Krisztina
18 °C
24 °C

Meghalt egy férfi a Pfizer-oltás után, vizsgálják az esetet

2021.07.03. 12:27 Módosítva: 2021.07.03. 12:50
Ukrajna Vinnicja nevű régiójában meghalt egy férfi, akit néhány órával előtte oltottak be a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával. Az egészségügyi hatóságok vizsgálják az esetet, a minisztérium szerint a korábbi, Pfizer-oltás utáni eseteknél nem találtak összefüggést a vakcina és a halálozás közt.

Az ukrán egészségügyi minisztérium jelentése szerint a férfinak pénteken délután háromnegyed kettőkor adták be az oltást. Eleinte egyáltalán nem jelentkeztek nála mellékhatások, délután 5 óra viszont émelygésre panaszkodott, majd elvesztette az eszméletét. A férfihez kihívták a mentőket, akik megpróbáltak újraéleszteni őt, de nem jártak sikerrel és egy órával később meghalt. 

Az egészségügyi hatóságok vizsgálják az esetet, a minisztérium ugyanakkor közleményében leszögezte, hogy

a korábbi, a Pfizer-oltást követően történt halálozásoknál nem találtak arra utaló jeleket, hogy a vakcina okozta volna bárkinek a halálát.

Ugyanabból az üvegcséből öt másik embert is beoltottak, de ők az egészségügyi minisztérium szerint jól vannak.  

Az ukrán Hromadske csatorna szerint ez volt az első eset az országban, hogy ilyen rövid idővel, órákkal a Pfizer-oltás után halt meg valaki. 

Frissítés: vasárnap a hatóságok közölték, hogy a törvényszéki orvosi vizsgálat előzetes eredménye szerint a férfi szívelégtelenségben hunyt el