Ez a poszt a következő Percről percre része:

Túlélte a koronavírust a 116 éves nő

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Dolgozni fog a koronavírus elleni védőoltások egyenlőbb elosztásán a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság (G20) – írta meg az MTI.

    Ebben állapodtak meg a G20-ak egészségügyi miniszterei, akik vasárnap ültek össze kétnapos értekezletre Rómában, hogy a globális erőfeszítések jegyében áttekintsék a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket.

    A koronavírus elleni küzdelem kérdései mellett a tárcavezetők az esetleges jövőbeli járványok elleni stratégiákat is megvitatják. Napirenden szerepel az egészségüggyel kapcsolatos tudományos ismeretek megosztásának hatékonyabbá tétele, illetve a védőoltások tisztességesebb elosztása is.

    A tanácskozás az együttműködés, szolidaritás és igazságosság üzenetét hivatott tolmácsolni, azzal, hogy senkiről sem feledkezhetünk meg

    - közölték a találkozó szervezői.

    Roberto Speranza, a vendéglátó Olaszország szakminisztere közölte: létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy aláírják a „római megállapodást”, amelynek alapján mindenkit beoltanának a világon a koronavírus ellen. A paktum egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, hogy igazságosabban osszák szét az oltóanyagokat a gazdag országokon kívül, azon a közös nézeten alapul, hogy az oltás mindenki joga, nem pedig kevesek kiváltsága - mondta.

    Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter vasárnap már be is jelentette, hogy Németország százmillió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelemben. A százmillió adag vakcinát még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba.

    A támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzék a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással - mondta a miniszter Rómában.

    Spahn és Speranza is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a védőoltás. Szeptemberben dől el Németországban és Európában, hogy „mennyire biztonságosan vészeljük át az őszt és a telet” - mondta Spahn, hozzátéve, hogy a következő hónapok biztonságos átvészeléséhez további 5 millió védőoltásra és még többre van szükség Németországban.

    Oroszország nevében Mihail Murasko egészségügyi miniszter felszólította a világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoportot, hogy ismerjék el kölcsönösen egymás digitális védettségi igazolásait. Murasko fontosnak nevezte , hogy közös álláspontra jussanak a védőoltással rendelkező emberek külföldi utazásait illetően.

    Az egészségügyi tárcavezetők tanácskozása az egyik legutolsó miniszteri szintű tanácskozás a G20-csoport október végére tervezett római csúcstalálkozója előtt.

    A vasárnapi megbeszéléseket megelőzően az olasz egészségügyi miniszter egyebek közt felvetette a járványügyi korlátozások visszaállításának lehetőségét, amennyiben a lelassult oltási kampányok nem jönnek újra lendületbe.

  • Romániában háromezer fölé emelkedett vasárnap a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma. Legutóbb május végén foglaltak el ennyi kórházi ágyat a koronavírusos betegek – írja az MTI.

    A vasárnap kora délután közzétett hivatalos adatok szerint 1246 új fertőzést, és 11, a vírusnak tulajdonított halálesetet jegyeztek fel az elmúlt 24 órában. Mind az új fertőzések, mind a halálesetek száma alacsonyabb, mint az elmúlt két-három nap adata, de a járvány kezdete óta immár megszokottá vált, hogy hétvégén visszaesnek a számok. Pénteken és szombaton 1500 fölött volt az új fertőzések száma, és harminc körüli a napi halálesetek száma.

    A kór romániai terjedését jelzi, hogy augusztus közepe óta hétről hétre mintegy hatvan százalékkal nő a fertőzések heti száma. Ezen a héten 10 123 személynél észlelték a koronavírust.

    Jelenleg 3061 személyt ápolnak kórházban, 372-t közülük intenzív osztályon. További 10 760 személy lakhelyén, 2783 személy pedig intézményes elkülönítésben várja a gyógyulását.

  • Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.

    A 78 éves Lovell Brown hetekkel az előtt halt meg, hogy az első igazolt, az új típusú koronavírushoz köthető megbetegedést azonosították volna az Egyesült Államokban - írta meg az MTI. 

    Eredetileg Brown halotti bizonyítványán a halál okaként a stroke-ot és a krónikus tüdőbetegséget jelölték meg. 2021. májusában azonban frissítették az okmányt, és Covid-19 tüdőgyulladásra javították a halálokot.

    Ezzel Brown esete lett az első dokumentált Covid-19 miatti halálozás az Egyesült Államokban. Korábban úgy tudták, az első haláleset 2020. február 6-án történt a kaliforniai San Joséban.

    Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hivatalos Covid-19-oldala szerint már 19 haláleset történt 2020 januárjában, Browné volt az első.

    A kansasi WIBW hírportál szerint az állam egyészségügyi hatósága egyetlen Covid-19 miatti halálesetet említ 2020. januárjából, a következő eset két hónappal későbbi.

    Nem tudni, pontosan miért változtattak Lovell Brown halotti bizonyítványán, és azt sem, milyen bizonyíték alapján jelölték meg a Covid-19-et halálokként. A család csak a héten értesült a változásról, bár már rég gyanították, hogy rokonuk a koronavírus okozta betegségben halt meg.

    Brown halála előtt fejfájást, lázat, hasmenést és testszerte jelentkező fájdalmat tapasztalt. 2019 karácsonyakor a család emlékei szerint azt mondta, kedvenc ételeinek nem érzi az ízét. Ahogy levegőért kezdett kapkodni, kórházba vitték, egy hetet töltött az intenzív osztályon, mielőtt meghalt.

  • Az elmúlt 24 órában 21 034 PCR-teszt készült Szlovákiában, ahol újra kétszáz feletti, egészen pontosan 219 lett a napi fertőzöttek száma – derül ki az Új Szó cikkéből.

    Az emelkedő napi fertőzésszám ellenére a halálesetek száma nem növekedett, továbbra is 12 549. A kórházban ápoltak száma is változatlan, 11 személyt ápolnak az egészségügyi intézetekben Covid–19-fertőzéssel vagy annak gyanújával. A oltakozási kedv nem lendült fel, mindössze 391 személy kérte meg a koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma 2 389 760.

  • Németország százmillió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelemben – jelentette be Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter vasárnap.

    A százmillió adag vakcinát még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba. Németország így nagyjából annyi oltóanyaggal támogat másokat, amennyit eddig a német lakosság védelmére fordított – mondta Jens Spahn.

    A támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzék a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid–19) elleni védőoltással – mondta a miniszter német hírportálok jelentései szerint Rómában, a világ vezető ipari államait, legnagyobb feltörekvő országait és az EU-t mint intézményt összefogó G20-csoport egészségügyi minisztereinek tanácskozásán újságíróknak.

    A világjárvány csak akkor ér véget, amikor az egész világon véget ér, és amíg nem ér véget, kialakulhatnak új vírusváltozatok, amelyek Németországban is veszélyt jelenthetnek – fejtette ki Jens Spahn.

    A németországi oltási kampányról elmondta, hogy az eddigi mintegy 50 millió mellett még legalább ötmillió embernek kell teljes oltást szereznie ahhoz, hogy átvészelje az ország a következő hónapokat, írta meg az MTI.

    Kiemelte, hogy a kampányt fel kell gyorsítani, mert „most, szeptemberben dől el, hogy mennyire leszünk biztonságban ősszel és télen”.

    A szövetségi kormány legutóbbi, pénteki összesítése szerint a tavaly december végén elindított oltási kampányban 102,4 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 65,6 százaléka – 54 541 599 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 61 százaléka – 50 754 494 ember – rendelkezik.

    A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 453 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ezzel a regisztrált esetek száma átlépte a négymilliót. A járvány tavaly tavaszi kezdete óta 4 005 641 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban.

  • Az elmúlt 24 órában 21 személy halt meg koronavírus-fertőzés miatt Szerbiában, ahol ez idő alatt 2800 új koronavírus-esetet regisztráltak – adta hírül a Pannon RTV.

    A szomszéd országban 1479 beteget kezelnek kórházban, közülük 108-an vannak lélegeztetőgépen.

  • Az olaszok mintegy 75 százaléka támogatja a védettségi igazolást és annak szélesebb körű alkalmazását a koronavírus-járvány ellen – derült ki a La Stampa című olasz napilapban vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból.

    A „zöldkártyának” is nevezett védettségi igazolás Olaszországban korábban csak az egészségügyi dolgozók körében volt kötelező, írja az MTI.

    Szeptember 1-től az oktatásban dolgozóknak, valamint a távolsági vonatok, autóbuszok, hajók, repülőgépek utasainak is kötelezővé tették az igazolást, amelyet csakis az indulás előtt legkésőbb 48 órával elvégzett teszt negatív eredménye válthat ki. A kötelezettség minden, 12 év feletti utasra vonatkozik. Aki tesztelés vagy védettségi igazolás nélkül utazik, négyszáz eurótól ezer euróig terjedő bírságot kaphat.

    A megkérdezett olaszok 76,1 százaléka helyeselte és 21,4 százaléka ellenezte a védettségi igazolás kiterjesztését az oktatási dolgozókra, míg a megkérdezettek 75,4 százaléka támogatta, 21,9 százaléka pedig ellenezte az utazókra történő kiterjesztést.

    A közvélemény-kutatást az Euromedia Research intézet végezte el szeptember 2-án 1000 fős mintán.

    Mario Draghi kormányfő a héten jelentette be, hogy más ágazatokra is kiterjesztenék a védőoltás kötelezővé tételét. Ezek a közigazgatás, valamennyi közlekedési ágazat, illetve azok az ágazatok, amelyeknek a felhasználóitól is megkövetelik a védettségi igazolást.

    A kávéházak és az éttermek alkalmazottait is kötelezően be kell oltani, annál is inkább, mivel ezt megkövetelik a zárt helyeken fogyasztóktól

    – idézte a La Stampa Lino Stoppanit, a Confcommercio – a legnagyobb vállalkozói szövetség – vezetőjét.

    Augusztus eleje óta Olaszországban védettségi igazolással - oltási igazolással, vagy a Covid-19-betegségből történt felgyógyulás igazolásával, illetve negatív koronavírus-teszttel - látogathatóak az éttermek, múzeumok, mozik és sportlétesítmények.

    Az ország 12 év feletti lakosainak eddig több mint 71 százaléka kapta meg a teljes védőoltást.

  • Az Egyesült Államok csaknem húszmillió dollár értékben adományozott új fejlesztésű, koronavírus elleni gyógyszereket Ukrajnának, a szállítmány már meg is érkezett – adta hírül vasárnap az ukrán média az Egyesült Államok kijevi nagykövetségére hivatkozva.

    A diplomáciai képviseletnek a Facebookon közzétett közleménye szerint a humanitárius szállítmányt a Direct Relief kaliforniai segélyszervezet biztosította. A segélyszállítmányra vonatkozó megállapodásokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök e héten tett amerikai látogatásának keretében írták alá, írja az MTI.

    Viktor Ljasko egészségügyi miniszter korábban elmondta, hogy olyan gyógyszerekről van szó, amelyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) már nyilvántartásba vett, és enyhe, illetve közepesen súlyos állapotú betegek kezelésére ajánlott, különösen akkor, ha fennáll az állapotromlás veszélye.

    A szállítmány hatvanezer flakon Bamlanivimab és Etesevimab nevű készítményt tartalmaz. A miniszter magyarázata szerint ezek olyan gyógyszerek, amelyek közvetlenül hatnak a vírusra, hozzákötődnek a vírus tüskefehérjéjéhez, megakadályozzák az egészséges sejtekbe való behatolást és a további reprodukciót, így felgyorsítják a koronavírusos betegek gyógyulását, megelőzik a szövődményeket, így azt is, hogy a beteg kórházi ápolásra szoruljon.

    Az UNIAN hírügynökség vasárnap közben arról számolt be, hogy a fővárosban, Kijevben és még három régióban – Luhanszk, Herszon és Csernyivci megyékben – haladta meg a százezer főre számított Covid–19-betegek száma a járványhelyzet szerinti legenyhébb, „zöld” besoroláshoz szabott mértéket. Luhanszk, Lviv és Poltava megyékben pedig a koronavírusos betegek ellátására kijelölt egészségügyi intézmények leterheltsége lépte túl a megengedett normát.

    Jelenleg még Ukrajna egésze „zöld” kategóriában van, a szabályok szerint viszont ha egy régióban egy bizonyos időszakon át valamely mutató a megengedett szintet túllépi, át kell sorolni súlyosabb kategóriába. A kormány ugyanakkor cáfolta azt a sajtóban felröppent hírt, amely szerint Kijevben szeptember 15-től újra szigorú korlátozásokat vezetnek be.

  • Túlélte a koronavírust egy 116 éves nő Törökországban – írja az Associated Press. A fia, Ibrahim közlése szerint Ayse Karatay még az Oszmán Birodalomban született.

    A koronavírus-fertőzést augusztusban kapta el.

    A megfertőződés előtt már egy dózist kapott a kínai Sinovac oltásából, amely vélhetően sokat segített a betegség leküzdésében, de még így is három hétig kellett intenzív osztályon kezelni, mielőtt felépült.

    Most már jó egészségben van, egyre jobb az állapota

    – számolt be a hölgy fia, Ibrahim. 

    Ha valóban akkor született, amikor a fia mondja, akkor ő az egyik legidősebb ember, aki felépült a koronavírusból. A legidősebb egyébként egy francia apáca, az „André nővér” néven ismert Lucile Randon,

    aki februárban ünnepelte a 117 születésnapját, és nem sokkal előtte esett át a fertőzésen. 

    Lucile Randon egyébként jelenleg a világ második legidősebb embereként van számontartva, vagyis kicsi az esélye annak, hogy bárki is letaszítaná őt a trónról.

  • Gordon Brown korábbi brit miniszterelnök elítélte a nyugati országokat miatt, hogy nagy mennyiségben felhalmozzák a koronavírus elleni vakcinákat, miközben a fejlődő országok még mindig nem tudnak hozzájutni az oltóanyaghoz.

    A volt kormányfő a Sunday Mirror hasábjain jelentetett meg véleménycikket. Gordon Brown arra kérte Joe Biden amerikai elnököt és a G7-eket, hogy 

    mielőbb kezdjék meg a vakcináik elszállítását Afrikába.

    Kifejtette: Nyugaton szeptember végéig körülbelül 300 millió dózis lesz a raktárakban, karácsonyra pedig az egymilliárdot is elérheti a felhalmozott oltóanyag mennyisége, még akkor is, ha mindenhol elkezdik a 12 éven felüliek beoltását és a harmadik dózisok beadását.

    Mindeközben Afrikában ez idáig összesen 70 millió embert sikerült beoltani – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

     

  • Ukrajnában nem szükséges a hőmérsékletmérés az oktatási intézmények bejáratánál. Követelmény azonban, hogy 37,2 fok feletti testhőmérséklet vagy légúti megbetegedés esetén az alkalmazottak nem dolgozhatnak. Amennyiben a pedagógus ilyen vagy ehhez hasonló tüneteket észlel saját magán, nem mehet be dolgozni − írja a Kárpátalja Ma.

    Az iskolába a szülők csak maszkban léphetnek be, és míg az 1–4. osztályos tanulóknak nem kötelező a maszkviselés, addig a 12 év felettiek számára igen.

    Az egészségügyi minisztérium követelményei között a kézfertőtlenítők használata mellett az is szerepel, hogy minél több szabadtéri tevékenységet iktassanak be a tanulási folyamatba.

  • A járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma meghaladta a 7 milliót Oroszországban – közölte a Reuters.

    Vasárnap 18 645 új esetről számoltak be a hatóságok, miközben 793 ember meghalt a betegségben.

  • Izraelben a koronavírus-járvány visszaszorulását jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas – írja az MTI.

    A delta-variáns által dominált járványhullám csúcsán 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről 670 körülire csökkent a számuk úgy, hogy közben az ország nyitva maradt, valamint a naponta regisztrált esetszám is csökkenésnek indult. 

    A súlyos betegek számának további csökkenését látjuk [...]. Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék

    – fogalmazott az izraeli Ynetnek nyilatkozva Eran Szegal professzor, a Weizman tudományos kutatóintézet szakértője.

    A professzor szerint a következő hetekben a csökkenő tendenciát rövid távon megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus ennek ellenére a hosszabb távot illetően bizakodó.

    Védettségi fal épült a közeljövő zsidó ünnepeivel és az iskolakezdés veszélyeivel szemben, máris 2,6 millióan vették fel a harmadik, megerősítő oltást, és a negyedik hullámban – vagyis július óta – újabb félmillióan először oltatták be magukat. Számításaink szerint ez elég lehet a járvány megfékezéséhez

    – mondta a szakember.

    A szombati ünnepnapon viszonylag kevés, közel 90 ezer teszttel 4975 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,76 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 91 346 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1126-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 679-re csökkent, és 143-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.

  • A perui egészségügyi intézet szombaton közölte, hogy 86 esetet regisztrált a koronavírus mű nevű variánsából az ország 14 régiójában, azonban továbbra is a gamma-variáns vezeti a fertőzöttségi listát − írja az MTI.

    Lely Solari, az egészségügyi intézet járványügyi szakértője elmondta, hogy a mű-variáns egyelőre nem terjed gyorsan, és Peruban továbbra is a koronavírus gamma-, lambda- és delta-variánsa a leggyakoribb.

    A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a mű-variáns 39 országban van jelen,

    és különös figyelmet szentelnek neki, mert jelentős szerepe volt abban, hogy Kolumbiában berobbant a járvány második hulláma.

    A mű-variáns először Moquegua régióban jelent meg május 12-én.

  • Összesen 140 ezren tiltakoztak szombaton Franciaországban a járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen − írja az MTI. A belügyminisztérium adatai szerint 215 helyen voltak megmozdulások.

    Ez volt az egymást követő nyolcadik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül a védőoltást ellenzők, a vírustagadók és a radikális pártok hívei is utcára vonultak, de a részvétel az elmúlt hónapban fokozatosan csökkent.

    A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta és november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokat és a távolsági buszokat, a kórházakat, a bevásárlóközpontokat, valamint a kulturális intézményeket, mozikat, színházakat, koncerttermeket. A kormány nem zárta ki, hogy november 15. után is használatban marad a dokumentum.

  • Egy nyugdíjas ápolónő üres, Moderna-vakcinák tárolására szolgáló üvegcsékből csinált csillárt Coloradóban, ezzel tisztelegve az egészségügyi dolgozók előtt.

    Laura Weiss maga is részt vett a járvány elleni védekezésben, februártól kezdve az egyik kórházban segített az oltások beadásában. 

    Észrevettem a több száz üres üvegcsét, amely másképp kárba menne, és eszembe jutott, hogy milyen jó lenne valami jelentőségteljes, értelmes dolgot létrehozni belőlük

     – idézte fel az ápolónő a CNN-nek.

    Hozzátette: úgy gondolta, hogy valami olyasmit szeretne létrehozni, ami a fényhez kapcsolódik, mivel az előző, sötét és kihívásokkal teli év után nem árt egy kis fényt vinni az emberek életébe. Végül aztán egy online webshopban nézelődve találta meg a keretet a csillárhoz, ez adta az ötletet.

    Nagyon sok embert és szakmát meg lehetne említeni, de főként az ápolókról szeretnék megemlékezni, akik fáradhatatlanul dolgoznak óráról órára és napról napra, pihenőnap nélkül, nagy szakértelemmel és óriási szenvedéllyel, gondoskodással és figyelemmel

    – fogalmazott Laura Weiss. 

  • Az Európai Uniónak és AstraZenecának sikerült rendeznie a köztük lévő jogi nézeteltéréseket, így a cég jövő márciusig további 200 millió dózist fog leszállítani. Bővebben itt írtunk erről:

    Kapcsolódó

  • A világon 220 239 588 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 560 851 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid−19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 39 906 426 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 648 106.
    • Indiában 32 945 907 fertőzöttet és 440 225 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Az Egyesült Királyságban 6 973 995 a fertőzöttek száma, és 133 485-en haltak meg a betegségben.
    • Brazíliában 20 877 864 fertőzöttről és 583 362 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 6 910 865 fertőzöttet és 115 352 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 6 894 113-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 183 117-re emelkedett.
    • Törökországban 6 412 247 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 57 000.
    • Spanyolországban 4 877 755 fertőzöttet és 84 795 halálos áldozatot regisztráltak. Németországban 4 014 858 a fertőzöttek száma, 92 352 a halottaké.
    • Argentínában 5 202 405 a fertőzöttek és 112 444 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 556 126 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 129 466.
    • Lengyelországban 2 890 161 fertőzöttet és 75 379 halálesetet tartanak nyilván.
  • Brazília egészségügyi hatósága, az Anvisa három hónapra felfüggesztette 12 millió dózisnyi Sinovac-vakcina felhasználását, mivel ezeket egy olyan, meg nem nevezett gyárban készítették, amely erre nem kapott engedélyt – közölte a Reuters.

    Az Anvisa figyelmét a Sinovac egyik helyi partnere, a Butantan Institute hívta fel arra, hogy bizonytalan az oltóanyagok eredete. Hozzátették:

    a már megérkezett 12 millió dózison felül további 9 millió érkezik meg a következő napokban Brazíliába ugyanebből a létesítményből.

    Az Anvisa közölte, hogy az említett három hónapos időn belül megtekintik a létesítményt és a gyártás folyamatát, ezt követően pedig eldöntik, hogy biztonságosan beadhatóak-e az itt készült vakcinák.

  • Mint ismeretes, a Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – amely vasárnap veszi kezdetét – zárómiséje után Ferenc pápa Szlovákiába utazik, és több napot is az országban tölt. A szlovák Katolikus Püspöki Konferencia nemrég közölte, hogy 

    a miséken nemcsak a beoltottak vehetnek részt, hanem azok is, akik negatív tesztet hoznak magukkal, vagy védettségi igazolvánnyal bizonyítják, hogy az utóbbi fél évben átestek a vírusfertőzésen. 

    Szlovákiában még csak a lakosság 49,5 százaléka kapta meg mindkét oltást, amivel jóval a 70 százalék körüli uniós átlag alatt vannak. Vélhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyelőre a vártnál kevesebben regisztráltak a szlovákiai pápalátogatás rendezvényeire.

    Rengetegen kérték, hogy oldjuk fel az oltási kötelezettséget. A lehetőségekhez mérten igyekeztünk megfelelni ennek a kérésnek

    – mondta Martin Kramara, a püspöki konferencia szóvivője az AFP-nek. 

  • Szombaton megírtuk, hogy az oltásellenesek elfoglalták a szlovén köztévét. Az esetről videó is készült, amelyen az látható, hogy miként foglalták el a híradó stúdióját, és hogyan próbálták meg kivezetni őket a rendőrök.

    Kapcsolódó

    Így balhéztak az oltásellenesek a szlovén köztévében

    Nem akarták elhagyni a híradó stúdióját.

  • Japán decembertől állít ki digitális oltási igazolványt azoknak, akik már megkapták az új típusú koronavírus elleni vakcinát – írja az MTI a Nikkei című japán napilap tájékoztatására hivatkozva.

    A lap úgy értesült, hogy az igazolvány okostelefonos applikáción keresztül leolvasható QR-kód formájában lesz elérhető, és elsősorban nemzetközi utazásokhoz és nem belföldi alkalmazásra szánják.

    A Nikkei úgy tudja, hogy Szuga Josihide japán miniszterelnök és kormányának érintett tagjai hétfőn tanácskozást tartanak a „digitális társadalom” előmozdításáról, és itt döntenek majd a digitális oltási igazolványok kiállításáról is. A lap értesülései szerint a feladattal a héten megnyitott digitális kormányzati ügynökséget bízzák meg, melynek feladata a kormányzati és önkormányzati infrastruktúra digitalizációja.

  • Körülbelül ötmillió oltást kell még beadni ahhoz, hogy járványügyi szempontból biztonságos legyen az ősz és a tél – mondta Jens Spahn német egészségügyi miniszter.

    A tárcavezető szerint

    az intenzív ápolást igénylő betegek 90 százalékát nem oltották be koronavírus ellen.

    Mindezt úgy, hogy Németországban már a felnőtt lakosság nagy többsége legalább egy oltást kapott,  61 százaléka mindkét dózist megkapta. Az utóbbi hetekben azonban lelassult az oltási kampány, miközben a járvány új erőre kapott, és az esetszám ismét 10 ezer fölé emelkedett.

    Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője – aki Németország egyik legjelentősebb koronavírus-szakértőjének számít – ezzel kapcsolatban azt mondta: „kockázatos feltételezés” azzal számolni, hogy az ősz nyugodt lesz, és könnyen lehet, hogy újabb korlátozásokra kell majd felkészülni az esetszámok növekedése miatt. Máskülönben ugyanaz jöhet Németországban, mint amit eddig már több európai országban látni lehetett:

    Rengeteg halálozás, valódi korlátozások, amikor az emberek szinte csak vásárolni mehetnek el otthonról, az utcákon pedig katonák járőröznek

    – vázolta a szakértő, aki szerint a németek nem becsülik meg eléggé a vakcinát, mivel nem élték át mindezt.

  • Oltásellenes tüntetők hatoltak be a szlovén közszolgálati televízió (RTV) épületébe pénteken, majd sikerült bejutniuk a híradó stúdiójába is – írja az MTI.

    Sajtóhírek szerint a szlovén közszolgálati televízió épülete előtt, Ljubljana központjában már hónapok óta tüntet egy kisebb, populista csoport a kormány járványügyi intézkedései és az oltások ellen.

    Magukat öntudatos szlovén állampolgárnak nevezik, és korábban a parlament elé is szerveztek demonstrációkat.

    Egytucatnyi, sárga mellénybe öltözött tüntetőnek pénteken késő este sikerült bejutnia az RTV épületébe, majd elfoglalták a híradó stúdióját, ahol éppen nem volt adás. A helyszínre később a rendőrség is megérkezett, hogy eltávolítsa a rendbontókat, mivel azok a biztonsági őrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak távozni.

    Az RTV épületébe vagy bármely más középületbe való behatolásnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, sőt éppen e szabadság feletti erőszakot jelenti

    – írta Janez Janša szlovén kormányfő.

    Úgy vélte: minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy egyforma feltételek mellett, mindig és mindenkor elítéljék és megbüntessék azokat, akik önkényesen és erőszakosan közterületet sajátítanak ki.

    A szlovén RTV vezetése élesen elítélte a történteket, „megengedhetetlen támadásnak minősítette a média, az újságírás és a demokrácia ellen”.

    Az esetet a szlovén újságíró-szövetség is elítélte, Aleš Hojs belügyminiszter pedig Twitter-oldalán bejelentette, hogy az ilyen esetek miatt szigorítani kell a bűntető törvénykönyv közrend- és köznyugalom megzavarásáról szóló cikkelyét.

  • A szlovén kormány csaknem minden ágazatra kiterjeszti a koronavírus elleni védettségi igazolást, ami azt jelenti, hogy minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási, gyógyultsági igazolással vagy negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép más személyekkel, olyan intézményben dolgozik, vagy olyan tevékenységet folytat, ahol terjedhet a vírus – írja az MTI Janez Poklukar egészségügyi miniszter szombati bejelentésére hivatkozva.

    Ezek közé tartozik az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kiskereskedelem, a különböző szolgáltatások, a kulturális és vallási tevékenységek és a sport is, míg a sürgősségi ellátás, a béke és a közrend fenntartása és a katasztrófavédelem kivételt jelent.

    Emellett a maszk viselése is kötelező lesz ismét Szlovéniában a nyílt tereken, ha nem tartható be a másfél méteres távolság az emberek között. Az új szabályokat hétfőtől terjeszti ki a kormány.

    Az intézkedésekre azért volt szükség, mert a koronavírus egyre gyorsabban terjed. Az országban 710 új fertőzöttet regisztráltak szombatra, két ember halt meg, 189-et pedig kórházban ápolnak.

    A több mint kétmilliós Szlovéniában a lakosság nagyjából fele megkapta már a vakcinát, 915 637-en pedig már mindkét oltást felvették.

  • A japán kormány várhatóan szeptember végéig meghosszabbítja a rendkívüli állapotot Tokióban és a környező prefektúrákban – írja a Reuters egy helyi lap, a Mainichi Shimbun értesülésére hivatkozva.

    A híresztelések szerint a kormány azt is fontolgatja, hogy az ország középső és nyugati részén lévő prefektúrákban is meghosszabbítják a különleges jogrendet. A hosszabbítás nélkül szeptember 12-én mindenhol véget érne a rendkívüli állapot, amely jelenleg az ország népességének 80 százaléka által lakott területeket érinti. 

    Japánban a koronavírus ötödik hulláma ellen küzdenek jelenleg, amelyet elsősorban a koronavírus delta-variánsa okozott. Pénteken 16 729 új esetet regisztráltak az országban, miközben 63-an elhunytak a vírus okozta betegségben.

  • A munkáltatók hetven százaléka szeretné megtudni, hogy beoltották-e az alkalmazottait koronavírus ellen – derült ki egy Hollandában végzett felmérésből, amelyben 600 munkáltatót kérdeztek meg.

    Hollandiában a munkáltatóknak jelenleg nincs joguk megtudni azt, hogy az alkalmazottaikat beoltották-e, mivel a holland törvények szerint ez a munkavállaló magánügyének minősül.

    Hogyan védhetnénk meg a vásárlóinkat, ha még azt sem tudhatjuk, hogy a alkalmazottainkat beoltották-e?

    – tette fel a kérdést az egyik munkáltató.

  • Év végéig a 12 év alattiak is megkapják az oltást Izraelben – ezt mondta  Galia Rahav, a legnagyobb izraeli kórház, a Sheba Medical Center infektológus professzora

    A Jerusalem Post írja, hogy a professzor szerint még mindig nem tudni, hogy milyen gyakorisággal kell majd megismételni a koronavírus elleni oltást a következő években. Korábban felmerült, hogy akár félévente is be fognak adatni egy újabb dózist Izraelben.

  • Brazília néhány városában már megkezdték a harmadik dózisok beadását, miközben a lakosság többsége még a második vakcinát sem kapta meg – írja a Daily Mail.

    Salvador és São Luis városaiban már hétfőn megkezdték az újabb vakcina beadását, Rio de Janeiróban szerdán kezdték el beoltani az időseket az újabb dózissal. São Paulóban jövő hétfőn kezdik el ugyanezt. 

    Az ország lakosainak többsége az első oltást már megkapta, de a másodikat még csak viszonylag kevesen vették fel.

    Nem hagyhatom el az otthonomat, még mindig félek ettől. Nagyobb biztonságban fogom érezni magam, ha megkaptam

    – mondta a harmadik oltásról egy 71 éves Rio de Janeiro-i lakos, akit diabétesszel és szívegészségügyi problémákkal is kezeltek.

    Brazília számos tagállamában domináns már a delta-variáns, Rio de Janeiro államban például már az esetszám 86 százalékát teszi ki a mutáns vírus. 

  • 1756 új fertőzöttet regisztráltak Ausztráliában szombaton, ez az eddigi legmagasabb adat az országban – írja a Guardian.

    Ebből messze a legtöbb esetet, mintegy 1533-at Új-Dél-Walesben azonosították, az államban 4-en haltak meg. 

    Ausztráliában június közepe óta ugrott meg a fertőzöttek száma, főként a delta-variáns miatt. 

    Victoria, Új-Dél-Wales és az Ausztráliai fővárosi terület – ahol Ausztrália 25 milliós lakosságának közel 60 százaléka él – hetek óta szigorú zárlat alatt áll. A hivatalos szervek a vakcina beadatására szólítanak fel.