Adalbert
13 °C
21 °C

Románia kész afgán menekülteket befogadni

2021.08.30. 15:40

Románia kész afganisztáni menekülteket befogadni, ha saját biztonsági szolgálatai ellenőrizhetik őket – jelentette be hétfőn a bukaresti belügyminiszter.

Olyan afgán állampolgárokat fogadnánk be, akiknek az élete veszélybe került a tálib hatalomátvétel után

– közölte Lucian Bode, kiemelve az újságírókat, bírókat és ügyészeket. Hozzátette, hogy a romániai ösztöndíjjal rendelkező egyetemi hallgatók előtt is megnyitják határaikat.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Románia a nyugat balkáni migrációs útvonalon fekszik, és ez fokozott terhet ró a hatóságaira. Az év eleje óta 47 ezer illegális bevándorló próbált bejutni az országba, közülük 37 ezernek a belépését még a határnál megakadályozták, tízezret pedig az ország területén fogtak el, vagy épp akkor, amikor megpróbálták elhagyni Romániát.

Romániában két őrzött befogadóközpont működik, több mint 200 férőhellyel, kihasználtságuk jelenleg 40 százalékos. Emellett fenntartanak hat nyitott rendszerű menekültközpontot összesen 750 férőhellyel, amelyek telítettsége kétharmados.