Hermina
15 °C
27 °C

A leszbikus és egyedülálló nőknek is lehetővé tették a mesterséges megtermékenyítést Franciaországban

2021.06.30. 06:37 Módosítva: 2021.06.30. 06:37
A francia parlament kedden elfogadta a bioetikai törvénytervezetet, amely a mesterséges megtermékenyítés engedélyezését kiterjeszti egyedülálló vagy homoszexuális kapcsolatban élő nők számára is – írja az MTI.

A két évig tartó parlamenti vita után a nemzetgyűlési képviselők 326 igen szavazattal, 115 nem ellenében és 42 tartózkodás mellett fogadták el Emmanuel Macron államfő 2017-es elnökválasztási kampányának egyik legfőbb társadalompolitikai ígéretét.

A kormány tervei szerint a törvénynek köszönhetően már 2021 vége előtt megfoganhatnak mesterséges megtermékenyítéssel az első olyan gyerekek, akiket nem heteroszexuális párkapcsolatban élő nők fognak kihordani. A korábban hatályos francia törvények szerint kizárólag heteroszexuális párkapcsolatban élő nőknek volt joguk orvosi segítséget kérni az utódnemzéshez.

Mivel több európai országban – Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Dániában és Svédországban – is engedélyezett a mesterséges megtermékenyítés leszbikus vagy egyedülálló nők számára donorok spermájának felhasználásával, számos egyedülálló vagy leszbikus francia nő neveli külföldön megfogant gyerekét. A reform értelmében mostantól Franciaország is biztosítja számukra, ami több európai országban már eddig is elérhető volt.

„Ez egy szép nap hazánk számára” – üdvözölte  a parlamenti szavazás eredményét Olivier Véran egészségügyi miniszter, emlékeztetve arra, hogy a kormány megtartotta az ígéretét.  Coralie Dubost parlamenti képviselő eközben azt idézte fel, hogy a törvény létrehozásához 500 órányi vitára és 12 ezer módosító javaslatra volt szükség. 

A törvény kihirdetésé néhány héttel késleltetheti, hogy jobboldali képviselők meg akarják azt támadni az alkotmánytanácsnál.

A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok (LGBT) szervezetei csaknem kilenc éve küzdenek a mesterséges megtermékenyítés engedélyezésének kiterjesztéséért a nem heteroszexuális nők számára. Ennek lehetőségét elsőként az előző államfő, a szocialista Francois Hollande vetette fel, akinek mandátuma alatt Franciaország 2013-ban kiterjesztette a házasság intézményét az azonos nemű párokra, de akkor még a franciák többsége nem támogatta a mesterséges megtermékenyítés engedélyezésének kiterjesztését.

A javaslatot végül Emmanuel Macron ismét napirendre tűzte, de ő is többször elhalasztotta a tervezet beterjesztését a parlamentnek, mert attól tartott, hogy a homoszexuálisok házassága ellenihez hasonló tüntetéseket vált ki. A mesterséges megtermékenyítés kiterjesztésének engedélyezése azonban idén már nem ütközött nagyobb társadalmi ellenállásba. A széles körű és hosszú társadalmi vita eredményeként ma már a francia társadalom kétharmada támogatja az Ifop közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, hogy minden nő számára ingyenesen nyitva álljon a mesterséges megtermékenyítés lehetősége.

A törvénytervezet vitája 2019 őszén kezdődött meg a kormánytöbbségű nemzetgyűlésben, majd elakadt az ellenzéki jobboldali irányítású szenátusban, amely több ezer módosítót szavazott meg. Az összetett szöveget illetően valamennyi frakcióban megosztottak voltak a képviselők, és nem szavaztak egységesen sem a nemzetgyűlésben, sem a szenátusban, jóllehet, összességében a baloldal támogatta, a jobboldal pedig elvetette a javaslatot.

Utóbbiak elsősorban „az egyéni vágyak alapján szerveződő, olyan társadalom ellen emeltek szót, amely nincs tekintettel a gyerek legfőbb érdekére. A konzervatívok szerint a mesterséges megtermékenyítés kiterjesztése – a férfiak és nők közötti egyenlőségre hivatkozva   előbb-utóbb a béranyaság engedélyezéséhez vezethet. Ez azonban még nincs napirenden, mivel a francia társadalom jelentős többsége elutasítja.