új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nélkülözhetetlen lenne a védettségi igazolvány rendszerének bevezetése Szerbiában

    – mondta Predrag Kon, a szerb válságstáb tagja, aki hangsúlyozta, hogy a világon mindenhol hasonló az egészségügyi szakemberek véleménye a Covid-beléptetőkkel kapcsolatban, de hozzátette, hogy ez Szerbiában egyes értelmezések szerint alkotmányellenes – tudta meg a Pannon RTV

    A szakértő arról is beszél, hogy nem tudja elvetik-e a Covid-beléptetők ötletét, miközben Szerbiában napról napra romlik a járványügyi helyzet, legutóbb már 2200 fölé emelkedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.

  • A Semmelweis Egyetem, mint az ország vezető Covid-ellátója, kiemelten fontosnak tartja, hogy aktívan részt vegyen az új koronavírussal kapcsolatos ismeretek bővítésében, így az új terápiás eljárások, lehetőségek fejlesztésében is – hangsúlyozta Merkely Béla, az egyetem rektora.

    Az egyetemi vizsgálat augusztus 23-án kezdődött meg dr. Merkely Béla rektor-klinikaigazgató vezetésével a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, ennek célja pedig nem más, mint hogy igazolják a gyógyszer hatékonyságát. A vizsgálatról bővebben itt olvashat:

    Kapcsolódó

    Új koronavírus-gyógyszert tesztel a Semmelweis Egyetem

    Az egyetemi vizsgálat augusztus 23-án kezdődött Merkely Béla vezetésével.

  • Két újabb sportoló tesztje lett pozitív a paralimpiai faluban – írja a Guardian. Egy esetet kedden már azonosítottak.

    Eddig 16 esetet találtak, ebből ötöt az olimpiai faluban. A többi fertőzött a falun kívül a szervezők és az újságírók közül került ki. 

  • A Swiss International Airlines az első légitársaság Európában, amely gépei teljes személyzetének előírja a vakcinák felvételét – írja a Financial Times

    Ebben a hónapban a chicagói központú United Airlines is bejelentette, hogy mind a 67 000 dolgozójának kötelezővé teszi, hogy beoltassák magukat. 

  • A Pfizer és az AstraZeneca által biztosított védettség a második vakcina beadása után fél évvel elkezd csökkenni egy most megjelent kutatás szerint – írja a Guardian.  

    A Pfizer oltása 88 százalékos védettséget mutat a második dózis beadása után egy hónappal. Ez az arány fél év múlva 74 százalék. 

    Az AstraZeneca oltóanyaga egy hónap elteltével 77 százalékos, öt hónap elteltével ez 67 százalékra csökken. 

  • Indiában sürgősségi használatra a helyi gyógyszerfelügyelet jóváhagyta a világ első, koronavírus elleni DNS-vakcináját – számol be a BBC.

    A ZyCoV-D elnevezésű oltóanyagából három dózist kell beadni az immunizáláshoz, az eddigi tanulmányok 66 százalékos hatékonyságot mutattak ki India második saját gyártmányú készítményénél.

    Indiában ezzel a védőoltással kapcsolatban végezték el a legkiterjedtebb klinikai vizsgálatokat, több mint 50 központban 28 000 önkéntes bevonásával, továbbá a gyártó közlése szerint évente akár 120 millió adagot is előállítanának. A DNS-alapú technológiával működő oltás hasonlóan „megtanítja a szervezetet a védekezésre”, mint az mRNS-vakcinák (a Pfizer–BioNTech készítményei), a különbség annyi, hogy a ZyCoV-D plazmidokat, azaz kis DNS-gyűrűket használ – amelyek genetikai információt tartalmaznak , ezt pedig a bőr két rétege közé kell bejuttatni.

    Ezek a plazmidok olyan információt hordoznak a sejtek számára, hogy azok elkezdik előállítani a tüskefehérjéket, így a szervezet már eleve antitesteket fog termelni.

    A ZyCov-D egyben India első tű nélküli koronavírus elleni oltása is. Ennek előnye, hogy viszonylag olcsónak számít, és könnyű tárolni is: elég neki a −2 és 8 Celsius-fok közötti hőmérséklet.

    A hátránya viszont, hogy már nagyon sok DNS-alapú védőoltás vallott kudarcot emberi használat során; ezt a technológiát főként az állatok esetében használják.

  • Beoltották Málta 12 évesnél idősebb lakosságának a 90 százalékát koronavírus elleni vakcinával – közölte kedden a vallettai egészségügyi minisztérium.

    Málta ezzel a világon az első ország, amely elérte ezt az átoltottsági szintet. A fejlemények nyomán a vallettai vezetés az oltóközpontok bezárása mellett döntött, egyedül az ország északkeleti felében található Msidában működő Máltai Egyetem campusán tartanak meg egy ilyen létesítményt. Bővebben ide kattintva olvashat arról, hogy mi a helyzet Máltán. 

  • Újabb szigorítást vezetnek be Romániában, ezúttal az oktatásban, ahol nem engedélyezik tovább a textilből készült dizájnmaszkok használatát, amit az egészségügyi miniszter jelentett be – olvasható a Főtér oldalán. 

    Elsősorban a fiatalok körében voltak népszerűek a különféle színes és mintás textilmaszkok, melyek a mindennapi használatuk miatt amolyan ruházati kiegészítővé váltak szerte a világon.

    Romániában a jelenléti oktatás elindításáról döntöttek, ám ehhez különféle megszorításokra van szükség, ilyen a „divatmaszkok” használata is. Az egészségügyi tárcavezető részletezte bejelentésében, hogy a 2021/2022-es tanévben már mindenkinek (oktatók, diákok) az orvosi maszk használata a kötelező, mert ezek hatékonyabb védelmet adnak, mint a textilmaszkok.

    Az oktatási intézmények beltereiben, illetve a megnyitóünnepségeken továbbra is kötelező lesz a maszkviselés minden 6 évnél idősebb diák, illetve a teljes tanári kar számára.

  • A világon 213 128 632 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 450 731 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 38 062 122 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 630 709. 
    • Indiában 32 474 773 fertőzöttet és 435 110 halálos áldozatot jegyeztek fel. 
    • Brazíliában 20 614 866 fertőzöttről és 575 742 halálos áldozatról tudni. 
    • Franciaországban 6 734 077 fertőzöttet és 114 026 halálos áldozatot regisztráltak. 
    • Oroszországban 6 690 633-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 174 542-re emelkedett. 
    • Az Egyesült Királyságban 6 586 181 a fertőzöttek száma, és 132 174-en haltak meg a betegségben. 
    • Spanyolországban 4 804 424 fertőzöttet és 83 527 halálos áldozatot regisztráltak. 
    • Olaszországban 4 494 857 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 128 855. 
    • Németországban 3 898 287 a fertőzöttek száma, 92 067 a halottaké. 
    • Lengyelországban 2 887 037 fertőzöttet és 75 324 halálesetet tartanak nyilván.
  • Az amerikai Nemzeti Fegyveregyesület (NRA) lemondta idei találkozóját, amit a texasi Houstonban rendeztek volna meg, ugyanis az államban egyre emelkednek az esetszámok, írja a Financial Times.  

    Az esemény szeptember 3. és 5. között lett volna.

    Az amerikai fegyvertartók jogait képviselő szervezet keddi nyilatkozata szerint

    ezzel a lépéssel szeretnénk óvni az NRA-család tagjainak biztonságát. 

  • Szlovákiában a viszonylag nyugodt nyár után már készülnek a harmadik hullámra a kórházakban. Nemcsak azért, mert a jövő héten kezdődik az iskolaév, és egyre-másra érkeznek haza külföldről a nyaralók, hanem azért is, mert a delta-variáns sokkal könnyebben terjed, mint a korábbi mutációk. 

    A statisztikák szerint a járvány szinte ugyanúgy alakul idén, mint egy évvel ezelőtt, az elmúlt hétvégén például már megduplázódott a Covid-betegek száma a Pozsonyi Egyetemi Kórházban, és ez a tendencia az egész országra jellemző.

    A beoltottak számára viszont mindenképpen jó hír, hogy tíz, kórházba került beteg közül átlagosan kilencen nem kapták meg a Covid–19 elleni vakcinát – tudósít a Paraméter.

  • Szerbiában a köztársasági egészségügyi válságstáb kedden döntött a szeptember 1-jén kezdődő tanévről, illetve az onnantól kezdve alkalmazandó oktatási modellről.

    A sajtótájékoztatón Branko Ružić oktatási miniszter közölte: az a terv, hogy szeptember 1-jén az ország összes helyi önkormányzatának összes iskolájában a korábbról megszokott modell szerint kezdődik meg a tanév, azaz a diákok számára a tantermi oktatást szervezik meg, és a tanórák 45 percesek lesznek.

    A Batut Közegészségügyi Intézet folyamatosan figyelemmel kíséri majd a járványhelyzet alakulását, valamint az átoltottsági arányt egy-egy helyi önkormányzat területén, és ha valahol rosszabbodik a helyzet, az általánostól eltérő modell szerint folytatódik az oktatás – emelte ki Ružić, mondván, hogy ezzel összhangban zöld, narancssárga és piros zónákat különböztetnek majd meg.

    A zöld helyi önkormányzat az, ahol kielégítőnek minősítik a helyzetet, az ezekben működő oktatási intézményekben az általános óvintézkedéseket lesznek kötelesek betartani a diákok és a tanárok: a védőoltással immunizált tanárok nem lesznek kötelesek viselni a védőmaszkot, hacsak a köztük és a diákok közötti távolság nem kisebb 1,5 méternél, a diákoknak pedig akkor kell viselniük a maszkot, ha beszélnek, beszélgetnek vagy felelnek. Ebben a zónában korlátlanul a tantermi oktatást szervezik meg.

    A másik modell a hibrid modell, ebben az általános iskolák 7.-es és 8.-os diákjai, valamint a középiskolások egyik nap távoktatásban részesülnének, másik nap pedig tantermi oktatásban – magyarázta Ružić, mondván, hogy amennyiben az iskola illetékes munkacsoportja ezekben a zónákban úgy méri fel, az általános iskolák 5. és 6. osztályainak tekintetében is alkalmazni lehet a naponta váltakozó hibrid modellt. Ebben a zónában, ha egy-egy osztályban 16 diáknál több tanul, felosztják az osztályt.

    A harmadik modellt azokban a helyi önkormányzatokban alkalmaznák, amelyekben legsúlyosabb a járványhelyzet. Ez a modell a középiskolások számára a távoktatást irányozza elő, az általános iskolásoknak pedig a hibrid modellt szervezik meg – elsőtől 4. osztályig tantermekben folyna az oktatás, 30 perces órákkal, valamint a nagyobb osztályokat felosztanák, hogy egy-egy csoportban ne legyen több 16 diáknál, míg a felsősök egyik nap tantermi, másik nap pedig távoktatásban vennének részt – írja a Magyar Szó.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index napi hírösszefoglalója, amelyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány fejleményeiről, ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.