új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szlovákiában csak speciális esetekben válik lehetővé az oltóanyagok kombinálása: ha az első vakcina beadása után súlyos mellékhatás jelentkezett, ezért azt a típusú vakcinát nem kaphatja meg másodszor az érintett, vagy ugyanabból a vakcinából nem áll rendelkezésre elegendő mennyiség avagy a beoltott külföldön kapta meg a vakcina első adagját, és ezt a típusú oltóanyagot nem regisztrálták Szlovákiában, illetve nem hozzáférhető – írja a Paraméter.

    Kombinálási lehetőségek: a vektorvakcinát első adagként és az mRNS-vakcinát második dózisként, illetve az mRNS-vakcinát első adagként és a vektorvakcinát második dózisként. Mindkettő esetben a két adag megkapása között legalább 28 napnak és legfeljebb 12 hétnek kell eltelnie.

  • A továbbra is meredeken emelkedő holland koronavírus-fertőzési adatok miatt a hágai kormány hétfőn arra szólította fel állampolgárait, amennyiben megoldható dolgozzanak újra otthonról. Az ország egésze várhatóan sötétvörös besorolást kap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) vonatkozó, a fertőzöttséget mutató térképén – írja az MTI.

    Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hibás döntésnek nevezte a koronavírus-járvány visszaszorítására korábban bevezetett rendkívüli intézkedések enyhítését, ami az azt követően megugrott fertőzésszám miatt a bárok és éttermek újbóli, augusztus közepéig tartó éjszakai bezárásához vezetett.

  • A koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről zajlik vita az olasz pártok között, miután a tizenkét év felettiek harmincegy százaléka mostanáig egyetlen dózis vakcinát sem kapott hétfői sajtójelentések szerint.

    Enrico Letta, a kormányzó, baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára a kötelező oltást szorgalmazta.

    Sajtóértesülések szerint a római kormány az egészségügyi dolgozók után a pedagógusok és a többi oktatási dolgozó számára is kötelezővé tenné a Sars-Cov2 vírussal szembeni oltást. Június elsejétől a vakcinát megtagadó orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi dolgozók szankciókban részesülnek, ez jelenthet akár felfüggesztést vagy áthelyezést más, betegektől távoli munkakörbe.

    A hatvanmilliós lakosságból tizenhét millióan nem kaptak még egyetlen adag oltást sem, ez azt jelenti, hogy a tizenkét évnél idősebbek között minden harmadik olasz majdnem teljesen védtelen a vírussal szemben. A tizenkét és huszonkilenc év közöttiek közül hatmillióan nincsenek még beoltva.

    A tervezettnél alacsonyabb átoltottság, valamint a delta (indiai)-vírusvariáns erőteljes terjedése miatt a kormány a következő napokban készül kötelezővé tenni az olasz és egyben európai uniós védettségi igazolás használatát bizonyos szolgáltatások és helyszínek esetében.

    A digitális igazolást kötelezővé akarják tenni a hosszabb vasúti utazásoknál, a stadionokban és a tömeges zenei vagy kulturális eseményeken, illetve a vendéglátásban is, az éttermek belső tereiben. Értesülések szerint az egészségügyi hatóságok augusztus közepéig nem akarnak ismét szigorítani, utána azonban nem kizárt, hogy fokozatosan ismét bevezetik a járványintézkedéseket.

    Franciaországban és Görögországban már július 12-e óta kötelező felvenniük az oltást az egészségügyi dolgozóknak. 

  • A dél-koreai hadsereg az eddigi legnagyobb fertőzéshullámmal néz szembe, miután az Ádeni-öbölben állomásozó, kalózok elleni járőrszolgálatot teljesítő rombolója fedélzetén a személyzet több mint 80 százaléka, 301 emberből 247 pozitív tesztet produkált július 15. óta – írja a CNN.

    A hajó még februárban horgonyzott fel, így a megbetegedések nem köthetők az új, delta variánshoz, amely miatt az utóbbi időben megugrottak az esetszámok Dél-Koreában – vasárnap például 1252 új fertőzöttet regisztráltak, míg az elmúlt két hétben a napi megbetegedések száma 1100 fölött volt.

    Mivel a romboló még februárban hagyta el a kikötőt, a fedélzeten lévők közül senki sem volt beoltva. A személyzet tagjai közül senkinek sem súlyos az állapota, és csak egy személyt kellett szorosabban megfigyelni.

    A hatóságok időközben elkezdték a fertőzöttek hazaszállítását, a hajót pedig egy másik csapat viszi vissza Dél-Koreába.

    Az 52 milliós Dél-Koreában eddig 179 203 fertőzöttet regisztráltak összesen, közülük 2058-an haltak meg koronavírusban. A lakosság 31,4 százaléka kapta meg legalább az egyik vakcinát, míg 12,7 százalékát már mindkét adaggal beoltották.

  • Szerbiában 227 új koronavírus betegre bukkantak az utóbbi 24 órában, több mint 9 ezer teszt elvégzése után. Vasárnap egy ember életét követelte a Covid-19, írta a PannonRTV. Kórházban jelenleg 305 beteget ápolnak, közülük nyolcan szorulnak lélegeztetőgépre.

  • Az EL País szerint több ezer turista gyűlt össze Barcelonában éjjel, azért, hogy önfeledten bulizhasson. A spanyol lap szerint összesen 4350 főleg német, holland, olasz, francia szegte meg a péntektől érvényben lévő hajnali egy órától reggel hatig tartó kijárási korlátozást.

  • Romániában 46 új koronavírus-fertőzést regisztráltak az elmúlt 24 órában, csaknem 11 ezer teszt kiértékelése után. Vasárnap egy ember lelte halálát a kórban – írta a Maszol. Jelenleg 269 személyt kezelnek kórházban a fertőzés miatt, 33 pácienst kell intenzív osztályon ápolni.

  • Ukrajnában lassult a koronavírus-járvány terjedése, a hivatalos adatok szerint. Az utóbbi 24 órában 182 új esetet diagnosztizáltak – írta a Kárpáthír. Vasárnap öt beteg nem tudott megbirkózni a kórral, illetve szövődményeivel. Kórházba 307 fertőzöttet kellett szállítani.

  • Az Európai Unió megelőzte az Egyesült Államokat lakosai egyszeri oltottságában koronavírus ellen − adta hírül az MTI.

    Az uniós lakosság 55,6 százaléka kapott már legalább egy oltást, míg az Egyesült Államokban a hányad 55,4 százalékos. Idáig az Egyesült Államokban volt magasabb az arány.

    A két oltást kapottak körében ugyanakkor még mindig az Egyesült Államok áll jobban, ott 48 százalékos a ráta, míg az EU-ban csak 42 százalékos az arány.

  • Jóváhagyta a cseh helyreállítási tervet az Európai Bizottság − jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök. A politikus tárgyalásokat folytatott Ursula von der Leyennel, a testület elnökével, aki néhány órás látogatást tett Prágában.

    Az Európai Bizottság döntése Csehország előtt megnyitotta az utat a 180 milliárd koronás (2520 milliárd forintos) uniós támogatáshoz. A cseh újjáépítési terv hat részből áll. A támogatás legnagyobb részét a cseh gazdaság ökológiai projektjeinek, klímavédelmi céljainak megvalósítására fordítja a kormány. További támogatások jutnak a digitalizációra és az egészségügy korszerűsítésére is.

  • További csökkenést mutatnak a járványadatok Ukrajnában, az elmúlt napon összesen 182 új fertőzöttet azonosítottak, a halálos áldozatok száma ötre csökkent − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács hétfői adataiból.

    A fertőzések csaknem felét Kijevben azonosították. Kárpátalján sem fertőzöttet, sem pedig halálesetet nem jelentettek az elmúlt 24 órában.

  • Izraelben minél kevesebb korlátozással próbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány negyedik hullámát. Az új típusú koronavírus delta-változatának rohamos izraeli terjedése miatt ismét ülésezett a parlament. A közeljövőben ismertetik a szeptember 1-jei tanévkezdés terveit, hogy az iskolák időben felkészülhessenek a koronavírus-járvány miatti különleges követelmények teljesítésére − adta hírül az MTI.

    Az egészségügyi minisztérium egyelőre nem javasolja a repülőterek bezárását, viszont az úgynevezett „zöld címke” bevezetését szeretnék azokon a helyeken, ahol száznál többen gyülekeznek. Ez azt jelentené, hogy ott csakis az oltással védettek, a felgyógyultak és a friss negatív tesztet felmutatók léphetnek be.

  • Nem indul a tokiói olimpia női tenisztornáján Cori Gauff. A 17 éves amerikai játékos koronavírus-fertőzés miatt kénytelen visszalépni a játékoktól – adta hírül az MTI. A világranglista 25. helyén álló teniszezőnő a közösségi médiában számolt be arról, hogy elkapta a betegséget. 

    Mindig arról álmodtam, hogy az Egyesült államok színeit képviselem az olimpián. Nagyon remélem, hogy még lesz majd lehetőségem ennek a valóra váltására

    – nyilatkozta a játékos a visszalépés után. 

  • Meghalt három beteg, a fertőzöttek száma néggyel nőtt Szlovákiában vasárnap – írja az Új Szó. A tegnapi napon összesen 1168 PCR-tesztet végeztek az országban.

    A három elhunyttal a halálos áldozatok száma 12 527-re nőtt. A kórházban ápoltak száma viszont nem változott: jelenleg is 95 személyt ápolnak koronavírus-fertőzéssel, illetve annak gyanújával.

    A koronavírus elleni vakcinát vasárnap 1720 személy kapta meg, a beoltottak száma jelenleg 2 204 467.

  • Szombaton megvédte magát a Facebook Joe Biden amerikai elnök állításával szemben, amely szerint a közösségi média „embereket gyilkol” azáltal, hogy lehetővé teszi a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatos dezinformációk terjedését – számolt be a Reuters alapján a Yahoo Finance

    Guy Rosen, a techcég alelnöke szerint a tények mást mondanak. Szerinte az adatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban a Facebook-felhasználók 85 százaléka megkapta már az oltást, vagy be fogják oltani a koronavírus ellen. Kijelentette:

    Biden elnöknek az volt a célja, hogy július 4-ig az amerikai emberek 70 százalékát beoltják. Ez viszont nem teljesült, ami nem a Facebook hibája.

    A Facebook korábban több szabályt is bevezetett a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatos hamis információk terjedésének megakadályozására. Állításuk szerint megbízható információkat nyújtanak a témáról minden felhasználónak.

  • Azokat veszélyezteti leginkább a koronavírus negyedik hulláma, akik nincsenek beoltva. Ezt Iona Mihaila román egészségügyi miniszter jelentette ki a Digi24 vasárnap esti műsorában – írja a Maszol. A politikus leszögezte: a betegséget a beoltottak kevesebb mint egy százaléka kapta el.

    Az egészségügyi miniszter hozzátette: Romániában már a harmadik hullám vége óta készülnek a negyedik hullámra, ezért utasították a kórházakat és a közegészségügyi igazgatóságokat, hogy készítsenek elő egy tervet arra az esetre, ha a koronavírussal megfertőződött páciensek száma nőni kezdene.

    A politikus azt is elmondta: ha a beoltott személyek el is kapják a vírust, akkor sem kerülnek súlyos állapotba, ez pedig a delta-vírustörzs esetében is igaz, éppen ezért fontosnak tartja, hogy azok is oltassák be magukat, akik átestek már a betegségen.

    A delta-vírustörzzsel megfertőződött személyek közül eddig hárman haltak meg Romániában.

    A negyedik hullám gyakorlatilag a beoltatlanoké lesz, leginkább őket fogja sújtani

    – tette hozzá Ioana Mihaila. 

  • Pozitív lett a koronavírustesztje a tokiói olimpián szereplő egyik cseh strandröplabdázónak – adta hírül az MTI. A cseh szövetség beszámolója szerint Ondrej Perusic vasárnap az olimpiai faluba visszatérve adott pozitív mintát.

    A cseh küldöttségben egy nappal korábban is találtak egy fertőzöttet az egyik, Prágából érkező repülőgépen utazók között.

    Egyelőre kérdéses, hogy Perusic pályára léphet-e az ötkarikás játékokon. Nincs rá sok reménye, hiszen az első mérkőzését pénteken játszaná.

  • Szombaton ért véget a legendás montreux-i dzsesszfesztivál, amit idén 55. alkalommal rendeztek meg Svájcban, a Genfi-tó partján – adta hírül az MTI. A rangos nyári zenei esemény július 2. és 17. között tért vissza a pandémia miatti egy év kihagyás után.

    A koncertek négy színpadon, köztük egy a tóra telepített, úszó színpadon zajlottak. A szervezők a járvány miatti biztonsági előírásokra ügyelve kisebb létszámú közönséget engedtek be a különböző színhelyekre. A látogatóknak a belépéshez igazolniuk kellett, hogy nem koronavírus-fertőzöttek.

    Mindenképpen nagy kihívás volt

    – nyilatkozta Mathieu Jaton, a dzsesszfesztivál igazgatója. Mint felidézte, márciusban dőlt el, hogy meg fogják tartani a fesztivált. A dzsesszfesztivál rendszerint mintegy 250 ezer látogatót vonz, de idén a pandémia miatt jóval visszafogottabb esemény volt. Naponta kétezer főnyi nézőközönség fordult meg az előadásokon, miközben a korábbi években akár 20 ezren is hallgatták a koncerteket egy nap alatt. Jaton szerint azonban ez nem érződött a hangulaton.

    A montreux-i dzsesszfesztivált 1967-ben Claude Nobs alapította, és nyaranta két héten át zajlik. Az idei fellépők között volt Woodkid, Zucchero, Ibrahim Maalouf, Nathy Peluso és Sam Fischero is. A hagyományokhoz híven a fiatal svájci és külföldi művészek fellépése a fesztivál egyik fénypontja volt. Az 1970-es évek vége óta a montreux-i dzsesszfesztivál a világ legkülönbözőbb városaiba, köztük São Paulóba, Detroitba, Atlantába, Szingapúrba, Tokióba és Rio de Janeiróba exportálta szellemét, örökségét és hangulatát. Idén ősszel első ízben a kínai Csöcsiang tartomány fővárosában, Hancsouban is vendégszerepel a fesztivál. Az október 4. és 8. közötti rendezvény az Amikor a nyugat a kelettel találkozik címet kapta.

  • Egy több mint 660 ezer dózist tartalmazó szállítmány érkezik hétfőn a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyagából Romániába, amiről a Covid–19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság tájékoztatott vasárnap – írja a Maszol

    A szállítmány speciális konténerekben érkezik Bukarestbe légi úton, amit a fővárosi Cantacuzino Intézetnél kialakított országos tárolóközponthoz visznek, ezután pedig szétosztják a regionális központok között.

    A bizottság közölte: Romániába eddig 16 596 629 adag Pfizer–BioNTech-oltóanyag érkezett, amelyből 7 269 098 dózist használtak fel a lakosság immunizálására.

  • Több mint kilencmillió eurót (3,3 milliárd forintot) gyűjtöttek össze pénteken a cannes-i filmfesztivál alatt megrendezett jótékonysági amfAR gálán – jelentette be az AIDS elleni kutatásokat támogató szervezet. A sztárok részvételével az antibes-i Eilenroc luxusvillában megrendezett est háziasszonya Sharon Stone volt.

    Az adománygyűjtő gálán megjelent a 74. cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke, Spike Lee amerikai rendező, Orlando Bloom, Nicole Kidman, Dylan Penn, Sean Penn lánya, a francia Nicolas Maury, Milla Jovovich és Heidi Klum modell is – számolt be az MTI. A pandémia miatt a vendégek számát a szokásos 800 helyett 400-ra csökkentették.

    Egy egyhetes hajózgatás Dylan Penn-nel egy ökológiai jachton 322 ezer euróért (116 millió forintért) kelt el. A gála alatt Sacha Jafri festőművész a helyszínen készített egy műalkotást, amelyet 932 ezer euróért (335 millió forintért) vásároltak meg. Az est Alicia Keys koncertjével zárult.

    1993 óta az amfAR 199 millió eurót (72 milliárd forintot) gyűjtött össze az orvosi kutatásokra a cannes-i filmfesztivál alkalmából szervezett rangos árveréseken. Az amfAR ideiglenesen kiterjesztette tevékenységét, hogy támogassa a Covid–19 kutatását, és segítsen megválaszolni olyan kérdéseket, hogy milyen hatással van a betegség a HIV-fertőzött emberekre.

  • A dél-koreai hadsereg történetének eddigi legnagyobb járványgóca alakult ki a kalózok elleni járőrszolgálatot teljesítő egyik romboló fedélzetén az Ádeni-öbölben – adta hírül az MTI. A legénység 301 matrózából 247-en produkáltak pozitív koronavírustesztet július 15. óta, ami az állomány több mint 80 százaléka.

    Az érintett matrózok állapota nem súlyos a Yonhap dél-koreai hírügynökség tájékoztatása szerint, csak egyiküknél alakultak olyan tünetek, amelyek szorosabb megfigyelést tesznek szükségessé.

    A hatóságok időközben megkezdték a fertőzöttek légi hazaszállítását, a hajót a cserelegénység fogja visszavinni Dél-Koreába.

  • Hétfőn megszűnt a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt jogi korlátozások zöme Angliában, de Boris Johnson brit miniszterelnök továbbra is óvatosságot kér a lakosságtól – adta hírül az MTI. A brit kormány korábban egy négy lépésből álló nyitási tervet dolgozott ki, hétfőtől megszűntek az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és a szabadtéren is.

    Megszűntek a résztvevők létszámára érvényes korlátozások az esküvőkön és a temetéseken is. Megnyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek, amelyek tavaly március óta voltak zárva. Az éttermekben mostantól a bárpultoknál is lehet fogyasztani. Nem kötelező már a maszkok viselése az üzletekben, az iskolákban, a vendéglátóhelyeken és a tömegközlekedési eszközökön sem.

    A maszkviselési kötelezettséget viszont felváltotta egy olyan kormányzati útmutatás, amely a zárt, zsúfolt helyeken a maszk további viselését javasolja azoknak, akik nem találkoznak egymással napi rendszerességgel.

  • Több mint 3,6 milliárd, koronavírus elleni védőoltást használtak fel a világon − derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői adataiból.

    A legtöbb oltást Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban adták be. Magyarország a 33. helyen áll a beadott vakcinák számát tekintve.

  • A világon 190 375 116 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 088 328 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 189 934 595 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 081 535 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a Covid–19-nek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 34 079 336 fő eddig a napig, a halálos áldozatok száma 609 018.
    • Indiában 31 106 065 fertőzöttet és 413 609 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 19 376 574 fertőzöttről és 542 214 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 929 929 fertőzöttet és 111 662 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 5 884 593-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 145 975-re emelkedett.
    • Törökországban 5 522 039 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 50 488.
    • Az Egyesült Királyságban 5 455 276 a fertőzöttek száma, és 128 988-an haltak meg a betegségben.
    • Argentínában 4 756 378 a fertőzöttek és 101 549 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 287 458 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 867.
    • Spanyolországban 4 100 222 fertőzöttet és 81 096 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 752 236 a fertőzöttek száma, 91 370 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 881 424 fertőzöttet és 75 215 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az Aszahi Simbun japán hírlap közvélemény-kutatása szerint a japán emberek kétharmada kételkedik a hamarosan kezdődő tokiói olimpia biztonságos megtartásában – adta hírül az MTI. A felmérés szerint a válaszadók csaknem 68 százaléka gondolja úgy, hogy a szervezők nem lesznek képesek megakadályozni a koronavírus terjedését a játékok idején.

    Azzal a döntéssel, hogy szurkolók nélkül rendezzék meg a versenyeket, a megkérdezettek háromnegyede értett egyet. Az olimpiai rendezést a közvélemény- kutatásban részt vevők 55 százaléka ellenezte, és csak 33 százalék támogatta.

    Tokióban felfelé ível a járványgörbe az utóbbi időben, ezért a kormány szükségállapotot hirdetett nemrég a fővárosban és a környező prefektúrákban. Vasárnap két pozitív vírustesztet jelentettek a szervezők az olimpiai faluban, ami már a tizedik eset volt az eseményen részt vevő vagy közreműködő személyeknél.

  • Erőszakba csaptak át Cipruson a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett intézkedések elleni tiltakozások. Vasárnap este tüntetők támadták meg a Sigma TV televízió székházát, több járművet felgyújtottak, az épületben is károkat okozva – adta hírül a helyi rendőrség beszámolója alapján az MTI.

    A tiltakozó akció az oltási igazolványok bevezetése és az állítólagos kényszeroltások ellen irányult. A megmozduláson mintegy két és fél ezren vettek részt. A Sigma TV arról számolt be, hogy munkatársait a rendőrség védte az épületben a felbőszült tüntetőktől. A Sigma TV ismételten bírálta a védőoltást ellenzőket, ezért korábban több alkalommal is támadás célpontjává vált a korlátozások elleni tüntetések során.

    A ciprusi kormány a hét elején egy különleges oltási igazolványt vezetett be, amelynek felmutatásával be lehet lépni az éttermekbe, bevásárlóközpontokba, illetve egyéb üzletekbe. Az oltási kampányt egyben kiterjesztették a 16 és a 17 évesek korcsoportjára.

    A fertőzöttek száma az utóbbi időben ismét megugrott a földközi-tengeri szigeten. A járvány kitörése óta Cipruson 90 338 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 384-en hunytak el a vírus okozta szövődményekben.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index napi hírösszefoglalója a koronavírus-világjárvány történéseivel, a legfontosabb tudnivalókkal.