A tálibok szerint az al-Kaida nincs jelen Afganisztánban

2021.08.22. 21:35

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nincs jelen Afganisztánban – jelentette ki Mohammad Naím, a radikális iszlamista tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap.

A szaúdi al-Hadasz televíziós csatornának nyilatkozva azt állította, hogy az Afganisztánban hatalomra került tálibok semmilyen kapcsolatot nem tartanak fenn az al-Kaidával. Hozzátette, megbeszélések folynak az Egyesült Államok és más országok képviselőivel az afganisztáni helyzet alakulásáról.

Az 57 tagországot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) vasárnap megtartotta az afganisztáni helyzetnek szentelt tanácskozását a szaúd-arábiai Dzsidda városában, és közölte, hogy segítséget fog nyújtani a béke megteremtéséhez Afganisztánban és a menekülők evakuálásához is. Az OIC mindemellett aggodalmát fejezte ki Afganisztán politikai jövőjét illetően. A szervezet hangsúlyozta, hogy az ország leendő vezetésének, illetve a nemzetközi közösségnek biztosítania kell, hogy Afganisztán soha többé ne lehessen terroristák rejteke vagy támaszpontja, és mindenképpen meg kell akadályoznia, hogy terrorszervezetek megvethessék a lábukat az országban.

A tálibok 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt menedéket biztosítottak az al-Kaidának, illetve a terrorhálózat néhai vezetőjének, Oszama bin Ladennek.

Az OIC bejelentette azt is, hogy küldöttséget meneszt Kabulba, ezzel kiemelve „a béke, stabilitás és nemzeti megbékélés fontosságát”. A szervezet hangsúlyozta, hogy átfogó nemzeti párbeszédre van szükség a válság megoldására. Aggodalmának adott hangot az OIC az országban kialakult humanitárius helyzet miatt is, tekintettel a számtalan menekültre. Felszólította tagállamait, hogy nyújtsanak támogatást a rászorulóknak.