Boglárka
19 °C
35 °C

Kim Dzsongun luxuspalotába költöztette a kedvenc zenekarát

2021.07.17. 12:36
Az észak-koreai diktátor a jelek szerint busásan megjutalmazza azt, aki hűséges hozzá. Amíg kedvenc propaganda-zenekara egy tavacska mellett telítődik ihlettel, a nép nagy része éhezik.

Az senki számára nem lehet kérdés, hogy ha valaki Észak-Korában él, annak érdemes jóban lennie Kim Dzsongunnal. A diktátor a jelek szerint szereti is megjutalmazni a figyelmére méltó alattvalókat: a State Affairs Commission nevű zenekar tagjai nemrég luxuskörnyezetbe költözhettek a nagyvezér közbenjárásával.

Az említett formáció a Daily Star cikke szerint „kiemelkedő hűségével” érdemelte ki a dicséretet, azaz megfelelő mennyiségű propagandazenét szavaltak el, így Kim Dzsongun is felfigyelt rájuk. A zenekar tagjai nem is akármit kaptak a dalokért cserébe.

Két éve emeltek palotát a kínai elnök látogatásának tiszteletére Phenjanban. A több épületből álló komplexum még egy tavat is magában foglal, elvégre is az elnök érkezésének alkalmából minden igényt ki kellett elégítenie. A luxuspalota nem is maradt üresen, hiszen most a SAC tagjai lakják. Kim Dzsongun szerint a tökéletes nyugalom inspirálóan hat majd az Államügyi Bizottság zenekarának tagjaira, így a művészek hamarosan újabb slágerekkel rukkolhatnak elő Észak-Korea számára.

Amíg az említett zenekar luxuskörnyezetben pihen, addig az ország jelentős része éhínségben él a pandémia és a lezárások miatt, maga Kim Dzsongun is sokat fogyott. A helyzet szerinte az országot sújtó természeti csapások és a fejletlen mezőgazdaság hozadéka, a koronavírus Észak-Koreában való jelenlétét pedig konzekvensen tagadja – továbbra is.