Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Milliárdos szellemváros épül az aknamezőn, Magyarország is részt vállalna a munkában

DSC 0174
2021.06.28. 06:47

Még nem jutottam el az útlevél-ellenőrzésig, de máris emlékeztetettek, milyen fontos eseménynek volt helyszíne a térség. A bakui repülőtéren ingyenes wifi van, bejelentkezés után egy újabb ablakon keresztül kell csatlakozni, arra viszont nem számítottam, hogy ennek ürügyén a szolgáltató felhívja a figyelmemet az úgynevezett „örmény ökoterrorizmusra”. Nem egészen értettem a lényegét, de az internetszolgáltatói felület szerint az Azerbajdzsán és Örményország egymással szembeni ellenségeskedésének gyökerét képező Hegyi-Karabahban az örmények fákat pusztítottak el, és területeket perzseltek fel. 

Némi álldogálás után sikeresen haladtam a kijárat felé, de még nem léptem ki a repülőtérről, egy másik, Azerbajdzsánban gyakorlatilag nemzeti mottóvá vált, ott-tartózkodásom alatt szinte belém sulykolt üzenetbe ütköztem: „Qarabağ Azərbaycandir!”, azaz „Karabah Azerbajdzsáné!”. 

Kaukázusi skótok és a fekete aranyból épült city

Azok az ismerőseim, akik megjárták már Bakut, csak dicsérni tudták, de sosem részletezték, miért. Azt gondolná az ember, hogy egy közepes fejlettségű, kissé lerobbant, de azért pezsgő életű főváros várja fogadja. Nos, az utóbbi megállapítás több mint igaz, az első kettővel viszont akarva sem lehetett volna jobban mellélőni. 

Azerbajdzsán dúskál a kőolajban és a földgázban, az ebből eredő vagyoni előnyből pedig egy modern, felhőkarcolókkal tűzdelt nagyvárost emeltek, amely láthatóan úgy vonzza a külföldi tőkét, mint molylepkét a lámpafény.  

Nem hülyék ezek. Nagyon jól tudják, hova kell az olajpénzt befektetni, és hogy egy világi beállítottságú fővárosban a külföldiek is jobban érzik magukat

– nyilatkoztatta ki a nagy bölcsességet egyik utastársam, hozzátéve: nem mellesleg a környékbeli, konzervatívabb országok (például Irán) lakosai is elengedhetik magukat ott.

Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Bakuban F1-es futamokat rendeznek, vendéglátója a futball-Európa-bajnokság több meccsének, és hát az Eurovíziós Dalfesztivált is rendeztek már itt. 

Hogy mennyi olajuk van az azerieknek, jól szemlélteti, hogy még Baku külterületein is olajkutakba botlik az ember, a tengerpartról pedig kirajzolódnak a Kaszpi-tengeren felállított olajfúró tornyok sziluettjei. Ez magyarázatként szolgál arra, miért hemzsegnek a skótok az azeri fővárosban: olajkitermelés, illetve a skótok azért értenek a tenger alatti lelőhelyek kiaknázásához. 

A másik, ami feltűnik, hogy a főváros központi részein szinte ugyanannyi orosz szót hallani, mint azerit. Mi több, a szovjet örökség átitatja az azerieket, akiket így egy muszlim gyökerekkel bíró, világi beállítottságú társadalomként lehet leírni. 

Ezt a mai napig fennálló orosz befolyást igyekszik most ellensúlyozni Törökország Recep Tayyip Erdoğan elnök vezetése alatt. A tavaly ősszel kirobbant, majd 44 nap után azeri győzelemmel záruló hegyi-karabahi háborúban Ankara komoly katonai támogatást nyújtott Bakunak. Az Azerbajdzsánban nemzeti ügynek tekintett háború óta szinte mindenhol azeri zászlók lobognak, mellettük a török nemzeti színeket fújja a szél. 

Az első, de a sokadik benyomásra is úgy tűnik: Recep Tayyip Erdoğan olyan köztiszteletben áll, ami csak talán Ilham Aliyev azeri elnöknek jár ki. Míg a török államfő budapesti látogatása közlekedési káoszt és közfelháborodást váltott ki, Bakuban az emberek türelmesen várták, hogy elcsíphessék és digitális formában megörökíthessék az erdoğani konvojt.

A török elnök és azeri kollégája június 15-én az azeri gyámság alá visszakerült karabahi Súsa városában mélyítette el a két ország együttműködését egy nyilatkozat aláírásával. A dokumentumban Baku és Ankara jelezte, együttműködik a biztonság területén, a terrorizmus elleni küzdelemben, valamint Törökország további anyagi támogatást ígért az örmény szakadároktól visszafoglalt területek újjáépítéséhez.

Ami a biztonsági együttműködést illeti: a felek megállapodtak a kölcsönös segítségnyújtásban arra az esetre, ha valamelyiküket külső fenyegetés éri, valamint abban, hogy rendszeresen egyeztetnek biztonsági kérdésekben. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Karabahot nem csak az azeri erők fogják felügyelni. 

A török–azeri testvéri együttműködés mindkét fél érdekeit szolgálja: Azerbajdzsán a világ egyik és a NATO második legnagyobb hadseregének többaspektusú támogatását élvezi, Törökország pedig besétált Oroszország hátsó kertjébe Karabahban, és kiterjesztette befolyását az európai kőolaj- és földgázellátásban egyre befolyásosabb szerepet betöltő Azerbajdzsánban. Az sem mellékes, hogy az egyébként a külföldi befektetéseket a szolgáltatói szektorban korlátozó Bakut Peking is körbeudvarolta már az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel.

Kivonulás után bevonulás

Ahogy azonban az ember elhagyja Bakut, rögtön más világ tárul a szeme elé. Minél inkább behatoltunk a vidék szívébe, annál inkább az az érzésem támadt, hogy arrafelé kevesebb csordogál az olajpénzből. A márkás boltokat, kávézókat és bevásárlóközpontokat út menti teázók, kézműves pékségek és falusi piacok váltják fel, a terepjárókat és a külföldi autókat pedig a szovjet bestseller, a Lada. 

Azt, hogy Karabah mennyire is nemzeti ügyként él az azeriek szívében, jól szemlélteti a vidéki települések egy másik jellegzetessége: az őszi háborúban elesett helyi katonák, vagy ahogy ott hívják őket, „szehidok", azaz mártírok képei láthatók mindenhol. Az emléktáblákon mindenhol azeri zászlók, mellettük török lobogók.

A területért a kilencvenes években vívott, a civilek elleni atrocitásokkal terhelt azeri–örmény háború emlékei mélyen beitták magukat az azeri öntudatba, és a mostanság a legváratlanabb helyeken feltűnő nemzeti mottó, valamint a szehidok fényképei tesznek is róla, hogy Karabahhoz a jövőben is foggal-körömmel ragaszkodjanak az azeriek. 

Ezt pedig a tervek szerint úgy fogják biztosítani, hogy újjáépítik a csaknem harminc évvel ezelőtt elpusztított városokat, zöldenergia-gazdálkodásra összpontosító, úgynevezett okosvárosokat húznak fel, mi több, az egyik ilyen szellemváros, Agdam helyére egy vadonatúj, mintegy százezer főt befogadni képes cityt emelnek. Az agdami városépítési projektre 2,1 milliárd dollárt különítettek el az idei azeri költségvetésből. 

Az elképzelés szerint először is azok települnek vissza, akik igazolhatóan a kilencvenes évek háborúja idején menekültek el Karabahból. A hivatalos álláspont szerint nekik az állam biztosítja új otthonaikat, és méri ki nekik a földterületeket a több elpusztított faluból összevont új városokban. Egyik középkorú kísérőm is vissza akar térni a térségbe, mivel ott született. Elmondása szerint a felesége nem vitatkozik a döntéssel, a gyerekei pedig még kiskorúak, így nincs nagyon beleszólásuk.

És mit fognak itt csinálni?  Az egykedvű válasz szerint mindent. Újra kell indítani a mezőgazdaságot, helyre kell állítani a környezeti károkat, ki kell építeni a szolgáltatói szektort és így tovább.

A mezőgazdaság terén van is mit tenni: úgy tűnt, hogy a visszavonuló örmény erők a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, több helyütt elpusztítva a termőföldet. Lehet, a reptéri wifiszolgáltató ezt értette ökoterrorizmus alatt, máshol viszont nyoma sincs pusztításnak; hatalmas kiterjedésű, aranyló búzamezőket látni. Egyik kísérőm meg is jegyezte, hogy

Örményország búzatermelésének 60 százalékát adta Karabah. Többé már nem

– tette hozzá elégedett mosollyal. 

A várakozások szerint először a negyvenes–ötvenes éveikben járók térnek vissza családostul, a megépülő települések pedig majd vonzani fogják a vállalkozó szellemű fiatalokat. Hogy ennek mi lesz a pontos rendje és módja, nem derült ki.  Akikre viszont egészen biztos lehet számítani a terület belakásában, az az ott hosszú távon állomásozó katonák és családjaik. Mert a városok mellett katonai támaszpontokat is létesítenek. Fizuli mellett már épül a repülőtér, ami a gyanú szerint nem csak polgári járatokat fog kiszolgálni. 

Fontos megjegyezni, hogy nem vittek el azokhoz a településekhez, ahol az őszi háborúig örmények laktak, a hivatalos indoklás szerint azért, mert hadműveleti területnek számítanak.

Ha viszont az a hivatalos politika, hogy elsősorban azok térhetnek vissza, akik igazoltan ott éltek a kilencvenes évek előtt is, akkor az ennek a feltételnek megfelelő örményeket is tárt karokkal várják?

Erre konkrét választ senki nem ad.

A térség még el van aknásítva, de a napelemguru már építkezik

Azeri álláspont az, hogy az örmények százezrével szórták tele Hegyi-Karabahot taposóaknákkal, ami viszont nem túlságosan hátráltatja, hogy az azeriek építkezzenek a területen. Fizuli mellett már egy új vasútvonalat terveznek, amelynek két oldalán, harminc-harminc méteres szélességben folyik az aknamentesítés. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 25 ezer eurót ajánlott fel ennek segítésére, bár ezt kísérőim, valamint az ott dolgozó aknászok sem tudták megerősíteni. 

Az általunk meglátogatott, a tervezett vasútvonal mentén tevékenykedő aknászcsapat fél éve dolgozik egy másfél kilométeres szakaszon, ez idő alatt nyolcszáz, tank és gyalogság elleni taposóaknát hatástalanítottak vagy semmisítettek meg. Érkezésünkkor pont két tucat akna felrobbantását készítették elő. 

Robbantás

Ami a karabahi látogatásunk főszereplőjét, az egykor tízezer lelket számláló szellemvárost, Agdamot illeti, itt akarják felhúzni a tízszer több ember befogadására alkalmas nagyvárost. Fejlesztésében török, amerikai és más cégek is részt vesznek. Szijjártó Péter korábban azt közölte, hogy 

a konfliktus végeztével most már arról tárgyaltak, hogy a magyar vállalatok miként vehetnek részt a korábban háború sújtotta területek újjáépítésében. Azeri oldalról üdvözlik ezt a szándékot, az Eximbank pedig egy 100 millió dolláros hitelkeretet nyitott az újjáépítési programban részt venni szándékozó magyar vállalatok számára.

Ezt az agdami építkezési projekt képviselője nem tudta megerősíteni, annyit viszont leszögezett, hogy Baku nyitott minden ország és cég ilyen nemű szándékára. Nem tudni, hogy tolonganak-e a lehetőség előtt az építkezési vállalatok, de az biztos, hogy nagyot lehetne az azeri állami megrendelésekkel szakítani.

Az sem kizárt, hogy előbb-utóbb egy magyar cég is feltűnik a térségben, ugyanis első látásra az Orbán Viktorhoz közel álló, a török elnököt is személyesen ismerő, Magyarországon a napelembizniszben (is) aktív Adnan Polat török üzletember építkezési vállalatát véltem felfedezni.  

Frissítés: Cikkünk megjelenése után az említett üzeltember cégcsoportja, a Polat Holding jelezte, hogy félreértésről van szó. Közleményükben hangsúlyozták, hogy „a hírben használt fénykép és logó egy másik céget képvisel, csak a cégnevek hasonlóságáról van szó. A képen látható cég semmilyen kapcsolatban nem áll a Polattal. Jelenleg a Polat Holdingnak, valamint tagjainak és leányvállalatainak nincs tervezett beruházása vagy projektje Azerbajdzsánban".

A tervek szerint Agdamot teljesen újjáépítik, a romok egy részét azonban egyfajta múzeumnak meghagyják. Meglepő módon két épület viszonylag sértetlen maradt: a térség egy középkori uralkodójának rezidenciája és a város központjában álló mecset. 

Az örmények ősi földként tekintenek a térségre, Árcáh néven él a köztudatban. Az azeriek erre csak legyintenek, és azt mondják, ha jelen volt is ott a korai kereszténység, albánok képviselték. Kölcsönösen el is vitatják egymástól a területet, szóval némi joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért nem pusztították el az örmények azokat az emlékműveket, amelyek bizonyítják, hogy Agdamot muzulmánok lakták.

Erre elég meglepő választ kaptam:

azért, mert jószágokat, disznókat és marhákat tartottak bennük. 

Fel is fedeztem a széna és az állati ürülék nyomait a középkori uralkodó otthonában, tehát gyanúsan igaz az állítás, hacsak nem az azeriek vitték oda a takarmányt és a szart. 

Hogy mikor válik Karabah élhetővé, annak az idő a megmondhatója. Egy dolog viszont biztos: Azerbajdzsán nem megy onnan sehova, örményeket pedig nemigen fogunk ott találni a közeljövőben. 

(Borítókép: Kiss Dániel / Index)