Jusztina
10 °C
27 °C

Jeff Bezos beperelte a NASA-t

2021.08.17. 09:03

Perre megy a NASA ellen Jeff Bezos amiatt, hogy az amerikai űrügynökség Elon Musk cégének, a SpaceX-nek adott egy 2,9 milliárd dolláros megrendelést. 

Jeff Bezos korábban 2 milliárd dollárt ajánlott a NASA-nak azért, hogy az ő cége, a Blue Origin is helyet kapjon a Holdra szálló misszióban, de ez – a jelek szerint – nem jött be.

Az üzletember ezért most úgy döntött, hogy peres úton próbálja meg sarokba szorítani a NASA-t. A Blue Origin szerint a NASA törvénytelenül adta ki a 2,9 milliárdos megrendelést a SpaceX-nek, az erre vonatkozó perkeresetet már be is nyújtották.

Szilárdan hisszük, hogy az általunk felfedezett problémákat kezelni kell és vissza kell állítani a korrektséget, a versenyre való lehetőséget, valamint biztosítani kell, hogy Amerika biztonságosan térhessen vissza a holdra

– kommentálta a Blue Origin szóvivője. 

A NASA-nak október 12-ig kell választ adnia a Blue Origin keresetére. Nemrég kiadott közleményében az ügynökség azt írta, hogy már vizsgálják az ügyet.

A SpaceX, a Blue Origin, valamint egy harmadik cég, a Dynetics eredetileg két különböző megrendelésért versenyzett volna. De miután a kongresszus úgy döntött, hogy a NASA a vártnál kevesebb pénzt kap a projektekre, az amerikai űrügynökség végül csak egy megrendelést adott ki a kettő helyett, ezt nyerte el a SpaceX idén áprilisban. 

Az Artemis program keretében egy, a Holdra utazó egység kifejlesztésével bízták meg Elon Musk cégét, az eszköz két űrhajóst fog majd elszállítani az égitestre. 1972 óta ez lesz az első holdraszállás.