Adalbert
15 °C
21 °C

Ellopta volt felesége hamvait a temetőből

2021.08.05. 16:15

A szlovák rendőrség őrizetbe vett egy 63 éves férfit, aki ellopta volt felesége hamvait a nyugat-szlovákiai Galgóci járásban.

A férfi volt feleségét egy évvel ezelőtt temette el családja Trakovice községben. Halálának évfordulóján volt férje megkérte volt sógornőjét, hogy mutassa meg, hol temették el egykori feleségét. Egyébként már 26 éve elvált egymástól az egykori házaspár. 

Amikor a férfi egyedül maradt a temetőben, felemelte a sírkövet, kivette az urnát és hazavitte. 

Otthon asztalra helyezte, majd gyújtott mellette egy gyertyát.

A család, amikor észrevette, hogy mi történt, egyből a férfire kezdett gyanakodni. A bejelentést követően rendőrök keresték fel, végül beismerte tettét.

A vizsgálat során kiderült, hogy 0,5 ezrelékes alkoholos befolyásoltság alatt állt az elkövető. Az urnát visszavitték a temetőbe, a férfit pedig őrizetbe vették. Kihallgatása során azt állította: nem gondolta, hogy ezzel bűncselekményt vagy kihágást követ el. Mint mondta, volt felesége hamvait abban a temetőben akarta új sírba helyezni, ahol él.

A férfit hullagyalázással gyanúsították meg, az ügyet gyorsított eljárásban kezelik. Tettéért 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti – írja a Paraméter.