A muszlim ország, ahol sört csapolnak, a baltás gyilkos pedig irodalmár

DSC0917
2021.07.10. 17:42
Azerbajdzsán egy világi ország regionális hatalmak ölelésében. Sokszínű a társadalma, ahol a baltás gyilkos, Safarov „a magyar irodalom nagykövete”. Helyszíni riportunk Bakuból.

És a törököket nem zavarja, hogy ti egyébként síiták vagytok?

– merült fel a kérdés a Baku melletti mecsetben, miközben hívők éppen Mohamed négy leszármazottjának síremlékét járták körbe, imádkozva a próféta utódainak földi maradványaihoz.

Hát ez nagyon haram (az iszlámban tilos) – mondta fejét csóválva egyik, szunnita kísérőnk, hozzátéve: amúgy ez nem okoz problémát, nem erről szól a kapcsolatuk Törökországgal. 

Az azerbajdzsáni muszlimok többsége a síita irányzatot követi, így vallásilag közelebb állnak déli szomszédjukhoz, Iránhoz, amelynek Törökországhoz hasonlóan komoly elképzelései vannak a régióban. A perzsa államban nem mellesleg mintegy 30 ezer azeri él, így jogos a kérdés, hogy Teherán esetleg nem próbálja-e őket eszközként használni a befolyásszerzésre. „Erre ügyelünk” – szögezte le ravasz, magabiztos mosollyal kísérőnk.

Muszlim gyökerű, posztszovjet társadalom

Az azeriek egyáltalán nem tűntek mélyen vallásosnak, sem a fővárosban, Bakuban, sem vidéken. Mecsetet alig láttam, a müezzin hangja sem ébresztett reggelente. Pedig Recep Tayyip Erdoğan török elnök rákapcsolt az iszlamizmusra odahaza, de – kritikusok szerint – mint oly sok helyen máshol, legitimizációs eszközként, hatalmi fegyverként használja a vallást.

Ez a veszély nem úgy tűnik, hogy fenyegeti Azerbajdzsánt, ahol a Szovjetunió szétesése óta az Aliyev család regnál. Az embernek olyan benyomása támad, hogy világi életmódot folytatnak, de tartják a muszlim hagyományokat. A törökbarátság sokkal inkább etnikai alapú, hiszen az azeriek a türk népcsoporthoz tartoznak, nyelvük is nagyon hasonlít a törökre. Ez persze nem feltétlenül lenne elegendő az örök barátsághoz, mégiscsak két különálló államról van szó. Ankara viszont beállt Azerbajdzsán mögé a karabahi ügyben, ráadásul annak az Oszmán Birodalomnak az örököse, amely elkövette a Törökországban és nem mellesleg Azerbajdzsánban is tagadott 1905-ös örmény népirtást. Mondhatni: az ellenségem ellensége a barátom.

Pedig abban, hogy milyen a mai azeri társadalom, egy másik hatalom sokkal nagyobb szerepet játszott. 

Nem imádkozni, gyárban dolgozni és vodkát inni

Mecsettel nem találkoztam sokat, és a muszlim szokásnak megfelelően magukat fátyollal eltakaró asszonyokból sem sokkal. Ami viszont szemet szúrt, hogy még vidéken is, ahány szupermarketbe bementem, egész részlegeket foglalt el az alkohol: különböző vodkák, sörök, borok, és több helyütt helyben csapolták az érlelt komlót és malátát. 

Mi kicsit mások vagyunk, mi még a disznóhúst is megesszük 

– hangzott el az egyik vacsoraasztalnál, amin azért utazótársaimmal először felhúztuk a szemöldökünket, de aztán a hideg sörrel a kezünkben rájöttünk, hogy igazából nincs is min csodálkozni. 

E világiasodást a Szovjetunió számlájára lehet írni, az orosz elvtársak vélhetően megmondták a kőolajban dúskáló azeri elvtársaknak, hogy gyári munka közben nincs idő imádkozni, de helyette van vodka a napi feszültségek levezetésére. 

Érdemes megjegyezni, hogy széles körben úgy tartják: még Sztálin adta oda Karabahot Azerbajdzsánnak 1921-ben. Ez persze nem egészen így van. A „vörös cár” ekkor ugyanis még csak nemzetiségügyi népbiztos volt, és az Oroszországi (bolsevista) Kommunista Párt Központi Bizottságának kaukázusi plénumán is csak megfigyelőként volt jelen, ahol arról határoztak, hogy a térséget meghagyják Azerbajdzsán részének. Sztálin pedig még csak nem is szavazott. 

Egy másik dolog, ami szembeötlő volt, az a síremlékek. A láthatóan az utóbbi időben készült, gyakran a karabahi háborús áldozatoknak emelt emlékkövekbe belegravírozták a halottak portréját, ami a szunnitáknál megint csak haram. A gyanú szerint ez a gyakorlat nemcsak a síita irányzatból, hanem a szovjet múltból is ered, Oroszországban például ez bevett szokás.

Ezzel pedig el is érkeztünk a háttérben megbúvó orosz szálhoz. 

Baku mintha próbálná kiegyensúlyozni az országot körülölelő nagyhatalmak befolyását, de mintha kicsit kiszeretett volna Oroszországból, mert az az örmények pártját (is) fogja. A témában megkérdezett azeriek nem tanúsítottak ellenséges érzelmeket a Nagy Medve iránt, de volt egy olyan érzésem, mintha kicsit ráuntak volna az úgynevezett orosz birodalmi mentalitásra, és azért engedik be az ajtón Törökországot, mert hát mégiscsak testvérnép, és ha fegyverekkel is érkezik, azt sem az azeriek ellen használja. Nem úgy, mint anno az Orosz Birodalom. 

Moszkva vélhetően nem lelkesedik a nagy török–azeri összeborulás miatt, de még messze nem csúszott ki Azerbajdzsán a markából. A kaukázusi országban mintegy 100 orosz iskola működik, és nagyjából 150 ezer orosz él. A bakui éjszakai életben egész utcák tűnnek úgy, mintha Oroszország részét képeznék, az orosz szón kívül szinte csak az angol hallatszik, a bárokban oroszul beszélnek, és itt-ott orosz televízió megy. A hotelszobában is szinte csak orosz tévécsatornát lehetett nézni. Ki lehet találni, hogy az áruházak polcait a helyi és a török termékek mellett mi díszíti még. 

Lehet, ezt most nem baltázta el Budapest

Á, Magyarsztán! Az baráti nép

– tette a megállapítást a bakui repülőtéren egy hegyi zsidó. 

Azerbajdzsánban több kisebb, laikusan szólva alnépcsoport lakik, így az ország északi, hegyvidéki területén például a farszi (a perzsa nyelv) egyik változatát beszélő zsidók. Nem mellesleg Baku barátként tekint Izraelre, a zsidó állam ugyanis fegyverekkel, köztük drónokkal látta el a hegyi-karabahi háborúra készülő azerieket. Vélhetően nem véletlenül tudnak vízum nélkül belépni a kaukázusi országba az izraeli útlevéllel rendelkezők.

Az azeri kormány pedig vevőnek tűnik arra, hogy teret engedjen más kultúráknak és vallásoknak, ezt látszik bizonyítani az is, hogy Bakuban 2006-ban azonos néven felépítették a Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása templomot, melynek elődjét a szovjetek 1931-ben megsemmisítették. Kísérőink elmondása szerint mintegy 500 katolikus él Bakuban. 

Bár az ember azt hihetné, hogy Magyarország nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy becsatlakozott a Türk Tanácsba, bizonygatva a rokoni szálakat, hogy „nálunk is élnek kipcsakok, úgy néz ki, bejött a dolog. A múlt héten járt Budapesten az azeri parlament, a medzslisz elnöke, aki rövid protokolláris látogatása során Orbán Viktor kormányfővel és Szijjártó Péter külügyérrel is tárgyalt. Azt, hogy pontosan miről, nem egészen világos, de Sahiba Gafarova házelnök asszony a budai Ybl-villában mondott beszédében az sugallta, hogy Budapest csatlakozik a Türk Tanács pénzügyi alapjához. 

Ez a nagy magyar–azeri barátság gyanúsan Ramil Safarov, a baltás gyilkos 2012-es kiadásával szökkent szárba. Hazájában nemzeti hősként tisztelnek, csak éppen elrejtették a nyilvánosság elől, mert az örmények vérdíjat tűztek ki a fejére. Safarov ugyebár 2004-ben Budapesten egy, a NATO égisze alatt megtartott angol nyelvi képzés idején betört örmény katonatársa szobájába, és az alvó nemzeti ellenséget „hősiesen” meggyilkolta egy baltával. A magyar bíróság a tettéért életfogytiglanira ítélte, Magyarországon töltött büntetését viszont hasznosította: megtanult magyarul. Így még egy „kulturális előnnyel” is járt az azeri katona kiadása.

Elvileg ha az ember besétál egy könyvesboltba Azerbajdzsánban, és leemeli A Pál utcai fiúkat a polcról, az első oldalon azt fogja olvasni, hogy

Fordította: Ramil Safarov.  

(Borítókép: Kiss Dániel / Index)



  • Tippek
  • Lakáshitel