Hermina
15 °C
27 °C

Trump szétperli a Facebookot és a Twittert

2021.07.07. 21:18 Módosítva: 2021.07.07. 21:18
Berpeli a Twittert, a Facebookot és még a Google-t is Donald Trump.

„Ez egy gyönyörű fejlemény a szólásszabadság érdekében” – így jellemezte a saját perét a volt elnök a szerdán, a golfklubjában tartott sajtótájékoztatóján. 

Trump nemcsak a cégeket, hanem azok ügyvezető igazgatóit is perbe fogta.

Azt követeljük, hogy vessenek véget a tiltásnak, az elhallgattatásnak, feketelistázásnak, száműzésnek és az eltörléskultúrának, amelyet olyan jól ismernek

– mondta. 

A perkeresetben Trump azt kérte, hogy vessenek véget az ellene foganatosított „cenzúrának”, miközben arra hivatkozott: ha ezt vele elnökként megcsinálhatták, „akkor bárki mással is megtehetik”.

A techcégek egyelőre még nem reagáltak a történtekre. 

A BBC által megkérdezett szakértők szerint Trump a perrel csak azt akarja elérni, hogy ismét magára irányítsa a média és az emberek figyelmét. Emlékeztettek arra, hogy a választások után is azzal vádolta meg Joe Bident és a demokratákat, hogy csaltak, de a bíróságon már nem fordított komolyabb erőfeszítéseket az állításai megvédésére. 

Januárban a Capitolium ostroma után Trump közösségi médiás fiókjait felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy az elnök megnyilvánulásaival veszélyezteti a közbiztonságot. Az elnök most „szeretetteljes mondatként” utalt vissza arra a január posztjában elhangzott kijelentésre, amely miatt végül letiltották őt. 

A Facebook utóbb úgy döntött, hogy 2021 január 6-tól számítva két évre függesztik fel Trumpot, Twitter viszont gyakorlatilag örökre eltiltotta őt. Trump júniusban arról beszélt, hogy ha ismét elnökké választanák, akkor felfüggesztené a közösségi platformokat.