Meleg bosszúpornó miatt elítélt képviselő a gyermekvédelmi törvény témafelelőse az EP-ben

CyrusEngerer
2021.07.06. 21:17
Cyrus Engerert, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójának tagját korábban két év börtönbüntetésre ítélték, most ő fogalmaz meg állásfoglalást Magyarországgal szemben.

A magyar gyermekvédelmi törvényről, valamint a Magyarország és Lengyelország ellen indult uniós eljárásokról vitázik strasbourgi plenáris ülésének szerdai napján az Európai Parlament. A vitában a máltai Munkáspárt témafelelőse a gyermekvédelmi törvényről Cyrus Engerer EP-képviselő lesz, akit pornográf anyagok aljas indokból történő terjesztése miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték 2014-ben. 

Magyar NemzetThe Malta Independent cikke alapján azt írja, hogy a munkáspárti Cyrus Engerert azért vonták felelősségre, mert 2010-ben pornográf felvételeket hozott nyilvánosságra korábbi élettársáról, Marvic Camilleriről az interneten.

E szerint a két férfi kapcsolata 2009 decemberében véget ért, és néhány nappal később Marvic Camilleri kollégái egy ismeretlen e-mail-címről kompromittáló felvételeket kaptak a férfiról, mire ő a rendőrséghez fordult, és elmondta, hogy Cyrus Engerert sejti a történtek mögött, aki bosszút akart állni rajta a szakítás miatt.  

A politikus mindezt úgy oldotta meg, hogy az áldozata számítógépéről olyan pornográf felvételeket lopott el, amelyeken ő maga nem szerepelt, és azokat elküldte Malvin Camilleri munkatársának, hogy megszégyenítse a férfit, vagy akár el is veszítse állását. Az ügyben másodfokon született Cyrus Engerert elmarasztaló döntés. 

A máltai munkáspárt EP-képviselője közösségi oldalán közölte, hogy az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportja részéről ő fogalmazza meg azt az állásfoglalást, 

amely támogatja a magyarországi LMBTIQ-közösséget, és azonnali fellépésre szólít fel Orbán Viktor ultranacionalista kormánya ellen, az európai uniós jog megsértése, az európai értékek elleni támadás és a jogállamiság megsértése miatt

– olvasható a képviselő bejegyzésében.

A Népszavához is eljutott dokumentumok tanúsága szerint a csütörtökön szavazásra bocsátandó állásfoglalásban az szerepel, hogy

az Európai Parlament a lehető leghatározottabban elítéli a magyar Országgyűlés által elfogadott törvényt, amely egyértelműen sérti az uniós értékeket, elveket és jogot,

és felkéri az Európai Bizottságot, hogy addig ne hagyja jóvá a Magyarországnak járó támogatást a gazdasági helyreállítási alapból, amíg ki nem derül, hogy ezzel a pénzt Magyarországon nem az alapvető emberi jogok megsértésére használják fel.

(Borítókép: Cyrus Engerer. Fotó: Wikipédia)



  • Tippek
  • Babaváró hitel