Ez a poszt a következő Percről percre része:

Újra megnyílt az Eiffel-torony

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, amelyben bemutattuk a koronavírus-világjárvány történéseit, a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • A koronavírus elleni védőoltások méltányosabb elosztására irányuló erőfeszítések felgyorsítását sürgették az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamainak vezetői − adta hírül az MTI.

    Az Új-Zéland vezetésével megtartott virtuális csúcstalálkozón 21 ország vezetői ígéretet tettek arra, hogy megkétszerezik erőfeszítéseiket a vakcinagyártás és vakcinaellátás biztosítása érdekében. Közölték: támogatják a gazdaságokat, amíg szükséges.

    A csúcstalálkozón részt vett Joe Biden amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök is, akik a többi vezetővel azt vitatták meg, miként léphetnének fel közösen a járvány és a gazdasági hatások kezelése érdekében.

  • A Covid–19-cel kórházba került fiatal felnőtteket is majdnem akkora mértékben sújtják a koronavírus szövődményei, mint az ötven év fölöttieket a Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent brit tanulmány szerint.

    A 19–49 év közöttiek körében tízből négy esetben alakultak ki vese-, tüdő- és más szervi problémák – mutatták ki a kutatók 303 Egyesült Királyságban lévő kórház több mint 73 ezer betegének adatait elemezve, akik a koronavírus-járvány első hullámában, 2020. január 17. és augusztus 4. között fertőződtek meg a SARS CoV-2 vírussal – számolt be az MTI.

    Kapcsolódó

    A Covid után a fiatalokat is fenyegeti a szervkárosodás

    A tudósok 73 ezer beteg adatait vizsgálták.

  • Oroszország 799 új halálesetet jelentett az elmúlt napon a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben − írja a Guardian. Ez a világjárvány óta a legmagasabb napi halálozási szám.

    Az elmúlt napon az országban 25 704 esetben mutattak pozitív eredményt az elvégezett koronavírus-tesztek. A gyors és drasztikus növekedést a vírus elsőként Indiában azonosított delta-variánsának terjedésével magyarázzák.

  • Nyolc hónap után pénteken újra megnyitott az Eiffel-torony − adta hírül a Reuters. A koronavírus-járvány miatt bezárt látványosság pontban éjfélkor vált ismét látogathatóvá.

    A francia főváros legkedveltebb turistalátványossága a második világháború óta nem volt ilyen hosszú ideig lezárva. A toronyban jelenleg is érvényesek a korlátozó intézkedések, ami azt jelenti, hogy a létszámkorlátozás mellett kötelező a maszkviselés is.

    A turistáknak július 21-től a látogatáshoz a francia kormány által elismert védettségi igazolványt kell bemutatni.

  • A brit egészségügyi minisztérium pénteki ismertetése szerint az elmúlt 24 órában több mint ötvenezer új fertőződést azonosítottak országszerte. Ez január közepe óta a legmagasabb napi fertőződési adat − adta hírül az MTI.

    Az egészségügyi tárca jelentése szerint az elmúlt napon 51 870 teszt mutatott pozitív eredményt. Az ismertetéshez fűzött grafikonos visszatekintő kimutatás szerint ennél több új napi fertőzést legutóbb január 15-én regisztráltak, amikor 55 761 új fertőződést szűrtek ki.

    A ötvenezres szám újbóli átlépése nem érte váratlanul a brit kormányt.

    Sajid Javid egészségügyi miniszter már a múlt héten elmondta: várakozása szerint július 19-re, a még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások eltörlésére kitűzött időpontra „ötvenezer körülire” emelkedhet a naponta azonosított fertőzöttek száma.

  • Fel kell pörgetni a koronavírus elleni oltási kampányt Romániában, mert itt az átoltottság kisebb, mint más tagországokban, a delta-variáns térnyerése pedig veszélyes helyzetet teremt − állapította meg Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos.

    A politikus arra biztatta a romániai polgárokat, hogy a maguk és környezetük védelme érdekében oltassák be magukat. Mint mondta, az indiai delta-variáns megjelenésével Romániában is növekedésnek indult a megbetegedések száma, ebben a helyzetben pedig csak az oltás nyújthat biztonságot − adta hírül az MTI.

    Országos szinten a 19,3 milliós Romániában eddig 4 millió 856 ezer ember (a beoltható 12 év feletti lakosság 28,7 százaléka) kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.

  • Ukrajnában az elmúlt napon 737-tel 2 243 605-re nőtt a fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatok száma 17-tel 52 702-re emelkedett − adta hírül az MTI. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a február 24. óta tartó oltási kampány alatt eddig 2 539 636-an kapták meg a védőoltás első, 1 360 256-an a második dózisát.

    Denisz Smihal miniszterelnök pénteken a parlament ülésén közölte: július végéig még több mint nyolcmillió dózis koronavírus elleni vakcinának kell megérkeznie Ukrajnába. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter elmondta, hogy az első Moderna-vakcinaszállítmány (kétmillió dózis) a hétvégén érkezik meg repülővel az országba.

  • Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) előrejelzése szerint jelentősen nőhet a koronavírusos fertőzöttek száma a következő hetekben: augusztus 1-jéig közel ötször több új fertőzött is lehet a delta-variáns terjedése és a járvány további terjedését gátló intézkedések enyhítése miatt – adta hírül az MTI.

    Pénteken közzétett jelentésében az ECDC rámutat: az Európai Unió tagországai, valamint Norvégia és Izland alkotta térségben várhatóan naponta több mint 420 új fertőzött jut majd 100 ezer lakosra az augusztus 1-jével végződő héten, szemben a múlt heti kilencvennel. Ugyanannak a hétnek a végén pedig 100 ezer lakosra várhatóan már több mint 620 új fertőzött jut majd. Ez a szint megfelelne az Európai Unió közegészségügyi hivatala által 2020 őszén és 2021 áprilisában rögzített értékeknek.

    Az ECDC szerint a kórházi ápolásra szorulók és a halálos áldozatok száma ennél lassabban emelkedik, elsősorban az oltási kampánynak köszönhetően: a Covid–19 betegséggel összefüggő új halálesetek száma a múlt heti egymillió lakosra jutó 6,8 után augusztus elején várhatóan meghaladja majd a tízet.

  • Tizennyolc százalékkal nőtt Horvátországban az új fertőzöttek száma az előző héthez képest, és míg tavaly ugyanebben az időszakban átlagosan 66 új esetet regisztráltak naponta, ez a szám most 104 − adta hírül az MTI.

    A turisztikai szezon elején vagyunk, és rosszabb a helyzet, mint tavaly, ez figyelmeztetés, hogy be kell tartani a járványügyi intézkedéseket

    − mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója.

    Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerint a fertőzés terjedését az ellenőrizetlen tömeges összejövetelek okozzák. Szerinte be kell tiltani azokat a rendezvényeket, amelyeket nem lehet ellenőrizni, és a látogatókról nem lehet megállapítani, rendelkeznek-e védettségi igazolással. Hozzátette: fokozottabban fogják ellenőrizni a járványügyi korlátozások betartását.

    Csütörtöktől az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) kockázatosabb besorolás alá helyezte a horvát tenger melletti területeket, amelyek már csak egy lépésre állnak attól, hogy a piros jelzésű, súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljenek.

  • A Kaliforniai Egyetem kötelezővé teszi az oltást valamennyi hallgatójának és dolgozójának, hogy ősszel visszatérhessenek a jelenléti oktatáshoz – írja a Financial Times.

    Bár az Egyesült Államokban egyre több egyetemen követelik meg a védettséget, a Kaliforniai Egyetem eddig messze a legnagyobb közülük. A University of California egyetemi rendszer tíz városban rendelkezik kampusszal, és három nemzeti laboratórium tartozik hozzá, köztük a Los Alamos Nemzeti Laboratórium Új-Mexikóban, amelyet még a második világháború alatt alapítottak, hogy itt működjön a Manhattan-terv, vagyis az atombomba kifejlesztése.

    Az egyetemnek összesen több mint 280 000 hallgatója és több mint 227 000 dolgozója van.

    Eddig már a Columbia, a Harvard és a Princeton is csatlakozott azokhoz az egyetemekhez, ahol kötelezővé tették az oltást.

    A Kaliforniai Egyetem oktatási és kutatási helyszínei
    A Kaliforniai Egyetem oktatási és kutatási helyszínei
    Fotó: Wikipedia
  • Az Egyesült Államok 25 millió adag koronavírus elleni vakcinát adományoz az afrikai országoknak, az első szállítás Burkina Fasóba, Dzsibutiba és Etiópiába érkezik az következő napokban − írja a Guardian.

    Az Afrikai Unióval és a Covaxszal együttműködve az Egyesült Államok 25 millió Covid−19 vakcinát adományozott 49 afrikai országnak. Az első szállítmányban egymillió adag Johnson & Johnson-vakcinát szállítanak a kontinensre.

  • Az angliai lakosság valamivel több mint egy százaléka hordozhatja jelenleg a koronavírust a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint – számolt be az MTI.

    Az ONS közölte, hogy széleskörű lakossági próbaszűréseken alapuló számításai szerint Angliában, az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában jelenleg 577 700 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez azt jelenti, hogy Angliában minden kilencvenöt emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 1,06 százalékának a szervezetében van jelen a koronavírus.

    Az Egyesült Királyság egészében meglehetősen egyenetlen a helyzet: Skóciában 1,14, Észak-Írországban ugyanakkor 0,34, Walesben csak 0,28 százalék a fertőzöttek aránya az ONS becslési módszertana alapján.

  • Olaszországban bevezették a Szicíliára és Szardíniára érkező turisták szigorúbb ellenőrzését, mert az idegenforgalom újraindulásával romlottak a járványmutatók, és ismét városokat kellett lezárni − adta hírül az MTI. Kötelező a tesztelés el a Spanyolországból, Portugáliából és Máltáról, valamint EU-n kívüli országokból érkezők számára attól függetlenül, hogy be vannak-e oltva vagy sem.

    Hasonlóképpen a járványkorlátozásokat tavasszal elsőként feloldó Szardíniában is leállították az eddigi szabad belépést, kikötőkben és repülőtereken ismételten ellenőrzik az érkezőket. A napi esetszám növekedése miatt a szardíniai szállodákban elkezdték lemondani a foglalásokat.

    A kormány kedden dönt az esetleges intézkedésekről.

    A járványmutatók romlása ellenére a kórházak Covid–19-osztályai továbbra is majdnem teljesen üresek. A napi esetszám a korábbi hét kétszeresére emelkedett a delta-variáns terjedése miatt. A járvány tetőzését augusztusra várják.

  • A tokiói olimpia eredményhirdetéseinél közreműködhetnek és érmeket adhatnak át azok a NOB-tagok, akiket teljes körűen beoltottak koronavírus ellen - írta az insidethegames.biz portál Thomas Bachra, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökére hivatkozva.

    Bach még azelőtt beszélt erről a változásról, hogy csütörtökön találkozott Koike Juriko tokiói kormányzóval. Korábban a NOB első embere még azt mondta, hogy elmaradnak az ötkarikás játékokon korábban megszokott medálátadási formaságok, mert kijelölt sportdiplomaták helyett Tokióban a dobogósok maguk akasztják a nyakukba az érmet. Bach szerdai, tokiói videokonferenciáján hangoztatta: a személyes kontaktusok ily módon történő csökkentésével is gátat akarnak vetni a koronavírus terjedésének.

  • Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.

    Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 1 millió 48 ezer 143 személygépjárművet helyeztek forgalomba júniusban, 10,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

    A járvány terjedését fékező intézkedések keretében tavaly március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. Tavaly márciusban 55,1 százalékkal kevesebb, mindössze 567 ezer új jármű került ki az utakra. A következő hónapban, áprilisban, amely a gazdaság teljesítményét tekintve a járvány legsúlyosabb hónapjának bizonyult, 76,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

  • Túl korán zárták ki annak lehetőségét, hogy a koronavírus egy laborból szabadult ki – idézi a WHO főtitkárának a szavait a Portfolio. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz egyben elismerte azt is, hogy a koronavírus eredetét vizsgáló nemzetközi csapat, amely idén Kínába látogatott, nehezen jutott hozzá a szükséges információkhoz a hatóságoktól.

    A gazdasági lap azt írja, az utóbbi hónapokban egyre nagyobb érdeklődésre tett szert az a vélekedés, miszerint a koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki. Emlékezetes továbbá, hogy Joe Biden májusban utasítást is adott arra, hogy vizsgálják ki a vírus eredetét. Elmondása szerint jelenleg két elmélet van, az egyik szerint egy baleset következtében szabadult ki a kínai laborból a vírus, míg a másik szerint fertőzött állaton keresztül került kapcsolatba az emberrel.

  • Túlzás nélkül állítható, hogy Szlovákiában mindent bevetnek, hogy az emberek beoltassák magukat. Az egészségügyi minisztérium már azt is bejelentette, hogy legújabb kampányához leszerződött egy reklámcéggel, azonban ennek költségeit nem hajlandó biztosítani a pénzügyminisztérium – olvasható az Új Szó oldalán. 

    Nagyon próbálkozik az egészségügyi minisztérium, hogy oltakozzanak az emberek a szomszédos országban, ezért Szlovákiában már előzetes regisztráció nélkül is lehet vakcinaközpontokban oltakozni, már a háziorvosok is olthatnak, illetve egyre több mobil oltócsapatot hoznak létre. Ezenfelül a határellenőrzési rendszert is úgy szervezték, hogy az az oltottaknak kedvezzen, ráadásul az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský bejelentette, hogy új oltási kampányukhoz egy reklámügynökséggel kötöttek megállapodást. Mindemellett ezek után sem tudta konkrétan megmondani a politikus, hogy mikor indul majd a kampány. Valószínűleg nem gyorsítja a kezdetét az a tény sem, hogy a 3,8 millió eurós reklámhadjáratot nem akarja finanszírozni a korábbi miniszterelnök, a jelenlegi pénzügyminiszter, Igor Matovič. 

    Nem fogunk pénzzel tömni néhány kiválasztott sajtóterméket csak azért, hogy arról írjon, milyen kedves és jószívű a miniszter 

    – vélekedett a kampányról Igor Matovič.

  • Jelentősen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben, és egyre több a súlyos megbetegedés a delta-variáns miatt – írja az MTI.

    Az izraeli egészségügyi miniszterelnök szerint csütörtökön 855 új fertőzöttet regisztráltak, márpedig legutóbb március 22-én volt hasonlóan rossz a helyzet. Jelenleg 5817 aktív esetet tartanak nyilván, 99 embert ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen.

    A negyedik hullám következtében múlt szerda óta 11-en haltak meg koronavírusban, holott előtte hetekig egyetlen halálos áldozata sem volt a járványnak Izraelben.

    A csütörtökön diagnosztizáltak 51 százaléka volt oltással védett, 45 százalék még nem kapott vakcinát, míg négy százalék csak részben volt védett. Az új megbetegedések több mint 90 százalékát a delta-variáns okozta.

    Izrael 9,3 millió lakosából eddig 5 740 832-t már legalább egyszer beoltottak a 12 évnél idősebbek közül.

  • A tervezett enyhítésekkel ellentétben július 22-étől az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak, vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek.

    Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigéngyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez.

    A vendéglátásban és a rendezvényeken – a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében – továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség.

  • Újra szigorítanak a korlátozásokon Los Angeles megyében, szombaton 23.59-től ugyanis ismét kötelező lesz a maszkviselés mindenki számára a beltereken, függetlenül attól, hogy valaki be van-e oltva vagy sem – írja a cbsnews.com.

    A beltéri maszkviselésnek megint hétköznapivá kell válnia, nem számít, kinek milyen az oltottsági állapota, ez ugyanis segíthet megállítani a jelenleg is emelkedő esetszámokat. A határozat várhatóan addig marad érvényben, amíg a járványhelyzet javulni nem kezd

    – mondta Muntu Davis, Los Angeles megye egészségügyi tisztviselője.

    Az elmúlt héten több mint 1000 új esetet jelentettek naponta, ami nagy növekedést jelent. A megyében a koronavírus-járvány kezdete óta összesen több mint 1,2 millióan fertőződtek meg. Jelenleg több mint 400-an vannak kórházban, és hetente nagyjából 130 beteggel nő ez a szám.

    Muntu Davis felszólította a lakosokat az oltásra, mivel jelenleg ez a legjobb óvintézkedés a pandémiával szemben. Július 11-ei jelentés szerint Los Angeles megyében 10,7 millió embert oltottak már be, és több mint 5 millióan megkapták már mindkét adag vakcinát.

    A megyében június 15-én oldották fel a maszkhasználatra vonatkozó korlátozásokat a teljesen beoltottak számára, most újabb szigorítások jönnek.

  • Októbertől az amerikai Moderna koronavírus elleni oltóanyaga is elérhető lesz Szerbiában – jelentette be Aleksandar Vucic elnök a szerbiai közszolgálati televízió péntek reggeli híradójának beszámolója szerint.

    A szerb államfő elmondta: a kínai Sinopharm, az orosz Szputnyik V, a svéd–brit AstraZeneca, valamint a német–amerikai Pfizer/BioNTech vakcinája után októbertől már a Moderna védőoltását is alkalmazni fogják a nyugat-balkáni országban.

    Emlékeztetett arra, hogy megrekedt az oltakozási folyamat Szerbiában, hiszen még mindig nem érte el az 50 százalékot a beoltottak aránya, így viszont nagyon sebezhetővé fog válni a lakosság a közelgő negyedik járványhullám idején. Mint mondta, jelenleg 1,3 millió felhasználható vakcina van Szerbiában.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 156-tal 718 093-ra, Koszovóban néggyel 107 440-re, Észak-Macedóniában 26-tal 155 867-re, Montenegróban 24-gyel 100 567-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 26-tal 205 227-re növekedett.

  • A Románia kisebb városaiban élők fele, a nagyvárosok lakóinak pedig egyharmada esett már át a Covid–19-en, jóval többen, mint az a hivatalos statisztikákban szerepel – írja a Főtér a MedLife magánklinika-hálózat kutatására hivatkozva. A mérések alapján a városi lakosság mintegy 60 százaléka rendelkezik antitestekkel, vagy azért, mert az alany beoltatta magát, vagy azért, mert átesett a betegségen.

  • Augusztus 1-től lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét, de a második oltás után négy hónapot várni kell – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. A miniszterelnök hozzátetette: arról megoszlanak a vélemények, hogy kell-e harmadik oltás, de félni nem kell tőle, ha pedig az emberek biztonságérzetét növeli, akkor megkapják. Azonban a második oltás után négy hónapot várni kell, ezt a háziorvos bírálhatja felül.

    Bővebben>>>

  • A koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi és biztonsági protokoll miatt elmarad az Egyesült Államok kosárlabdacsapatának felkészülési mérkőzése Ausztrália ellen, amit július 16-án, péntek este rendeztek volna meg Las Vegasban – írja az nba.com.

    A találkozó eltörléséről azok után döntöttek, hogy kiderült, Bradley Beal, a Washington Wizards sztárja kihagyja az olimpiát – szintén – az egészségügyi és biztonsági protokoll miatt. Bár Jerami Grantet, a Detroit Pistons játékosát is a protokoll alá helyezték biztonsági okokból, az ő olimpiai részvételére van esély.

    A válogatott eddig rengeteg kritikát kapott, miután az első két felkészülési mérkőzését elvesztette Nigéria és Ausztrália ellen. A csapat legközelebb Spanyolország ellen játszik vasárnap, majd elindul Tokióba, ahol először július 25-én lép pályára Franciaország ellen.

  • Az Európai Unió megnyílt az Egyesült Államokból érkező turisták előtt, a forgalom azonban nem kétirányú. Nem tudni, hogy ez mikor fog megváltozni.

    Júniusban az Európai Unió hivatalosan javasolta tagállamainak, hogy a több mint egy évig tartó szigorú korlátozások után nyissák meg újra határaikat az amerikai turisták előtt. Az Egyesült Királyság is sárga listára tette az Egyesült Államokat, vagyis az amerikaiak beutazhatnak, noha 10 napot karanténban kell tölteniük, és negatív teszttel kell igazolniuk, hogy nem fertőzöttek.

    A 29 országot, városállamot és mikroállamot magában foglaló schengeni térség, továbbá az Egyesült Királyság és Írország állampolgárai azonban továbbra sem utazhatnak az Egyesült Államokba, kivéve, ha amerikai állampolgárok, vagy ha az érkezés előtt 14 napot olyan országban töltenek, amely nem szerepel az amerikai tiltólistán.

    Bővebben>>>

  • A kormány – tekintettel a koronavírus-világjárvány következtében előállt európai járványügyi helyzetre – 204 750 adag Comirnaty, azaz Pfizer-vakcina kölcsönbe adásáról döntött a Cseh Köztársaság részére – olvasható a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben.

    Orbán Viktor kormányhatározatában felhívta az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bevonásával tegye meg a szükséges lépéseket.

    Bővebben>>>

  • A Népszava értesülései szerint az Európai Gyógyszerügynökség még mindig vizsgálja a Szputnyik V vakcinát. A lapnak a gyógyszerhatóság azt válaszolta, hogy a felülvizsgálat addig tart, amíg az oltóanyag gyártója nem szolgáltat elegendő információt a hivatalos forgalomba hozatali engedély iránti kérelem benyújtásához.

  • A világon 188 868 919 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 065 821 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 188 308 000 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 057 486 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 33 974 299 eddig a napig. A halálos áldozatok száma 608 387.

    • Indiában 30 987 880 fertőzöttet és 411 989 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 19 262 518 fertőzöttről és 538 942 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 895 453 fertőzöttet és 111 619 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 810 335-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 143 657-re emelkedett.
    • Törökországban 5 507 455 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 50 415.
    • Az Egyesült Királyságban 5 301 296 a fertőzöttek száma, és 128 864-en haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 719 952 a fertőzöttek és 100 695 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 278 319 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 840.
    • Spanyolországban 4 069 162 fertőzöttet és 81 084 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 748 379 a fertőzöttek száma, 91 346 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 881 151 fertőzöttet és 75 191 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Támogatja a szlovák védelmi miniszter a 65 év felettiek és az egészségügyi dolgozók kötelező oltását – számol be róla a Körkép.sk. 

    „A születésünktől kezdve több tucat vakcinát kaptunk, mégse folyt róla vita. Most hirtelen mindenkinek, aki reggel felébred, az az érzése, hogy orvos lett, és kétségbe vonja a vakcinákat kifejlesztő szakembereket. Ez szembemegy az ország és a polgárok érdekeivel. Ahhoz, hogy ezeket az érdekeket biztosítani tudjuk, a lehető legnagyobb mértékben biztosítanunk kellene az oltást“ – jelentette ki Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter egy tévéműsorban nemrég. 

    Hangsúlyozta azt is, hogy a külföldi missziókra kiküldött katonátoktól el fogják várni, hogy beoltassák magukat.