Móric
9 °C
15 °C

Donald Trump nem adatja be a harmadik oltást

2021.09.04. 07:18

A volt amerikai elnök a Wall Street Journalnek azt nyilatkozta: nem valószínű, hogy felveszi a közeljövőben a harmadik oltást.

Úgy érzem, hogy jó formában vagyok ebből a szempontból nézve. Valószínűleg nem fogom beadatni

– mondta az elnök azzal kapcsolatban, hogy felveszi-e az újabb dózist.

Az Egyesült Államokban egyelőre még csak a krónikus betegségben szenvedő, gyenge immunrendszerrel rendelkező emberek részére hagyták jóvá a harmadik oltást, de az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) várhatóan

szeptember közepére mindenkinek lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét.

Az amerikai kormányzat egészségügyi tisztviselői korábban azt hangsúlyozták, hogy elsősorban a 65 év felettieknek lenne érdemes beoltatniuk magukat, mivel ők jobban ki vannak szolgáltatva a vírusnak. A 75 éves volt amerikai elnök azonban úgy fest, hogy egyelőre nem adatja be magának a vakcinát.

Donald Trump egyébként tavaly októberben már átesett a fertőzésen, ami által szintén szerzett némi védettséget a vírus ellen. A volt elnök nemrég egy alabamai kampányrendezvényen azt kérte a támogatóitól, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen.

Hiszek a szabadságotokban, azt csináljátok, amit szeretnétek, de azt javaslom: adassátok be a vakcinát

– mondta akkor az elnök, mire néhányan füttyszóval válaszoltak a hallgatóságából.