Krisztina
18 °C
24 °C

Lavrov: Együtt dúdol Washingtonnal az Európai Unió

2021.06.28. 13:23

Az Európai Unió rögtön az orosz-amerikai csúcs után elkezdte „boldogan együtt dúdolni” az Egyesült Államokkal, hogy Moszkvának a Nyugat elvárásainak megfelelően kell változtatnia viselkedésén – ismerteti Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cikkét az MTI, amely a Kommerszant című napilapban jelent meg.

Lavrov cikkében emlékeztetett, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök genfi csúcstalálkozóján arról volt szó, hogy csak az érdekegyensúly alapján lehet eredményt elérni. A tárcavezető szerint erről nem hangzott el ellenvetés.

Ám a tárgyalásokat követően az amerikai fél arról kezdett el beszélni, hogy Moszkvával szemben követeléseket fogalmaztak meg. Lavrov szerint elhangzott az a fenyegetés is, hogy ha Oroszország néhány hónapon belül nem fogadja el a Genfben felvázolt „játékszabályokat”, akkor újabb nyomásnak lesz kitéve.

Jelzésértékű, hogy a tárgyalásokat követően Washington a korábbi betokosodott álláspontját kezdte el hangoztatni, annál is inkább, mert az európai fővárosok, ráérezve a „nagy testvér” hangulatára, azonnal aktívan és örömmel kezdtek el együtt dúdolni vele. Nyilatkozataik lényege, hogy készek normalizálni a kapcsolatokat Moszkvával, de csak azután, hogy változtatott a magatartásán

– írta az orosz diplomácia vezetője.