Öngyilkos lett egy 13 éves kislány Wrexhamben

2021.08.07. 14:50

Öngyilkosságot követett el egy 13 éves kislány az angliai Wrexhamben – írja a Mirror.

Az eset még tavaly októberben történt, a hatóságok azóta is vizsgálják, mi okozhatta a tragédiát. Chantelle Jones édesanyját most hallgatták ki részletesen a történtekről. 

Alison Jones elmondta: épp a McDonald’s-ből hozott volna ételt a kislánynak, de holtan találta a szobájában. Hozzátette:

Tudom, hogy sosem kapok választ arra, miért vesztettem el a legdrágább kincsemet.

Az édesanya szerint a kislánynak szoros viszonya volt vele és édesapjával is, és tudhatta, hogy bármilyen problémával megkeresheti őket. Állítása szerint a kislányától még a McDonald’s-ban kapott egy üzenetet arról, hogy leszakadt az egyik függöny. Úgy látja:

Azt hiszem, hogy igazából nem akart öngyilkos lenni. Valószínűleg csak fel akarta hívni magára a figyelmet, és azt várta, hogy majd megmentjük.

A kislány mellett egy másik helyi tinédzser is felakasztotta magát aznap. A hatóságok megvizsgálták, hogy van-e kapcsolat az esetek között, de egyelőre nem akadtak ennek nyomára.

A helyi halottkém szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy kiderítsék a tragédia okát. Úgy fest, hogy az erőfeszítések ellenére sem sikerül rájönniük, hogy pontosan mi okozta a kislány halálát. Egyszer, 2019-ben már volt egy alkalom, amikor kárt tett magában, de azt követően gyermekpszichológushoz vitték miatta, és utána nem történt hasonló eset.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport