Tekla
5 °C
19 °C
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Hazudott a bécsi gyermekgyilkosság gyanúsítottja

2021.07.24. 14:50

Június végén négy afgán bevándorló megerőszakolt és megölt egy 13 éves kislányt. Az elkövetők közül kettőről eddig úgy tudták, hogy kiskorúak, de egyikükről nemrég kiderült, hogy – állításával szemben – nem 16 éves, hanem már a huszadik életévét is betöltötte.

A pontos születési idejét még nem tudni, de egy, a fizikumára vonatkozó szakértői vizsgálat szerint már legalább 19 éves, vagyis nagykorú. A valószínűsíthető korát 20,6 évben határozták meg a hozzáértők.

Az osztrák Krone szerint a gyanúsított azt mondta az osztrák hatóságoknak, hogy az áldozat a „szerelme” volt, és a kérdéses napon „önként” ment vele a magát 18 évesnek mondó „testvére” lakására.

A férfi azt is tagadta, hogy részt vett volna bűncselekményben. Állítása szerint ugyanis őt is bedrogozták, és nem volt eszméleténél, miközben a lányt megerőszakolták és meggyilkolták a társai. A lánynak feltételezhetően 11 Ecstasy tablettát adhattak be az elkövetők.

A gyanúsítottak közül jelenleg hárman, az említett személyen kívül magukat 18, illetve 23 évesnek mondó bevándorlók vannak előzetes letartóztatásban, negyedik, 22 éves társuk ellen pedig  nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport