Vilhelmina
10 °C
21 °C

Először ítéltek halálra egy jakuzavezért Japánban

2021.08.25. 11:19
Gyilkosságra és bántalmazásra adott utasítást a távol-keleti maffiózó.

Halálra ítéltek Japánban egy jakuzavezért gyilkosságért és bántalmazásért – jelentette kedden a japán közmédia (NHK). A híradás szerint ez lehet az első eset, amikor egy jakuzavezért halálra ítéltek.

A Kudokaj nevű csoportot, amelynek Kitakjúsú városban van a központja, a hatóságok különösen veszélyes és erőszakos bűnszervezetnek tartják. A vád szerint a tagjai 1998-ban főbe lőtték egy halászati szövetkezet vezetőjét, 2012 és 2014 között pedig meglőttek és megkéseltek három embert: egy volt rendőrtisztet, egy fogorvost és egy ápolónőt.

A rendőrség még egy 2014-es nagyszabású akció keretében tartóztatta le a szervezet vezetőjét, Nomura Szatorut, akit többek között gyilkossággal vádoltak meg. A tárgyaláson elsősorban arra összpontosítottak, hogy ő adott-e utasítást a támadásokra. Az ügyészeknek nem volt közvetlen bizonyítéka. Arra hivatkoztak, hogy a szervezetben betöltött szerepéből adódóan ő tervelte ki a támadásokat.

Nomura tagadta, hogy köze lett volna a bűncselekményekhez. Védői szerint az ügyészség állításai alaptalan spekulációk voltak.

Fukuoka prefektúra bírósága szerint Nomurának mindegyik bűncselekményhez köze volt, a támadásokat ugyanis nem hajthatták volna végre az ő döntése nélkül. A Japan Times cikke szerint a védelem fellebbezni tervez az ítélet ellen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport