Rálőttek egy menekülő németre Kabulban, eddig 18 ezer embert sikerült kimenekíteni

2021.08.20. 18:05

Rálőttek a kabuli repülőtér felé tartó egyik német állampolgárra Afganisztánban, a férfi állapota stabil, nemsokára útnak indítják Németország felé – jelentette be a német kormányszóvivő pénteken Berlinben tartott sajtótájékoztatóján.

A NATO egyik tisztségviselője újságírókkal közölte, hogy a tálib hatalomátvétel óta több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről, de még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen, ezért szeretnék felgyorsítani a folyamatot.

John Kirby, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának szóvivője arról beszélt, hogy az elmúlt két napban négyezer embert hoztak ki. Ned Price amerikai külügyi szóvivő ismertette, hogy csütörtökön hatezer személy evakuálását hagyták jóvá.

A nyugati országok a Hámid Karzai repülőtéren keresztül mentik állampolgáraikat és azokat, akikkel együttműködtek, de több afgán is próbál feljutni az országot elhagyó gépekre.

Mindeközben a tálibok egyik tisztségviselője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy több ország és szervezet vette fel velük a kapcsolatot, kérve, segítsenek állampolgáraik, illetve munkatársaik elszállításában.

Joe Biden amerikai elnök leszögezte, hogy minden honfitársukat ki fogják vinni Afganisztánból, a folyamat lezárultáig a katonáik is az országban maradnak.

Afganisztánból eddig huszonhat magyar állampolgárt menekítettek ki. Magyar Levente külügyi államtitkár bejelentése szerint a még ott-tartózkodókért önálló magyar mentőakció indul.



  • Tippek
  • Betét