Kinga, Kincső
15 °C
31 °C
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Áruházban lopott késsel indult halálos útjára a würzburgi merénylő

2021.06.26. 17:46

Továbbra sem ismert a három halálos áldozattal járó pénteki würzburgi késelés elkövetőjének pontos indítéka − közölte Joachim Herrmann bajor belügyminiszter. A késeléses támadás öt súlyos sebesültje közül többen továbbra is az életükért küzdenek.

Tisztázni kell, milyen szerepet játszott a 24 éves szomáliai férfi elmeállapota, illetve azt, hogy iszlamista nézetei mennyiben járultak hozzá a bűncselekmény elkövetéséhez 

− mondta a miniszter. A nyomozók továbbra is úgy gondolják, hogy az elkövetőnek nem voltak tettestársai.

Pénteken egy 24 éves szomáliai férfi egy áruházban kések iránt érdeklődött, majd felkapott egyet a kirakatból, és egy bolti alkalmazottra támadt, akit halálosan megsebesített. Ezután további két eladónőt késelt halálra. A támadó ezt követően egy bankban és az utcán támadt az emberekre.

A támadás után egy rendőr egy lövéssel leterítette az elkövetőt, aki a lábán sérült meg. Állapota stabil, nincs életveszélyben. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy zavart elmeállapota vagy iszlamista indítékok miatt követte el a tettét.

A gyanúsított, aki mintegy öt éve él Németországban, legutóbb egy würzburgi hajléktalanszállón lakott. A rendőrség számára nem volt ismeretlen az elkövető, korábban más bűncselekményekkel összefüggésben is felmerült a neve − számolt be az MTI.

Hanjo Schrepfer, a férfi mellé hivatalból kirendelt védő szombaton közölte: három rendbeli emberölés és hat rendbeli emberölési kísérlet vádjával szombaton előzetes letartóztatásba helyezték a szomáliai férfit. Az ügyvéd a gyanúsítottal való beszélgetése után egyelőre nem talált iszlamista indítékra utaló jeleket. Ezzel szemben a biztonsági erők szombaton közölték:

a férfi a kihallgatás közben vallomást tett, és ennek alapján iszlamista indítékokra lehet következtetni.

A bajorországi egyetemi város lakosai szombaton virágokat és gyertyákat helyeztek el a merénylet helyszínén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport