Tekla
5 °C
19 °C

Nem sikerült kiváltani a túszul ejtett iskoláslányokat Nigériában

2021.07.25. 14:20
Megpróbálták kiváltani a túszejtők fogságából azokat a gyermekeket, akiket még májusban ejtettek fogságba Nigériában. Az akció azonban nem zárult sikerrel, mivel a pénzt lefoglalták, de a túszokat nem engedték el a túszejtők.

Május végén összesen 136 gyermeket raboltak el a nigériai Teginából egy iszlám lányiskolából (eredetileg 150-re becsülték az elraboltak számát).

A túszejtők 30 millió nairát (körülbelül 22,3 millió forintot) követeltek a gyermekek elengedésért cserébe, amelyet a szülőknek az ingó és ingatlan vagyonuk eladásával sikerült összegyűjteniük.

A pénzt a megbeszélt feltételek szerint hat ember vitte el egy erdő szélére, ahol a gyermekek fogva tartják. A helyszínen a túszejtők azt követelték, hogy egy ember menjen velük a táborukba, hogy megszámolhassák a pénzt és elengedhessék a gyermekeket.

Később azonban felhívták az iskola igazgatóját és azt mondták neki, hogy nem a megbeszélt összeget szállították le.

Emiatt pedig a pénzt szállító idős embert is elfogták. 

A szülők most már minden reményt feladtak, azt mondják, hogy nem tudnak több pénzt előteremteni. Most már csak Istenben bíznak

– mondta az iskola igazgatója a BBC-nek. 

A Sky News Nigeria szerint a banditák azt állítják, hogy 4,6 millió nairával kevesebbet küldtek nekik a szülők a megbeszélt 30 milliós összegnél. Emiatt azt követelik, hogy pótolják ki az összeget, valamint ezenfelül – büntetésképp – még hat, darabonként körülbelül 500 ezer naira értékű Honda motorkerékpárt is vegyenek nekik.

Az ő híradásuk szerint ráadásul egyszer, korábban már a banditáknak küldtek 25 millió nairát (akkor a banditák még összesen 50 milliót követeltek), de az átadás után a túszejtők azt állították, hogy a pénzt nem ők vették át, hanem egy másik banditacsoport. 

Nigéria északi területein több, gyermeke túszul ejtésére specializálódott bűnbanda is működik. A váltságdíj megfizetése után általában elengedik a foglyaikat, de a mostani esetben ez nem így történt.