Annyira meleg van a Columbia folyóban, hogy megsülnek benne a lazacok
Egy hőhullám söpör át az Egyesült Államok északnyugati részén, amelynek következtében a Columbia folyó annyira átmelegedett, hogy a lazacok szinte megsülnek benne.
A Columbia Riverkeeper nevű környezetvédelemmel foglalkozó nonprofit szervezet tett közzé egy videót a lazacokról kedden. Ezen az látszik, hogy már a halak sem nagyon bírják a hőséget.
Az állapotukról árulkodnak a testeiken látható piros szinű elváltozások, valamint a fehér gombák, amelyek – a szervezet szerint – a magas vízhőmérsékletnek a következményei.
A lazacok eredetileg a folyásirány mentén, az Óceán irányából úsztak fel a Columbián, hogy visszatérjenek azokra a helyekre, ahol rendszerint párosodni szoktak. A napokban azonban váratlanul irányt változtattak és a Columbia egyik mellékfolyójára, a Kis Fehér Lazac folyóra (Little White Salmon River) tértek át, itt készült már a fenti felvétel is.
Brett VandenHeuvel, a Columbia Riverkeeper ügyvezetője szerint a jelenség olyan,
mintha az égő épületből kellene kimenekülni.
Szerinte az, hogy a lazacok ilyen hőmérsékletben úsznak, körülbelül annak feleltethető meg, mintha az embereknek 38 fok mellett kellene lefutniuk a maratont. A különbség a két eset közt csupán az, hogy nekik nincs választásuk, hogy megteszik-e, aztán pedig vagy túlélik, vagy elpusztulnak. Sajnos az utóbbi látszik valószínűbbnek, így pedig az utódaikat sem hozhatják világra.
A víz egyébként emberi léptékkel nézve így sem volt meleg: mindössze annyi történt, hogy 70 Fahrenheit (21 Celsius-fok) fölé emelkedett a hőmérséklete, de ez a lazachoz hasonló, hídégvízi halfajták számára már annyira melegnek számít, hogy ha hosszú időn keresztül ennek vannak kitéve, akkor az halálos lehet számukra. Az amerikai folyóvizek védelmét szabályozó Clean Water Act egyébként a Columbia folyó hőmérsékletét 68 Fahreiheit (20 Celsius-fok) alatt kellene tartani.
2015-ben egyébként volt már egy ehhez hasonló eset. Akkor egy, a szokásosnál melegebb nyáron 250 ezer lazac pusztult el a Columbiában és mellékfolyóiban.