Anna, Anikó, Panka
19 °C
35 °C

Jóval több halálos áldozatot követelt volna az erdélyi árvíz, ha megépül az aranybánya

2021.07.20. 19:24

Erdélyben Lucian Bode román belügyminiszter elmondása szerint 13 települést érintett az árvíz, de a legdurvábban Verespatak és a hozzá tartozó települések szenvedték meg a természeti katasztrófát.

Verespatak világörökségi védelmét zászlójára tűző egyesület hosszú távon az aranykitermelés ellen küzd, a jelenlegi válsághelyzetben viszont adományokat gyűjt a károsultak számára.

A francia nemzetközi közszolgálati adó, az RFI román nyelvű adásának nyilatkozó  Tică Darie aktivista arról beszélt, hogy az állami hatóságok egyelőre semmi érdemit nem tettek a károsultak megsegítéséért.

Az első szállítmányok, amiket gyűjtöttünk, hétfőn érkeznek meg, ahogy a konténerek is, ahol az árvízkárosultak ideiglenesen szállást kaphatnak.

Az aktivista kiemelte, hogy a gyulafehérváriak és a kolozsváriak szolidaritásának köszönhető, hogy egyelőre elég élelem és ruha gyűlt össze. Tică arról is beszélt, hogy Verespatak történelmi központja, és az UNESCO-listára esélyes római kori tárnák egyelőre nem sérültek. 

Tică Darie a tervezett bánya kapcsán azt mondta:

ha a tervek szerint felépült volna Verespatakra a bánya zagytározója, akkor valószínűleg most a holtakat számolgatnánk.

– számolt be a Transindex.

A hosszan húzódó, verespataki aranybányászat ujjáélesztésével kapcsolatban  lényeges tudnivaló, hogy 2014-ben a román parlament elutasította a beruházásnak kedvező törvénytervezetet, 2016-ban pedig a kulturális minisztérium védett műemlékvédelmi területté nyilvánította a települést 2 kilométeres körzetben. 

A Világörökség Bizottság a 2018-as ülésszakon tárgyalta volna Verespatak felvételét a világörökségi helyszínek listájára, amihez már az összes kedvező szakvélemény rendelkezésre állt, de a román kormány a tárgyalás elhalasztását kérte a Románia és a visszavonás előtt a kiterjedési jogosultságot elnyerő, Gabriel Resources  kanadai aranybányász cég közötti folyamatban levő per miatt.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.