Kilengett a kamuméter a bálna torkából szabadult halásztól

tk3s h mdrum better photography awards-19
2021.07.23. 18:45
Tekintélyes szakértők szerint csak blöfföl a massachusettsi rákász, akit állítólag lenyelt, majd kiköpött egy hosszúszárnyú bálna.

Nemrégiben az Index is beszámolt az amerikai Michael Packard fantasztikus történetéről. Az 56 éves homárhalász a fáma szerint kedélyesen búvárkodott, majd közel egy egész percig vergődött egy rátámadó cet szájában, de a hatalmas jószág torkán akadt, így szinte sértetlenül megmenekült végül. Szívfacsaró élménybeszámolója a teljes világsajtót bejárta.

Döbbenetes egybeesés, hogy ugyanezen férfi 2001-ben már egy (bizonyosan megtörtént) repülőgép-szerencsétlenséget is túlélt – szintén a csodával határos módon.

És akkor jöttek a profik

A The Behavior Panel nevű YouTube-csatorna az angolszász világ négy vezető kommunikációs szakemberének közös projektje (Scott Rouse, Greg Hartley, Mark Bowden, Chase Hughes). Rendszeresen jelentkező műsorukban tévéinterjúkat, ufóbeszámolókat, eltűnt gyermeküket kereső szülők videóit elemzik ki, azt figyelve, hogy közös szakvéleményük szerint mely pontokon nem mondanak igazat a megszólalók.

Sok évtizednyi rendőrségi és katonai kihallgatói múlt szakmai tapasztalata összegződik itt, ezeket a fazonokat nem igazán lehet már átverni. Módszertanuk nyilvános: minden hangsúlyt, szófűzési módot, testtartást, mikromimikát aprólékosan megfigyelnek, értékelnek, majd végső verdiktet mondanak a beszélőről. Aki ismeri A mentalista című tévésorozatot, az érteni fogja: ők a való élet Patrick Jane-jei.

Packard bálnaszabadulásos interjúját tegnap másfél órán keresztül elemezték, és a viselkedéses szignáljai alapján

arra jutottak, hogy kamuzik.

Legvalószínűbb megfejtésük szerint (száj)hősünk nagyon élvezhette a húsz évvel ezelőtti médiafigyelmet, azt az élményt akarta most újraélni. Történetmesélői őstehetségét viszont a szakemberek sem vitatták.

Szerintük úgy lehetett a dolog a valóságban, hogy a Cape Cod-i rákászt megcsaphatta egy bálna keltette hullám, és ezt színezte ki aztán ily meseszerűre. Ám a profik szerint itt-ott kicsit túltolta a sztorit, ez buktatta le őt számukra.

Ugyanakkor azt még a négy harcedzett hazugságvizsgáló guru is hozzáteszi, hogy

százszázalékos bizonyossággal csak akkor tudnák állítani, hogy a cetes csoda puszta kitaláció, ha alkalmuk volna keresztkérdéseket is feltenni a visszaeső szabadulóművésznek.

Videóinterjúját nézve viszont annyiszor kapcsolt be mindnyájuknál az a bizonyos blöffdetektáló vészcsengő, hogy jelenlegi tudásuk alapján egyöntetűen arra szavaznának, hogy Michael Packardot nem nyelte le félig, és így nem is böffenthette vissza közénk semmiféle bálna.

(Borítókép: Kath Salier / Northfoto)



  • Hírek
  • Hírek