A Facebook boldog, a részvényei kilőttek a bírói döntés miatt

2021.06.29. 14:39
Egy szövetségi bíró elutasította az amerikai kormányzat és a legtöbb állam által támogatott monopóliumellenes pereket a Facebook ellen. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) 2020 decembere óta támadja a Facebook jogellenesnek vélt monopolhelyzetét. A per még sosem látott összefogást eredményezett, 48 szövetségi állam támogatja.

Egy amerikai kerületi bíró Washingtonban helyt adott a közösségi-médiaóriás kérésének, és elutasította a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és az államügyészek által decemberben benyújtott kérelmeket.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság állítása szerint a Facebook jogellenesen élt vissza hatalmával, amikor felvásárolta riválisait, mint például az Instagramot és a WhatsAppot azért, hogy a jövőben elkerülje a versenyt. A per célja, hogy megóvja és fenntartsa a közösségi szektor versenyképességét és a cégek eladására kényszerítse a Facebookot. Emellett meg akarják tiltani a Facebooknak, hogy a jövőben a perben részt vevő államok tudta nélkül hajtson végre tízmillió dollárnál nagyobb értékű felvásárlásokat.

A bíró szerint a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság kérelme „jogilag elégtelen” volt, mert nem volt hozzá megalapozott érv a Facebook monopoltörekvéseinek alátámasztására. 

A bíró a 46 állam által indított ügyet teljes egészében elutasította azzal az indokkal, hogy a főügyészek túl sokáig vártak az előterjesztésre, különösen azután, hogy az Instagram és a WhatsApp felvásárlása még 2012-ben és 2014-ben történt.

A Facebook a döntést követően azt közölte, örömére szolgál,

hogy a mai döntések elismerik a Facebook ellen benyújtott panaszok hiányosságait. Mi mindennap tisztességesen versenyezünk az emberek idejének és figyelmének megszerzéséért, és továbbra is kiváló termékeket fogunk szállítani azoknak, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat. 

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság szóvivője nyilatkozatából az derül ki, hogy alaposan megvizsgálják a döntést, és keresik a legjobb megoldást.

A New York-i legfőbb ügyész vezette a Facebook ellen indított pert és képviselte a részt vevő államokat. Irodája szintén úgy reagált, hogy ők is mérlegelik a lehetőségeiket és keresik a legjobb megoldást az ügyben.

A bírói döntés nyomán kilőttek a Facebook részvényei, és a hétfő délutáni kereskedésben több mint négy százalékkal emelkedett a papír ára. Ennek eredményeként története során először a cég értéke meghaladta az ezer milliárd dollárt.

A bíró harminc napot biztosított arra, hogy módosított kérelmeket nyújtsanak be.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM