új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem okoznak anyatejet érintő problémát a szoptató anyáknak adott mRNS-alapú koronavírus-ellenes vakcinák – állapították meg a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Jama Pediatrics című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

    A Stephanie Gaw vezette kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy az oltáson áteső anyáknak nem kell abbahagyniuk a szoptatást. A vizsgálatok során hét beoltott nőtől vett 17 tejminta egyikében sem volt kimutatható az oltóanyagból származó mRNS (hírvivő RNS).

    A résztvevők közül öten kaptak a Biontech/Pfizer-, ketten pedig Moderna-oltást. A mintákat az oltás előtt, majd azt követően négy és 48 órával vették le.

    Az eredmények fontos korai bizonyítékai annak, hogy az oltóanyagban lévő mRNS nem kerül át a csecsemőbe - írják a tudósok, hangsúlyozva ugyanakkor a résztvevők alacsony számát.

    A hírvivő RNS (mRNS) molekulák segítségével ártalmatlan vírusfehérje-szakaszok termelődnek az emberi szervezetben, így a szervezet immunválaszt alakít ki a későbbi fertőzés megelőzésére vagy leküzdésére. Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett tüskefehérjék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, szaporodjon és ezáltal okozzon betegséget. A védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere idegen anyagként azonosítja ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és fehérvérsejteket termel ellene.

    Szakértők szerint az oltás nyomán képződő antitestek az anyatejen keresztül az újszülöttbe kerülve úgynevezett fészekimmunitást alakítanak ki, és védelmet biztosítanak a gyereknek.

  • Indonéziában rekordot döntött a koronavírus szövődményeiben elhunytak napi száma kedden, az elmúlt 24 órában 728 halálesetet jelentettek és több mint 31 ezer fertőzöttet. Az országban rohamosan terjed a fokozottan fertőzőképes delta vírusvariáns – írja az MTI.

    Egyes kórházak Balin és Jáva szigetén már kénytelenek voltak elutasítani pácienseket, több egészségügyi intézmény oxigénhiánnyal küzd.

    Luhut Pandjaitan, a kormányzati válságstáb vezetője szerint a fertőzöttek napi száma akár a 70 ezres csúcsértéket is elérheti. Közölte, hogy a legrosszabbra készülve, a jakartai kormány megkezdte a tárgyalásokat Szingapúrral, Kínával és más szomszédos országokkal oxigén beszerzését illetően. Budi Gunadi Sadikin egészségügyi tárcavezető pedig bejelentette, hogy 900 férőhelyes kórházzá alakítanak át egy zarándokoknak készült szállást.

    A 270 millió lakosú Indonéziában eddig több mint 2,3 millió fertőzöttet regisztráltak, ami a legmagasabb a délkelet-ázsiai térségben. A koronavírus szövődményeiben 61 868 ember hunyt el. Szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az átfogó tesztelés hiánya miatt a valós számok ennél is jóval magasabbak lehetnek.

  • Hirtelen növekedett Görögországban a koronavírussal fertőzöttek napi száma, a kormány terveket készített elő egyes korlátozások újbóli bevezetésére – írja az MTI.

    A görög egészségügyi hatóságok 1797 új fertőzöttet jelentettek kedden, ami több mint duplája a hétfőn regisztrált 801 esetnek. A turisztikai ágazatra nagyban támaszkodó dél-európai országban hetek óta csökkent az esetszám, ezen felbátorodva a hatóságok feloldották a legtöbb járványügyi szigorítást, és eltörölték a közterületi maszkviselést is.

    Egészségügyi szakértők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat miatt, tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban ismét megugrott az esetszám.

    A görög kormány egyik tisztségviselője szerint az új fertőzöttek többsége olyan fiatal, akik a szórakoztató-, illetve a vendéglátóiparban dolgoznak, így a hatóságok az éttermekre, éjszakai szórakozóhelyekre és bárokra vonatkozó korlátozások részleges visszaállítása mellett döntöttek július 8-ai hatállyal. A szigorítások értelmében maximalizálják a vendégek számát ezekben a létesítményekben.

    Níkosz Hardaliász, a polgári védelmi miniszter helyettese szerint a szabálysértők kemény bírságokra számíthatnak, s a többi között megvonhatják a vendéglátóipari engedélyüket is.

    Ezek a vészhelyzeti intézkedések a vírus terjedésének próbálnak gátat szabni a fiatal korosztály körében, hogy szabadabb, és ami ennél is fontosabb, hogy biztonságosabb nyarunk lehessen

     – húzta alá Hardaliász.

    A novemberben bevezetett karantén több milliárd eurós veszteséget okozott a görög gazdaságnak, amely éppen próbál kilábalni egy évtizednyi válságból. Eddig a görög felnőtt lakosság mintegy 38 százalékát oltották be teljesen és ösztönzőket – pénzjutalmat, illetve ingyenes mobiltelefonos adatforgalmat – is kilátásba helyeztek, ezzel bátorítva a fiatalokat az oltásra. Az athéni vezetés tervei szerint őszre beoltanák a lakosság legalább 70 százalékát.

    A 11 millió lakosú Görögországban eddig 429 144 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 12 754-en elhunytak a kórban.

  • Csaknem 29 ezer új fertőzöttről számolt be Sajid Javid egészségügyi miniszter. Ilyen sok fertőzött utoljára januárban volt az Egyesült Királyságban – olvasható a Mirror oldalán. 

    Az elmúlt 24 órában az Egyesült Királyságban 28 773 új koronavírus-esetet regisztráltak, míg a halálos áldozatok száma 37 volt. Az egészségügyi miniszter szerint egyetlen haláleset sem fogadható el, ezért kockázatosak az enyhítő intézkedések és míg az oltások és az egyre eredményesebb kezelések úgy tűnik elérték a céljukat, a halálesetek száma mégis növekedni kezdett. Az elmúlt hét napban 127 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.

    Sir Patrick Vallance, Boris Johnson  kormányának tudományos főtanácsadója szerint az esetek kilenc naponként megduplázódnak, ezzel együtt a kórházban ápoltak száma meredeken emelkedik, és ez várható a jövőben is.

  • Zöld utat adott Athén a 15-17 évesek önkéntes oltakozására. Ezt  mindössze szülői hozzájáruláshoz kötik. 

    A dél-európai ország oltási bizottsága szerint ez egy fontos lépés ahhoz, hogy normalizálják az oktatási és szociális életet. Bár ez a korcsoport kevésbé veszélyeztetett, a regisztrált görögországi fertőzöttek 14,1 százaléka volt 18 év alatti.  Egy tanulmány szerint a vizsgált 204 fertőzött serdülő 70,6 százalékának volt alapbetegsége, 31,4 került az intenzív osztályra és 5 százalékuk szorultak lélegeztetésre – írja az Euractiv

  • A lengyel legfelsőbb bíróság friss határozata szerint a járványügyi intézkedések keretében hozott gyülekezési tilalom törvénytelen volt.

    Adam Bodnar lengyel állampolgárjogi ombudsman a testület előtt azzal érvelt, hogy a járványvédelemről szóló törvény nem szolgálhatott alapjául a gyülekezési tilalomnak, mivel sérti az alkotmány adta szabadságjogokat, illetve korlátozta az állampolgárokat ezeknek a szabadságjogoknak a gyakorlásában – írja az Euractiv

  • A jövő hónap közepétől a koronavírus elleni oltás mindkét dózisával beoltottaknak Angliában nem kell karanténba vonulniuk akkor sem, ha közeli ismerőseik, hozzátartozóik koronavírus-tesztje pozitív – jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

    Sajid Javid a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján közölte, az intézkedés augusztus 16-án lép érvénybe. A modellszámítások ugyanis arra vallanak, hogy az országos oltási kampány eredményeként a koronavírus-fertőződésből eredő kockázatok addigra a jelenleginél is alacsonyabbak lesznek – írja az MTI.

    Az Egyesült Királyságban emelkedik ugyan a naponta kiszűrt új koronavírus-fertőződések száma, de az adatokból egyértelműen látszik, hogy az oltások jelentősen gyengítették a fertőződések, valamint a koronavírus okozta súlyos betegségek és halálozások száma közötti kapcsolatot.

  • Németország lazít az utazási korlátozásokon az Egyesült Királyságból érkező turistákkal szemben – írja a BBC. A mától életbe lépő intézkedések értelmében a teljesen beoltott személyeknek már nem kell karanténba vonulniuk, a be nem oltottakra azonban továbbra is tíznapos karantén vár. A lazítások az Egyesült Királyságéi mellett a portugál, orosz és indiai turistákra is vonatkoznak.

    Németországban a teljes lakosság mintegy 39 százaléka már mindkét vakcinát megkapta, míg 56,5 százalékuk kapott már egy oltást. Hétfőn a Robert Koch Intézet 440 új fertőzésről és 31 halottról számolt be Németországban.

  • A szlovák állampolgárok többségének továbbra is regisztrálnia kell, ha péntektől Szlovákia területére lép, vagyis ki kell töltenie a korona.gov.sk/ehranica oldalon található kérdőívet. Ez alól csak a tizenkét év alatti gyerekek és az országon átutazó személyek mentesülnek a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) új rendelete alapján – tájékoztat róla az Új Szó

    Könnyítést jelent, hogy azoknak, akik már mindkét oltást megkapták, elég lesz egyszer regisztrálniuk, ami fél évig érvényes. Azok regisztrációja, akik még csak az első adagot kapták meg, augusztus 9-ig lesz érvényes, ahogy a tizenkettő és tizennyolc év közötti személyeké is, illetve akik gyógykezelés miatt hagyják el az ország területét, egy hétre regisztrálhatnak. 

    A nagyszámú ingázónak is elég lesz egyszer regisztrálnia, a regisztráció szeptember 1-jéig érvényben marad.

     Szintén szeptember 1-jéig érvényes azon szlovák állampolgárok regisztrációja is az eHranica-rendszerben, akik a szomszédos országokban, a nyitott határátkelőtől legfeljebb száz kilométerre élnek.

  • Az Egyesült Államok kétmillió adag Moderna-vakcinát küldött Vietnámnak – írja a Telegraph. A vakcinák várhatóan a hétvégén érkeznek meg az ázsiai országba.

    Az Egyesült Államok a múlt héten jelentette be, hogy négymillió adag vakcinát tervez küldeni a délkelet-ázsiai országoknak. A régióban mások mellett Kambodzsa, Laosz, Thaiföld és a Fülöp-szigetek részesül abból a nyolcvanmilliós felajánlásból, amelyet korábban a Biden-adminisztráció jelentett be.

    Az Egyesült Államok eddig mintegy negyvenmillió adag vakcinát szállított le, többek között olyan országok részesültek a felajánlásból, mint Dél-Korea vagy Honduras.

  • Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni. Ez vonatkozik minden intézményre, magán- és állami vállalatra, de az üzletekre is – adta hírül a Jutarnji list című horvát napilap. 

    Az úgynevezett nemzeti válságstáb kilátásba helyezte azt is, hogy ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet. Maga kormányfő, Andrej Plenkovic is megszólalt az ügyben, aki elmondta, hogy ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat.

    Ösztökélni akarjuk az embereket arra, ami célszerű, észszerű és jó számukra

    – mondta az intézkedéssel kapcsolatban a politikus, aki kifejtette, hogy nem érti, hogy mire várnak azok, akik még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.

  • A Fertőző Betegségek Megfigyelési és Ellenőrző Központja (CNSCBT) adatai szerint Bukarestben, valamint Argeş és Ilfov megyében már fokozott sebességgel terjed a delta-variáns Romániában – olvasható a Főtér oldalán.

    Az egészségügyi központ arról is beszámol, hogy valószínűleg az eddig kimutatott eseteknél jóval több van, csakhogy Romániában igencsak szűkös a génszekvenálási kapacitás, ám már

    eddig is ötvenhét esetben mutatták ki bizonyítottan az indiai mutáns jelenlétét.

    Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy a delta-variáns már országosan a közösségi terjedés fázisában lenne, de például Piteştiben és a környező községekben ez már bizonyítható.

    A legtöbb esetet eddig Argeş megyében mutatták ki, ahol tizenhét fertőzött szervezetében bukkantak rá az indiai variánsra, míg a Bukarestet körülölelő Ilfov megyében tizenöt esetet regisztráltak, Bukarestben pedig tizenhármat. Erdélyben, Brassó megyében is találtak már három esetet, illetve a Partiumban is, Arad megyében is volt már egy ilyen fertőzés.

  • Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

    Hétfőn, a korábbiaknál mintegy negyven százalékkal fertőzőbb, delta- (indiai) vírusváltozat megjelenése nyomán tovább terjedt a járvány, és már ötszázegy új vírushordozót azonosítottak az elvégzett 72 896 teszttel. Ez 0,7 százalékos pozitivitási arányt jelent, hasonlóan magas adatokat legutóbb március végén mértek az országban – számolt be az MTI.

    Az új fertőzöttek mintegy fele iskolai tanuló, és a pandémia újbóli erősödése miatt már mintegy ötvenezer izraeli tartózkodik otthoni karanténban. Emelkedett a kórházban ápoltak száma is, amely már hetvenhárom, de továbbra is csak harminchárom súlyos esetet tartanak nyilván. Tizenhat ember van lélegeztetőgépen.

    Jelenleg egy súlyosan fertőzött, piros és hat közepesen fertőzött, narancssárga település van az országban. Ebbe a kategóriába sorolták többek között Tel-Avivot és Petah Tikvát is. Tizenhat enyhén fertőzött, sárga települést határoztak meg, és 257 helyet továbbra is zöldnek, vagyis csak elhanyagolható mértékben vagy egyáltalán nem tartanak fertőzöttnek Izraelben.

    Jelentős erőkkel folytatják főként a 12–15 éves korosztályban az oltási kampányt, a tíz és húsz év közötti korosztálynak 36,3 százaléka egyszer, 24,3 százaléka pedig már kétszer is megkapta a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcináját.

    Az egészségügyi minisztérium kutatása szerint csaknem harminc százalékkal csökkent a Pfizer-oltások hatékonysága mind a fertőzések, mind a tünetek kialakulásának megakadályozásában, de a kórházba kerülés és a súlyos megbetegedés ellen továbbra is kilencvenhárom százalékos hatékonyságot mértek Izraelben. Ennek köszönhetően továbbra is csak nagyon lassan emelkedik a kórházi ellátást igénylő esetek száma, szemben a korábbi hullámokkal.

  • Tizenkét áloltópontot buktatott le az indiai rendőrség − írja a CNN. Az akcióban 14 embert tartóztattak le, köztük több egészségügyi dolgozót, mert koronavírus elleni oltóanyag helyett közönséges sóoldatot fecskendeztek be a pácienseknek.

    A rendőrség információi alapján az ügyben legalább 2500 ember érintett, akik összesen több mint 28 ezer dollárt (több mint nyolcmillió forintot) fizettek az oltóanyagért. Az ügyben folyik az eljárás.

  • Az összes fennmaradó, koronavírushoz kapcsolódó gazdasági és társadalmi korlátozást fel kell oldani Heiko Maas külügyminiszter szerint, amint felajánlják a vakcinát mindenkinek – írja a Guardian.

    A német egészségügyi minisztérium adatai alapján Németországban eddig az emberek körülbelül 56,5 százaléka kapott meg legalább egy dózist, és csaknem 39 százalékuk rendelkezik mindkét oltással. 

    Amikor Németországban mindenki megkapja az oltási ajánlatot, akkor már semmilyen korlátozásnak sincs jogi vagy politikai indoka

    – jelentette ki Heiko Maas. 

    Angela Merkel kancellár korábban azt mondta, hogy szeptember 21-ig mindenkinek fel kell ajánlani az oltást Németországban.

  • Törökországban három esetben azonosították a koronavírus delta plusz változatát − írja a Guardian. Az egészségügyi miniszter elmondta: az ettől különálló delta-változatot már harminc tartományban, 284 esetben azonosították.

    A delta pluszt három embernél azonosítottuk három különálló tartományban, köztük Isztambulban

    − mondta Fahrettin Koca egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy a vírusváltozattal fertőzött betegek állapota stabil.

    Törökország oltási programja januárban kezdődött a kínai Sinovac által kifejlesztett oltóanyaggal, azóta a Pfizer és a BioNTech vállalatok közös oltóanyagát és a Szputnyik V-oltást is használja.

  • Szerbiában újra száz fölé emelkedett a napi fertőzöttek száma, ami a szakértők szerint aggodalomra ad okot − adta hírül az MTI. Srdja Jankovic járványügyi szakértő elmondta:

    olyan most a járvány, mint a parázsló tűz, és elég egy szikra, hogy minden lángra kapjon.

    A szakember ezzel arra utalt, hogy egyelőre alacsony az új fertőzöttek száma, de a járvány nem szűnt meg, és ha nem oltatják be magukat elegen, akkor ősszel újabb erőteljes hullámra lehet számítani.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 110-zel 716 983-ra, a halálos áldozatok száma pedig eggyel, 7059-re emelkedett.

  • Az orosz ortodox egyház egyik vezetője szerint azok az oroszok, akik visszautasítják a vakcinát, bűnt követnek el, és életük végéig bűntudat fogja gyötörni őket – írja a Moscow Times.

    Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor emberek keresnek fel egy papot, és elmondják, hogy nem oltatták be magukat, vagy közeli hozzátartozóikat, és ez valakinek a halálához vezetett

    – mondta el Hilarion volkomanszki metropolita, az egyház külkapcsolati osztályának vezetője egy televízióinterjúban.

  • A Pfizer és a BioNTech vakcinája már csak 64 százalékos hatékonyságot mutat Izraelben, ahol egyre emelkedik a delta- (indiai) variáns által okozott fertőzések száma – jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma.

    Hozzátették, hogy az oltóanyag továbbra is 90 százalékban megelőzi a kórházba kerülést és a súlyos tüneteket – írja a Haaertz.com.

  • Ukrajnában csak akkor nem lesz már szükség a maszkviselésre, ha az ország magas szintű átoltottságot ér el, vagy ha a világ legyőzi a koronavírust − jelentette ki Ihor Kuzin ukrán tiszti főorvos. Emlékeztetett: azok számára is kötelező a maszkviselés, akik már mindkét, koronavírus elleni védőoltást felvették.

    Az országban egyre inkább javulást mutatnak a járványügyi adatok, és a gyógyultak aránya egyre nő, azonban az egészségügyi szakember szerint fontos, hogy továbbra se lazítsanak a járványügyi korlátozásokon. A maszkok beltéri viselésétől még sokáig nem szabadulnak az ukránok − írja a Kárpátinfo.

  • A beoltott francia állampolgárok beoltottságukat egy, a telefonjukra letöltött QR-kóddal tudják igazolni. Akik mindkét oltásukat megkapták, szabadon utazhatnak az Európai Unió területén – írja a France24

    A két és fél millió franciának, akik külföldön vették fel az oltásukat, annak az országnak az oltási igazolványát kell bemutatniuk, ahol megkapták a vakcinát.

  • Idén is elmarad a Formula−1 Ausztrál Nagydíja, ugyanis a szervezők nem tudtak megállapodni a beutazási korlátozások enyhítéséről.

    Ausztráliában beutazási korlátozások vannak érvényben, ráadásul az átoltottság aránya is alacsony: a lakosság 7,3 százaléka kapta meg eddig mindkét oltását. Csak a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagát használják.

    Kapcsolódó
  • Pozsonyban hosszú sorokban várakoztak oltásért hétfőn, ugyanis előzetes regisztráció nélkül oltják be az érdeklődőket − írja az Új Szó. A várakozókat a hosszú várakozási idő sem riasztotta vissza.

    A digitális váróteremben július 5-ig, hétfőig mintegy 50 ezren várakoztak a vakcina első dózisára, 210 ezren pedig a másodikra. A sorokban oltásra várakozó gyerekeket előreengedték. A 12–18 éves korosztályból jelenleg nyolcezren várakoznak az oltás első, 28 ezren a második dózisára.

    Tomáš Szalay, a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatója elmondta:

    Jövő hét szombaton és vasárnap Pfizerrel oltunk, és ismét lehetőséget kínálunk majd arra, hogy az emberek regisztráció nélkül érkezzenek.

  • Libanonban is felütötte fejét az elsőként Indiában azonosított delta-variáns, ami miatt egyre inkább romlanak a járványügyi mutatók. Az országban eddig összesen 546 ezer esetet regisztráltak, és valamivel több mint 7860 ember hunyt el, miközben a lakosságnak eddig 20 százalékát oltották be.

    A hétvégén kilenc új esetet regisztráltak a koronavírus új mutációjából, és a magas fertőzőképesség miatt az esetszámok a következő napokban várhatóan emelkedni fognak. Egy helyi szakértő szerint az új fertőzések többsége az oltatlan, fiatalabb generációk tagjai közül kerül ki, de két olyan esetről is tudni, amikor mindkét oltásukat megkapott egészségügyi dolgozók kapták el az új vírust.

    Kapcsolódó

    A pusztító robbanás után most járvány fenyegeti Libanont

    Közel-Kelet Svájcában állandó a gyógyszerhiány, és a delta-variáns is megjelent.

  • Az elmúlt napon 541 esetben igazoltak koronavírus-fertőzést Ukrajnában. A kórba húszan haltak meg az országban − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács keddi adataiból. A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Kijevben regisztrálják.

    Az elmúlt 24 órában Kárpátalján nem volt halálos áldozata a járványnak, hat esetben azonban pozitív eredményt mutattak a tesztek. A megyében az aktív fertőzöttek száma 104-re csökkent, ami Ivano-Frankivszk megye után a második legalacsonyabb szám.

    A járvány kezdete óta Ukrajnában 2 238 364 esetben igazolták a fertőzést, ebből 2 172 687-en felgyógyultak a kórból. A vírus 52 504 halálos áldozatot követelt. Az aktív fertőzöttek száma az országban 13 173, ami hetek óta csökkenő tendenciát mutat.

  • A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést nyújtotta át Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszternek Szijjártó Péter Jekatyerinburgban. A külgazdasági és külügyminiszter ezzel köszönte meg kollégájának a koronavírus-járvány leküzdésében nyújtott segítséget.

    A miniszter kiemelte: az Oroszország által biztosított vakcinákkal egymillió ember válhatott védetté a fertőzéssel szemben.

    Kapcsolódó

    Szijjártó Péter kitüntetéssel köszönte meg a Szputnyik V-t

    Az orosz vakcina 99 százalékát már felhasználták Magyarországon.

  • A Moszkvai Állami Egyetem válságstábja hétfőtől nem engedélyezi a munkavégzést azoknak az alkalmazottaknak, akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen – tájékoztatott a Meduza.io portál.

    A Moszkvai Állami Egyetem vezetősége még júniusban jelentette be, hogy az oltás kötelező, és legalább az egyetem dolgozóinak hatvan százalékát be kell oltatni. Azt nem tudni, hogy az egyetem hány alkalmazottja van beoltva, viszont létrehoztak egy saját oltóközpontot, ahol az alkalmazottak és a diákok is beoltathatják magukat – írja a Körkép.sk.

    Moszkva június 16-án bejelentette, hogy a kiskereskedelemben, az oktatásügyben, az egészségügyben és a tömegközlekedésben dolgozó személyeknek kötelező az oltás, és az első adag vakcinával legkésőbb július 15-ig be kell magukat oltatni. Amennyiben az alkalmazott nem oltatja be magát, a munkaadónak jogában áll megakadályozni a munkahelyre való belépést, vagy otthoni munkát rendel el.

  • Jövő héttől Görögország elkezdi a tizenöt év felettiek oltását – jelentették be az illetékesek.

    Az ország tízmilliós lakosságának eddig harmincnyolc százaléka kapta meg mindkét oltását, a legalább elsőt pedig negyvenhét százalék – írja a Financial Times.

  • A világon 184 106 914 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 983 705 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 183 738 373 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 976 162 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 33 723 095 fő eddig a napig, a halálos áldozatok száma 605 567.
    • Indiában 30 585 229 fertőzöttet és 402 728 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 18 792 511 fertőzöttről és 525 112 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 848 973 fertőzöttet és 111 360 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 568 104-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 136 279-re emelkedett.
    • Törökországban 5 440 368 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 49 874.
    • Az Egyesült Királyságban 4 947 274 a fertőzöttek száma, és 128 495-en haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 552 750 a fertőzöttek és 96 521 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 263 797 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 680.
    • Spanyolországban 3 866 475 fertőzöttet és 80 934 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 738 862 a fertőzöttek száma, 91 045 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 880 308 fertőzöttet és 75 085 halálesetet tartanak nyilván.
  • Japán újabb, 1,13 millió adag AstraZeneca-oltóanyaggal teli szállítmányt küldött Tajvannak a koronavírus-járvány megfékezésnek érdekében – adta hírül az MTI. A döntést kedden jelentette be Motegi Tosmicu japán külügyminiszter.

    Az ázsiai ország az elmúlt három hónapban összesen 1,24 millió vakcinát adományozott a brit–svéd gyógyszergyár oltóanyagából Tajvannak. A mostani szállítmány csütörtökön indul útnak. A politikus azt reméli: Japán ezzel a döntéssel segíteni tud majd a járvány miatt nehéz helyzetbe került tajvaniaknak.

    Tajvant sokáig a megfelelő járványkezelés egyik követendő példájaként tartották számon, májusban még csupán néhány száz fertőzöttet és tíznél kevesebb halálos áldozatot regisztráltak. Június elején viszont megugrott a megbetegedések száma.

    A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem keddi összesítésének alapján eddig 15 061 ember kapta el a koronavírust a 23,5 milliós lakosú országban, és összesen 689 ember halt bele a fertőzés szövődményeibe.