új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Továbbra is növekvő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma a Benelux-országokban. Belgiumban egy hét alatt 76 százalékkal, Hollandiában 124 százalékkal regisztráltak több fertőzöttet a hét folyamán, mint a korábbi hétnapos időszakban, Luxemburgban pedig újabb halálos áldozata van a járványnak – írja az MTI.

    A belga közegészségügyi intézet vasárnap közzétett adatai szerint az új fertőzések napi átlaga továbbra is meredeken emelkedik az országban. Az elmúlt héten naponta átlagosan 1231 új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, ez 76 százalékkal több az előző héten jelentett adatokhoz képest. Ugyanebben az időszakban azonban 42 százalékkal csökkent a Covid-19 betegség szövődményeiben elhunytak száma.

    Az illetékes holland közegészségügyi hatóság vasárnapi tájékoztatása szerint az országban július vége óta ismét töretlenül emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 10 247 új esetet regisztráltak, míg közel húsz napja az új fertőzésszám alig érte el a 600-at.

    A luxemburgi egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint újabb áldozata van a koronavírus-járványnak, ezzel a nagyhercegségben 820-an haltak meg a vírus okozta szövődményekben.

  • Ismét kötelező a maszkviselés Los Angelesben − írja a The Guardian. A hatóságok a döntést a koronavírus delta-változatának gyors terjedésével magyarázták. 

    A szabályozás mindenkire vonatkozik, azokra is, akik már mindkét dózist felvették a koronavírus elleni oltásból. Az Egyesült Államokban a koronavírus elsőként Indiában azonosított változata leginkább azokat támadja, akik még nem oltakoztak.

    Az Egyesült Államokban eddig 337 740 358 adag koronavírus elleni oltást adtak be, a lakosság immunizálásához a Moderna, Pfizer és Johnson and Johnson oltóanyagát használják.

  • Távolról sem ért még véget a koronavírus-járvány, sőt, a neheze még csak most jön – írja az IFLScience az Egészségügyi Világszervezetre (WHO) hivatkozva.

    A WHO határozottan figyelmeztette azokat az országokat az elmúlt héten, amelyek abban reménykednek, hogy enyhíthetik a távolságtartással kapcsolatos korlátozásokat, miközben egyre több a megbetegedés és halálozás.

    Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint sokan tévesen ítélik meg, hogy hamarosan véget ér a járvány, holott erről szó sincs, sőt az új variánsok megjelenése, globális elterjedése még nagyobb kihívást jelenthet a jövőben, mivel még az eddigieknél is veszélyesebbek lehetnek.

    Jelenleg négyféle változat létezik – az alfa-, a béta-, a gamma és a delta-variáns –, amelyek megjelenését számos tényező eredményezte, de további, veszélyes mutációk várhatók, ha változatlanul magas lesz az esetszám.

  • A miniszterelnöki hivatalba próbáltak betörni a tüntetők, hogy Prajut Csan-o-csa miniszterelnök lemondását követeljék – írja a The Guardian. A politikus lemondását a járványkezelés gazdaságra gyakorolt hatása miatt követelik.

    A rendőrök a több mint ezer fős tömeget könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékekkel oszlatták. A hatóságok 13 emberrel szemben intézkedtek, arról nincs információ, hogy van-e sérült.

  • Újabb adag koronavírus elleni vakcinaszállítmány érkezik Romániába hétfőn a Pfizer és BioNTech vállalatok közös vakcinájából − írja az Új Magyar Szó.

    Az országba 662 220 dózis oltóanyag érkezik, melyet repülővel szállítanak a fővárosba. Eddig 16 596 629 adag vakcina érkezett a Pfizer/BioNTech közöséből, amelyből 7 269 098 adagot használtak fel az immunizálásra.

  • Összesen 48 161 koronavírusos megbetegedést regisztráltak az Egyesült Királyságban vasárnapra, ami 50 százalékkal több, mint egy héttel korábban, amikor 31 772-en fertőződtek meg – írja a mMirror. Huszonöt fertőzött halt meg, eggyel kevesebb, mint egy héttel ezelőtt.

    Az új megbetegedések magas száma azért is különösen aggasztó, mivel Angliában hétfőn szüntetik meg a járvánnyal kapcsolatos korlátozásokat, vagyis a szórakozóhelyek újra megnyitnak, és maszkot sem kell hordani.

    Neil Ferguson, az Imperial College London professzora úgy véli, ez még csak a kezdet, és szerinte akár 200 ezer új esetet is regisztrálhatnak naponta még ezen a nyáron.

    Szombaton 54 674 új megbetegedést rögzítettek, ami az elmúlt hat hónapban a legmagasabb napi szám volt.

  • Korlátozások mellett vette kezdetét vasárnap Szaúd-Arábiában a muszlimok hagyományos zarándoklata Mekkában. Ez a második év, amikor az iszlám vallás egyik pillérének számító zarándoklaton a járvány miatt csak a királyság területén élők vehetnek részt − írja az MTI.

    A zarándoklatot az idei rendelkezés szerint 60 ezer, 18 és 65 év közötti, szaúdi állampolgársággal vagy tartózkodási engedéllyel és teljes védettséggel rendelkező hívő végezheti el. A járvány előtt a zarándoklaton évente körülbelül 2,5 millió ember vett részt.

    A több napig tartó esemény a mekkai nagymecsetben imával kezdődik. Idén a szertartás alatt cirkáló okosrobotok osztanak majd vizet a sorban álló hívők között. Ezután gyalogolva, futva, majd ismét gyalogolva hétszer kell megtenni a fél kilométeres távolságot a Szafá és a Marva dombok között, ma már fedett, légkondicionált folyosón. A járványügyi rendelkezések értelmében a folyosón a távolságtartást a földre felfestett csíkok segítik.

    Eddig körülbelül 36 ezer zarándok érkezett a Mekkától mintegy öt kilométerre található Mína völgyébe, ahol a hívők a nap hátralevő részét és az éjszakát töltik. Hétfőn az emberek az Arafát-hegyre mennek, a rákövetkező nap pedig visszatérnek Mínába, és jelképesen megkövezik az ördögöt, a legenda szerint ugyanis a völgyben háromszor jelent meg az ördög, előbb Ábrahám prófétát, majd feleségét, végül fiát kísértette meg, de ők megvetésük jeleként hét kavicsot vetettek rá.

    Az ördög megkövezése után az újrakezdés jelképeként a zarándokok leborotválják a hajukat, és a haddzsot az áldozati ünnep, az íd el-adha zárja, amikor ünnepélyesen állatot vágnak, és a húst rászorulóknak adják. A haddzs az iszlám egyik alappillére, amelyen a hagyomány szerint minden muszlimnak életében legalább egyszer részt kell vennie, ha meg tudja engedni magának, és az egészsége lehetővé teszi.

  • Romániában március óta először ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma: a vasárnap záruló héten 39 százalékkal több fertőzést szűrtek ki az előző héthez képest – írja az MTI.

    A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnapi jelentésében szereplő 44 újabb esettel 396-ra emelkedett a hét nap alatt regisztrált fertőzések száma, míg az előző héten mélypontot mértek 285 új esettel. A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma is emelkedni kezdett, jelenleg 255 fertőzöttet ápolnak Covid-kórházakban, közülük 30 állapota súlyos. Az elhalálozások száma ugyanakkor nem növekedett, vasárnap egy fertőzött elhunytáról számolt be a GCS. Az utóbbi hónapban egyetlen olyan nap volt, amikor a járvánnyal összefüggésbe hozott áldozatok száma meghaladta a 10-et.

    Romániának néhány hete van arra, hogy felkészüljön a járvány közelgő negyedik hullámára – mutatott rá Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) alelnöke egy tévéinterjúban. Úgy vélekedett,

    az Egyesült Királyság, Spanyolország és Portugália példája azt mutatja, hogy a rendkívül ragályos delta-vírusmutáció legfeljebb 6-8 héten belül a jelenlegi sokszorosára emelheti a fertőzések számát.

    A tisztségviselő hozzátette, az említett országokban annak ellenére terjed a delta-vírusvariáns, hogy a lakosság nagy része be van oltva, az immunizációnak köszönhetően viszont alacsony a halottak és a súlyos esetek száma. Szerinte ez már alig jelent nagyobb nyomást az egészségügyi rendszer és a társadalom számára, mint egy influenzajárvány, tehát az élet lassan-lassan visszatérhet a normális kerékvágásba. Az, hogy Romániában mennyire válik kritikussá a helyzet szeptemberben, nagymértékben attól függ, sikerül-e felpörgetni az oltási kampányt – figyelmeztetett a CNCAV alelnöke.

    A 19,3 millió lakosú Romániában eddig 4 millió 873 ezer ember – a beoltható, 12 év feletti lakosság 28,8 százaléka – kapott legalább egy adag, koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma pedig az utóbbi hónapban átlagosan napi tízezerrel emelkedett. Ebben az ütemben Románia 2023 júniusában érheti el a 70 százalékos átoltottságot.

  • Az előírásoknak megfelelően elkülönítésbe vonult Boris Johnson brit miniszterelnök, miután Sajid Javid egészségügyi miniszter koronavírustesztje pozitív lett. Ugyanebből az okból Rishi Sunak pénzügyminiszter is karanténba vonult − írja az MTI.

    A miniszterelnöki hivatal szerint Boris Johnsont Chequersben, a brit kormányfők vidéki rezidenciáján érte az NHS-alkalmazás által küldött elkülönítési felszólítás, és Johnson itt tölti a karanténidőszakot, amely alatt minisztereivel távkapcsolat útján érintkezik.

    Sajid Javid szombaton jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapta, és a tünetei nagyon enyhék. Johnson és Sunak az elmúlt napokban többször is hosszabb időt töltött Javid társaságában kormányzati értekezleteken.

    Angliában hétfőtől feloldják a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó korlátozások zömét, így az első korlátozásmentes napot a brit kormány három vezető tagja is karanténban tölti.

  • Hatalmas csökkenést mutatnak a napi járványügyi adatok Ukrajnában, az elmúlt napon 299 új esetről számoltak be az országban, ami csaknem a fele a tegnap regisztrált 591-nek. A halálos áldozatok száma is a fele a tegnap regisztrált 16-nak, így az elmúlt napon nyolccal emelkedett a járvány áldozatainak száma − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vasárnapi adataiból.

    A legtöbb megbetegedést Dnyipropetrovszk megyében és Kijevben azonosították. A magyarok által is lakott Kárpátalján nem volt újabb megbetegedés, haláleset sem történt a vírus miatt a megyében.

    Vasárnap az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF több mint kétmillió dózis Moderna-vakcinát szállított az országnak, amelyet az Egyesült Államok biztosított az ENSZ égisze alatt működő COVAX-programon keresztül.

  • Vietnám teljes déli része kéthetes vesztegzár alá kerül vasárnap éjféltől, miután a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a térségben harmadik egymást követő nap haladta meg a háromezret − írja az MTI. A zárlat kiterjed a Mekong folyó torkolatára, valamint Ho Si Minh-városra és agglomerációjára, az ország gazdasági és pénzügyi központjára, azaz több mint 35 millió embert, Vietnám lakosságának közel egyharmadát érinti.

    Pham Minh Chinh miniszterelnök az intézkedést az emberek egészségének védelmével indokolta, hozzátéve, hogy a helyzet különösen aggasztó a vírus delta-variánsának gyors terjedése miatt.

    A rendelkezés értelmében nyilvános helyeken két főnél több egyszerre nem tartózkodhat, kivéve a kormányhivatalokat, kórházakat és néhány, alapvető fontosságú üzletet. Az embereket arra kérték, hogy csak a legszükségesebb tevékenységek céljából hagyják el otthonukat.

  • Kiderült, hogy két dél-afrikai futballista tesztje lett az olimpikonok közül elsőként pozitív a tokiói olimpiai faluban – tudta meg a The Guardian.

    Az Orlando Pirates jobbhátvédje, Thabiso Monyane és a Moroka Swallows támadó középpályása, Kamohelo Mahlatsi produkált pozitív eredményt. Jelenleg a teljes dél-afrikai csapat karanténban van, amíg várják a további teszteredményeket. A tervek szerint a Dél-afrikai Köztársaság futballválogatottja Japánnal csap össze csütörtökön a tokiói Nemzeti Olimpiai Stadionban. 

    Ezzel együtt összesen három koronavírus-fertőzöttet tartanak számon a tokiói olimpiai faluban, a harmadik egy videóelemző, Mario Masha, aki szintén a dél-afrikai csapat tagja. Neki és az egyik futballistának tünetei is vannak, többek között lázzal küzdenek. 

  • Aleksandar Vučić szerb államfő szerint hamarosan meg kell kezdeni beadni a harmadik adag védőoltást, hiszen egyesek lassan 6-8 hónapja vették fel a második adag vakcinát.

    Az elnök arra kérte az epidemiológusokat és az egészségügyi minisztérium képviselőit, mielőbb döntsenek a harmadik oltásról, arról, hogy az mikor lesz aktuális, valamint arról, hogy indokolt lenne-e keverni a különböző védőoltásokat.

    Szerbiában elegendő, jelenleg 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre, tette hozzá Vučić, mondván, a védőoltások szavatossága nem jár le egyhamar, nem ezért sürgeti az oltást.

    Azt is bejelentette, hogy októbertől a Moderna védőoltása is rendelkezésre áll majd, valamint hogy néhány napon belül elkészül a Szputnyik V első adagjának Szerbiában előállított sorozata, és azt is, hogy napokon belül már Szerbiában is ampullákba töltik a kínai Sinopharm vakcináját, majd egy hónap múlva az említett gyártó szerbiai vakcinagyárának az alapkövét is lehelyezik – írja a Magyar Szó.

  • Harminchét új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában az elmúlt 24 órában. A halálesetek száma nem nőtt, jelenleg összesen 12 524-nél tart.

    Nem változott a kórházban ápoltak száma sem. Továbbra is 95 személyt ápolnak Covid–19 megbetegedéssel vagy annak gyanújával.

    Pénteken 6120 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma 2 197 547 – számol be az Új Szó.

  • Képernyőfotóxx 2021-07-18 - 12.46.50.png

    Catt Sadler, a népszerű brit újságíró, akit a The Los Angeles Times a tíz legjobb feltörekvő újságíró közé választott, Instagramján tette közzé kálváriáját.

    Mindkét védőoltást felvettem, mégis elkaptam a betegséget. Mindezt azért osztom meg, hogy mindenkiben tudatosuljon: a világjárvány még korántsem ért véget.

    A delta-variáns rendkívül fertőző, én is ettől a fertőződtem meg, holott maszkot is hordtam.”

  • Szlovéniában is már megjelent a gyorsan terjedő delta-variáns, a fertőzöttek száma pedig emelkedik, főleg a fiatalok körében. A helyzetet felelős viselkedéssel és a védőoltás felvételével lehet uralni, illetve megelőzni az őszi negyedik hullám bekövetkeztét.

    A szlovén kormány az elmúlt egy hétben újabb intézkedéseket nem hozott. Változatlanok azok az esetek, ahol PCR-teszt felmutatása szükséges, mint ahogy a kötelező maszkviselés is változatlan maradt.

    Van lehetőség a vakcinák keverésére, például vektorvakcina (AstraZeneca, Janssen) után mRNS-vakcina (Pfizer, Moderna) felvétele az emlékeztető második oltás beadásához.

    A két oltás között legalább négy hétnek kell eltelnie. A vakcinák keveréséhez egyéni nyilatkozat szükséges arról, hogy az oltást felvevő személy tisztában van az esetleges következményekkel. Egyértelmű szakmai indoklás a keverésről még nincs – számol be a Népújság.

  • A koronavírusról szóló álhírek többsége mindössze 12 embertől származik egy friss riport szerint, amelyet a Fehér Ház tett közzé a héten – írta a The Guardian. Ezek után Joe Biden amerikai elnök nem véletlenül nyilatkozta azt a napokban, hogy a Facebook öl, utalva a népszerű közösségi oldalon keringő, koronavírussal és vakcinákkal kapcsolatos hamis híresztelésekre.

    Az interneten terjedő agresszió, gyűlöletbeszéd és félretájékoztatás ellen küzdő brit–amerikai civil szervezet, a Center for Countering Digital Hate (CCDH) vizsgálata kimutatta, hogy márciusban mindössze 12 online profil követett be összesen 59 millió embert a különböző közösségi oldalakon, és terjesztett igencsak eredményesen a koronavírussal összefüggésben álhíreket. Ezen belül a „dezinformációs tucatnak” nevezett jelenség a Facebookon működött a legeredményesebben.

    A CCDH több mint nyolcszázezer Facebook-posztot és Twitter-bejegyzést vizsgált meg, és kiderült, ezek 65 százaléka az említett 12 profilról származik.

    A Facebook, a Google és a Twitter hiába vezetett be olyan irányelveket, amelyek próbálják elejét venni a koronavírusról szóló álhírek megjelenésének, valamint terjedésének, máig látható a rés a pajzson, hogy a dezinformációt máig nem sikerült maradéktalanul megállítani

    – mondta el a vizsgálatot készítő CCDH vezérigazgatója, Imran Ahmed. Hozzátette, ezen belül is az oltásokkal kapcsolatos álhírek eltávolítása bizonyult eddig a legsikertelenebb projektnek.

    A 12 álhírgyáros profilból mindössze hármat sikerült eddig eltüntetni a közösségi oldalakról, ami szintén jelzi, hogy van még bőven teendője a közösségi oldalaknak az álhírek elleni küzdelemben.

  • A világon 189 934 595 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 081 535 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 189 474 860 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 074 680 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 34 067 424 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 608 881.
    • Indiában 31 064 908 fertőzöttet és 413 091 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 19 342 448 fertőzöttről és 541 266 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 917 397 fertőzöttet és 111 657 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 860 113-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 145 222-re emelkedett.
    • Törökországban 5 522 039 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 50 488.
    • Az Egyesült Királyságban 5 407 428 a fertőzöttek száma, és 128 960-an haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 749 443 a fertőzöttek és 101 434 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 284 332 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 864.
    • Spanyolországban 4 100 222 fertőzöttet és 81 096 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 751 253 a fertőzöttek száma, 91 369 a halottaké.  
    • Lengyelországban 2 881 355 fertőzöttet és 75 212 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Görögországban Míkonosz szigete lett az első olyan hely, ahol a koronavírusos megbetegedések számának megugrása miatt ismét kijárási tilalmat rendeltek el.

    A görög hatóságok közölték, hogy a szigeten az elmúlt napokban vizsgált tíz emberből egynél pozitív volt a teszt.

    A kijárási tilalom hajnali 1 órától 6 óráig lépett életbe. A már tegnap este 6 órától életbe lépett szabály szerint

    a bárokban, kávézókban és éttermekben éjjel-nappal tilos a zenehallgatás.

    A 20 főnél nagyobb létszámú partikra történő bérbeadásért kiszabott bírságok akár a 200 ezer eurót (72 millió forintot) is elérhetik.

    A kijárási tilalom és a zenei tilalom július 26-án, hétfőn ér véget, hacsak a kormány nem dönt annak meghosszabbításáról.

    Az előkelő turisztikai célpontnak számító sziget rendőrsége szerint a társadalmi távolságtartási normák megsértésének ellenőrzése az utóbbi időben kicsúszott a kezükből.

    A hatóságok szerint a karanténra kijelölt egyetlen szálloda túlzsúfolt, és a pozitív tesztet kapott látogatók a strandokon táboroztak.

    Görögországban szombaton továbbra is viszonylag magas volt az új fertőzések száma, a szombat délután 3 óráig tartó 24 órás időszakban 2562 esetet jelentettek; 7-en meghaltak – jelenti az MTI.

  • Franciaországban hamisított koronavírus elleni védőoltást igazoló dokumentumok ügyében indult vizsgálat – közölték tegnap a hatóságok.

    Hat ember ellen folyik nyomozás – számolt be a France Info műsorszolgáltató igazságügyi körökre hivatkozva. Két személy már őrizetben van.

    A Le Monde című napilap szerint a gyanúsítottak közül négyen szerezték be a hamis igazolásokat. Két embert azzal gyanúsítanak, hogy hamis oltási bizonyítványt vásárolt.

    Emmanuel Macron francia elnök a hét elején még szigorúbb egészségügyi rendszabályokat jelentett be a koronavírus-járvány országon belüli fellángolása miatt. Jelentősen kibővítik a negatív PCR-teszt, a védőoltás vagy a betegségből való felépülés bizonyítási kötelezettségét – jelenti az MTI.

  • Peruban a rendőrség a koronavírus által leginkább sújtott hatóság, a testület tagjai közül 787-en meghaltak, több mint ötvenezren megfertőződtek, vagyis a dolgozók csaknem 50 százaléka érintett – közölte a limai belügyminisztérium.

    A tárca vezetője, José Elice a helyi RPP rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a rendőrség az a közintézmény, ahol a koronavírus a legtöbb halálesetet okozta.

    A rendőrség, amely mintegy 120 ezer embert foglalkoztat, a világjárvány kezdete óta a védekezés frontvonalában van.

    A perui orvosi kamara szerint az orvosoké a második leginkább érintett szakma, körükben szerdáig 502 haláleset történt.

    Peruban a világjárvány kezdete óta 195 ezren haltak meg. A latin-amerikai ország 33 millió lakosából 2,09 milliónál mutatták ki a fertőzést.

    A miniszter azt mondta, hogy a februárban megkezdett oltási kampány visszaszorította a súlyos megbetegedések és a halálesetek számát a rendőrök körében, akiket az elsők között immunizáltak.

    A hivatalos adatok szerint Peruban mintegy 3,78 millió ember kapta meg a vakcina mindkét adagját, ami a lakosság 11,6 százalékát jelenti – tudósít az MTI.

  • Hozzátartozóik halála miatt Irakban egy kórházat támadtak meg fegyveresek tegnap – közölte a rendőrség, amely őrizetbe vette a tetteseket.

    Egy helyi forrás értesülése szerint

    az offenzíva megtorlás volt azért, mert leállt a lélegeztetőgép négy koronavírusos betegnél, akik ezt követően meghaltak.

    A hatósági közleményben azt írták, hogy a biztonsági erők őrizetbe vettek egy fegyveres csoportot, amely megtámadta az al-Kindi kórházat, az iraki főváros egyik legfontosabb ilyen létesítményét.

    Mintegy tíz ember hajtotta végre a rajtaütést, de mindegyiküket elfogták. A támadók annak a négy betegnek a családtagjai voltak, akik délután meghaltak, miután egy áramkimaradás miatt leállt a lélegeztetőgép.

    Az incidens a bagdadi al-Kindi kórházban, az ország legmodernebb, koronavírusos betegek gyógyítására berendezkedett központjában történt, ahol nagy teljesítményű generátorok is találhatók azért, hogy elkerüljék a gyakori áramkimaradásokat.

    A közel-keleti ország kórházaiban gyakran katasztrofális a helyzet, amit az is mutat, hogy három hónapnál rövidebb idő alatt két tűzvész is bekövetkezett.

    Az egyik esetben áprilisban, Bagdadban több mint 80 ember halt meg, a másikban pedig múlt hétfőn, az ország déli részén fekvő Nasszírijában legalább 90 ember vesztette életét a keletkezett tűzben.

    Minden egyes ilyen iraki tragédia rámutat az alapvető biztonsági szabályok hiányára, a megvesztegethetőségre és a hatóságok mulasztására.

    Az országban az egészségügy és a villamosenergia-ágazat szétesőben van – írta anyagában az AFP francia hírügynökség.

    A koronavírus-járvány kezdete óta Irakban több mint 17 700-an haltak meg a kórban. A napi esetek száma napok óta 8000 és 9500 között ingadozik – számol be az MTI.

  • Wales kivételével az Egyesült Királyságot is a vörös zónába tette Dánia, és a beutazás ellen foglalt állást – írja a Guardian.

    Annak, aki Nagy-Britanniából utazik, negatív PCR-tesztet kell produkálnia a felszállás előtt, függetlenül attól, hogy beoltották-e. Ebbe a körbe az átutazó utasok is beletartoznak.

    A belépéskor újabb teszt szükséges, az utazás pedig csak akkor engedélyezett, ha ezt arra „méltónak” találják az illetékes hatóságok.

  • Összesen 11 615 személy kapta meg Romániában a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcináját az elmúlt 24 órában – írja a Maszol

    A román oltási kampányt koordináló bizottság szombati tájékoztatása szerint az első dózist 6890-en, a másodikat 4725-en kapták meg. A kampány megkezdése óta 4 872 676 személyt oltottak be, közülük 4 713 651-en mind a két dózist megkapták.

    Oltási utáni mellékhatást az elmúlt 24 órában kilenc esetben regisztráltak.

  • Ezrek vonultak az utcákra Franciaországban az elmúlt napokban meghozott korlátozó intézkedések miatt − írja a Guardian.

    A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy a kormány kötelezővé teszi július 21-től a védettségi igazolvány bemutatását az étteremben, mozikban és bárokban. Többen azért mentek az utcára, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltása miatt tüntessenek.

  • Pozitív lett a brit egészségügyi miniszter koronavírustesztje – írja a Guardian. Sajid Javid a közösségi oldalán tette közzé, hogy szombat reggel egy gyorsteszt mutatott pozitív eredményt nála.

    Az egészségügyi miniszter egy PCR-teszt eredményét is várja, hogy megerősítse a fertőzöttség tényét. Javid elmondta, hogy a tünetei egyelőre nem súlyosak. A miniszter felhívta a figyelmet az oltás fontosságára is, szerinte ha élünk a lehetőséggel, nemcsak magunkat, de a családtagjainkat is megvédhetjük a vírustól.

  • Az Egyesült Királyság szombaton közzétett adatai alapján 41-en haltak meg a koronavírus miatt − írja a Guardian. Múlt vasárnap óta 284 ember halt meg a járványban.

    Az esetszám folyamatosan növekszik, a legfrissebb adatok szerint eddig összesen 54 674 új megbetegedést azonosítottak.

  • Betiltották a zenét Míkonoszon. A Kükládok-szigetcsoporthoz tartozó görögországi szigeten az éttermekben, bárokban és szórakozóhelyeken is tilos a zene, ezzel akarják visszaszorítani a koronavírus terjedését − írja a Reuters.

    A buliszigetként is ismert Míkonoszon a zene betiltásával nem lesz zsúfoltság a szórakozóhelyeken, így kevesebb az esély a vírus terjedésére. A július 26-ig tartó korlátozás azt is kimondja, hogy éjjel egy és reggel hat óra között tilos elhagyni a lakhelyet. Kivéve ha valaki munkába megy, vagy egészségügyi ellátásra szorul.

  • Csütörtökön 61 új fertőzöttet regisztráltak Szlovéniában, ezzel a járvány kezdete óta a a koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 257 ezret. Ötödik napja viszont nincs halálos áldozata a járványnak – adta hírül az MTI.

    A halálos áldozatok száma 4750 maradt. Jelenleg 28-an vannak kórházban koronavírus miatt az országban, közülük tíz beteget intenzív osztályon kezelnek. Szlovéniában eddig 871 536-an kapták meg a védőoltást, a második adagon már 766 161-en vannak túl.

    A delta-variánst Szlovéniában utoljára a génvizsgálatnak alávetett pozitív minták 89 százalékánál igazolták a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH) közleménye szerint.

  • A horvát kormány döntésének értelmében az is ingyen veheti fel a koronavírus elleni oltást az országban, aki nem rendelkezik betegbiztosítással, így azok a külföldi turisták is, akik Horvátországban nyaralnak – adta hírül az MTI.

    Andrej Plenković kormányfő kijelentette: van annyi oltóanyaguk, hogy abból másoknak is jut, így mindenkit be tudnak oltani, aki szeretné. A politikus arra is figyelmeztetett, hogy már terjed Európában a sokkal jobban fertőző delta-variáns, és veszélyben van, aki nincsen beoltva.

    A négymilliós lakosságú Horvátországban eddig 1 158 407-en kapták meg a védőoltást, ami a jogosultak 39 százaléka. A második dózist 1 334 004 ember kapta meg.

    Az elmúlt 24 órában 139 új fertőzöttet regisztráltak Horvátországban, a járvány kezdete óta a megfertőződöttek száma már meghaladta a 361 ezret. Az elmúlt napokban két beteg halt meg a szövődményekben, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 8236-ra emelkedett.