Két ember őrizetben a holland újságíró ellen merénylet miatt

2021.07.07. 21:42 Módosítva: 2021.07.07. 21:47

A holland hatóságok őrizetbe vettek két embert, a gyanú szerint ők merényletet követtek el Peter R. de Vries holland bűnügyi újságíró ellen. 

Egyikük egy 21 éves rotterdami lakos, míg a másik ember egy 35 éves lengyel férfi. A gyanúsítottakat tegnap éjjel, az egyik autópályán sikerült elfogniuk a rendőröknek. A rendőrök mindeközben több helyen is házkutatást tartottak és lőszert, valamint adathordozókat foglaltak le. 

A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottakat már pénteken bíróság elé állítják.

A rendőrök azt is bejelentették, hogy egy harmadik ember, akit korábban szintén gyanúsítottként vettek őrizetbe, már tisztázta magát a gyanú alól . 

Az esettel kapcsolatban európai vezető politikusok is megszólaltak már. Mark Rutte „sokkolónak és érthetetlennek nevezte a történteket”, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pedig azt mondta, hogy támadás „az egész sajtószabadság ellen irányult, amely annyira fontos a demokrácia számára”. Rajtuk kívül Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megszólalt ma az európai parlamentben a történtekkel kapcsolatban.

De Vries állapotáról egyelőre nem sokat lehet tudni, a legutóbbi értesülések szerint még mindig kritikus állapotban van. 



  • Hírek
  • Hírek