset is kerül napvilágra.

    Erősen fertőzött, vörös várossá vált Binjamina, közepesen fertőzött, narancssárga három település, és két várost gyengén fertőzött, sárgának nyilvánított az izraeli egészségügyi minisztérium, miközben 274 település továbbra is egyáltalán nem vagy alig fertőzött, vagyis a helyi rendszerben zöld színkóddal jelöltek.

    A koronavírus-járvány ismételt, gyors terjedése ellenére nem növekedett a súlyos, kórházi ellátást igénylő esetek száma, amit a szakemberek egyrészt a Covid–19 szövődményeinek gyakran a fertőzés után többhetes késéssel történő megjelenésével, illetve a gyakrabban megbetegedő, idősebb korosztályok rendkívül magas átoltottságával magyaráznak.

  • A japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta-variánsának ottani terjedése miatt – írja a Jomiuri Sinbun.

    A japán lap beszámolója szerint az intézkedések az alábbi országok küldöttségét érintik:

    • India
    • Pakisztán
    • Nepál
    • Srí Lanka
    • Maldív-szigetek
    • Afganisztán

    Az MTI beszámolója szerint csütörtökön érvénybe lépő előírás értelmében a hat ország Tokióba készülő olimpikonjait egy héten keresztül minden nap tesztelni kell, mielőtt Japánba indulnának, hogy megfertőződtek-e a vírus új változatával.

    Emellett ebben az időszakban, valamint Japánba érkezésük után három napig – az edzők és a csapattársak kivételével – a sportolóknak tilos kapcsolatba lépniük bárkivel.

    Az eredendően Indiában azonosított delta-vírustörzs több mint 85 országban van jelen az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

    A pandémia miatt tavalyról idén nyárra halasztott tokiói seregszemle július 23-án kezdődik.

  • A Zion nevű brit énekes két héttel azután halt meg agyvérzésben, miután megkapta az AstraZeneca vakcináját. Orvosai szerint a tragédiát az oltás ritka mellékhatásai okozhatták – írja a Daily Mail. A férfi negyvennyolc éves volt.

    Zion erős fejfájást tapasztalt május 13-án, nyolc nappal azután, hogy megkapta első oltását. Május 19-én hunyt el a newcastle-i Royal Victoria kórházban.

    Eddig több mint 330 esetben lépett fel véralvadási probléma, az oltást összesen 24,2 millió ember kapta meg. Ez azt jelenti, hogy a mellékhatás átlagosan hetvenötezer esetből egynél lépett fel, és ötvennyolc halálesetet jegyeztek fel.

  • Az elmúlt 24 órában Bosznia-Hercegovinában elvégzett 1186 teszt 17 személynél mutatott ki fertőzést, és ketten haltak meg a Covid miatt.

    A bosnyák-horvát föderációban 835 mintából 15 bizonyult pozitívnak, halálos áldozatot nem regisztráltak.

    A Szerb Köztársaságban az elmúlt 24 órában az entitás közegészségügyi szervei 2 halálesetet rögzítettek.

    A Brčkói Körzetben 206 személyt teszteltek. Sem megbetegedést, sem halálesetet nem jelentettek – tudósít a szarajevói Dnevni Avaz napilap.

  • Három hét múlva teljesen megnyitnak a színházak, bárok és kocsmák Londonban − mondta Sadiq Khan polgármester.

    Úgy gondolom, hogy július 19-én teljesen meg kell nyitni a színházakat, az élő zenei helyszíneket, valamint a kocsmákat és bárokat

    − mondta a város polgármestere. Szerinte a következő időszakban két kulcsfontosságú dologra kell összpontosítani, az egyik, hogy mindenki megkapja az oltást, a másik, hogy biztosítsák a gyors gyógyulást a betegek számára − írja a Guardian.

  • Aktualizálta péntek este a romániai országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő országok listáját – számol be a legnagyobb romániai magyar párt, az RMDSZ koronavírussal kapcsolatos hírekről tájékoztató portálja.

    A testület változatlanul három, vörös, sárga, illetve zöld kategóriába sorolja az országokat fertőzöttségi rátájuk függvényében. A vörös országok között egyedüli európai országként szerepel továbbra is Nagy-Britannia, a sárga listán pedig nem található európai ország.

  • Velky Šariš városában elindították saját lottójukat. A szlovák településen beoltott helyiek bekerülnek egy sorsolásba, ahol tíz darab tíz euró értékű vásárlási utalványt osztanak szét véletlenszerűen, a kupont viszont csak a város területén belül tudják felhasználni – írja a Paraméter.

    A játék az „oltasd be magad, és nyerj” nevet viseli, a város vezetősége abban bízik, hogy így sikerül elérni a településen a kollektív immunitást. A kezdeményezést örömmel fogadta Vladimir Lengvarsky egészségügyi miniszter is. 

    Nagyon fogok örülni, ha ez a beoltottság növeléséhez vezet majd az adott régióban

    – jelentette ki a miniszter.

    A „játékban” azok vehetnek részt, akik betöltötték 18. életévüket, és már túl vannak a második oltáson, továbbá azok is, akik már beoltatták magukat. A kupont lakbér fizetésére, helyi adó és járulék rendezésére, valamint helyi vásárlásra lehet felhasználni.

  • Szinte biztos, hogy a koronavírus delta variánsa megjelenik Szerbiában is – mondta Predrag Kon, a szerbiai válságtörzs epidemiológusa. Arra is figyelmeztetett, hogy hőség idején a klímaberendezéseket használó zárt helyiségekben szigorúan be kell tartani a maszkviselést.

    Arról is beszélt, hogy a tömegközlekedési eszközökön továbbra is elkaphatják az utasok a fertőzést. Továbbra is viseljen minden utazó maszkot.

    Rendkívüli hőség idején olyan zárt helyiségekben, mint a bevásárlóközpontok, és minden más légkondicionált helyen, ahol a látogatók szívesen hűsölnek, a vírus terjedésének kockázata elsősorban a fokozottabb érintkezés és esetleges hosszabb tartózkodás miatt növekszik

    – magyarázta Kon. A szakember emlékeztetett: az ünnepségeken való részvétel is növeli a kockázatát az oltatlanok megfertőzöttségének. Kijelentette, hogy a beoltott és megfertőződött emberek aránya a beoltatlanok és fertőzöttek arányához képest 1:25 Nagy-Britanniában, ahol a delta törzs jelenléte 90 százalékos.

    Egyelőre nincs megerősítve, hogy a delta vírus Szerbiában jelen lenne, de szinte biztos, hogy megjelenik

    – figyelmeztetett Kon a VajMa.Info beszámolója szerint.

  • Ausztrália Új-Dél-Wales államában harminc új fertőzöttet vettek nyilvántartásba Nagy- Sydney 15 napos lezárásának második napján. Ötmillió embert érintenek a lezárások Sydney városában és vonzáskörzetében, valamint Új-Dél-Wales néhány további részén.

    A fokozottan fertőző delta-variáns idáig 110 főt fertőzött meg. 

    Gladys Berejiklian,  Új-Dél-Wales elnöke ma arról nyilatkozott, hogy a fertőzöttek számának emelkedésére sajnos lehetett számítani. 

    Tekintettel arra, hogy ez a vírustörzs mennyire fertőző, arra számítunk, hogy az elkövetkező napokban az esetszám valószínűleg még a mainál is gyorsabban fog növekedni.

    Július 9-ig tart a vesztegzár, a helyi rendőrség pedig korszerű rendszámtábla-felismerő rendszerrel monitorozza, hogy az autósok betartják-e a rájuk vonatkozó korlátozásokat –  számol be a BBC.

  • Több mint hatszáz Mallorcán vakációzó spanyol diákot fertőzött meg a koronavírus − adta hírül az MTI. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, ami miatt összesen legalább ezer diáknak kell karanténba vonulnia.

    A diákok a vizsgaidőszak végén tömegesen utaztak Spanyolország különféle vidékeiről Mallorcára. Részt vettek egy bikaviadal-arénában tartott koncerten, megfordultak több bulihajón és szállodában. A hatóságok vizsgálják, hogy a felsorolt helyszínek mindegyike betartotta-e a járványügyi előírásokat.

  • Ősztől visszatérnek a jelenléti oktatáshoz az egyetemek Romániában − írja a Maszol. Az intézményekben továbbra is érvényben lesznek bizonyos járványügyi intézkedések.

    Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta: ha a kormány feloldja a veszélyhelyzetet, nem lesz többé jogalapja az online oktatásnak az egyetemeken.

  • A szlovákiai Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) elkezdte feldolgozni az adatokat az uniós Covid-igazolványok kiállításához. Jelenleg több mint 3 millió oltási adatot, több mint 200 ezer adatot a vírus leküzdéséről és ötvenezer PCR-teszteredményt dolgoznak fel. Minden adat szükséges az uniós Covid-igazolvány kiállításához.

    A következő napokban e-mail útján automatikusan megkapják a Covid-passt, akik igényelték az átmeneti igazolványt. Megközelítőleg 800 ezer emberről van szó, elsőként pedig az Általános Egészségbiztosító (VšZP) kliensei kapják meg.

    A biztosító tájékoztatása szerint nagy mennyiségű adatot kell feldolgozni, így előfordulhat, hogy az első napokban nem kerül sor mindenkire – írja a Paraméter.

  • Oroszország 20 538 új koronavírusos megbetegedést jelentett az elmúlt 24 órában, 599 ember belehalt a fertőzésbe − írja a Guardian. Az országban december óta nem volt ilyen magas a halálesetek száma.

    Az országban a járvány kezdete óta 5 451 291 ember fertőződött meg a vírussal, 133 282-en belehaltak a betegségbe.

  • Mivel a fertőzöttek napi száma továbbra sem csökken, Malajziában meghosszabbították az országos zárlatot − írja a Guardian.

    Muhyiddin Yassin miniszterelnök elmondta: a zárlat addig marad érvényben, míg a napi új fertőzöttek száma négyezer alá nem esik. Az országban az elmúlt 24 órában 5803 új megbetegedésről számoltak be.

  • A harminc évesnél fiatalabb angol felnőttek fele már megkapta a koronavírus elleni oltóanyagot − írja a Guardian.

    A 18 és 29 év közötti korcsoportba több mint 4,2 millió ember tartozik Angliában. A hétvégén az országban több száz bejáratott oltópont nyílt meg, beleértve a stadionokat és a bevásárlóközpontokat is, hogy visszaszorítsák az indiai delta-variáns miatti esetszámok növekedését.

  • A kutya és a macska is elkaphatja a koronavírus az emberektől − mondta Kemenesi Gábor a 24.hu-nak. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának vezető kutatója elmondta, hogy ez az emberekre nem jelent fenyegetést, hiszen nem ismert olyan eset, amikor az állat visszajuttatja a fertőzést az emberre.

    A két háziállatnál is különbség van a betegség lefolyásában. A kutyák tünetmentesen átvészelik a fertőzést, és egymásnak sem adják tovább. A macskák esetében más a helyzet, ők fogékonyabbak a vírusra. A macskáknál megbetegedést okoz a koronavírus, és egymást is megfertőzhetik.

    A szakember elmondta: az állatoknak szánt koronavírus elleni vakcina egyelőre ipari célokat szolgál, azonban ha elérhető lesz a patikákban, érdemes lehet beoltani a macskákat és az állatkerti emlősöket.

  • Japán 2022 januárjában elkezdené saját koronavírus elleni vakcinájának gyártását − írja a Sankei News. A Japán Shionogi gyógyszergyártó vállalat úgy tervezi, hogy év végéig minden szükséges engedélyt megszerez a gyártáshoz.

    A vállalt évente hatvanmillió ember számára elegendő vakcinát állítana elő.

  • Gyakrabban tüsszentenek a koronavírus ellen beoltottak − derül ki egy tanulmányból. A szakemberek emlékeztetnek, hogy egyik koronavírus elleni vakcina sem nyújt teljes védettséget a vírus ellen, ezért ez a tünet akár a megbetegedés jele is lehet.

    Mivel az oltottaknál enyhébb és rövidebb lefolyású a betegség, ezért a szakemberek azt kérik, hogy aki ezt a tüntet tapasztalja, ellenőrizze, hogy nem kapta-e el a betegséget.

  • Ötszáznál is kevesebb új koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában az elmúlt 24 óra alatt − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vasárnapi adataiból. Az elmúlt napon 17-tel 52 286-ra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma, 450 új fertőzöttel pedig 2 233 996 igazolt megbetegedésről tudnak.

    Kárpátalján csupán három új esetről számoltak be az elmúlt napon, a betegség miatt senki nem halt meg.

    A legtöbb új fertőzöttet továbbra is Kijevben azonosítják. Az aktív fertőzöttek száma tovább csökken az országban.

  • Pozitív koronavírus-tesztet produkált Ivan Perišić, a horvát válogatott játékosa − tájékoztatott a horvát labdarúgószövetség. A játékos a betegség miatt nem vehet részt a következő, Spanyolország elleni mérkőzésen.

    Perišićre tíz nap karantén vár. Csapattársainál szerencsére nem azonosították a fertőzést.