Árad a folyó, tízezrek menekülnek a Fülöp-szigeteken

2021.07.25. 06:28
Emberek tízezrei menekültek el otthonaikból szombaton a Fülöp-szigeteken a heves monszun okozta áradások miatt – írja az MTI.

Marikina városában csaknem 15 ezer lakost kellett kitelepíteni amiatt, hogy riasztóan megemelkedett a közeli folyó vízszintje. Az áradásoknak hivatalosan – magyar idő szerint szombat éjfélig – egy halottja volt. 

A hatóságok helyzete különösen nehéz, mert úgy próbálnak kialakítani menedékhelyeket, hogy ne zsúfolódjanak össze a bajba jutottak, és tartani lehessen köztük a koronavírus-járvány terjedése elleni távolságot.

Az esőzések pusztító erejéért nemcsak az időjárás szeszélye okolható, hanem az emberi tevékenység is, ugyanis sok helyütt a hegyoldalakon törvénytelenül kiirtották az erdőket, emiatt a víz sokkal intenzívebben ömlik a településekre.

A Fülöp-szigeteket évente átlagosan 20 tájfun, vagy igen erős vihar tépázza meg.

25 ezer menekült, három halott, öt sérült

Frissítés: vasárnap késő délelőtt megjelent értesülések szerint hárman meghaltak és öten megsérültek az áradás miatt. A halottak közül két ember villámcsapásban halt meg, egyikükre pedig rádőlt egy fa, miközben az autóját vezette.

A katasztrófavédelem szerint összesen 88 ezer embert érint a szélsőséges időjárás 212 faluban, közülük 25 ezer embert kimenekítettek a hatóságok. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport