új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink, kétnapos közvetítésünk véget ér. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket, hétfő reggel új közvetítést indítunk.

  • Elkapta a koronavírus-fertőzést a szerb olimpiai csapat egyik evezőse. A Kyodo hírügynökség közlése szerint 30-as éveiben járó sportolót a tokiói nemzetközi repülőútéren, a Hanedán tesztelték a szombati érkezésekor, az eredménye pedig pozitív lett. Ez azt jelenti, hogy ő és a négy csapattársa is karanténba kerül két hétre úgy, hogy a nyári játékok 19 nap múlva, július 23-án kezdődnek.

    Legutóbb egy ugandai sportolóról derült ki, hogy fertőzött. 

  • Franciaországban a következő két hétben dől el, hogy a koronavírus-járványnak a fertőzőbb delta-variáns miatt ősszel lesz-e egy negyedik hulláma - mondta vasárnap az oltási kampányért felelős kormánybiztos, Alain Fisher. Az oltási hajlandóság növelése érdekében hétfőtől

    az oltás két adagjára két különböző oltóközpontban is lehetséges időpontot foglalni, beleértve a nyaralási övezeteket vagy azt a helyet, ahol éppen tartózkodnak a franciák.

    A 67 millió lakosú Franciaország lakosságának több mint a fele, 35 millióan kapták meg eddig a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás legalább egy adagját, 24,5 millió embernek, a lakosság 36 százalékának pedig már befejeződött az oltási ciklusa, azaz mindkét vakcinaadagot felvette. Az oltási hajlandóság két héttel ezelőtt azonban megtorpant: akkor az első adagot igénylők száma visszaesett 200 ezer alá, s a naponta beadott több, mint félmillió injekció többségét második dózisként kérik az oltóközpontokban.

    Az elmúlt héten a kormány közlése szerint azonban 20 százalékkal megemelkedett az első adagot igénylők száma, de az oltási hajlandóságot még mindig nem tartják kielégítőnek a hatóságok egy esetleges őszi negyedik járványhullám elkerülésére.

    Annak érdekében, hogy minél inkább emelkedjen az első adagot kérők száma, a hatóságok megpróbálják a lehető legközelebb vinni a franciákhoz az oltás lehetőségét. Olivier Véran egészségügyi miniszter péntek este jelentette be, hogy hétfőtől bárki bármely oltóközpontban foglalhat időpontot, akár a kisebb nyaralóhelyeken is.

    Mostanáig a kormány azt kérte a franciáktól, hogy a második injekciót ugyanabban az oltóközpontban vegyék fel logisztikai okok miatt, ahol az első adagot igényelték. Emiatt azonban sokan inkább őszre halasztották a második adagjukat vagy akár a teljes oltási ciklusukat.

    A hétvégén több mint egymillió francia kezdte meg a nyári szabadságát,

    többségük belföldi nyaralóhelyen, ezért ott hétfőn új oltóközpontok nyílnak, ahol elsősorban a turistákat fogják arra buzdítani, hogy az ott tartózkodásuk alatt oltassák be magukat.

    A regionális egészségügyi hatóságok különféle módokon készülnek a legfrekventáltabb üdülőhelyeken: autós oltópontokat nyitnak, az autópályák mentén és a bevásárlóközpontok parkolóiban is lesznek oltóközpontok, és a mobil oltóállomások, valamint az ingyenes tesztelő helyek számát is megsokszorozzák a tengerparti üdülőhelyeken. Alapvető cél, hogy az oltás lehetősége egyszerűvé váljék, s ezentúl ne a franciáknak kelljen a lakóhelyük szerinti oltóközpontot felkeresniük, hanem az oltási lehetőség menjen közel hozzájuk.

    Az egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a járvány nyári megerősödésének potenciális veszélye fenyeget a delta-variáns térnyerése miatta, amely immáron a fertőzések harmadát okozza, és

    tönkre is teheti a nyarat.

    Olivier Véran megerősítette, hogy bár az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni oltás kötelezővé tétele konzultáció tárgyát képezi, a lakosság számára nem kívánja az oltást kötelezővé tenni a kormány.

    Az egészségügyi tárca csütörtök esti adatai szerint miközben a francia felnőttek 63 százaléka vette fel az oltás első adagját, addig az idősotthonokban dolgozóknak csak 59 százaléka, s 47 százalékuk kapta meg minkét adagot. Amióta a kormány bejelentette, hogy szeptemberre törvényjavaslatot készít elő az egészségügyi dolgozók kötelező beoltásáról, az idős otthonok arról számoltak be, hogy az eddig be nem oltott dolgozók közül egyre többen kívánják felvenni az oltást.

    A delta-variáns erősödése ellenére azonban a járványügyi mutatók még mindig javuló tendenciát mutatnak: a kórházakban jelenleg 8 ezer fertőzöttek ápolnak, közülük 1100-an vannak intenzív osztályon, az elhunytak száma az elmúlt 24 órában 17-tel emelkedett, a Covid-19 betegség szövődményeiben 111 ezren vesztették életüket.

  • Koronavírus-fertőzéssel kórházba került Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök. Hivatalos közlések szerint elővigyázatossági intézkedésről van szó, a 48 éves politikust 24 órás megfigyelésre és tesztelésre vitték be. Úgy tudni enyhe tünetei – fejfájás és láz – vannak.

    Xavier Bettel május 6-án már kapott egy dózis AstraZeneca vakcinát, a koronavírustesztje június 27-én lett pozitív, szinte közvetlenül azután, hogy véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozója.  

  • Július elsejétől szigorította a magyar turisták belépésének feltételeit Horvátország. 
    Azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek az uniós zöld kártyával, csak 

    • oltási igazolás vagy 
    • negatív PCR- vagy BAT-teszt, illetve
    • Covid–19 betegség elmúltáról tanúskodó orvosi igazolás

    bemutatásával léphetnek be déli szomszédunk területére.  

    A horvát idegenforgalmi hivatal tájékoztatása szerint július 15-ig lesznek érvényesek az intézkedések.

  • 25 142 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak vasárnap Oroszországban. Legutóbb január elején emelkedett 25 ezer fölé ez az érték.

    A betegségben elhunytak száma ismét – mint június vége óta minden nap – meghaladta a hatszázat: 663-an haltak meg a vírus miatt.

    Az orosz operatív törzs vasárnapi adatai szerint az igazolt új fertőzöttek száma 25 142-vel 5 610 941-re emelkedett. A legtöbb esetet ismét a fővárosban (7624), valamint Moszkva megyében (2696) és Szentpétervárott (1784) mutatták ki.

    Az aktív fertőzöttek száma 404 115-re, a halálos áldozatoké 137 825-re, a felépülteké pedig 5 068 901-re nőtt. 

  • Bulgária utalványokat adhat azoknak, akik beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen, így ösztönözné, hogy az emberek beoltassák magukat – jelentette be vasárnap Sztefan Janev ideiglenes bolgár miniszterelnök.

    Az országban négy, uniós szinten is jóváhagyott vakcinából választhatnak az emberek, de sokan bizalmatlanok az új gyógyszeripari termékekkel szemben, a Reuters hírügynökség szerint sokan általában nem bíznak az állami hatóságokban sem, emellett 400 ezren már védettséget szereztek, mert elkapták a vírust, és felépültek. Így az ország lakóinak csak mintegy 14,5 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét adagját.

    Senkit nem akarunk kényszeríteni. De arról lehet szó, hogy a második dózis beadása után valamiféle utalványt kaphasson – fogalmazott a miniszterelnök.

    Szófia a város parkjaiban is oltópontokat nyitott, hogy az emberek útközben is beoltathassák magukat, emellett külön kampány indul a romák meggyőzésére is.

  • A koronavírus nagyon fertőző delta variánsának terjedése miatt Irán nagyobb városaiban újra bevezetnek olyan korlátozásokat, amelyeket korábban megszüntettek a járvány enyhülésének hatására – jelentették be vasárnap hivatalosan.

    A járványban tavaly tavasszal Irán egyike volt azon országoknak, ahol a leggyorsabban terjedt a vírus, és mindvégig Irán volt az az ország a Közel-Keleten, amelyet leginkább sújtott a pandémia: 3,2 millióan fertőződtek meg a 84 millió lakosú országban, és a halálos áldozatok száma 84 627 volt vasárnap.

    Iránban négy hullámot tartottak számon az elmúlt 16 hónapban, és a hatóságok attól tartanak, hogy elkezdődik egy ötödik is.

    Az új megfertőződések száma ugyanis a vírus delta változatának megjelenésével az utóbbi hetekben ismét nőni kezdett, július elején kétszer annyi volt már, mint június közepén. Ezért most 275 városban - köztük a fővárosban, Teheránban - újra bevezették, hogy csak a legfontosabb üzletek, szolgáltatók lehetnek nyitva. Ezek a városok a járványügyi szempontból meghatározott narancsszínű vagy vörös zónákba tartoznak. A vörös zónába tartozó városokban utazási tilalom is lesz vasárnaptól.

    A tömeges oltás üteme Iránban nagyon lassan halad, eddig a lakosságnak kevesebb mint két százalékát oltották be az Our World in Data nevű globális tudományos statisztikai honlap szerint. 

  • Ukrajnában párnapos stagnálás után lassult a koronavírus-járvány terjedése: 377 beteget és tíz halálos áldozatot jegyeztek fel, az aktív betegek száma pedig 14 ezer alá csökkent – írja az MTI. 

    Kórházba 460 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 420 volt. A legtöbb új beteget, 126-ot megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

    A járvány kezdete óta összesen 2 237 553 fertőzöttet regisztráltak és 52 470-en haltak bele a betegségbe. 

    Szívelégtelenség miatt halt meg a Pfizer-oltás után elhunyt 47 éves férfi

    Mint szombaton megírtuk nyugat-ukrajnai Vinnicja megyében meghalt egy 47 éves férfi, akit 4 órával korábban a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával oltottak be pénteken.

    A hatóságok most közölték, hogy a törvényszéki orvosi vizsgálat előzetes eredménye szerint a férfi szívelégtelenségben hunyt el. Ismert krónikus betegsége nem volt.

    Az oltócsapat által vele együtt beoltottaknál nem jelentkeztek mellékhatások, úgyszintén jól vannak azok is, akik ugyanabból a vakcinaüvegből kapták meg az oltást, mint az elhunyt férfi – számolt be az UNIAN hírügynökség vasárnap a megyei kormányzói hivatal egészségügyi osztályának közleményére hivatkozva.

  • Kína 71 különböző, koronavírus elleni vakcinát fejlesztett, illetve fejleszt ki és ezek mindegyike hatékony a delta-variáns ellen is – jelentette ki szombaton Csung Nan-san vezető kínai epidemológus. 

    Részletezte, hogy ezek közül kilencet már alkalmaznak, kettőnek – a Sinovacnak és a Sinopharmnak – a vészhelyzeti felhasználását pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is engedélyezte. 

    A kínai Global Times-nak nyilatkozó anonim szakértők szerint a még fejlesztés alatt álló vakcinákkal a saját lakosságukat is oltani fogják, valamint exportra is szánják őket.

    A szakértő azt is ismertette, hogy ha a közelmúltban nem zárták volna Kanton tartományt és nem sikerült volna megfertőzniük a fertőzés terjedését, akkor – az egyik járványügyi modell szerint –  20 nap alatt akár 7,3 millió ember is megfertőződhetett volna. 

    Hozzátette: a delta variáns gyors terjedése miatt a tartományban már nemcsak azokat tesztelték, akik egy fertőzöttel közös légtérben tartózkodtak, hanem azokat is, akik például ugyanabban az épületben dolgoznak. Annak meghatározásához, hogy kiket kell tesztelni, a mobiltelefonok GPS-adatait, valamint a köztéri kamerák felvételeit is felhasználták.

  • Delhi állam főminisztere, Arvind Kejriwal azt követelte vasárnap, hogy az összes indiai egészségügyi dolgozónak, aki szerepet vállalt a járvány elleni küzdelemben adják át a Bharat Ratnát, amely a legmagasabb polgári kitüntetésnek számít Indiában.

    „Idén az »indiai orvosnak« kellene megkapnia Bharat Ratnát. »Indiai orvos« alatt pedig az összes orvost, ápolót és mentőst értem” 

    – mondta, hozzátéve: ez méltó megemlékezés lehetne a járványban elhunyt egészségügyisekről is. 

  • Több politikus és szakember azt sürgeti Németországban, hogy szabjanak ki bírságot a koronavírus elleni oltás második adagját kihagyókra – írja az MTI. 

    Az oltási központok többségét üzemeltető Német Vöröskereszt (DRK) tapasztalatai alapján az utóbbi napokban csökkent az oltási hajlandóság. Berlinben például az esetek 5-10 százalékában nem jelennek meg az oltásra jelentkező a második adag beadására lefoglalt időpontban, és nem is törlik az időpontot.

    Ez nem csupán ellentétes a társadalmi szolidaritás elvével, hanem költségeket is okoz, amelyeket legalább részben meg kell téríttetni. Ezért 25-30 eurós (átszámítva 8-10 ezer forintos) bírságot kell kivetni mindenkire, aki az időpont törlése nélkül kihagyja a második oltást

    – mondta Mario Czaja, a DRK tartományi szervezetének vezetője a Rundfunk Berlin-Brandenbrug (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

    Büntetést sürget az egyik legtekintélyesebb német epidemiológus, Karl Lauterbach szociáldemokrata (SPD) parlamenti (Bundestag-) képviselő is, aki a parlamenti ülésszak végeztével oltóorvosként dolgozik egy leverkuseni oltási központban.  Anton Börner, a külkereskedelmi, nagykereskedelmi és szolgáltatóipari vállalkozásokat összefog BGA elnöke, ennél eggyel tovább lépett, szerinte ugyanis

    nemcsak hogy büntetni kell a második oltást indoklás nélkül kihagyókat, hanem komolyan meg kell fontolni az oltás kötelezővé tételét is. 

  • „Nagyon pozitívnak”  tűnnek azok az adatok, amelyeket a kormány jelenleg is vizsgál azzal kapcsolatban, hogy feloldhatják-e majd a korlátozásokat július 19-én az Egyesült Királyságban – mondta vasárnap Robert Jenrick, az önkormányzatokért felelős minisztérium államtitkára. 

    A britek eredetileg úgy készültek, hogy június 21-én minden járványügyi korlátozást feloldanak, de ezt delta-variáns térnyerése és az esetszámok növekedése miatt egyelőre el kellett halasztani

    The Sunday Times  értesülése szerint az új nyitás jegyében a maszkviselést teljes mértékben önkéntessé teszik majd, valamint a távolságtartást sem fogják elvárni az emberektől. Arról, hogy valóban jöhet-e majd az új nyitás, Boris Johnson várhatóan még a jövő héten tájékoztat majd – írták. 

  • Csehországban 3,44 millió embert – a lakosság harmadát – legalább egyszer beoltották a koronavírus ellen – közölte Adam Vojtech egészségügyi miniszter. Azt is elmondta, hogy a tervek szerint július végéig további 1,6 millió ember kapja meg a második oltását. 

    Mindehhez Magyarország is hozzájárult, mivel kétszer is vakcinákat adtunk, adunk a cseheknek: májusban 40 ezer oltóanyagot küldtünk, júliusban pedig további 100 ezer Pfizer-oltóanyagot adunk nekik – igaz, hogy mindkét esetben csak kölcsönbe

  • A közszférában dolgozók egy szabadnapot, míg a nyugdíjasok 50 eurós (körülbelül 17 500 forint) idegenforgalmi kupont kapnak Montenegróban, ha még júliusban felveszik valamelyik, koronavírus elleni védőoltást – közölte a járvány kezelésével megbízott montenegrói válságstáb.

    A 620 ezres Adria-parti országban eddig valamivel több mint 152 ezren kapták meg a védőoltás első adagját, míg mindkét adaggal 140 ezer embert oltottak be.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában vasárnapra 79-cel 716 796-ra, Koszovóban hárommal 107 348-ra, Észak-Macedóniában hattal 155 706-ra, Montenegróban 24-gyel 100 316-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 12-vel 205 020-ra növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában néggyel 7055-re, Montenegróban pedig eggyel 1614-re növekedett. Koszovóban, Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában nem volt halálos áldozata a kórnak az elmúlt napon, így a halottak száma 2262, 5486, illetve 9701 maradt.

  • Korábban megírtuk, hogy a Oakland állatkertjében pénteken megkezdték a tigrisek, medvék, pumák és görények beoltását a Zoetis amerikai gyógyszergyártócég állatok számára kifejlesztett, koronavírus elleni kísérleti vakcinájával.

    Az állatkert a Twitteren egy videót is közzétett az egyik amerikai fekete medve beoltásáról. A maci nagyon nyugodtan viselte az oltást, utána pedig tejszínhabot kapott jutalmul az állatkert gondozóitól:

    A medvén kívül az egyik görény beoltását is dokumentálták:

  • Szombaton késő délután nővérek demonstrációt tartottak Londonban a kormányzati épületeknek helyet adó a Downing Streeten. 

    Amiatt tiltakoztak, hogy a járvány alatt megközelítőleg 850 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus-fertőzésben, egyben pedig magasabb fizetést és jobb körülményeket valamint a privatizáció leállítását követelték az egészségügyben. 

    Az esemény apropóját az adta, hogy 73 éve hozták létre a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot (NHS) az Egyesült Királyságban. 

  • Görögország fontolgatja, hogy a közeljövőben megkezdi a 15-17 év köztiek oltását amiatt, hogy a fertőzés ismét terjedni kezdett az országban. 

    Vana Papaevangelou, a görög kormánynak tanácsokat adó, járványügyi szakértőből álló csoport tagja azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben a kormány elé tehetik az erre vonatkozó javaslatot. 

    Hozzátette: június eleje óta 75 százalékkal visszaestek az esetszámok, de az előző héten ismét nőni kezdtek. 

    Mindeközben a kormányzat is új korlátozásokat vezet be hétfőtől kezdve. Ennek értelmében csak azok utazhatnak majd be a görög szigetekre, akiket beoltottak, korábban már átestek a fertőzésen, vagy negatív PCR/rapidteszttel rendelkeznek. 

  • Több mint 100 ezer,12 és 16 év közti gyermeket beoltottak Izraelben a koronavírus ellen – közölte az ország egészségügyi minisztériuma szombat este. A közlemény szerint az utóbbi napokban nagyon sokan jelentkeztek az oltásra a fiatalok közül. 

    Izraelben tavasszal már úgy számoltak, hogy elérték a nyájimmunitást, de aztán a delta-variáns megjelenése miatt ismét nőni kezdett a fertőzöttek száma. Mivel a fertőzés az iskolákban terjedt a leggyorsabban, ezért az utóbbi időben nagy erőfeszítéseket fordítanak a fiatalok beoltására. 

    Az oltási kampányt viszont a közeljövőben veszélybe sodorhatja, hogy

    már csak öt napig lehet beadni a Pfizer első oltását az országban, mivel a hónap végén lejár az országban lévő összes vakcina szavatossága.

    Izrael ezzel kapcsolatban felkereste a Pfizert és megkérdezték a cégtől, hogy meghosszabbítható-e a vakcinák szavatossága, de erre egyelőre nemleges választ kaptak. Ha nem sikerül megoldást találni a problémára, akkor 

    több százezer vakcina kerülhet a kukába. 

    Izrael korábban az Egyesült Királysággal tárgyalt arról, hogy eladnák nekik a hamarosan lejáró vakcinákat, de a híresztelések szerint nem sikerült tető alá hozni a megegyezést.

  • A világon 183 407 614 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 969 700 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 183 034 175 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 963 151 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 33 713 729 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 605 493.

    • Indiában 30 502 362 fertőzöttet és 401 050 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 18 742 025 fertőzöttről és 523 587 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 845 622 fertőzöttet és 111 314 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 519 516-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 134 987-re emelkedett.
    • Törökországban 5 440 368 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 49 847.
    • Az Egyesült Királyságban 4 896 272 a fertőzöttek száma, és 128 471-an haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 526 473 a fertőzöttek és 95 594 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 262 511 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 634.
    • Spanyolországban 3 833 868 fertőzöttet és 80 911 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 738 059 a fertőzöttek száma, 91 032 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 880 215 fertőzöttet és 75 083 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Tízezrek tüntettek Brazíliában szombaton Jair Bolsonaro elnök kormánya és járványpolitikája ellen – számolt be az MTI. A Sao Paulo-i megmozdulásokon például „Bolsonaro népírtó” és „Igen a védőoltásokra” feliratú transzparenseket lehetett látni.

    „Ez a kormány már több mint félmillió embert gyilkolt meg” – jelentette ki Patricia de Lima Mendes orvosnő a Rio de Janeiróban tartott tüntetésen arra utalva, hogy a koronavírus járványa már mintegy 522 ezer ember életét követelte Brazíliában. Mint mondta, mindez az elnök hazug politikájának következménye.

    Sao Paulo mellett demonstrációk voltak Brazíliavárosban, Belémben, Recifében és Porto Alegrében is.

    Május vége óta ez már a harmadik nagyobb tiltakozási hullám Bolsonaro ellen. A brazil elnököt azzal vádolják, hogy jelentős mértékben súlyosbította a koronavírus járványát azzal, hogy elbagatellizálta a koronavírus veszélyét és megkérdőjelezte a vakcinák hasznát.

    A bírálatoknak újabb táptalajt adott az, hogy a brazil legfelsőbb bíróság vizsgálatot indított Bolsonaro szerepét illetően egy korrupciós ügyletben. Az Agencia Brasil helyi hírügynökség pénteken este közölte, hogy Rosa Weber bírónő helyt adott a legfőbb ügyész hivatalának erre vonatkozó kérésének. Három szenátor gyanúsította meg az államfőt azzal, hogy visszaélt hivatali hatalmával az egészségügyi válság kezelésekor, mert nem tett lépéseket, miután figyelmeztették arra, hogy az egészségügyi minisztériumban „hatalmas kiterjedésű korrupciós hálózat” alakult ki 20 millió dózis – túlárazott – indiai Covaxin vakcina beszerzésével kapcsolatban.

  • Az Újszó tájékoztatása szerint július 5-étől, azaz hétfőtől több határátkelőt is lezárnak a szlovák-magyar határon, egyben  intenzív egészségügyi és biztonsági ellenőrzést tartanak.

    Az érintett átkelők:

    • Nagykövesd (Veľký Kamenec) – Pácin
    • Újhely (Slovenské Nové Mesto) – Sátoraljaújhely
    • Eszkáros (Skároš) – Hollóháza
    • Domica –Aggtelek
    • Tajti (Tachty) – Cered
    • Kalonda – Ipolytarnóc
  • Ukrajnában szombatra mintegy hétszáz új koronavírusos beteget és több mint harminc halálos áldozatot jegyeztek fel, a megelőző napitól alig eltérő számút, így a járvány terjedése továbbra is stagnálást mutat.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 705 új esettel 2 237 202-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény mindössze kilenccel több a megelőző napiénál. Az elhunytak száma 36-tal 52 460-ra emelkedett, míg előző nap a halálos áldozatok száma 33 volt. Eddig 2 170 656-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint ezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint négyszázzal, 14 086-ra.

    Kórházba 420 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 439 volt. A legtöbb új beteget, 185-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

  • Kötelezővé tették minden felnőtt számára az új típusú koronavírus elleni védőoltás beadását Tádzsikisztánban – jelentette be a helyi operatív törzs Dusanbében szombaton.

    Az országban az AstraZeneca licence alapján Indiában gyártott oltóanyagot, valamint a Coronavac vakcinát alkalmazzák.

    A mintegy 9 millió lakosú, közép-ázsiai országban szombaton 21 új fertőzöttet jelentettek. A járvány kezdete óta hivatalosan 92 ember halt bele a fertőzésbe.

  • A horvát kormány nem tervezi, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást, de azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással, számos korlátozást vezet be, így például sem kórházakba, sem a bevásárlóközpontba nem lehet majd belépni enélkül – írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton a nemzeti válságstábra hivatkozva.

    Zágráb terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét, az oltási kampány mégis megakadt, annak ellenére, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina.

    A válságstáb szerint mindent „elegánsan meg lehet oldani”, így például kötelezővé lehet tenni az egészségügyi dolgozók és a betegek számára, hogy rendelkezzenek digitális Covid igazolvánnyal, ha be akarnak lépni egy egészségügyi intézménybe – írta a lap, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy akik nincsenek beoltva, és nem estek át a fertőzésen, 48 óránként tesztet kell végezzenek, kivéve, ha az illető sürgősségi ellátásra szorul.

    A rendelet az újság információi szerint a bevásárlóközpontokra is vonatkozni fog, ahol így az állampolgárok védettségi igazolás birtokában maszk és korlátozások nélkül sétálhatnak majd.

    A testület pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a továbbiakban oltási igazoláshoz kötnék a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére szánt állami támogatásokat is a vállalkozók számára, ami ellen tiltakoznak a szakszervezetek.

  • A koronavírus-fertőzöttek számának növekedése miatt készített koporsókat festi egy munkás a Kelet-Jáva tartománybeli Surabayában 2021. július 3-án.

    Az országban csaknem a háromszorosára nőtt a fertőzés terjedésének üteme az előző két hétben. 

    Olyan sokan halnak bele a betegség szövődményeibe, hogy az indonéz muszlim vallási vezetés tavaly engedélyezte, hogy átmenetileg tömegsírokba is lehessen temetni, amit rendes körülmények között tiltanak az iszlám előírások.

  • A teljes népesség 60 százaléka megkapta az oltást Izraelben, ennek is köszönhető, hogy bár az országba keményen betört a delta variáns, az emberek védettsége miatt nem futott fel a halálozások száma. A Portfolio a The Times of Israel alapján azt írja, hogy a fertőzöttek száma nőtt jelentős mértékben nőtt, június közepén még csak 20 körüli volt az új esetek száma, mára viszont már 300 környékére nőtt, és jövő héten elérheti az 500-at. 

  • Joe Biden amerikai elnök korábban azt tűzte ki célként, hogy a július 4-i nemzeti ünnepig a felnőtt lakosság 70 százalékát legalább egyszer beoltsák valamelyik koronavírus elleni vakcinával. Ez azonban most már borítékolható, hogy nem lesz meg.

    Mindeközben az esetszámok enyhe emelkedésnek indultak a héten az Egyesült Államokban, vélhetően a Delta-variáns  terjedése miatt.

    Aggódom azok miatt, akik nem oltatták be magukat, és ezáltal elkaphatják és más oltatlan személyekre is átterjeszthetik a variánst 

    – mondta Biden, hozzátéve: sikerült háttérbe szorítaniuk a járványt, és bár a halálozások növekedésétől tart, attól nem fél, hogy gyors terjedésnek indulna a vírus.

    Július 1-ig bezárólag az amerikai felnőtt lakosság 66,8 százalékát oltották be legalább egyszer valamelyik koronavírus elleni vakcinával. Közülük 54,6 százalék már mindkét oltást megkapta, vagy a Johnson&Johnson egydózisú vakcinájával oltották be. 

    Iwan Barankay, a Pennsylvaniai Egyetem oktatója hangsúlyozta, hogy nincs messze a cél, de a 70 százalék még önmagában kevés lehet a nyájimmunitás kialakulásához. Hozzátette azonban, hogy már most is sokkal több embert sikerült beoltani, mint amire számított, mivel úgy kalkulált, hogy az oltási hajlandóság alacsonyabb lesz és ezért csak 55 százalék körüli értékre számított. 

  • A Pfizer-BioNTech és a Moderna által gyártott vakcinák olyan tartós immunreakciót váltanak ki a szervezetben, amely éveken át védelmet nyújt a koronavírus ellen – ezt állapították meg amerikai kutatók.

    Az eredmények egyre több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az mRNS-vakcinákkal oltottak többségének nincs szüksége emlékeztető vakcinára – feltéve, ha a vírus nem mutálódik túlságosan, amire persze nincs garancia. Azoknak viszont, akik a koronavírus-fertőzésből az oltás előtt épültek fel, valószínűleg még akkor sem lesz szükségük emlékeztető oltásra, ha a vírus jelentősen átalakul.

    Ez jó jel arra nézve, hogy mennyire tartós az immunitásunk ezzel a vakcinával

    idézte a The New York Times Ali Ellebedy kutatásvezetőt, a St. Louis-i Washington Egyetem immunológusát.

  • 27 913 új fertőzöttet regisztráltak a hatóságok szombaton Indonéziában, ami újabb negatív rekordot jelent, 493 ember pedig elhunyt a fertőzés következtében. 

    A növekvő esetszámok miatt ma lezárták Jávát és Balit. Sokan tartanak attól, hogy az ország „második Indiává” válhat.

    Luhut Pandjaitan járványügyi védekezésért felelős miniszter szerint a számok még legalább két hétig nőni fognak. 

    A következő 10 napban, de talán két hétben is nőni fog az esetszám. Ez a két hét kritikus időszak lesz számunkra

    – mondta.

    Az országban már több kórház is betelt, emiatt az egészségügyi intézmények előtt sok helyen már sátrakat állítottak fel a betegek ellátásához.