Az RSF szerint Orbán Viktor a sajtószabadság ellensége, Varga Judit a Soros-hálózatot okolja

2021.07.05. 20:35

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az első európai uniós vezető, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) listájára, amely a „sajtószabadság ellenségeit” gyűjti össze – írja az Euractive.

Az összeállításban harminchét államelnök és miniszterelnök szerepel, akik az RSF szerint könyörtelenül elfojtják országukban a sajtószabadságot.

A politikai-gazdasági lépéseknek és a Fideszhez közel álló oligarchák általi cégfelvásárlásoknak köszönhetően a kormánypárt már a média nyolcvan százalékát ellenőrzi – jelentette ki nyilatkozatában a szervezet.

A közmédia megszállásán kívül jelentésükben megemlítették a Népszabadság megszüntetését és a Klubrádió ellehetetlenítését is.

A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontières) évenként értékeli az egyes országok sajtójának szabadságát, és negyvenhárom kritérium alapján éves indexet állít össze minden országról. Az index tükrözi az újságírók fizikai fenyegetettségét, a sajtóra vonatkozó jogi korlátokat, valamint azt, hogy akik a sajtó képviselőit zaklatják, milyen mértékben élveznek büntetlenséget. Az index méri az öncenzúrát és a sajtóra nehezedő gazdasági nyomást is.

Az 1985 óta működő RSF egy nemzetközi, nonprofit és kormányoktól független intézmény, amelynek célja az információs szabadságjogok védelmezése.

A jelentéssel kapcsolatban Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a német kormány „tudomásul vette” és nem kommentálja az RSF besorolását. Általánosságban úgy foglalt állást, hogy valamennyi tagországban érvényes az Európai Unió Alapjogi Chartája, amely kimondja, hogy a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani. A német kormány nem egyszer jelezte, hogy kritikusan viszonyul a magyar sajtóban mutatkozó bizonyos folyamatokhoz – tette hozzá a szóvivő, aki helyesnek és fontosnak nevezte, hogy ezeket a valójában értékeket érintő kérdéseket „nagyon nyíltan és intenzíven megvitassuk egymással”.

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-posztban reagált az RSF jelentésére.

A tárcavezető úgy fogalmazott:

irányított kérdésekkel machináló kamujelentéssel és listákkal próbálják már megint aláásni Magyarország hírnevét a baloldali véleménybuborék szervezetei.

Közölte: a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2017-ben 200 ezer dollárt (60 millió forintot), 2019-ben pedig 175 ezer dollárt (52 millió forintot) kapott Soros György üzletember alapítványától. A szervezet egyedüli forrásként támasztott alá több „aggályt és vádat”, amelyet az Európai Bizottság fogalmazott meg jogállamisági jelentésének elkészítésénél – tette hozzá Varga Judit.

Aggasztónak nevezte, hogy a németeknek csak negyvenöt százaléka gondolja úgy, hogy szabadon elmondhatja az álláspontját,

míg Magyarországon az online és offline vélemények szabadsága mindenki számára garantált.

Varga Judit úgy fogalmazott:

Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül. Átfogó jogszabályi környezet biztosítja az újságírói és szerkesztői szabadságot.